A Bereczki Sándor önismereti könyvének bemutatóján mutatott média- és szakmai érdeklődés – nem túlzás – óriási volt. Sokan várták már ezt az összegző, életmű gyanús kötetet.
Dr. Funk Sándor addiktológus szakorvos azt emelte ki köszöntőjében, hogy a csoportos, társas terápiát ott kezdték alkalmazni, ahol az orvostudomány már nem tudott programot adni a szenvedélybetegek gyógyítására. „A drogprobléma a kapitalizmus rákfenéje, a szocialista társadalom nem ismeri a drogozást!” – idézte a múltat dr. Funk, s hozzátette, ez lényegében arról szólt, hogy az illetékesek a fejüket a homokba dugták: amiről nem beszélünk, az nincs is. „Húsz éve még senki sem akart foglalkozni a betegekkel, küldözgették egyik orvostól a másikhoz. Napjainkra óriásit fordult a világ: nem titok a drogozás, a szenvedélybetegségek léte, s a szakembereken kívül a társadalom is felkarolta a prevenciót, sőt, ahogy itt látjuk, a gyógyítást, a terápiát is.” – magyarázta a társadalmi megítélés változását Funk főorvos.
Az, hogy Sanyi bátyánk jó könyvet írt, annak köszönhető, hogy „óriási szeretet és végtelen türelem” van benne. „Ez hatja át az egész könyvet, ez teszi Bereckit képessé arra, hogy elfogadja az embert és ezen át foglalkozzon vele.” – ajánlotta a kötetet mindenki figyelmébe dr. Funk Sándor.
A szerző annyit fűzött a gondolatokhoz, hogy először önmagát kellett megismernie, hogy képes legyen bánni a rászorulókkal. „Ez a könyv egy kis zsebtükör, amibe, ha belenézünk, látjuk hibáinkat, s hogy mit kell javítani.” – jellemezte könyvét Bereczki Sándor. Majd köszönetet mondott – mások mellet – Bodrog Beátának, aki segített élettel megtölteni a könyvét.
A könyvbemutató csattanója mindenképpen az az öt fiatalember volt, akik önmagukat vállalva, kendőzetlen őszinteséggel meséltek játékszenvedélyükről, alkoholizmusukról, sőt a drog-gyógyszer-alkohol együttes alkalmazásának örömeiről-keserveiről, az eljátszott, elivott egzisztenciáról, családról, szeretetről. Ma gyógyulás útját járják…

Oszvald György