Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Egészségügy, kórház és rendelő

A 85 éves Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet a hagyományoknak megfelelően idén is megtartotta karácsonyi ünnepségét. Dr. Bodnár Attila főigazgató köszöntője indította a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet valamennyi dolgozója részére rendezett karácsonyi évzáró rendezvényét december 14-én. Az ünnepség lehetőséget adott arra, hogy egy „pillanatra megállva” közösen visszatekintsenek az évre, az elért eredményekre. A meghitt, bensőséges hangulatú rendezvényre nemcsak a kórház dolgozói, hanem az intézethez tartozó X., XVII. kerületi, valamint a monori és a gyömrői szakrendelő munkatársai is hivatalosak voltak. 

Dr. Bodnár Attila főigazgató ünnepi beszédében kiemelte a közelgő ünnep fontosságát, és megköszönte az intézet minden munkatársának - orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak, az igazgatóság dolgozóinak, a hátteret biztosító személyzetnek - egész éves áldozatos munkáját. Az ünnepség egyben évzáró rendezvényként lehetőséget adott az elért eredmények számbavételére, a sikeres projektek és főbb beruházások áttekintésére. Külön kiemelte a több száz részt vevőt megmozgató Semmelweis-napi rendezvény és a 85 éves a Bajcsy tudományos konferencia sikerét.

A Főigazgató a vezetőség nevében is áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánt valamennyi dolgozónak. Az ünnepi beszéd után Malek Andrea és Schwartz Dávid A lélek hangjai címmel soul és gorspel zenei koncertet adott 10 fős kórus kíséretében. Az évzáró karácsonyi rendezvény vendéglátással zárult.

Büszke vagyon Önökre, az Önök által végzett munkára. Önökkel együtt örülök az ágazati bérek emelkedésének, mely nemcsak erkölcsi, hanem jelentős anyagi megbecsülése is az egészségügyi dolgozóknak. Az Egészséges Budapest Program keretében jövőre korszerű fejlesztések és egy szakrendelő építése is indul kórházunkban. Örömmel lépek át Önökkel egy kihívásokkal teli, de eredményekben gazdag új esztendőbe. ” –zárta beszédét dr. Bodnár Attila főigazgató.

Forrás ás képek: Illés Gyöngyi, Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Friday, 15 December 2017 12:15
Read more...

Budapest 15. mentőállomása október 2-án kezdte meg működését, ahol a bevethető egységek a nap 24 órában látják el az eseteket Kőbányán, Józsefvárosban és Ferencvárosban. A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat és sok más szervezet együttműködésével létrejött állomáson gyermekrohamkocsi, esetkocsi, mentőkocsi és időszakosan mentőmotor révén segít a bajbajutottaknak.

Az állomás dolgozói nyilvános Facebook csoportot hoztak létre azzal a céllal, hogy a kerületek lakói közelebb legyenek hozzájuk és esetleges kérdéseiket, véleményüket könnyebben megoszthassák velük. Kiss Zoltán, aki a mentőállomás dolgozója és a Facebook csoport adminisztrátora is egyben, a segítségünket kéri, hogy egy megosztással járuljunk hozzá a közösségi felület ismertségének növeléséhez. A Facebook csoport EZEN a linken érhető el.

Mindenkinek jó egészséget kíván a Józsefvárosi Mentőállomás csapata, akik  remélik, hogy a segítségre szorulóknak mindig idejében fognak tudni segíteni! 

Monday, 30 October 2017 13:38
Read more...

Az Egészséges Budapest Program keretében mintegy 7 milliárd forint jut a Bajcsy-Zsilinszky Kórház fejlesztésére, amelyből egy teljesen új szakrendelő is megépül a kórház területén várhatóan 2018. végére. A kormány összesen 700 milliárd forint fejlesztési forrást szán a következő nyolc évben Budapesten és Pest megyében az egészségügy fejlesztésére - hangzott el október 12-én a kórházban tartott sajtótájékoztatón.


Dr. György István, a Fidesz választókerületi elnöke elmondta, mintegy hétmilliárd forintból újul meg a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet az Egészséges Budapest Program keretében, a fejlesztés részeként a kórház területén új szakrendelő épül. A fejlesztés részeként 3,7 milliárd forintból felépül a kőbányai egészségház és szakrendelő, továbbá 1,5 milliárd forintot költenek kardiológiai műszerek megújítására, informatikai fejlesztésre, komfortosításra 637 millió forintból lesz lehetőség, és 950 millió forint fordítható energiahatékonysági korszerűsítésekre. Az 5497 négyzetméteres új szakrendelő tervezési szakaszban van, az épületben 86 rendelőhelyiség lesz, és egy 50 férőhelyes mélygarázst terveznek még hozzá - ismertette György István, hozzátéve, az építkezési munkák idén decemberben megkezdődnek, az új szakrendelő jövő decembertől fogadhat betegeket. György István szerint 2010 előtt 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, ami "nagy leépülést indított el", és ezt nem lehet hónapok alatt kijavítani. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években 77 kórház, 54 szakrendelő és 97 mentőállomás újult meg, 23 új szakrendelő és 30 új mentőállomás épült. Most pedig - fogalmazott - Budapest történetének legnagyobb volumenű fejlesztése indulhat el.

A következő években 700 milliárd forintot fog költeni a kormány a főváros egészségügyi ellátásának fejlesztésére - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, aki arról is beszélt, hogy az előző ciklusban 500 milliárd forint uniós forrás érkezett az egészségügyre, azonban abból Budapest és az ország központi régiója nem részesült. Ezért a következő években 700 milliárd forintot fog költeni a kormány a főváros egészségügyi ellátásának fejlesztésére - tette hozzá. Mint mondta, a fejlesztések jól mutatják a kormány elkötelezettségét az egészségügy javítása érdekében. "Bővülő források mentén fejlődik az ágazat" - emelte ki Ónodi-Szűcs Zoltán.

Bodnár Attila, az intézmény főigazgatója elmondta, a mostani kőbányai szakrendelő állapota igen leromlott, viszont a kórháznak óriási szerepe van a városrész és az agglomeráció betegeinek ellátásában. Felidézte, hogy az elmúlt öt évben is számos fejlesztés történt a kórházban, így megújult a kardiovaszkuláris és angiológiai központ, két éve teljesen lecserélték a radiológiai műszerparkot az összes telephelyen, felújították a patológiai osztályt, automatizálták a betegek gyógyszerelését, fejlesztették a központi műtőt és megújult a központi kápolna is a református egyház segítségével.

Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az egészségügy más területein is próbált előrelépni a kormány. Példaként említette az egészségügyben dolgozók béremelését, amire 2012 óta 400 milliárd forintot fordított a kormány. A többlépcsős béremelési programnak köszönhetően az ápolók bére 2019-ig bezárólag mintegy 65 százalékkal nő, a szakorvosok és a szakgyógyszerészek bére a tavalyi és az idei emeléssel 207 ezer forinttal nőtt, a mentődolgozók bére pedig 2016-2018-ban mintegy 67 százalékkal emelkedik.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet a X. és a XVII. kerület, valamint Monor és Gyömrő lakosait látja el, évente kétmillió beteg fordul meg ott. Az intézmény négy szakrendelőt üzemeltet és több szakmában a legmagasabb szintű ellátást nyújtja.

Forrás: MTI, Kormany.hu. Dr. György István

Monday, 16 October 2017 12:47
Read more...

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet alapításának 85. évfordulója alkalmából jubileumi tudományos konferenciát rendeztek Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár fővédnökségével, csaknem 500 fő részvételével szeptember 21-én. Az ünnepségre az egészségügyért felelős vezetők mellett meghívták az intézet ellátási körzetébe tartozó politikusokat, házi orvosokat, és valamennyi jelenlegi és volt dolgozóját, valamint az üzleti partnereket. Közösen megtekintették a 85 éves a Bajcsy filmet, amely bemutatja a kórház történetét, jelenlegi osztályait, valamint egy jövőképet is felvázol pácienseinek, munkatársainak. Kiadásra került hasonló tartalommal egy több mint 200 oldalas könyv is, mely méltó emléket állít az utókornak.

 

Az ünnepségen a Bajcsy-Zsilinszky Kórház fennállásának 85. évfordulója alkalmából díjak, elismerések is átadására kerültek. Dr. Ladányi Márta, egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár Pro Sanitate díjat adott át dr. Szabadka Hajnalka orvos igazgatónak, valamint Miniszteri Elismerő Oklevelet dr. Zámolyi Károly főorvosnak. Dr. Bodnár Attila főigazgató Bajcsy-Zsilinszky Kórházért emlékéremmel tüntette ki az intézmény fejlődésében meghatározó szerepet játszó dr. Higyisán Ilona főgyógyszerészt, dr. Hermányi Zsolt MSc. főorvost és Dr. Végh György főorvost. A gyógyító tevékenységben több évtizeden keresztül kimagasló munkát végző műtősnők, Radicsné Ujvári Katalin és Vízkeleti Julianna Főigazgatói elismerő oklevélben részesültek.

 

A tudományos konferencián a következő három előadást láthattak a Bajcsy-Zsilinszky Kórház osztályvezető főorvosaitól:
- Dr. Völgyes Barbara - Központi Aneszteziológiai Intenzív Terápiás és Sürgősségi Betegellátó Osztály: Az akut betegellátás biztonságos háttere,
- Dr. Andrássy Péter – IV. Belgyógyászat, Non-invazív, Invazív Kardiológia: Szív- és érrendszeri betegek ellátása,
- Dr. Juhász Miklós – Sebészeti Osztály, Általános hasi, mellkas, érsebészet: A sebészeti betegellátás lehetőségei és eredményei a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban.

„Kétezer alkalmazottunk között számos tudományosan, nemzetközi szinten is elismert kollégát foglalkoztatunk. Munkatársaim nevében is kijelenthetem, hogy a bizalmukkal megtisztelő, hozzánk forduló pácienseket a jövőben is korszerű szakmai ismeretek birtokában,elkötelezett dolgozókkal, a lehető legmagasabb szinten kívánjuk ellátni.”– nyilatkozta dr. Bodnár Attila főigazgató.

Forrás: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Saturday, 23 September 2017 11:13
Read more...

Magyar-kínai orvosi központot adtak át szeptember 2-án Kőbányán, a Szállás utcában. A Dacheng Központ (大成国医堂) megnyitó ünnepsége egyben a Hagyományos Kínai Orvoslás Magyarországi Egyesületének 2017-es jótékonysági rendezvénye volt, ahol a látogatók ingyenes kezeléseket kaphattak.

 

Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mondott Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, valamint Dr. Zhang Qingbin, a Magyar Kínai Orvosi Központ igazgatója is. Kőbánya polgármestere szólt arról, hogy a kapcsolat az intézmény vezetőjével sok-sok évre nyúlik vissza, hiszen annak idején, mint volt iskolaigazgató ismerkedett meg Zhang-gal, mint a budapesti kínai iskola alapítójával. 

  

A rendelőben a kínai orvosok mellett magyar doktorok is gyógyítanak. A központban alkalmazott köpölyözés terápiáról a cikk alatt tekinthet meg egy videó-összeállítást.

 

DaCheng Magyar-Kínai Orvosi Központ:
- Cím: 1107 Budapest, Szállás utca 21/5.
- Facebook oldal IDE kattintva érhető el
- Telefon: 06 (1) 255 2820
- Email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.


A Hagyományos Kínai Orvoslás Magyarországi Egyesülete 2002 óta dolgozik a kínai orvoslás népszerűsítésén. Céljuk a hagyományos kínai orvosi szakma magyarországi fejlesztése, a kínai orvoslás és a modern orvostudomány közötti együttműködés elősegítése. Tagjaik aktív szerepet vállalnak a kínai orvosi ellátásban, oktatásban és kutatásban. Az egyesület nagy hangsúlyt fektet az egészségmegőrzés népszerűsítésére is, melyet alábbi mottó is tükröz: "Tradíció, szakértelem, egészség"

Forrás: Kőbánya.hu, Hagyományos Kínai Orvoslás Magyarországi EgyesületeDaCheng Magyar-Kínai Orvosi Központ Facebook oldala, Kőbánya.info

Wednesday, 13 September 2017 10:28
Read more...

Egy nap az egészségért október 8-án, vasárnap 10-18:00 óráig a Kőrösi Kulturális Központban. További információért kattintson a plakátra!

Friday, 01 September 2017 10:07
Read more...

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete véradásra várja a másokon segíteni szándékozókat a következő helyszíneken:
- 2017. augusztus 24. 11:00-13:00 óra között: KÖBE Biztosító, Budapest 1108 Venyige u.3.
- 2017. augusztus 24. 14:00-18:00 óra között: Family Center parkoló-kamion, Budapest  1103 Sibrik Miklós út 30.
- 2017. augusztus 26. 11:00-16:00 óra között: Vegetáriánus Fesztiválsátor, Budapest  1102 Szent László tér 7-14.
- 2017. augusztus 30. 14:30-18:00 óra között: Örs vezér tere kamion, Budapest  1101 Fehér út 1.

A regisztrációhoz személyi igazolvány, lakcím kártya és Taj kártya feltétlenül szükséges!

"Aki vért ad, életet ad!"

Forrás: Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete

Friday, 11 August 2017 12:23
Read more...

Lakossági felhívás

Fej-nyak rákszűrés a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Fül- Orr- Gégészeti Ambulanciáján 2017. július 27-én

A rosszindulatú daganatok, a rák okozta halálozás tekintetében Magyarország sajnos sereghajtó az Európai Unióban. A különböző fajtájú daganatok közül a fej-nyaki tumorok meglehetősen gyakoriak, a tüdő-, a vastagbél-, és az emlőrák után a fej-nyak (szájüreg, garat, gége) a 4. leggyakoribb előfordulási helye a rosszindulatú daganatoknak.

Jelezve a probléma jelentőségét, a Fej-nyaki Onkológiai Társaságok Nemzetközi Föderációja (IFHNOS) pár éve július 27-ikét a világ fej-nyaki daganatok nemzetközi napjává nyilvánította. A Nemzetközi Szervezet világszerte kezdeményezi és kéri társszervezeteit, valamint a különböző nemzetek onkológiai, fül-orr- gégészeti, fej- nyaksebészeti intézményeit, hogy a fej-nyaki daganatokra, azok megelőzésére és kezelésének fontosságára hívja fel a lakosság és politika figyelmét.

2017-ben a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Fül- Orr- Gégészeti Osztálya is csatlakozik ehhez a mozgalomhoz, és július 27-én a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Fül- Orr- Gégészeti Osztályának Ambulanciáján 9 és 13 óra között ingyenes fej-nyak rákszűrést végzünk a X. és XVII. kerületi lakosok körében.

Javasoljuk a kerületi lakosoknak, főleg, ha rizikócsoportba tartoznak (40 év felettiek, régóta dohányoznak, rendszeresen fogyasztanak alkoholt), hogy a szűrésre jöjjenek el. A szűrésre nem szükséges beutaló, azonban a kórház betegfelvételi irodáján előzetesen TAJ kártyával regisztrálniuk kell a Fül- Orr- Gégészeti Ambulanciára. Az esetleges torlódás esetén türelmüket kérjük!

Dr. Bodnár Attila főigazgató

A kép forrása: welovebudapest.com

Saturday, 08 July 2017 13:07
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

Már állnak a házak
Minden a helyére kerül
Dolgozik a daru
A Gergely-bánya
Részből egész
Épül és szépül
Folyik az építkezés
Föld út
Épül a lego-ház
Zajlik az éptkezés

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia