Az Országos Széchenyi Kör által meghirdetett Széchenyi István művelődéstörténeti vetélkedő középdöntőjét tartották meg a Széchenyi István Általános Iskolában. 2010. március 6-án délelőtt folyamatosan érkeztek az ország különböző pontjairól a vetlkedőre a négy fős iskolai csapatok és akisérő tanáraik, valamint a diákokat elkisérő szülők , igazgtaók és hozzátartózók, a Széchenyi István Általános Iskolába, ahol nagy szeretettel fogadta Őket Sándor Zoltán igazgató úr és a felsős tanári kar.
A Péchy Mária az Országos Széchenyi Kör elnöke a zsűribe delegálta, Csabai Mária asszonyt és Farkas Gábor urat, akik örömmel fogadták a felkérést e rangos versenyen. A zsűri harmadik taja Pádár Lászlóné tanárnővolt.
A Megnyitó köszöntő szavai után a jelenlévők közösen énekelték el a magyarok egyik legszentebb imáját, a Himnuszt. A rendezvény díszvendégei között mutatta az igazgató úr Kanizsa Józsefet, Kőbánya Díszpolgárát, aki erre az alkalomra írt verset Széchenyiről, melyet Fűzik László tanár úr mondott el az ünnepi megemlékezés keretében.
Széchenyi alakját megidézendő, Vilim Nándor kőbányai faszobrász művész alkotását helyezték el a teremben az iskola könyvtárában.
Sándor Zoltán igazgató úr beszédében Széchenyi gondolatát idézve,kiemelte: -„Minthogy azonban az ember nem az elzárkózó életre, hanem az együttműködésre van terem, a boldogsághoz vezető egyedüli út az lehetel, s emelheti a boldogság tetőfokára, ha a „KÖZJÓÉRT” munkálkodhat.” Mindenki a saját tetteivel válhat hőssé és hasznossá a közösség számára, ha azt önzetlenül a közösségért végzi. A versenyzőket biztatta, hogy legyenek a Ők is a mindennapokban „kis Széchenyik”. A tudásukkal, a tehetségükkel tegyenek a mai versenyért, a győzelemért, a későbbiekben felnőttként a családjukért, a gyermekeikért, és a hazánkért. Hasonlóan, ahogyan Széchenyi tette az ország felemelkedése érdekében az Ő korában.
A két fordulóból álló versenyben sok érdekes és komoly felkészültséget igénylő feladatot kellett megoldania a gyerekeknek, melyet a „szigorú” zsúri pontozott. Az első forduló után mindössze hat csapat maradt a versenyben, akik közül az első kettő jutott tovább az áprilisban, Nagycenken megrendezésre kerülő Országos döntőbe.
A fordulók közötti szünetben a szíveslátás keretében, hidegtálakkal és szendvicsekkel kínálták a résztvevőek, melyet a PENZIÓ 17 Kft biztosított szponzorális alapon a rendezvényhez.
A verseny végén Csabai Mária asszony értékelte a csapatok teljesítményét, és adta át az elismerő oklevelekkel együtt az ajándékokat a gyerekeknek és a felkészítő tanáraiknak.
A Szózat közös éneklésével lezáródó esemény méltán vált felemelő elékezéssé és élménnyé a résztvevők számára.
Az épületből kifelé menet érdeklődve tekintették meg a vendégek, az iskola 2007 júniusában elindított kezdeményezésének anyagait. Többek között a köztéri Széchenyi szobor, közadakozásból történő felállításának tervét, melyet Koós László kőbányai szobrászművész készített. Emellett sokan csodálták meg Simon M. Veronika Székesfehérváron élő festőművész asszony, Széchenyit ábrázoló egészalakos olajfestményét is melyet tavaly április 8-án adományozott az iskolának.
Gratulálunk a Széchenyi István Általános Iskola tanári karának, és Oláh Balázsné könyvtáros pedagógusnak a szervezésért, hogy a Széchenyi Emlékév szellemiségét elhozták Kőbányára és ezzel is erősítették Széchenyi István életművét a gyerekekben. Méltó példaképek kellenek mindannyiunknak, ahhoz, hogy hasonlóan tudjunk megbirkózni a mindennapjainkban is a nehézségekkel. Köszönjük.
Széchenyi István és kora – Országos Művelődéstörténeti Vetélkedő Eredménye
2010. március 6.
Széchenyi István Magyar – Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Katt a képre a nagyobb méretért!