Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, az érdekképviseleti, civil- és gazdálkodó szervezeteket, vallási közösségeket, valamint környezetvédelmi egyesületeket, hogy egyeztetési eljárást indít a Kőbányai Önkormányzat területén készülő tervekkel kapcsolatosan. A tájékoztatás szabályait a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 5/2017. (II. 24.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Rendelet) határozza meg. A Rendelet megtekinthető a www.kobanya.hu honlapon. 

Egyeztetés június 11. és június 28. között

A lakosság, valamint az eljárás során a Rendelet szerint írásban bejelentkező érdekképviseleti, civil és gazdálkodó szervezet, vallási közösség, illetve környezetvédelmi egyesület a tervekkel kapcsolatban tájékoztatást kérhet, javaslatot, észrevételt tehet, valamint véleményt nyilváníthat 2017. június 11. és 2017. június 28. között. Javaslatot, észrevételt tenni, illetve véleményt nyilvánítani a megadott határidőben postai úton (Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal, 1102 Budapest, Szent László tér 29.), illetve elektronikus levélben a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen lehet.

Lakossági fórum június 19-én

A készülő tervekről az Önkormányzat a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban (1105 Budapest, Szent László tér 7-14.) 2017. június 19-én 17.00 órakor lakossági fórumot tart. A lakossági fórumon szóban is lehet javaslatot, észrevételt tenni, valamint véleményt nyilvánítani.

Lakossági fórum meghívó a képre kattintva nyitható meg nagy méretben!

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Tuesday, 13 June 2017 12:09

Kőbánya a Művészetek Völgyében

A Kőbányai Önkormányzat minden évben díjazza a kiváló tanulmányi eredményt elérő kerületi diákokat. Szerdán a Kőbányai Szent László Templomban és Plébánián tartott díjátadó keretében 77 általános- és középiskolás tanuló kapott elismerést. Közülük tízen fesztiválbelépőt is kaptak a Művészetek Völgyébe. „Az önkormányzat számára fontos a fiatalok és a művészetek találkozásának támogatása, ezért is döntöttünk úgy, hogy a legszorgalmasabb középiskolás diákok tiszteletjeggyel juthatnak be az idei Völgybe” – mondta el a díjátadón Radványi Gábor, Kőbánya alpolgármestere.

 

Idén először a fesztiválon a kerület vezetése és a Kőbányai Zenei Stúdió közös színpadot hoz létre a Völgy egyik legszebb helyszínén, az ikonikus Gástya-árok területén. A közös színpadon a zene kapja a főszerepet, így esténként hangot adnak a fiatal tehetségeknek és a rocklegendáknak egyaránt. A Kőbánya Udvarban többek között fellép a Margaret Island, a Mary Popkids, a Middlemist Red, a Póka-Tátrai Regeneráció, a Mörk, a Fran Palermo, a Bohemian Betyars, Váczi Eszter és a Quartet, a Lóci játszik, a Póka Egon Experience, a Budapest Voices, a Jazzékiel, az Ozone Mama és Marge is.

 

Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválját, a 27. Művészetek Völgyét idén július 21-30. között rendezik meg, Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. A tíznapos fesztivál közel 1200 programmal és produkcióval – köztük koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, közösségi programokkal, interaktív játékokkal és új udvarokkal – várja a látogatókat. A legnevesebb hazai előadók mellett ott lesz a világhírű francia Nouvelle Vague, a Deluxe és az amerikai Pink Martini.

Forrás: Pro-koord

Idén is színes, változatos programokkal várja az érdeklődőket a Szent László Napok! A koncertek, szabad téri események mellett idén második ízben kerül meghirdetésre a Szent László napi főzőverseny, amely részletes tájékoztatója IDE kattintva érhető el! 

Az esemény Facebook oldala EZEN a linken található.

Részletes program

JÚNIUS 23. PÉNTEK 

- 16.00-20.00 Népi kirakodó vásár, Szent László tér, templomkert
- 17.00-17.45 Paprika Jancsi – vásári komédia, Szent László tér, templomkert
- 18.00-19.00 Szentmise, Szent László plébániatemplom
- 18.00-19.00 A LÓVÁ TETT MENYASSZONY– PÓDIUM SZÍNHÁZ, Szent László tér, templomkert
- 19.00-20.00 P.KABI.NET UNPLUGGED KONCERT, Szent László tér, templomkert
- 20.15 SZENT LÁSZLÓ NAPOK 2017 - MEGNYITÓ, Ünnepi köszöntőt mond: Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere
- 20.30–22.00 EGY DARABOT A SZÍVEMBŐL – A PANNON VÁRSZÍNHÁZ ELŐADÁSA, Szent László tér, nagyszínpad

JÚNIUS 24. SZOMBAT

- 9.00 – 14.00 II. SZENT LÁSZLÓ-NAPI FŐZŐVERSENY, Szent László tér, templomkert
- 9.00–16.00 „Élménytúra”- a Kőbányai pincerendszer megtekintése idegenvezetéssel, előzetes bejelentkezés alapján! Indulás negyedóránként a Bánya utca 35. szám alatti bejárattól (Meleg ruházat szükséges!). Regisztráció 2017. június 9-től a www.kvzrt.hu honlapon. Kérjük, hogy jelentkezéskor adják meg, mikor és hány fővel szeretnének részt venni a pincelátogatáson!
- 10.00-14.30 A Conti-kápolna megtekintése, idegenvezetéssel. Indulás félóránként
- 10.00 és 12.30 Rendhagyó kőbányai buszos városnézés, indulás a Kőrösitől (1105 Budapest, Szent László tér 7-14.). A program jegyára 200 Ft, mely személyesen megvásárolható június 12-től, a Kőrösi pénztárában (1105 Budapest, Szent László tér 7-14.) hétköznap 15.00-19.00 óra között.
- 10.00–18.00 Szent László plébániatemplom megtekintése és toronyjárás
- 10.00-14.00 Toronyjárás idegenvezetéssel, indulás félóránként. Az utolsó csoport indulása 13.30.
- 10.00-18.00 A felújított Plébánia épületének megtekintése, vetítés a plébánia életéről. E.Szabó Margit, Illésyné Naszádos Ilona, Weninger Varga Ilona kiállítása
- 10.00-16.00 Varázslatos Zenevonat - interaktív gyermekkoncertek: Takáts Botond énekes, zeneszerző, Takáts Rita előadóművész. A vonat a rendezvény helyszínén kialakított állomásról indul kőbányai útjára június 24-én és június 25-én, 10.00-12.30 és 13.30-15.30 óráig, félóránként. Az utolsó járat 15.30 órakor indul. A zenevonatra jegy 200 Ft. Jegyek megválthatóak a Szent László téren felállított információs sátorban, kizárólag a következők szerint: a június 24-ére, szombatra szóló jegyeket szombati napon 9.30-tól, a június 25-ére, vasárnapra szóló jegyeket vasárnapi napon 9.30-tól. A korlátozott férőhely végett a jegyek is korlátozott számban állnak rendelkezésre.
- 10.00-16.00  A Szent László plébánia bemutatkozása Szent László Évhez kapcsolódóan - Kőbánya az én aranybányám című könyv árusítása. Szent László tér, templomkert (Keressék a Szent László asztalt!)
- 10.00-20.00 Népi kirakodó vásár, Szent László tér, templomkert
- 10.00-17.00 Magyarok Madara Íjász Egyesület - interaktív bemutató, Szent László tér, templomkert
- 10.00-17.00 Kézműves foglalkozások, Szent László tér, templomkert
- 10.00-16.00 Lovas sétakocsikázás Kőbánya belvárosában. Indulás és érkezés helyszíne: az Önkormányzat épülete előtti parkoló
- 10.00-11.00 Lovagi Játékok, Rottenbiller park
- 11.00-12.00 ZABSZALMA EGYÜTTES - GYERMEKKONCERT, Szent László tér, nagyszínpad
- 11.00 és 14.00 Szent László emlékséta. Helytörténeti emlékséta a Szent László év alkalmából. A korzó Kőbánya főteréről, a Szent László térről indul és a Szent László Gimnáziumnál fejeződik be.  Szent László személyéhez köthető, helyi emlékek felkeresése, a sétaút közben Verbai Lajos, a Kőbányai Helytörténeti gyűjtemény vezetője mesél eleink különleges kötődésű Szent László –törődéséről, a kőbányai Szent László kultusz kialakulásáról, annak érdekes, esetenként meghökkentő momentumairól. Indulás a Polgármesteri Hivatal elől.
- 12.00-17.00 Gyerkőc udvar, Szent László tér, templomkert
- 12.15-13.00 „70 ÉV” SZABÓ-STEVE TAYLOR PÁNSÍP MŰVÉSZ KONCERTJE, Szent László tér, nagyszínpad
- 13.15-14.45 Szent László Folklór Fesztivál. Bemutatkozik: Grúzia, Lengyelország, Magyarország, Nepál, Ukrajna, Spanyolország
- 12.45 Felvonulás és menettánc a Kőrösi sétányról
- 13.15 Táncbemutatók, Szent László tér, nagyszínpad
- 15.00-16.00 NEMZETEK ASZTALA – NEMZETISÉGI SZÍNHÁZI ELŐADÁS, Szent László tér, nagyszínpad
- 16.00-18.00 KŐBÁNYA BLUES BAND, Szent László tér, templomkert
- 16.30-17.30 TUTTA FORZA ZENEKAR KONCERT, Szent László tér, nagyszínpad
- 16.00-17.00 „Kőbánya oda és vissza – mesék ihlette emlékezet” könyvbemutató, Szent László plébániatemplom
- 18.00-19.00 Szentmise, Szent László plébániatemplom
- 19.00-20.00 ILLÉS LAJOS EMLÉKKONCERT, Szent László tér, nagyszínpad
- 20.30-22.00 BON BON EGYÜTTES KONCERT, Szent László tér, nagyszínpad 

JÚNIUS 25. VASÁRNAP

- 9.00-10.00 Szentmise -  Szent László plébániatemplom
- 10.00-11.00 Orgonabemutató - Szent László plébániatemplom
- 9.00–16.00 „Élménytúra”- a Kőbányai pincerendszer megtekintése idegenvezetéssel, előzetes bejelentkezés alapján! Indulás negyedóránként a Bánya utca 35. szám alatti bejárattól (meleg ruházat szükséges!). Regisztráció 2017. június 9-től a www.kvzrt.hu honlapon. Kérjük, hogy jelentkezéskor adják meg, mikor és hány fővel szeretnének részt venni a pincelátogatáson!
- 10.00-18.00 Népi kirakodó vásár, Szent László tér, templomkert
- 10.00-16.00  A Szent László plébánia bemutatkozása. Szent László Évhez kapcsolódóan - Kőbánya az én aranybányám című könyv árusítása Szent László tér, templomkert (Keressék a Szent László asztalt!)
- 10.00-16.00 Varázslatos Zenevonat - interaktív gyermekkoncertek: Takáts Botond énekes, zeneszerző, Takáts Rita előadóművész. A vonat a rendezvény helyszínén kialakított állomásról indul kőbányai útjára június 24-én és június 25-én, 10.00-12.30 és 13.30-15.30 óráig, félóránként. Az utolsó járat 15.30 órakor indul. A zenevonatra jegy 200 Ft. Jegyek megválthatóak a Szent László téren felállított információs sátorban, kizárólag a következők szerint: a június 24-ére, szombatra szóló jegyeket szombati napon 9.30-tól, a június 25-ére, vasárnapra szóló jegyeket vasárnapi napon 9.30-tól. A korlátozott férőhely végett a jegyek is korlátozott számban állnak rendelkezésre.
- 10.00-16.00 Kézműves foglalkozások, Szent László tér, templomkert
- 10.00-16.00 Lovas sétakocsikázás Kőbánya belvárosában. Indulás és érkezés helyszíne: az Önkormányzat épülete előtti parkoló
- 10.00-14.00 Szent László napi futás 2017 (utcai futóverseny), Rottenbiller park, információk: www.bbu.hu
- 10.00 és 12.30 Rendhagyó kőbányai buszos városnézés, indulás a Kőrösitől (1105 Budapest, Szent László tér 7-14.). A program jegyára 200 Ft, mely személyesen megvásárolható június 12-től, a Kőrösi pénztárában (1105 Budapest, Szent László tér 7-14.) hétköznap 15.00-19.00 óra között. Szent László plébániatemplom
- 10.00–16.00 Szent László plébániatemplom megtekintése
- 11.00-12.00 KÖRFORGÁS – SZALÓKI ÁGI KONCERT, Szent László tér, nagyszínpad
- 11.00 és 14.00 Szent László emlékséta. Helytörténeti emlékséta a Szent László év alkalmából. A korzó Kőbánya főteréről, a Szent László térről indul és a Szent László Gimnáziumnál fejeződik be.  Szent László személyéhez köthető, helyi emlékek felkeresése, a sétaút közben Verbai Lajos, a Kőbányai Helytörténeti gyűjtemény vezetője mesél eleink különleges kötődésű Szent László –törődéséről, a kőbányai Szent László kultusz kialakulásáról, annak érdekes, esetenként meghökkentő momentumairól. Indulás a Polgármesteri Hivatal elől.
- 12.00-17.00 Csodatár játékok, Szent László tér, templomkert
- 10.00-16.00 Magyarok Madara Íjász Egyesület interaktív bemutató, Szent László tér, templomkert
- 12.30-13.30 MOHIKÁN EGYÜTTES KONCERTJE
- 14.00-15.00 OPERETTGÁLA – a Pódium Színház műsora
- 15.00-15.30 Térzene. Közreműködik: a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Helyőrségi Zenekara. Vezényel: Baczkó István őrnagy
- 15.30-16.15 Szent László legendái "Történetek Szent László életéből” Mirkó királyfi meséjével, Szent László tér, templomkert
- 16.30-17.00 Koszorúzás a Szent László szobornál
- 17.00-19.00 ÜNNEPI SZENTMISE, melyet Dr. Kálmán Antal a Béke téri Szent László Templom plébánosa celebrálja. Elhangzik: Haydn: Nelson mise. Vezényel: Varsányi István karnagy, Szarka Emília szoprán, Bardócz Erzsébet alt, Viszló István tenor, Lettner Zsolt basszus, Szent László plébániatemplom
- 19.00-21.00 KORMORÁN KONCERT, Szent László tér, nagyszínpad

A műsorváltozás jogát fenntartják!

Published in Közösség

Mindjárt itt a vakáció! A Kőbányai Önkormányzat támogatásának köszönhetően idén is kedvezményes árú napközis táborok várják egész nyáron a gyerekeket. További részletekért kattintson a plakátra!

Published in Aktuális

2017-ben folytatódik az Újhegyi lakótelepen 2015-ben megkezdett támfal felújítási munka. Az ott lakók több helyen is észlelhették korábban, hogy a támfalak burkolókövei leestek, a támfalat vagy épp a rajta lévő korlátot megrepesztette egy-két fa gyökérzete. Ennek a helyzetnek a megoldására indított programot a Kőbányai Önkormányzat, melynek keretében évente 2-3 támfal felújítására kerülhet sor.

Idén az alábbi helyeken újul meg a több szempontból is fontos mérnöki létesítmény:
- Agyagfejtő u. 4. és 6. között;
- Szövőszék u. 4. és 6. között;
- Bányató u. 6. és 8. között.

A már felújított támfalaknál látható, hogy a támfal teteje záró burkolatot kap a csapadék romboló hatásainak kiküszöbölésére. Ez évben pedig már a támfal melletti lépcsők felújítása, javítása is a vállalkozó feladatát képezi. 

A munkák 2017. június 12-én kezdődnek (az előkészítés 1-2 munkanappal előbb már elindulhat) és legkésőbb augusztus 15-én fejeződnek be.

A Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. kéri a lakosság szíves türelmét és megértését!

Ilyenek lesznek a felújított támfalak


Forrás: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.

A Kőbányai Önkormányzat parkoló zóna kialakításáról döntött az Üllői út környezetében, az itt élők kényelme és a rendezett lakókörnyezet biztosítása miatt. A kivitelezés részleteivel és a kerületrészt érintő, 2017 nyarán elvégzendő további munkákkal kapcsolatban lakossági fórumot tartanak, melyre tisztelettel meghívják az érintett lakosságot.

Időpont: 2017. június 7. (szerda) 17:00 óra
Helyszín: Janikovszky Éva Általános Iskola tagintézménye, 1101 Budapest, Üllői út 118.

A lakossági fórum házigazdái: Radványi Gábor alpolgármester és Marksteinné Molnár Julianna, a körzet önkormányzati képviselője

Minden érdeklődőt vár szeretettel: Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere

A Kőbányai Ukrán Önkormányzat harmadik alkalommal rendezi meg az ukrán gasztronómia napját, amelyre június 10-én, 10:00-től 16:00 óráig kerül sor a Nemzetiségek és Civil Szervezetek Házában (Ihász utca 26.). További részletekért kattintson a plakátra! 

Published in Közösség

A Kőbányai Szabadtűzi Lovagrend tagjai május 28-án, Gyereknap alkalmából elkészítették, majd a gyerekeknek kiosztották a világ leghosszabb palacsintáját! 

 

A szorgos és fáradhatatlan lovagok már reggel 9-kor nekiálltak a nemes munkának az Újhegyi sétányon: sorra sütötték és tették folyamatosan egymás mellé a palacsintákat, majd kakaóval megtöltötték és feltekerték őket. A kitartás meghozta a gyümölcsét: 13:00 órára elkészült a 133 méter és 75 cm hosszú palacsintakígyó, amelyet a Guinness Rekordok magyarországi képviseletének vezetője hitelesített a helyszínen.

 

A hitelesítést követően Kovács Róbert polgármester jelentette be a hőn áhított sikert, amelynek köszönhetően Kőbánya neve bekerül a rekordok könyvébe. Nem maradt más hátra, mint a puding, azaz a palacsinta próbája, az evés. A lovagrend tagjai nem teketóriáztak, hanem gyorsan felszeletelték a hosszú órák munkájával létrehozott hatalmas „kígyót”. 

 

Ennek a helyszínen lévő gyerekek és felnőttek örültek a legjobban, akik már alig várták, hogy megízlelhessék a siker kakaós ízét. Így történt, hogy a Guinness rekord hosszú palacsinta rekord gyorsasággal vált az éhes szájak és ízlelőbimbók martalékává.

 

Az eseményről készült videó-összefoglaló EZEN a linken vagy a cikk alatt tekinthető meg. Forrás: Pro-koord


A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

Published in Közösség

Kőbányai Önkormányzat polgármestere tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartandó megemlékezésre.

Időpont: 2017. június 6., kedd 17:00 óra
Helyszín: Pongrác úti Föltámadott Krisztus templom, 1101 Budapest, Kistorony park 1.

Az esemény programfüzete EZEN a linken vagy a képre kattintva érhető el.

Published in Közösség

Májusban ismét „tavaszi zsongás” lesz az Újhegyi sétányon, ahol kulturális kavalkád várja a kicsiket és a nagyokat. Lehet majd táncolni, énekelni, zenélni, játszani, ugrálni, sakkozni, versenyezni, kézműveskedni és néptánc-bemutatót nézni, de akár azt is lefotózhatjuk, hogyan áll rajtunk a népviselet. 

Helyszín: Újhegyi Közösségi Ház, 1108 Budapest, Újhegyi sétány 16. előtti tér, fedett piac területe
Időpont: 2017. május 19. péntek 17:00 óra

Program (plakát):
- 17:00 órakor Kőbánya iránytűje átadása, köszöntőt mond: Kovács Róbert Kőbánya Polgármestere
- Gyerekekkel közösen festhető iránytű
- Rajzok a nevezetességekről
- „Három napig úgy járom, térdig kopik a lábam” - Segítenek a Törekvés Táncegyüttes tagjai
- Népi játékok
- Hangszerbemutató
- Néptánc tanítás
- Kézműves foglalkozás az apróbbaknak
- Fényképezés néptánc viseletben
- 18:00 – 19:00 nyilvános néptánc próba a nagyobbaknak
- 19:00-tól felnőtt táncház 

Mindenkit szeretettel vár a program házigazdája: a TÖRI-KE (Kőbányai és Vasutas T.M.K. Kulturális-Szabadidő Egyesület). A program változás jogát fenntartják!


A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

Published in Közösség

Hírek

Régi képek, emlékek

Épül a lakótelep
A Mély tó
Építési terv
Látkép
Zajlik a munka
Minden a helyére kerül
Áll a szobor
Dolgozik a daru
Építik a tavat
Átadó ünnepség

Közösségi Hírek

Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén

Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén

A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja a kerületben...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia