Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-
Wednesday, 27 January 2010 08:26

Részegek garázdálkodtak a KÖKI-n

Kedd este hét óra körül Kőbánya-Kispest buszvégállomáson két erősen ittas személy bántalmazott egy BKV-buszsofőrt – tudta meg az MNO egyik olvasójától. Éppen hazafelé tartott így messziről szemtanúja volt az esetnek, amint meglátta egyből segítségért is futott, hívott egy másik buszsofőrt, illetve egy biztonsági embert, de mire intézkedtek volna a támadók távoztak. Az olvasó beszámolt arról, hogy két erősen ittas személy támadt a buszsofőrre és ott ütötték, ahol érték. A két támadó rövidesen leszállt a buszról és elindultak, majd további várakozó emberekbe kötöttek bele és inzultáltak. Az MNO az esettel kapcsolatban érdeklődött, mind a rendőrségnél, mind a BKV-nál, de az információt nem erősítették meg. Forrás: MNO.hu

Published in Kék, bűn és rend

Január 13-án ülésezett a BKV ügyeit vizsgáló bizottság, amelyen meg akarták hallgatni Antal Attila előző BKV-vezérigazgatót is, akinek vezetéséhez számos vizsgálat alatt lévő ügy köthető. Antal Attila ekkor ügyvédei tanácsára a szerződésében foglalt titoktartási kötelezettségére hivatkozva nem válaszolt a bizottság kérdéseire. A titoktartásra hivatkozás azonban nem mentette meg őt, a rendőrség a mai nap folyamán őrizetbe vette a BKV volt vezérigazgatóját.

 

Antal Attila (balra)

Tuesday, 26 January 2010 18:08

Olvasható Simon Gábor vagyonnyilatkozata

Simon Gábor, a 26. választókörzetbe tartozó kőbányaiak voksaiért versenybe szálló országgyűlési képviselő megjelentette vagyonnyilatkozatát honlapján. Saját állítása szerint egy 97 m2 lakása van (természetesen nem Kőbányán, hanem a szomszédos XVIII. kerületben lakik). Autója nincs (!), de van 14 millió a bankszámláin, amit 9 milliós hitelállománnyal kompenzál. Havonta 1,3 milliót keres. Aki szeretné olvasgatni a nyilatkozatot, az EZEN linken letöltheti pdf. formátumban.

 

Simon Gábor

Január 30-án 15:00 órakor kerül sor a Kőbányai Fiatalok Egyesülete keretében működő "Magic Dance School" tánccsoport félévi záró gálájára. A rendezvényen 60 gyermek mutatatja majd be az első félévben szerzett tánctudását. A fellépők közt vannak, akiknek ez az első fellépése, illetve a gyerekek fele már több esetben állt a dobogón országos bajnokságokon, versenyeken. A Bemutató ideje és helyszíne: 2010. Január 30. 15.00 óra, Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház (KMO - 1191 Budapest, Teleki u. 50.) Jegyek már elővételben kaphatóak, illetve e-mail-ben rendelhetőek. További információ: Magic Dance School

Published in Aktuális
Monday, 25 January 2010 20:42

Egy évre eltiltották Szepesi Nikolettet

A Kőbánya SC úszója, Szepesi Nikolett 2011. január 22-ig nem versenyezhet a nemzetközi szövetség doppingellenőrző bizottságának döntése értelmében. A Magyar Úszószövetség tájékoztatása szerint a versenyző 2009. január 22-én írásban jelentette be visszavonulását a FINA-nak. Annak doppingbizottsága mindezek alapján - a szabályok értelmében - a sportolót a továbbiakban nem ellenőrizte. Tavaly szeptemberben Szepesi azonban úgy döntött, hogy mégis tovább folytatja pályafutását, de erről a FINA-t nem tájékoztatta, így változatlanul mentesült az ellenőrzés alól, ami most szabálytalannak minősült. Forrás: Telesport.hu

 

Published in Sport
Monday, 25 January 2010 14:11

Arató Gergely februári fogadóóraja

Arató Gergely legközelebbi képviselői fogadóórájára 2010. február 2-án, 17 órakor lesz a Pataky Művelődési Központban. Amennyiben Önnek is van olyan - a kerület életét érintő - gondolata, jobbító szándékú javaslata amelyet szívesen megosztana a képviselővel, az keresse fel őt véleményével.

 

Arató Gergely (jobbra)

A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. december 17-én határozatot hozott arról, hogy a kőbányai, 1995. január 1. és 1995. december 31. között született leány- és fiúgyermekek számára is biztosítja a méhnyakrák és nemi szervi szemölcsök elleni három oltásból álló védőoltás-sorozatot, amennyiben a szülő vagy a gondviselő ezt igényli.  Forrás és folytatás: Kőbánya.hu

Monday, 25 January 2010 13:28

Délután indult meg a közlekedés

Délutánra sikerült elhárítani a meghibásodát a Budapest-Cegléd-Szolnok-Nyíregyháza-Záhony és a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalakon, amelyeken leszakadt felsővezeték miatt késtek ma a vonatok. A felsővezetéket nem sokkal hétfőn reggel nyolc óra után Kőbányánál szakította el az egyik elővárosi vonat eltörött áramszedője. A felsővezeték-szakadás és a nagy terhelés miatt a pestszentlőrinci elosztóban egy transzformátor is kigyulladt. A szobi és a veresegyházi vonalakon fél órát, Kőbánya-Kispest felé pedig 60-70 percet késtek a vonatok. A monori helyi személyvonatok nem jártak, helyettük a Kőbánya-Kispestről induló, zónázó vonatok álltak meg minden állomáson.

Published in Közlekedés
Sunday, 24 January 2010 16:42

Olvasói levél: a BKV sztrájk tanulságai

A BKV sztrájknak több tanulsága is van. A morális tanulsága az, hogy ha egy vezetés milliárdokat herdál el, akkor nem csökkentheti csak úgy ezresekkel a buszsofőrök havi juttatásait. Egyik kézzel a cégtől lopnak a másikkal még a dolgozóktól is lopni akarnak. Egy ilyen teljesen lezüllesztett óriáscéget a vállukon vivő emberekkel (sofőrök, forgalomirányítók, szerelők) inkább együtt érez a lakosság is. Az eset mindennapi tanulsága pedig csak egy kérdés: hogyan lehet az, hogy egy önkormányzati cég nem hajlandó megállapodni a saját lakosaiból álló dolgozókkal? Miért kellett emiatt két-három millió embernek senyvednie? A megoldás az lett volna ha értelmetlen és szükségszerűtlenül drága metróberuházás helyett új buszokat és villamosokat vettek volna. Talán még nem késő a felszíni közlekedésre áldozni.

Published in Közlekedés
Sunday, 24 January 2010 16:05

Elbeszéltek egymás mellett

Az elmúlt években többször is, több fórumon téma volt a Kőbányához közeli Ferihegyi repülőtérről fel- és leszálló gépek okozta zajhatás, ám érdemi változás még mindig nem történt. Ez jól leszűrhető volt a zajhatással foglalkozó január 19-i lakossági fórumon – amelyen többek között megjelent a légügyi hatóság, a Budapest Airport, a közlekedés minisztérium és az önkormányzat képviselője is –, hiszen a problémában érintett helyiek személyes sérelmeiket felháborodott és elkeseredett hangon az illetékese nyakába zúdították. Forrás és folytatás: Kőbányai Hírek

Published in Közlekedés

Hírek

Régi képek, emlékek

Áll a szobor
Épül a lakótelep
Zajlik az éptkezés
Dolgos kezek
Látkép
A Gergely-bánya
Építik a tavat
Folyik az építkezés
Épül a lego-ház
Építési terv

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia