Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Indulhat a BuBi! Hamarosan döntenek a kerékpárkölcsönző projekt indításáról

Rate this item
(0 votes)

2011. június 22-i ülésén tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés dr. György István főpolgármester-helyettes előterjesztésére, a BKK javaslata nyomán „A Budapesti kerékpáros közösségi közlekedési rendszer kialakítása” című, európai uniós támogatással megvalósuló projekt – ismertebb nevén BuBi – megvalósításáról szóló előterjesztését. A döntés az uniós támogatási szerződés megkötéséhez szükséges, illetve a Fővárosi Közgyűlés az előterjesztés nyomán jelölheti ki a Budapesti Közlekedési Központot a projekt megvalósítójának és biztosíthatja az uniós forrás kiegészítéséhez szükséges hazai önrész forrását a főváros költségvetéséből.


A BuBi projektre 899 988 500,-Ft vissza nem térítendő támogatás megítéléséről döntött a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2011 tavaszán, miután a korábban elhalt projektötletet újra felkarolta a BKK. A projekt előrehaladásának következő lépése a Támogatási Szerződés megkötése, melyhez a Közgyűlés szerdai döntése szükséges.

Jelentős változás megy végbe a Főváros közlekedési intézményrendszerében: létrejött a BKK Zrt., amely professzionális közlekedésszervező társaságként integrálja a közlekedésfejlesztéssel- és szervezéssel kapcsolatos feladatokat és így ellátja a beruházás megvalósításával kapcsolatos feladatokat.

A BuBi projekt keretében olyan újfajta, alternatív közösségi közlekedési szolgáltatást vezetünk be Budapesten, melynek keretében Budapest legsűrűbb beépítettségű, és legnagyobb utazássűrűséggel jellemezhető belvárosias részén sűrűn a kerékpáros közlekedés olyan emberek számára is elérhetővé válik, akiknek van szándékuk, kedvük kerékpározni és szívesen használják ezt a közlekedési módot, de nem tudják saját biciklijüket használni. Számos ilyen élethelyzet lehet, a távolabbról bejárók, a belvárosi lakók, a turisták vagy épp a hegyen lakók között, ahogy az is előfordulhat, hogy valaki a bejáráshoz autót használ, de a belső területeken kerékpárra ülhet a BuBi segítségével. A projekt lényege tehát a környezetbarát közlekedési szolgáltatási kínálat bővítése Budapest belterületén, ennek jegyében egymástól átlagosan 560 méter távolságra lévő 74 helyszínen telepített, mindenki számára könnyen hozzáférhető, több mint 1000 kerékpárok kölcsönzésére nyílhat lehetőség. A rendszerben – hasonlóan a hagyományos közösségi közlekedéshez – biztosított az egyirányú utazás lehetősége, a több mint ezer darab kerékpár felvétele és leadása az automata gyűjtőállomásokon önkiszolgáló módon történik, bankkártya/hitelkártya, chipkártya és/vagy mobiltelefon használatával. A pontos technológiai megvalósítás részleteit a BKK a következő hónapokban dolgozza ki. A visszaadás helye a hálózaton belül tetszőleges. A projekt teljes költsége a korábbi becslések alapján csaknem 1,1 milliárd Ft, azonban magyar tapasztalatok híján a tényleges ár a közbeszerzési eljárások eredményeként derül majd ki.

A BKK Zrt. a projekttel párhuzamosan és ahhoz kapcsolódóan teljes egészében saját forrásból megvalósuló beruházásokat is indít még az idén, a BuBi kerékpáros közlekedési rendszerbe történő illeszthetőségének, valamint a használhatóság feltételeinek és a szolgáltatás színvonalának növelése érdekében. Ennek keretében kerülhet sor közterületi, kerékpártámaszok létesítésére, a közlekedési hálózat elemeinek kerékpárforgalmi szempontú korrekciójára, biztonságosan és rendezetten kerékpározható belvárosi útvonalak bővítésére, jelzőlámpás csomópontok kerékpárbarát felülvizsgálatára, a kerékpározáshoz és a fenti feladatokhoz kapcsolódó tájékoztatási tevékenység ellátására és a jövőben budapesti kerékpáros létesítmények tervezési, kivitelezési útmutatójának elkészítésére. A projekt hozzájárulhat a városi kerékpározás népszerűsítéséhez és így Budapest levegőminőségének javításához, a torlódások csökkentéséhez és a város élhetőségének javításához.

Forrás: Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselőjének honlapja

Last modified on Sunday, 19 June 2011 10:55

Hírek

Régi képek, emlékek

Zajlik a munka
Építési terv
Még nincs kész
Föld út
Épül a lego-ház
Régi újhegyi kép
Építik a tavat
Az iskola
Épül és szépül
Áll a szobor

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia