November közepén került immáron hetedik alkalommal megrendezésre a felső tagozatosok Széchenyi Tanulmányi Versenye a Széchenyi István Általános Iskolában. Ez a vetélkedő azt a célt szolgálja, hogy minden tanuló megtalálja a hozzá közel álló, számára fontos és versenyképesnek ítélt szakterületet. A tanulók saját elgondolásaik, kedvük és „tantárgyszeretetük” alapján döntenek arról, hogy melyik versenyekre neveznek. Minden tanuló két tantárgyat választhat a versenykínálatból, amely kétszer 45 perces elméleti, illetve egyes tantárgyaknál elméleti+gyakorlati feladatmegoldással jár.
Az 5-6., valamint a 7-8. évfolyamnak külön hirdetjük, szervezzük és értékeljük a versenyeket. Az 5-6. osztályosoknak magyar, angol, matematika, történelem, német, természetismeret és ének-zene tantárgyakból, a 7-8. osztályoknak magyar, angol, történelem, földrajz, fizika, matematika, német, biológia és kémia tantárgyakból hirdetjük a vetélkedést. A 2013. évi verseny újdonsága az „ISKOLÁNK NÉVADÓJA –SZÉCHENYI ISTVÁN” címmel meghirdetett játékos versengés lesz, amelyben megtudhatjuk, hogy a felső tagozatosok közül kik tudnak a legtöbbet a „legnagyobb magyarról”. A feladatok összeállításánál a szaktanárok törekednek arra, hogy a tanulók életkori sajátosságaihoz illeszkedő, játékos, de logikai útvesztőkkel és rejtvényekkel ellátott versenyfeladatokat állítsanak össze.
A Széchenyi Tanulmányi Verseny egyik legfontosabb erénye, hogy sikerélményt jelent azoknak a jó képességű, szorgalmas tanulóknak is, akik a kerületi versenyre nem jutnak el.
Nagy Péterné Edényi Csilla