Sok érdeklődő jelenlétében emlékeztek meg, Széchenyi István halálának 150. évfordulójáról, március 7-én a piros iskola aulájában. A kőbányai művészek által készített kiállítás megnyitóján Sándor Zoltán igazgtó köszöntötte a rangos vendégeket, majd a Himnusz közös eléneklését követően méltatta Széchenyi tevékenységét. Színes, vetítettképes bemutató követően mutatta be Meiszter Kálmán festőművész olajfestményét és grafikai munkáját, melyeken egy-egy portré volt látható. Hasonló képpen, láthatták Vilim Nándor faszobrászművész fafaragványát is a vendégek. A jelenlévő művészek munkáit tapssal fogadták a jelenlévők. Kanizsa József, Kőbánya díszpolgára személyesen olvasta fel Széchenyiről készített versét. Majd, Koós László szobrászművész által készített Széchenyi mellszobrának gipszből könött változatában gyönyörködhettek. Ezt követően a néhai Koós László művész fúr felesége, a jelenlévő művészek közös gyertyagyújtásal és köszörúk elhelyezésével hajtottak fejet Széchenyi nagysága előtt, s emlékeztek meg róla háladadással.Az iskola ének tanárának, és a kerületi népdaléneklési verseny győztes diájának, népdal-éneklésével zárult a megelékezés.
Katt a fotóra rendezvényen készült felvételek megtekintéséhez!