Költészet Napja Kőbányán
2013. április 11.
Időpont: 10.30.
Ahogy közeledtem a Köszihez, már messziről láttam a tűzoltó autót. Vajon mit keres itt? Ugye nincs tűz sehol? Körülnéztem, és megnyugodtam a színes ruhákba öltözött gyermeksereg láttán.
A következő gondolatom az volt, hogy „Tűzoltó leszel s katona!” Biztosan ehhez kapcsolódik valami ördögi ötlet és furfangos feladat. (Persze ezt is hamar elvetettem.)
Az órámra nézek: 11.00
Mozgalmas és nyüzsgő a Rottenbiller park. Mosolygó gyermekek betűket festenek, verseket írnak. A színpadon Sebő Ferenc művész úr próbál a közös produkcióhoz. A gyerekek vele énekelnek. Közben a betűfestéshez ritmusra jár dolgos kezük.
„De szeretnék gazdag lenni, egyszer libasültet enni.
Jó ruhába járni, kelni, S öt forintér kuglert venni.”
Röpül az idő, peregnek a percek: 11. óra 11. perc
„Képvers alkotás ötszáz gyermekkel,
közös éneklés Sebő Ferenccel.”
A gyerekek által megfestett betűkből szavak és mondatok lesznek. Mikor magasba emelik a tűzoltó autóról olvasható József Attila verse.
„Míg a cukrot szopogatnám, Új ruhámat mutogatnám,
Dicsekednél fűnek fának, Mi jó dolga van Attilának.”
Húsz perc múlva: 11.30.
A Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 6. osztályosai kedves kis műsorral készültek: József Attila megzenésített verseit énekelik. Lírai dallamok, majd lüktető ritmusok követik egymást gitárokkal és ütős hangszerekkel kísérve a dalokat.
„Tószunnyadó békességgel, elülő végtelenséggel
óvja szerelmem, ki adta s tenyerével megnyugtatta.”
„Tedd a kezed homlokomra, mintha kezed kezem volna.
Úgy szeress, mint ha jó volna, mintha szívem szíved volna.”
„Harminckét éves lettem én - meglepetés e költemény csecse becse:
ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam.”
11.45 perc
A programban résztvevő kőbányai gyerekek megkóstolják a kuglert. Lassan befejeződik a délelőtti rendezvény, de a Köszi előtti tér még színpompás kavarodás…. Váltunk egy pár szót a régi tanítványokkal, más iskolák diákjaival, a kerületi kollégákkal…. Szerencsére az időjárás is kegyes hozzánk és ragyogó napsütésben búcsúzkodunk a Köszitől és a szervezőktől. Köszönjük!
Edényi Csilla
ének-zene pedagógus
Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola