Tisztelt Kerületi Ebtulajdonosok!
Felhívjuk figyelmüket, hogy már csak 2010. december 31-ig van lehetőségük ebüket az Önkormányzati akció keretein belül jelentős kedvezménnyel mikrochippel megjelöltetni. Bruttó 1250 Ft-ot kell fizetnie annak, aki kizárólag a mikrochip behelyezését, illetve az Önkormányzati nyilvántartás elkészítéséhez szükséges adatok kötelező kezelését kéri az állatorvostól.
Ezen felül szintén kedvezményes bruttó 250.-Ft-ért kérhető, hogy az eb a Magyar Állatorvosi Kamara által működtetett országos nyilvántartásba is bekerüljön. E nyilvántartáshoz bármely erre felhatalmazott magánállatorvos és hatóság hozzáfér, így a kerületen túl elkóborolt eb is beazonosítható és gazdája értesíthető.
A mikrochipes megjelölés minden 3 hónapos kort betöltött eb esetében 2010. december 31-ig kötelező. A 3 hónapos korukat 2011. január 1. után elérő, illetve az ez után született ebeket 3 és 6 hónapos életkoruk között kell mikrochippel elláttatni.
Tömörülés az Egészségházban
Kezelésre, vizsgálatra, vérvételre várnak. Időpontra érkeztek, vagy időben akarnak érkezni, hogy ne kelljen sokat várakozniuk a betegfelvételnél, a labornál, az orvosnál. Fájós lábbal, háttal, sokszor éhgyomorra érkező emberek, köztük kismamák és - sejthetjük - túlnyomórészt idősek, akiknek talán már az odautazás is fáradságos volt. A tágas központi váróterem, hosszú padokkal ott van egyetlen ajtónyira. De mégis, pontosan 7 óráig, az intézet nyitásáig nem nyernek bebocsátást. Több tucatnyian tömörülnek hosszú tízperceken át ácsorogva az egyre zsúfoltabb és levegőtlenebb előtérben, minden áldott reggel. Egészséges élethelyzet ez egy egészségházban?
Szeptember 29. - Szent Mihály napja
Ekkorra már megforrt a déli szőlőhegyek - az évi átlagnál korábban szüretelt - szőlőinek bora. Ezért hívták a délmagyarországi területeken Borszűrő Szent Mihály napjának az egyébként a gazdasági év szempontjából mindenhol az országban oly jelentős napot. Ekkortól lehetett szűrni a bort, ekkortól kezdődhettek a lakodalmak. Sok helyen - elsősorban az Alföldön és Eger környékén - Szent Mihály napja a szüret megkezdésének időpontja. Mihály, a névadó szent az egyház oltalmazója, a haldoklók istápolója, a halottak másvilági szószólója. Neve a héber Mikél-ből származik, ami fordításban azt jelenti: olyan, mint az Isten. Mihály úgy szerepel, mint arkangyal, az angyalok fejedelme, az angyali seregek vezére.
Szent Mihály vezeklése, Környei László intarziája
Szeptember 28. - Vencel napja
Északkelet-Magyarországon, a híres tokaji borvidék egyik falujában, Tállyán, Szent Vencel napját két évszázada különös ünnepélyességgel üli meg a falu katolikus közössége. A Vencel-napot követő vasárnapon a templom Szent Vencelnek szentelt mellékoltárát szőlőfürtökkel és bőven termő szőlővenyigékkel roskadásig teleaggatják, környezetét virággal díszítik, és az oltárra két üveg bort helyeznek.
Szent Vencel döglött lovon, David Cerny műve
Városközpontunk – közös pontunk
Áthelyezett, megújult és egyben elöregedett városközpontunk állapota folyamatos tervezési, üzemeltetési feladatokat ró a kerület vezetéséért felelős önkormányzatra.
Az elmúlt évek napi tapasztalatai alapján a városközpontot utcáit, tereit járva újra meg újra szembesülünk a terület köztisztasági problémáival. Sajnos megállapítható, hogy általában romlott a helyzet ezen a téren. A napos sétányt csúfítják a falfirkák, papírhulladékok, a szétszórt csikkek, a szélben kavargó szemét. A szökőkút környékén gyakran találkozom közmunkásokkal (éppen végezve vagy nem végezve a közmunkát), de néhány méterrel arrébb már szembetűnik az újratermelődött szemét.
Ideális állapot
Katt a képekre a nagyobb méretért!
Pataky Művelődési Központ októberi programkínálata
A Pataky Művelődési Központ októberben újra színes programkínálattal várja az érdeklődőket! A részletes információk megtekintéséhez kattintson a cikk alatti "Bővebben" feliratra!
Pataky Művelődési Központ (1105 Budapest – Kőbánya, Szent László tér 7-14.)
Tel.: 260-9959, Fax 262-0379
E-mail:
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Web: www.patakymk.hu
Kulturális Örökség Napjai Kőbányán
Most hétvégén, szeptember 18-án és 19-én kerül megrendezésre a Kulturális Örökség Napjai (KÖN) elnevezésű programsorozat, melyhez kerületünk is csatlakozott.
A KÖN-t 1999 óta rendezik meg Magyarországon. Ilyenkor megnyílnak a látogatók előtt a korábban egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan látogatható épületek. A kőbányai részletes program megtekintéséhez kattintson az alábbi logóra:
Szintén ezen a hétvégén, szeptember 18-án várják a kedves érdeklődőket a szervező Pataky Művelődési Központ munkatársai a Kőbányai Helytörténeti Múzeum leendő épületének bemutatójára. További információért kattintson az alábbi ikonra:
Vidám Doboz Napok a Fővárosi Állat- és Növénykertben
Szeptember 11-12-én ismét megrendezésre kerül a „Vidám Doboz Napok” című akció a Fővárosi Állat- és Növénykertben. 10 darab italos karton dobozért (tejes és gyümölcsleves dobozokért) cserébe minden gyermek ingyenes gyerekjegyet kap. A dobozokat az állatkert főbejáratánál létesített ideiglenes gyűjtőponton lehet leadni.
Részletekért kattintson ERRE A LINKRE!
Katt a képre a nagyobb méretért!
Utószezoni kedvezmények a Vidámparkban
A X. kerület lakói ezen a héten, azaz 2010. szeptember 6 - szeptember 12-ig kedvezményes áron látogathatják a Budapesti Vidámparkot. A kőbányaiak a megadott időszakban 30%-os kedvezményt kaphatnak, lakcímkártya felmutatását követően. A Vidámpark a 2010. évi utószezonban ezen kívül kiemelt kedvezményeket kínál a határon túli magyaroknak, a szociálisan hátrányos helyzetűeknek és a nagycsaládosoknak. A további részletekről ERRE A LINKRE kattintva tájékozódhat.
A Parlament tűzoltói
Tűzoltó Filmklub a Tűzoltó Múzeumban (Budapest Martinovics tér 12. Tel./Fax: 261-35-86) 2010. szeptember 28-án 17.00 órakor.
A filmklub programjában megismerkedhetnek a parlamenti tűzoltók munkájával:
- A parlamenti tűzoltás története
- Minden, amit a parlament biztonsági berendezéseiről tudni lehet
- Érdekességek az épületről és az ország házának világából
Meghívott vendég: Bagó Lajos százados, a Parlamenti Tűzoltóság parancsnoka
Ingyenes belépés!
www.katasztrofavedelem.hu
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Óhegy
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …
Címkék
Nonstop szolgálati telefonok
vezetékes: 06-1-431-0672
mobil: +36-30-621-3628
Bejelentés e-mailben: wolfcsoport@freemail.hu