Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Fidesz: Új Kőbánya Featured

Rate this item
(0 votes)

"Kőbánya, mint a főváros X. kerülete ismeretes. Hosszú időkön keresztül ez a kerület volt a főváros mostohagyermeke, sőt mondhatjuk, sok tekintetben még ma is az. Míg a főváros többi kerületei aránylag könnyen érhetik el óhajaikat, vágyaik teljesülését: addig Kőbányának hosszú és kitartó küzdelemmel kellet és kell ma is mindent kivívni. Ezek annyira közismert dolgok, hogy igazságukat bővebben bizonygatni igazán fölösleges…” – írta Dausz Gyula 1913-ban a Kőbánya multja és jelenje c. monográfiájában.

2000-ben az újból kiadott könyvhöz György István, Kőbánya akkori polgármestere írt köszöntőt.

Így fogalmazott: „Tisztelni való azoknak az itt élő embereknek az elhivatottsága, akik a történelmi viharok ellenére lokálpatriotizmusukkal folyamatosan a kerület fejlődéséért, lakhatóbbá tételéért, a munkahelyek megteremtéséért munkálkodtak…. segítsék ezt a munkát, hogy mint itt lakók büszkén nézhessünk végig lakókörnyezetünkön, a mi Kőbányánkon! Teremtsünk újat és őrizzük meg a régit!

A rendszerváltáskor Kőbánya a fejlődés útjára lépett. Felújításra került a Szent László Gimnázium, buszpályaudvar épült, megnyílt az Árkád, megszépült a Körösi Csoma sétány. Ez a folyamat az utóbbi évek MSZP-s vezetése alatt megszakadt, a fejlődő kerület ismét a főváros mostohagyermeke lett, hírnév helyett a hírhedtség jellemzi, hírhedtség a rossz működésről és korrupcióról.

A FIDESZ-KDNP 2010-es önkormányzati választásokon induló jelöltjei vissza akarnak térni ahhoz a gondolathoz, hogy teremtsünk újat és őrizzük meg a régit, s szeretnék elérni, hogy a mostohagyermekből váljon a Kőbánya a főváros édes gyermekévé.

Ezért a Fidesz –  Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt a 2010-es önkormányzati választásokon Kovács Róbertet jelöli Kőbánya polgármesterének. Önkormányzati képviselő-jelöltjeink körzetek szerint:

1. Gál Judit
2. Marksteinné Molnár Julianna
3. Szabóné Gerzson Sarolta
4. Radványi Gábor
5. Dr. Pap Sándor
6. Révész Máriusz
7. dr. Fejér Tibor Zoltán
8. Varga István
9. Weeber Tibor József
10. Mihalik András
11. Mácsik András
12. Agócs Zsolt

Egy új Kőbánya alapjait szeretnénk lerakni itt Budapest X. kerületében, egy olyan Kőbányáét, ahol valamennyi kőbányai lakos otthon érezheti magát, biztonságban tudhatja önmagát és vagyonát, amely tiszta és rendezett, ahova jó hazajönni, ahol jó élni. Ehhez komoly segítségben bízhatunk a – reményeink szerint FIDESZ-KDNP vezette – fővárostól, és a szintén FIDESZ-KDNP által vezetett kormánytól.

Bízunk benne, hogy jelöltjeink sikeresen fognak szerepelni az októberi választáson, és a következő négy évben a kőbányai polgárokkal együtt sikerül lerakni egy Új Kőbánya alapjait, amely méltó lehet az elődökhöz, Dréher Antalhoz, Richter Gedeonhoz, Kandó Kálmánhoz.

Induljunk el 2010. október 3-án együtt, egy Új Kőbánya felé!
FIDESZ-MPSZ X. kerületi szervezete

Last modified on Sunday, 01 August 2010 17:40

Hírek

Régi képek, emlékek

Lakótelep a világ végén
Folyik az építkezés
A Gergely-bánya
Régi kép
A Mély tó
Részből egész
Árkok és házak
Átadó ünnepség
Föld út
Dolgozik a daru

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán májusban! Kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának listája Budapest közterületi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia