A Havasi Gyopár Alapítvány és a párkányi Új Évszázad Nyugdíjas Klub Egyesület (Šturovó) között létrejött együttműködés alapján, 6. éve, hagyományosan a kőbányai Szent László Napok keretében egész napos találkozóra került sor június 23-án.
A délelőtti program a hivatalos találkozóval kezdődött, ahol a két szervezet elnöke Klemász Magdaléna és Mihalicska Terézia köszöntötték a jelenlévőket, a rendezvényen jelen volt Tóth Balázs önkormányzati képviselő is. Mindkét szervezet készült egy kis meglepetéssel, mivel a 2012-es év az „aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve”, a Havasi Gyopár Alapítvány az önkéntesei által összegyűjtött receptekkel egy kis kiadványt indított útjára, amihez a párkányi szervezet tagjai is elkészítik a saját receptes füzetüket, amit majd közös kiadványban jelentetnek meg, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az utánunk jövő generáció is tudja használni és majd továbbadni. A felvidéki Egyesülettől Petőfi Sándor: Szülőföldem című gyönyörű versének előadásával kedveskedtek, melyet Szulényi Valéria adott elő. A nap folyamán a Kőbányai Helytörténeti Gyűjteményt, a Conti kápolnát, a Kőbányai Református Templomot és a Lengyel Múzeumot látogatták meg, majd délután a Szent László Napi szabadtéri programokon és a Szent László Templomban az esti ünnepi misén is részt vettek a vendégek.
A következő kulturális találkozóra szeptemberben kerül sor Párkányban.