Sándor Zoltán, a Széchenyi István Általános Iskola igazgatója és Orosz Tibor polgárőr parancsnok tavaly elhatározta, hogy - hivatalos minőségben kifejtett közjót szolgáló tevékenységük mellett - magánszemélyként is tesznek valamit a kerületben élő rászorulókért. Az elképzelést tettek követték: összefogtak egymással, aminek köszönhetően melegétel osztást szerveztek december 22-én a "piros" iskolában. Az akciónak köszönhetően 250 rászoruló ehetett abból a finom gulyásból, amit az igazgató által felajánlott pénzadományból a polgárőrök csapatának szakácsa főzött.
Orosz Tibor parancsnok és Sándor Zoltán igazgató a decemberi ételosztáson
A jó tettek sora nem ért véget, hiszen február 1-jén, 12:00 órától megismétlik az ételosztást a Széchenyi István Általános Iskola bejárta előtti sétányon. Az igazgató által felajánlott pénzadományból ismét a polgárőrök csapatának szakácsa főz majd finom ebédet. A Kőbányai Wolf Polgárőrség önkéntesei a szervezésből és a rend megóvásából is kiveszik a részüket. A kerület rászorulóinak kiértesítését a BÁRKA Szociális Központ végzi el a saját nyilvántartása alapján.
Sándor Zoltán elmondta, hogy a Máltai Történelmi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend kitüntetettjeként kötelességének érzi az akció megszervezését, amiben feltétel nélküli együttműködő partnerre lelt Orosz Tibor parancsnokban.
Készül az egyéb