Az idei év nevelési folyamatába építetten közel 35 roma gyermekkel szerveztünk egy vidám napot a MEC vizitelepén a roma gyerekekenek. A program részeként az együttműködés és egymás tisztelete, a közös játék volt a közös szempont. A viselkedéskultúra fejlesztése is nagy hagy hangsúlyt kapott ezen a napon. Lakatos Enikő roma származású fejlesztő pedagógus- történelen tanárnő segítségével foglalkoztunk a gyermekekkel. Több roma szülő is jelen volt a rendezvényünkön, akik segítették a gyerekek ellátását azzal, hogy bográcsban jófajta paprikáskrumplit főzek a gyerekeknek, miközben a közös játékokat evezzéssel is kiegészítve tanítottuk meg a víziközlekédés szabályait a gyerekenek.
A résztvevők első sorban a tanév során sikereket felmutató gyereke voltak, akik a kerületi kulturális-, sportversenyeken, valamint a kulturális gálán nyújtottak szép, és kiemelkedő teljesítményt. Reméljük, hogy nem volt eredménytelen ennek a napnak a hatása a tanuókra. Köszönjük a kolléganő és a szülők segítségét.
Katt a képre a fotógaléria megtekintéséhez!