Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-
Wednesday, 25 April 2012 09:50

Polgárvédelmi verseny a kerületben

Harmadik helyen végeztek a Széchenyisek a kerületi polgárvédelmi versenyen

Kántor Gabriella tanárnő által felkészített iskolai csapatunk, eredményesen vette az akadályokat, a sokrétű feladatokat is tartalmazó polgárvédelmi versenyen.

Gratulálunk az elért eredményhez.

 

Sándor Zoltán Attila igazgató

 

Hagyományos keretek között került meghirdetésre, a kerületi Lakatos Renáta roma versmondó verseny, a Széchenyi István Általános Iskola gondozásával.

A roma kisebbség felemelkedése érdekében, valamint a roma tehetséggondozás jegyében született verseny fontosságát és a hagyományokat ápolandó, vállalta a piros iskola igazgatója, hogy fenntartja, és élteti, ezt a rendezvényt a kerületben.

A verseny védnökeként Lakatos Bélát, a volt kisebbségi önkormányzat vezetőjét kérte fel, aki egyben Lakatos Renáta Édesapja is. Sándor Zoltán igazgató úr az esti felnőtt gimnáziumi képzés során került kapcsolatba velük, hiszen példaértékűnek tartotta mindkét személy, tanulásba vetett hitét, és elkötelezettségét, melyet a tudás iránt érzett szeretetük alapján ismert meg bennük..

Mind a személyes példaadást, mind a versmondás szeretetét, kiemelkedően fontosnak tartván, jó hagyományként őrzik ezt roma tehetséggondozó eseményt a kerületben.

Ebben az évben 5 iskola nevezésével, 12 diák vett részt a versenyen.

A rendezvény megnyitóját követően az „Emberi hang” roma népzenei együttes félórás műsorával köszöntötték a résztvevőket.

Ezt követően került sor a versenyre. A rangos zsűriben Sári Éva pedagógiai szaktanácsadó, Lakatos Enikő roma pedagógus-tanár és Lakatos Béla foglalt helyet.

 

Külön emlékdíjat kapott még: Oleszka Laura 2. b osztályos tanuló is, aki a Janikovszky Éva iskola dákja volt.

Gratulálunk, a verseny résztvevőinek eredményeihez , és a felkészítő tanároknak a munkájukhoz.

Sándor Zoltán Attila igazgató

Friday, 20 April 2012 12:51

Honfoglaló őseink nyomában

Rendhagyó, hagyományőrző nap volt a Széchenyi iskolában

Hargitai Mónika iskolánk egyik volt tanítványának Édesanyja segítségével jött létre, ennek a napnak az ötlete, hiszen Ő is, és az iskola is fontosnak tarja a hagyományőrzést, s az ezzel kapcsolatos ismeretek bemutatását a mai fiatalok számára.

Korán reggel, már egy honfoglalás kori jurta felállításával és korhű ruhákba öltözött felnőttekkel, valamint egy rögtönzött kiállítással várták a gyerekeket az iskola udvarán. Az elmúlt időszakban kifejlesztett íjászpályára is kikerültek a nyílvesző  fogók, a céltáblák.

Nyers Csaba hagyományőrző rendhagyó történelem órát tartott az egyik helyszínen, az egymást váltó osztályoknak.




Előadásában a magyarázatok mellett, honfoglalás kori leleteket, sírokban talált ruházati díszeket, hajfonatokat, csatokat, tarsoly lemezeket, női-, férfi ősi ruházatokat, viseleteket mutatott be a diákoknak. Beszélt a jurta-állítás elveiről, a jurták szerkezetéről. Megnézhették az ősi eszközöket, az edényeket, a kardokat, íjakat, a süvegek csúcsdíszeit, stb.

 

Dombovári Lajos hagyományőrző a másik helyszínen, pedig az íjászatról szólt, ismertette az íjászat szabályait. A nyíllal való lövés technikáját. Ezt követően, kipróbálhatták az íjjal való célba lövést a gyerekek a gyakorlatban is.

Reményeink szerint, májustól rendszeresen lesz lehetősége az érdeklődő diákoknak szervezett keretek között íjászkodni. Hiszen a napokban került bejegyzésre a „MAGYAROK MADARA” Íjász Egyesület, melynek létre jötte segíti majd, ennek a szabadidősportnak a folyamatos működésé, itt az iskola falai között.

 

Sándor Zoltán Attila igazgató

Wednesday, 25 April 2012 11:15

Sportlövők sikerei a budapesti versenyen

A Budapesti Sportlövő Szövetség 2012. április 13-án rendezte meg, a légfegyveres budapesti szintű bajnokságát, melyen a Széchenyi István Általános Iskola, fiú és leány csapatai is elindultak. Mindkét csapat a második helyen végzett. A diákok felkészítését Terényi Antal számszeríj világbajnokunk végezte.

A több hónapos felkészülés során komoly munkát végeztek a gyereke és az edző úr is.

Önzetlen munkájának, valamint a gyereke elmélyült felkészülésének lett ékes bizonyítéka ez a Budapesti második helyezés, mindkét csapat részéről. Ezzel tovább jutottak az Országos versenyre is.

 

Gratulálunk az eredményhez.

 

Sándor Zoltán Attila igazgató

Friday, 13 April 2012 13:15

Önkéntesek takarították a sétányt

Immáron egy éve működik együtt a piros iskola az ADVENTISTA Egyházzal. Szombatonként bérlik az iskola auláját a közösségi életükhöz. Idén hét alkalommal tartottak vetített képes előadást a bibliáról a lakótelepen élők, és a hitélet iránt érdeklődők számára.

Az egyházi közösség tagjai a szeretet jegyében felajánlással éltek az iskola felé. Önzetlen munkájukkal közpark gondozást vállaltak az iskola, és az itt élők érdekében.

Köszönjük a környezet szépítéséért végzett munkájukat.

Sándor Zoltán Attila igazgató

Published in Közösség
Friday, 13 April 2012 10:15

Tájékozódási futás Újhegyen

Itt a tavasz… Itt van újra. Szép, mint, mindig én nekem…
Ismét kirajzottak a tájékozódási futók az Újhegyi lakótelepen.

A Kőbányai Sirály Tájfutó Sportegyesület részéről Hegedűs Béla úr, a Széchenyi iskolában szervezte meg, a kerületben élők számára, az idei első tájékozódási futóversenyt „Újhegy Kupa 2012” elnevezéssel, a gyerekek és a felnőttek számára.

Gyönyörű időben rajtolhattak a versenyzők az iskola bejárata elöl. A lakótelep térképén berajzolt ellenőrzőpontok érintésével szintén az iskolánál elhelyezett célba ékezhettek vissza az indulók.

Közel 80 indulóval, több kategóriában mérhették  össze a felkészültségüket a versenyzők.

Ez a sportág az, amelyet szinte minden életkorban lehet űzni -„… a láb, mindig kéznél van…?!” - mondják egymás között a versenyzők időnként. Kreativitást, helyzetfelismerést és jó tájékozódási készséget, valamint jó erőnlétet kíván meg ez a sportág.

Szívesen ajánljuk mindenkinek, aki sportolni szeretne.

Érdeklődni lehet: Hegedűs Béla szervező úrnál This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Tudósított:
Sándor Zoltán Attila igazgató

A tavaszi szünet előtt, a Palánta Gyermekmisszió  bábelőadására került sor a Húsvétra történő felkészülés jegyében, Az előadás Jézus szenvedés történetét dolgozta fel érdekes képi- és hangjelenetek formájában, báb- és árnyképes formában. A gyerekek nagy érdeklődéssel fogadták e bibliai témát.

Ebben az érték- és erkölcs-vesztett világunkban fontosnak tartjuk a gyereke nevelésében, ennek a világnézetnek a megmutatását is itt az iskola falai között.

Köszönjük a gyermekmisszió elkötelezett tagjainak, e szép és tartalmas előadását.

Sándor Zoltán Attila igazgató

Wednesday, 11 April 2012 13:12

Széchenyisek kettős sikere ismét

2012. 03. 20-án Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szervezésében VM KASZK Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola, Kollégium és VM Gyakorlóiskolában (X. kerület, Maglódi út 4/b.) került megrendezésre a Kelet.- Pest területi elsősegélyverseny.

A Kőbányai Széchenyi István Magyar - Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 6. b osztályos tanulói (Barna Bianka, Bagi Vivien, Szigligeti Balázs, Borsodi Edit, Dvorácskó Mónika, Wéber Melitta) első helyen végeztek a versenyen. A versenyen 6 rangsoroló állomáson: 4 kárhelyen (szituációs, gyakorlati állomás), 1 elsősegély, illetve 1 vöröskereszt ismereti elméleti állomáson mérkőztek meg a versenyző csapatok.

2012. 03. 21-én a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szervezésében a Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola és Gimnáziumban került megrendezésre a csecsemőgondozási verseny. A versenyen gyakorlati és elméleti feladatokat kellett megoldani a csecsegondozás témakörében. A -Kőbányai Széchenyi István Magyar - Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 6. a osztályos tanulói ( Zsebe Rebeka, Pető Vivien, Gyurka Dominika, El Khodary Raszmya) képviselték iskolánkat, ahol második helyezést értek el. A gyakorlati állomásokon pelenkázás, etetés, szobatisztaságra szoktatás, lázcsillapítás volt a feladat, valamint elméleti és vöröskeresztes totót kellett megoldaniuk.

Gratulálunk mindkét eredményhez a csapat tagjainak és versenyre felkészítő iskolai védőnőnknek PACZÁRI PIROSKÁNAK a lelkiismeretes munkájáért.

 

Sándor Zoltán Attila
igazgató

Tuesday, 20 March 2012 14:08

Szakmai sikerek a Széchenyiben

Az elmúlt három tanévben két nagyobb volumenű szakmai pályázatot nyert és valósított meg a Széchenyi István Általános Iskola nevelőtestülete.
Az egyik a HEFOP pályázat volt, melyet az alsó  tagozatos kollégák végetek és valósítottak meg a "kompetencia alapú oktatás" bevezetésére. 2009-ben. Ennek eredményeként újult meg a tanórai munka a diákokkal. A közel 17. 000.000 Ft-os pályázat keretében a pedagógusok 120 órás továbbképzésen vettek részt. Mára már a gyakorlatban alkalmazva az ott megismert módszerek, eljárások mentén szervezik a tanórai tevékenységét a gyerekeknek.
Az elmúlt időszakban jó néhány bemutató foglalkozás megtartására kérték fel az iskolát, a kerületi pedagógiai szolgáltató részéről is, ahol a kerületi iskolák pedagógusainak mutathatták be a pályázat során megszerzett tudásukat a tanítók, melyet a pályázat keretében ismertek meg, s sajátítottak el.
Mint ahogyan lenni szokott..?! A mindennapok szorgos munkája révén az eredmények sem maradhatnak el...!?
Az Országos Kompetenciamérések a negyedik évfolyam folyamatosan javuló eredményeket ért el, melyet az Oktatási Minisztérium, illetve a NEFMI ( a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ) végez minden tanévben.
Örömmel adunk számot a 2010 évi felmérés eredményeiről a mellékelt táblázat alapján..

Egyben szeretnénk köszönetet mondani a diákjaink szüleinek is az iskolánk felé irányuló együttműködő  segítségnyújtásért és támogatásért.
Reméljük, hogy ez a "mostani generáció" sikeresebben boldogul majd az Életben és jó hazafiként szolgálja, majd a Nemzetünket, Magyar Hazánkat.
A második pályázat a TÁMOP 3.1.4. volt, melyet pedig a felsős kollégáink valósítottak meg, 2010-ben, a "Kompetencia alapú oktatás bevezetése" érekében. Ez a másik pályázat 22.000.000 Ft-os támogatási összeget jelentett az intézmény számára. Az eszközfejlesztés mellet a pedagógusok 180 órás továbbképzést is vállaltak, a mindennapi munkájuk mellett. A két éve folyó projektnek szintén körvonalazódni látszanak az eredményei az ötödik és a hatodik évfolyamon.
A matematika és  magyar tantárgyi mérések jelentős fejlődésről tanúskodnak.
Elismerésemet és hálámat fejezem ki a nevelőtestületünk tagjainak, vezető helyettes kollégáimnak az elmúlt években vállalt többletmunkájukért, melyet az iskolánk és a gyereke érdekében folytattak.


Nagyrabecsüléssel és tisztelettel
Sándor Zoltán Attila igazgató
Tuesday, 13 March 2012 09:48

Alapítványi bál a piros iskolában

Már évek óta hagyomány, hogy a farsangi időszakban szülők, pedagógusok együtt búcsúztatják a telet.

Az aulát és az ebédlőt pedagógus kollégák szépen feldíszítették  ötletes dekorációval, ami átvarázsolja a hétköznapi közösségi teret ünnepivé. A bejáratnál pezsgős köszöntő várja a szórakozni vágyókat.

A bál a gyerekek szórakoztató műsoraival kezdődik. Az idén színre léptek a kis kéményseprők,( 1.c) egy osztálynyi „Pinokkió”, ( 4.b) s egy gazdaasszony, aki a vásárba indult vásárolni az egész osztályával.(1.b) Az est fénypontja a nyolcadikosok keringője volt, amit szintén egy pedagógus kolléga tanított be. Siklottak a gyönyörű hófehér ruhák az aula kövén, s ámulva néztük a máskor esetleg szeleburdi gyerekeinket, milyen komolyan és elegánsan viselik ünnepi ruhájukat, milyen komolyan és méltóságteljesen mutatják be nem könnyű táncukat. Villogtak a vakuk, folyt a videózás, mosoly és könnyek kísérték a keringőt. Ezután a diákok felkérhették tanítóikat, tanáraikat, szüleiket egy-egy fordulóra.

Az est a vacsorával folytatódott, amit a Pensió 17 KFT. szolgáltatott. Az étkezés után tombolával, majd retró discóval folytatódott a mulatság, ahol felszabadultan táncoltak  a szülők és a  pedagógusok együtt. Éjfélkor virsli és a tombola fődíj kisorsolása kezdődött, majd tovább folyt a vígasság.

A bált megtisztelték az Aprók Háza és Csodafa óvoda vezetőnői is.

Hírek

Régi képek, emlékek

Átadó ünnepség
Elkészült a lakótelep
Régi újhegyi kép
A Gergely-bánya
Épül a lego-ház
Régi kép
Zajlik az éptkezés
Folyik az építkezés
Lakótelep a világ végén
Az iskola

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia