Koncertek, előadások mellett kézműves vásár, helytörténeti túrák, íjászkodás, kovácsolás és bringás nyomozójáték is színesítette a Szent László Napok programját. A háromnapos fesztivál hangulatát az esemény sztárvendége, Tóth Vera már pénteken megalapozta.
Ezt követően D. Kovács Róbert köszöntötte a szórakozni vágyókat, akik az este folyamán a Pannon Várszínház előadásában a Csinibaba című musicalt tekinthették meg. Szombaton és vasárnap tucatnyi helyszínen programok és ínycsiklandó falatok várták a kőbányaiakat.
A cikk alatt a TV10 videó-összefoglalója tekinthető meg az eseménysorozatról.
Forrás és képek: Kőbányai Hírek Facebook oldala, centrumtv.hu