Az advent olyan időszak, amit átélhetünk úgyis, hogy semmit sem vettünk észre belőle. Ha nem figyelünk igazán, semmit sem jelent számunkra. Eltelik négy hét az életünkből, majd követi még néhány különleges nap, amelyeken túljutva, jó esetben, lelkileg kijózanodva, rosszabb estben lelki csömörrel és újabb indulatokkal terhelten kezdünk el egy új naptári évet. Advent üzenete pedig éppen az, hogy lelkileg megerősödve, új erőkkel feltöltődve hitünkben megújulva, kezdjünk el egy új naptári évet. Az adventet azonban nem könnyű észrevenni, mert csendből érkezik, Isten titokzatos világából, amelyben eldőlt Jézus Krisztus testé létele, emberré születése az első karácsony éjszakán.

A természet segítene az észrevételben, hiszen advent idején folyamatosan rövidülnek a nappalok, és hosszabbodnak az éjszakák. A meghosszabbodott sötétség pedig mindig nagyobb csendet, több óvatosságot és fokozott figyelmet kíván. Szinte felébreszti a vágyat a világosság után. Megtanulhatunk benne kitartással várakozni a fényre, és hálás örvendezéssel befogadni azt. Ez az advent célja is: kitartással várakozni az elközelgő világosságra, és amikor eljön hálás örvendezéssel befogadni Őt.

A természet segítene, de a világ fejlettebb részén már alig lehet megkülönböztetni a sötétséget a világosságtól. Mesterséges fények árasztanak el mindent, valóságos és szimbolikus értelemben egyaránt, elhitetve, hogy a sötétség leküzdése lámpafény kérdése csupán. Ugyan kinek tűnik fel a színes reflektor fényben egy törékeny gyertyaláng? Ki hiszi el, hogy az a kicsi is ér valamit, amikor mindent a nagynak és fényesnek látszó erős ural? S nem ez történik-e amikor a fényes reklámok csábítása akarja meghatározni az ünnepünket? Amikor az utolsó fillérjeinket is odaadjuk, mert közben minden hangszóróból hangzik a Csendes éj…Mennyi mesterséges fény! Bizony vannak, akiknek a karácsonyvárás elsősorban ezüstről aranyról szól, az eladó és vevő oldaláról egyaránt. Nekünk pedig eszünkbe juthat Péter apostol mondata az ékes kapunál, amit a Jeruzsálemi templomajtóban pénz kérő bénának mondott: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked..”(Ap Csel3,6)-és a béna lábra állt.

Az adás- ajándékozás a karácsony gyönyörű szokása. Még az adventben is benne van. Ám igazán adni csak azt tudjuk, ami a miénk. Amit nem kölcsönveszünk, amit nem a másik kontójára teszünk. Ha látszatra kevesebbet is ér, mint a csillogó arany, bizonyosan nem mesterséges és sokkal több benne a szeretet. A sok mesterséges fény nem segít, hogy észre vegyük az adventet. Ha azonban arra gondolunk, hogy milyen szegényen, számkivetetten, alig néhány embertől felismerten született meg a karácsonyi kisgyermek, és mégis Ö a világ megváltója, kiderülhet, hogy az advent is felismerhető. Csak ott és abban kell keresni ahol valóban megtalálható.

Amikor úgy érezzük, hogy már semmit sem várunk a jövőtől, gondolhatunk arra, hogy a jövő is úgy jön el, mint az advent. Szinte észrevétlenül engedve az idő folyásának. Most még erősnek látszik a sötétség, de már várakozik mögötte a világosság.

Ahogyan a világosság mindig legyőzi a sötétséget, úgy kínálja az eljövendő Krisztus a küzdőknek, kitartóknak erőtleneknek a megújuló hitet és a tőle jövő erőt , bátorítás.

Adventünk különleges ajándéka lehet ez a látás, amely a mesterséges fények és a kiterjedő sötétség mögött észre veszi a közeledő Krisztust.

Az Újhegyi Hírmondó Hitéleti gondolatok rovatának többi cikke itt érhető el!