A Kőbányai Vagyonkezelő és a Piros iskola közös együttműködéssel és közös finanszírozással tette rendbe az iskola udvarán lévő műfüves sportpályát. A pálya szélének az időjárástól megromlott szegélyét a vagyonkezelő felbontotta, majd újra bitumenezte, az iskola pedig a saját helyiségbérleti bevételeiből a tornatermi folyosó kijáratától szép gumilapokkal rendezte a területet.
Ebben a válsággal teli, nehéz költségvetési időszakban is bizonyítható, hogy az önkormányzati tulajdonért érzett közös felelősség, a vagyonmegóvás közös tehervállalással is megoldható.
Az iskola által „megtermelt” bevétel, ésszerűen használható fel, és a kerületben marad, hiszen kerületi vállalkozóval végeztették el a munkát. A bevételt pedig a helyi lakossági igény alapján felmerült bérleti viszonyból származó bérleti díj megfizetésével az itt élők adták össze, illetve fizették ki, az iskolától igénybe vett szolgátatás ellenértékeként. Kvázi, ez „magántőkének „ is felfogható…
Piciben is működhet a gazdaság és fejlődhet a „közös vagyon”! „majdnem PPP módon…!? Közösségi szinten vizsgálva a dolgot! Mindenki jól jár, a résztvevőket nézve, és egyben fejlődik is.
A „KÖZJÓ”-t, így kellene működtetni! A szeretet, a megbecsülési elv alapján!
Sándor Zoltán Attila igazgató