Halottak napi megemlékezés az Újköztemetőben
A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről, ezért tartja meg ismét a világi és ökumenikus megemlékezéseit. 2018-ban az eseményen Cseke Péter szaval verseket, Tóth Vera énekel. A közel egy órás műsort Vincze Kinga vezeti. Három történelmi egyház (katolikus, evangélikus, református) képviselői várják közös imára az emlékezőket. A temető bejáratát belülről az alkalomhoz illő, kegyeletteljes motívumokkal, fényfestéssel világítja meg a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt..
A megemlékezések helyszínei és időpontja: Újköztemető 53-as „szóró” parcellájában október 31-én 17:30 órakor.
A legforgalmasabb időszak várhatóan a következő lesz: Október 27. (szombat) – november 4. (vasárnap)
Temetési rend és ügyelet: Az ünnepekre való tekintettel a temetések október 29-tól november 4-ig szünetelnek. A várható megnövekedett ügyfélforgalomra való tekintettel október 27-november 3. között ügyeletet tartanak a temető irodájában az alábbiak szerint:
- október 27-28.: 8-17 óra
- október 29-november 2.: 8-18 óra
- november 3.: 8-14 óra
A temető nyitvatartása:
- október 22-től október 28-ig: 7:00 – 18:00 óráig
- október 29-től november 4-ig: 7.00 – 20.00 óráig
November 5-től visszaáll a szokásos nyitvatartási rend: 7.30 – 17.00 óráig.
Kisbuszok: A kiemelt temetők belső forgalmának segítése érdekében az Újköztemetőben október 27-től november 2-ig három mikrobusz segíti ingyenesen a közlekedést. A mikrobuszok 8.00 és 17.00 óra között közlekednek igény szerint.
Gépjárműforgalom: Az Újköztemetőben október 31. nyitástól november 2. temetőzárásig díjmentes a gépkocsi behajtás.
Biztonság: A forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a temetőkben megerősített rendészeti szolgálatot biztosítanak, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon.
Halottak napja – Újköztemető
Forrás: btirt.hu
Halottak napja az Új köztemetőben
Mindenszentek ünnepéhez és Halottak napjához kapcsolódóan idén is lesz megemlékezés az Új köztemetőben, így a hozzátartozók méltó módon emlékezhetnek meg szeretteikről. 2017-ben az eseményeken Hirtling István szaval verseket, Tóth Vera énekel. A közel egy órás műsort Vincze Kinga vezeti, illetve a három történelmi egyház (katolikus, evangélikus, református) képviselői várják közös imára az emlékezőket. A temető bejáratát belülről az alkalomhoz illő, kegyelet teljes motívumokkal, fényfestéssel világítják meg. A megemlékezés helyszíne és időpontja az Új köztemetőben: 53-as „szóró” parcella, október 31. 17:30 óra
Temető nyitvatartása: A temető október 28-tól november 2-ig 7 órától 20 óráig tartanak nyitva. November 3-tól visszaáll a szokásos 7.30 és 17 óra közötti nyitvatartási rend.
Temetési rend és ügyelet: Az ünnepekre való tekintettel a temetések október 28-tól november 2-ig szünetelnek. A temetőben október 28. és november 2. között ügyeletet tartanak, az ügyfélszolgálati irodák ezen a napokon 8.00 és 18.00 óra között tartanak nyitva.
Gépjárműforgalom: Az Új köztemetőben az október 31-i nyitástól a november 2-i temetőzárásig a gépkocsi behajtás díjmentes.
Kisbuszok: A temető belső forgalmának segítése érdekében az Újköztemetőben október 28-tól november 2-ig három mikrobusz segíti ingyenesen a közlekedést. A mikrobuszok 8.00 és 17.00 óra között közlekednek igény szerint.
Biztonság: A forgalom zavartalan lebonyolítása és a látogatók biztonsága érdekében a temetőkben megerősített rendészeti szolgálatot biztosítanak, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon.
Biztonsági tanácsok:
- A gépjárművel érkező látogatók lezáratlan állapotban ne hagyják járműveiket, még akkor sem, ha csak kisebb távolságra távolodnak el attól. A jármű utasterében jól látható helyen ne hagyják értékeiket!
- A gyalogosan érkező látogatóink táskáikat ne hagyják őrizetlenül (padon, síron, síremlékre felakasztva) még rövid időre sem!
- A temető területén tiltott módon (leszólítgatva) munkát ajánló személyek nem a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. munkatársai! Az általuk elvégzett munkákért garanciát és felelősséget az Intézet nem vállal. Az ilyen jellegű munkaszerzésre irányuló tevékenységet azonnal jelezni kell a biztonsági szolgálatnál, vagy a temetőirodán, mivel az jogszabálysértő tevékenységnek minősül.
- A temetőirodán kívül személyes adataikat, telefonszámukat ne adják meg, mert ezzel visszaélésekre adhatnak lehetőséget.
Forrás: Kőbányai Önkormányzat, Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.
Kép forrása: Wikipédia
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …