A Kőbányai Janikovszky Éva Általános Iskola 38 hetedikes tanulója öt napos tanulmányúton vett részt Erdélyben. A kirándulás az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Határtalanul” című pályázatának segítségével valósult meg. Céljuk volt, hogy a gyerekek megismerjék a magyar történelem, kultúra legmélyebb gyökereit, találkozzanak az erdélyi magyarság hagyományaival, értékeivel.
Az utazás során megemlékeztek Arany János születésének 200. évfordulójáról Nagyszalontán, a Szent László emlékév alkalmából meglátogatták királyunk sírját Nagyváradon, Mátyás király nyomában jártak Kolozsváron. A Királyhágó, Körösfő, Bánnfyhunyad, után megcsodálták Torockó jellegzetes házait, Korond népművészeti remekeit. A tordai hasadék és a sóbánya különleges élményt nyújtottak. Úticél volt Szejkefürdő, Csíksomlyó, és az népköltészetből is jól ismert, legendás Déva vára. Ebben a városban látogatást tettek a Szent Ferenc alapítványnál, s ajándékokkal örvendeztették meg az ott lakókat.
Balánbányán, Kőbánya testvérvárosában találkoztak a helyi diákokkal, s a jól sikerült együttlét, táncház során még barátságok is szövődtek. Megemlékeztek a Testvérvárosok Napjáról is. A hajdani ezeréves magyar határ látványa mély érzelmeket keltett. Minden magyar emlékhelynél koszorút helyeztek el. A fenséges táj, az erdélyi magyarok kedvessége, vendégszeretete, igaz embersége maradandó emlékeket hagyott a tanulókban.
Beszámolóikban mindannyian szeretettel, lelkesedéssel beszéltek az ott eltöltött időről. Az átélt élmények hatása talán majd későbbi életük során mutatkozik meg igazán, s mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy hazájukat, nemzetüket szerető, értékeinket megbecsülő s őrző emberekké váljanak.
Szakács Zsuzsanna, Jandó Ágnes