Nincs új a nap alatt, nyolc év alatt sajnos semmi újat nem tud kitalálni a helyi pártvezetés, a fő hívó szó továbbra is az ingyenesség, amellyel szinte minden korcsoportot igyekeznek megszólítani. Ingyenessé tennék az általános iskolában tanuló gyermekek számára a tankönyveket és az étkezést, továbbá a 70 éven felüliek közgyógyellátását is. Ezt az azóta már a fővárosban dolgozó Andó, betűre pontosan megígérte nyolc évvel ezelőtt, ahogy az egy évtizede épülő Gergely parkot (Kőbánya BKV-ja), Kőbánya napokat, termelői piacot, újhegyi Szeptemberfestet, Aquaparkot, munkahelyteremtést, közbiztonság javítását. Az eredmény ismert!
Ugyanakkor vannak olyan pontok is Andó Sándor ígéretei között, amik megvalósultak ugyan, de az intézkedések nem köthetőek regnálásához. Ilyen elképzelések voltak a térfigyelő rendszer kiépítése, a Település őrség létrehozása és a polgárőrség anyagi támogatása, amelyekre majd egy évtizedet kellett várnunk. A jelenlegi jelölt közbiztonsági elképzeléseinek vezérfonala ezen szervezetek, rendszerek további bővítése. Reméljük, a többi városrészben élő polgártársainknak nem kell további nyolc évet várni a tényleges megvalósulásig.
Természetesen mindkét elképzeléscsomagban bőven akad(tak) abszurdumok, amelyek megvalósítását már azok olvasásakor is biztosan lehetetlennek ítéli az olvasó. Ilyen egy kerületi Sportcsarnok létrehozása és a legújabb ötlet szerint a városligeti Vidámpark Kőbányára hozatala is. Természetesen jól csengő, támogatandó gondolatok ezek, de lássuk be, ilyen de ehhez hasonló fejlesztéseket (Kőbánya Kapuja, S1 projekt, Gergely Park) sem tudott a rendszerváltás óta felmutatni a mindenkori városvezetés.
A teljes Andó Sándor féle tervezetet ITT találjátok.