Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Sport

Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) elnöksége szerdán véglegesítette az isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságra utazó válogatott keret névsorát: az edzőbizottság eredeti javaslatában szereplő 16-os létszámot két fővel megtoldotta, azaz összesen 18 versenyző képviselheti a magyar színeket a december 10. és 13. között sorra kerülő viadalon. „Csaknem minden úszónk számára a döntőbe jutás a cél – idézte a MUSZ hírlevele Kiss László szövetségi kapitányt. – Ugyanakkor fel kell készülni arra, hogy óriási versenyek elé nézünk, hiszen a szuperdresszek búcsúeseményén nyilván mindenki igyekszik maximálisat nyújtani. Már csupán annak drukkolok, hogy a hátralévő időben ne szóljon közbe semmilyen betegség, ne törjön ránk az influenza-járvány. Ha ugyanis mindenki jó formában lesz, három-négy aranyérem megszerzése egyértelműen valószínűsíthető.”

Thursday, 19 November 2009 20:41
Published in Sport
Written by
Read more...

Míg a nagypapának csak művészneve a Bill, addig unokáját, akire hihetetlenül büszke az énekes, már hivatalosan is Deák Bill Gyulának anyakönyvezték. A tizenkét éves fiú a Kőbánya SC úszója, idén egy nemzetközi versenyen négy arany- és egy bronzérmet nyert, valamint ő vihette haza a legjobb versenyzőnek járó korosztályos kupát is. Forrás és folytatás: Stop.hu

Thursday, 19 November 2009 10:48

Országos csúcsot ért el 200 m-es hátúszásban Szepesi Nikolett a százhalombattai rövidpályás ob nyitónapján, a péntek délelőtti selejtezőben. Gyurta Dániel a saját csúcsán javított jócskán 200 m mellen. Amint arról Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya beszámolt, a Kőbánya SC versenyzője 2:05.82 perc alatt ért célba, ezzel a múltnak adta át Verrasztó Evelyn 2:05.91-es magyar rekordját, amit a Jövő SC-Veolia úszója hat nappal ezelőtt állított fel a moszkvai Világkupán. Szepesi teljesítménye azért is elismerésre méltó, mert a 22 éves, korábbi sokszoros magyar bajnok, Eb-bronzérmes úszó idén januárban bejelentette visszavonulását, majd - újragondolva döntését - és szeptember elején tért vissza az élsportba. „Örülök a sikeres újrakezdésnek”  – kommentálta visszafogottan tanítványa eredményét Turi György, a kőbányaiak mesteredzője. A 25 méteres medencében zajló százhalombattai ob-n Gyurta Dániel is csúcsdöntéssel kezdte meg szereplését: a Jövő SC nagymedencés világbajnoka, olimpiai ezüstérmese fő számában, 200 m mellen saját eddigi legjobbját, a 2007. december 16. óta élt 2:05.49 percet módosította péntek délelőtt 2:04.61-re.

Forrás: MTI

Tuesday, 17 November 2009 17:48

Mint arról már beszámoltunk 2009. november 28-án 12. alkalommal rendezi meg a STÍLUS Kőbányai Úszóiskola és Sport Egyesület a hagyományos amatőr úszóversenyét az Újhegyi Uszodában. Az eseményre péntekig (november 20.) lehet még jelentkezni! Minden 4-14 év közötti gyereket szeretettel várnak!

Nevezési lapot az egyesület oktatóitól és Major Judittól (tel: 06-30-999-5120), valamint az uszodában lehet kérni. Nevezni kizárólag a nevezési határidőig, a nevezési lap leadásával és a nevezési díj befizetésével lehet! Nevezési díj versenyszámonként 200 Ft. Helyszínen nevezni nem lehet!

<< További információ >>

Tuesday, 17 November 2009 15:32
Published in Sport
Written by
Read more...
Az Újhegyen működő STÍLUS Kőbányai Úszóiskola és Sport Egyesület a hétvénén három versenyen vett részt, amelyeken összesen 23 aranyérmet, 25 ezüstöt és 14 bronzérmet szerzett! A Felnőtt Országos Rövidpályás Bajnokságon Bujtor Dávid 50 m-es gyorsúszásban szerezte meg a jogot a döntőben való induláshoz és a 4 x 50-es férfi gyorsváltón 3 másodpercet javítva a tavalyi eredményén a kíváló 6. helyet szerezte meg.

Kattintson a képre az éremszerzők listájának megtekintéséhez!

Tuesday, 17 November 2009 15:14
Published in Sport
Written by
Read more...

A pénteken Európa-csúcsot úszó Cseh László szombaton két magyar rekorddal és három aranyéremmel zárta a százhalombattai rövidpályás országos bajnokságot. A Kőbánya SC csillaga 50 m pillangón 23,29 mp-cel, míg 100 m vegyesen 53,38-cal ért el csúcsot. Harmadik sikerét 200 m pillangón aratta.

Forrás és folytatás: Sporthíradó.hu

Sunday, 15 November 2009 12:10
Published in Sport
Written by
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

Már állnak a házak
Dolgozik a daru
Építik a tavat
A Mély tó
Az iskola
Minden a helyére kerül
Föld út
Épül a Mély tó
Átadó ünnepség
Épül és szépül

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia