Felfüggesztették Kőbánya országgyűlési képviselőjének mentelmi jogát
A parlament 162 igen szavazattal, egyhangú döntéssel felfüggesztette Kőbánya országgyűlési képviselőjének, Burány Sándornak a mentelmi jogát. Június végén derült ki, hogy ittas vezetésen érték Burány Sándort január 19-én, ezért kezdeményezték a mentelmi jogának felfüggesztését.
A képviselő elismerte, hogy ivott, mielőtt a kocsiba ült volna. A Facebook-on azt írta, hogy „szerettei társaságában sört fogyasztott”, majd elkövette élete egyik legnagyobb hibáját, amit őszintén sajnál, és vállalja a felelősséget. A parlament döntése értelmében a képviselőt gyanúsítottként hallgathatják ki.
Burány Sándor a kép bal oldalán
Burány Sándor 1994 óta parlamenti képviselő. Az idei választáson az MSZP színeiben indult, de a választások után átült a Párbeszéd frakciójába, bár továbbra is az MSZP tagja maradt.
Forrás: Index.hu, Ugyeszseg.hu, kép: Burány Sándor Facebook oldala
Ittasan vezetett Kőbánya országgyűlési képviselője
Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt a legfőbb ügyész indítványt tett Burány Sándor kőbányai országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztésére az Országgyűlés elnökénél.
Az ügyben felmerült megalapozott gyanú lényege szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Közlekedésrendészeti Főosztálya 2018. január 19-én 20 órától 2018. január 20-án 4 óra 30 percig fokozott közlekedési ellenőrzést tartott a Budapest IX. kerület Határ úton. Ennek során 2018. január 19-én 22 óra 13 perckor ellenőrizték Burány Sándor által vezetett gépjárművet.
Az ellenőrzéskor Burány Sándor országgyűlési képviselő elismerte, hogy a gépjárművezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. A vele szemben alkalmazott légalkohol mérő eszköz kimutatta, hogy szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt, enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt vezette a gépjárművet.
Burány Sándor országgyűlési képviselő cselekménye ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége megalapozott gyanúja megállapítására alkalmas, ezért gyanúsítottként történő kihallgatása indokolt.
Mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség Burány Sándor gyanúsítotti kihallgatására.
Burány Sándor a kép bal oldalán
Forrás: Ugyeszseg.hu, kép: Burány Sándor Facebook oldala
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …