Arold Imre, Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja
3x8 a mindennapokért!
A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja szellemi örököse, politikai hagyományainak követője az 1890-ben alakult szociáldemokrata pártnak. Arold Imre, aki születése óta Kőbánya polgára, és a Szent László gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, a párt X. kerületi elnökeként és országos elnökségi tagjaként a budapesti 9. sz. választókerületben indul a 2014. évi országgyűlési választásokon. A Szociáldemokraták választási programjának megfelelően, a józan köznapiság politikai megvalósításához kéri a választópolgárok bizalmát és támogatását. Közéleti emberként előnyben részesíti belátható időn belül elérhető és számonkérhető helyi és nemzeti célkitűzéseket.
Azonnal megvalósíthatónak tartja:
1. A kiszolgáltatottság és a túlhajszoltság nélküli életet.
2. A 120000 Ft-os nettó minimálbért.
3 A mindenki számára egyenlő mértékben és minőségben elérhető - az egészség megóvást, a kulturálódást szolgáló - szabadidő biztosítását.
Az általa képviselt, és választási lehetőségként kínált szociális demokrácia és polgári jólét olyan - Nyugat-Európában már létező - társadalmi gyakorlat, amelyben a demokráciát kiegészíti és élteti a szociális kiegyensúlyozottság, az egymásért felelősség vállalásra képes közösségek megléte. Arold Imre a kiegyezéses, vitákban formálódó, helyi kezdeményezéseken alapuló, népszavazásokkal legitimizált képviseleti demokrácia híve, valamint annak a kapcsolatnak a választópolgárokkal, amely nem ér véget a választások lezajlása után. Ennek képviselőjeként várja a választókerületében lakók javaslatait, észrevételeit, és a politikai vitákra is kész és képes társadalmi szervezetek jelentkezését a 06/20-475-7343-as telefonszámon, vagy az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen. Weboldal: www.szocialdemokratak.hu
Kőbányai Szociáldemokraták? Világos!!

Vidák Renáta a kőbányai Szocdemek képviselőjelöltje
A tavaszi országgyűlési választáson a Magyar Szociáldemokraták Pártjának, azaz a Szocdemeknek a színeiben Vidák Renáta indul Kőbányán. A képviselőjelölt önéletrajzából megtudhatjuk, hogy Kőbányán született, a Szervátiusz Jenő Általános Iskolában kezdte iskolai tanulmányait, majd a Hunfalvy János Külkereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium Közgazdasági Szakmacsoportjában tanult tovább. Az érettségi bizonyítvány megszerzése után banki ügyintézői szakképesítés megszerzett, majd jelentkezett a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karára. Az egyetemi tanulmányait gyermeke születése miatt 2007-ben félbeszakította, mert kislánya fejlődését helyezte előtérbe. 2013-ben tért vissza a jogtudományokhoz, hogy letegye a maradék záróvizsgáit.
Dolgozik, 2010-től édesapjával közösen vezetett - hulladékgazdálkodással és fémkereskedelemmel foglalkozó - gazdasági társaság koordinálását végzi.
A szociáldemokratákkal a 2010-es választási kampány kezdete előtt került kapcsolatba, az akkori jelöltek munkáját és a párt népszerűsítését segítette. Jelenleg a fővárosi 9. választókerület országgyűlési képviselőjelöltje, amely nagyrészt Kőbányát és Kispest egy részét foglalja magában.
Vidák Renáta véleménye szerint Kőbánya történelmi munkás kerület, a dolgozó kisemberek élettere. Születése óta itt él, itt kezdte tanulmányaimat, itt dolgozik és ide jár a gyermeke közoktatási intézménybe. Jó ismeretséget ápol a helyi polgárokkal, látja a kerület hiányosságait, az infrastruktúra és közigazgatás hibáit, buktatóit. Célja, hogy a helyi közösséget fejlessze, ezzel járulva hozzá az egyszerű dolgozó emberek életének jobbá tételéhez.
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …