Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Schiffer András a kőbányai LMP Klubban

Rate this item
(0 votes)

A költészet napja 2013-ban pártelnököt sodort Kőbányára. Schiffer András április 11-én, az LMP-Klub keretében ellátogatott a Kőrösibe (lánykori nevén Pataki), ahol szerencsére igen sok érdeklődő és még több kérdés várta. A résztvevőket leginkább két kérdés foglalkoztatta: hogy az LMP miért nem fog össze az Orbán-rezsim leváltására és, hogy mitől lesz más a politika. 

Az első kérdésre Schiffer András hamar világossá tette, hogy az LMP alapértékei közé tartozik, hogy egyik ún. rendszerváltó párttal sem akar közösködni, hiszen így nem lehetne egy teljesen új politikai értékrendet kialakítani. 

A második kérdésre már hosszabb és részletesebb válasz érkezett. A pártelnök vázolta az LMP gazdaságpolitikai elképzeléseit. Ezekben a kistérségekben lévő gazdaságfejlesztés, élénkítés és az ún. zöld beruházások szerepeltek, míg társadalompolitikailag a párt a helyi szintű munkahelyteremtést tekinti küldetésének. 

A jó hangulatú beszélgetésen remek kérdések hangzottak el és a szervezők nagyon remélik, hogy a következő LMP-Klubra, ami május 9-én lesz és Szél Bernadett látogat kőbányára, még több érdeklődőt üdvözölhetnek.

Forrás: Kőbányai LMP Facebook oldala

Tóth Balázs, az LMP kőbányai vezetője, és Schiffer András pártelnök

Last modified on Thursday, 18 April 2013 14:24

Hírek

Régi képek, emlékek

Lakótelep a világ végén
Folyik az építkezés
Elkészült a lakótelep
Zajlik az éptkezés
Látkép
Föld út
Épül a lakótelep
Minden a helyére kerül
Épül a Mély tó
Az iskola

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia