Az egész ország lakosságát megrázta a Kolontárt és Devecsert ért iszapkatasztrófa. Iskolánk is csatlakozott a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága és a Máltai Szeretetszolgálat kezdeményezéshez is: a „Százforintos gyűjtő akcióhoz”.
A Diákönkormányzat és az iskola pedagógusai e felhívásra reagálva arra biztatták egymást, hogy fejenként 100 Ft-tal járuljanak hozzá a katasztrófa áldozataivá vált családok, illetve iskolák megsegítéséhez. Az iskolánk tanulói nagyon lelkesen fogadták a kezdeményezést, hiszen így Ők is érezhették, hogy részesei lehetnek a segítőknek, egyben átérezték a segítségnyújtás fontosságát is.
Két hét alatt az alsó tagozaton 20.530 Ft
A felső tagozaton 14.700 Ft gyűlt össze.
Mindkét adományt feladtuk a Máltai Szeretetszolgálat, erre a célra megnyitott számlaszámára.
Hálás szívvel köszönjük, a gyerekek és a pedagógusok együtt érző-, segítő szándékát, az anyagi segítségét. Egyben megköszönjük Huszár Jánosné és Németh-Stefanovics Anikó diákönkormányzatot patronáló pedagógusok szervező munkáját is.
Az iskolai közösségek jelesre vizsgáztak, az empatikus készségeikből. Gratulálunk!
Sándor Zoltán igazgató