Határokon átívelő kapcsolatok az egészséges és változatos étkezésért
A kőbányai Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola részt vesz egy új, az EU által támogatott nemzetközi projektben, amely során az egészséges táplálkozás könnyebb, szélesebb kör számára való elérhetőségét kívánjuk segíteni. Élelmiszeriparral foglalkozó iskolaként a Bercsényi kiemelten fontosnak tartja a különböző fejlesztő pályázatokon való részvételt, mint ahogy közel áll hozzánk az egészséges táplálkozás és étkeztetés is.
A Közép-magyarországi Agrár Szakképző Központ (KASZK) egyik fő partnere az új Európai Uniós projektnek, a „NourishEU”-nak, amely célja különböző oktatási anyagok kidolgozása az egészséges és kreatív étkezés elősegítéséhez. Mindannyian szembesültünk már az örök dilemmával, miszerint az egészséges étkezés drágább, mint hagyományos megfelelője. Az elhízás és a szegényes táplálkozás szorosan összefüggő jelenségek. A NourishEU az élelmiszeripar vezető tagjaival együttműködve kíván új egészséges és hosszútávon is fenntartható étkezési megoldásokat létrehozni, elérhető áron.
A projekt során a brit, ír és bolgár szervezetekkel közösen dolgozva létrehozunk egy tudásbázist, amely elérhető lesz minden érdeklődőnek, hogy létrejöjjön egy egészséges táplálkozással foglalkozó, regionális partnerhálózat. Ez az eszköztár tananyagokat és tanácsokat fog tartalmazni az egészséges étkeztetés kialakításához.
A KASZK felelős a tananyagok, tantervek létrehozásáért, új megoldások kidolgozásáért az egészséges ételek előállításával és piaci forgalmazásával kapcsolatban. A projekt célja, hogy egy ingyenes online kurzus segítségével felkészítse az étkeztetésben és vendéglátásban érdekelt vállalkozások vezetőit és alkalmazottait a jelentős, kreatív újítások bevezetésére a mindennapos működésükben. Sokat fejlődhetünk az európai környezetben, és megtiszteltetésnek tartjuk, hogy részesei lehetünk az újító projektnek. Napjaink egyik legnagyobb étkezéssel kapcsolatos kihívása az elhízás és a szegényes táplálkozás. Ezúton szeretnénk megragadni a lehetőséget, hogy közreműködjünk egészséges ételek létrehozásában, elérhető áron.
A projekt kiemelt célközönségének tekinti a munkanélküli fiatalok csoportját. Az online képzés egy modulja egy innovatív, iparág alapú tananyagrész lesz a fiatalok jobb elhelyezkedésének támogatása érdekében. A lehetőség, hogy a projekt nem csak a már vendéglátásban dolgozóknak lehet hasznos, hanem a fiatalok számára is, különösen érdekes. A munkanélküli fiatalság két szempontból is bekapcsolódhat: mint célközönség, hiszen az elhízás nagy százalékban érinti a fiatalokat, másodsorban, mint résztvevők, a vendéglátás lehetséges új generációja. Az egészséges táplálkozás egyre nagyobb teret hódít, így az online kurzus elvégzése a jövőben hozzásegítheti a munkakereső fiatalokat az elhelyezkedéshez.
A programot az Európai Unió támogatja az Erasmus+ keretein belül. Az észak-írországi Craigavon Industrial Developement Organisation (CIDO) vezetésével egy szorosan együttműködő csapat jött létre különböző tanácsadó és az agrár-élelmiszeriparral foglalkozó szervezetekből, mint például a brit Canice Consulting, a bolgár Euro Perspectives Foundation, az ír Food Hub és a Momentum.
A képen. Ronan Duff, CIDO; Nikolett Bíró, FM KASZK; Grace Lyons, Momentum; Vihra Andonova, Euro Perspectives Foundation; Canice Hamill, Canice Consulting; Orla Casey, Momentum; Fergal McPartland, The Food Hub, Brian Hunter, CIDO and András Dobóczky, FM KASZK (ülve)
FM KASZK Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola
Pályaválasztási Disznótor karácsonyi programokkal a Bercsényiben december 13-án
Pályaválasztási Disznótor lesz karácsonyi programokkal a kőbányai Bercsényi Iskolában 2014. december 13-án, szombaton, 07.00-14.00 óra között.
Programok:
· Disznóvágás reggel 7:00 órakor
· Hévízgyörki Aranyalma Hagyományőrző Együttes
· Hévízgyörki Hagyományőrző Egyesület Népdalköre
· Jánosi Arnold szaxofon bemutató
· Kungo Vaga zenekar
· Karácsonyi díszkészítés
· Lekvártöltés (fahéjas alma, fahéjas szilva)
· Tanbolti vásár és húsvásár
· LIKE a Bercsényinek fotópályázat
· Bercsényi történeti kiállítás
· Kísérletezz a laborban!
· Mézeskalács készítés
· Filmvetítés
Programok a 8. osztályosoknak (érdeklődni az iskolatitkárságon)
· Bercsényi ismereti vetélkedő
· Körbevezetés az iskolában
· Húsipari vetélkedő
· Kísérletek a laborban
Gyermekprogramok
· Henna festés
· Arcfestés
· Álarc készítés
· Színező
· Malacpuzzle
· Memóriajáték
· Kavicsfestés
· Gyereksarok
· Társasjátékok
Büfékínálat:
- Innivalók: körte ital, sárgabarack ital, alma ital, paradicsom ital, tea, barna sör (kóstoló a tanműhely mélyéről)
- Ennivalók: zsíros kenyér, palacsinta, hurka, kolbász, kürtöskalács
Társiskolák bemutatkozása
· FM KASZK Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskolája és Kollégiuma
· FM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma
· FM KASZK Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma
· Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola
Helyszín: 1106 Budapest, Maglódi út 4/b.
Időpont: 2014. december 13., szombat, 07.00-14.00 óra között
A programváltoztatás jogát fenntartják!
Kattintson a plakátra a nagyobb méretért!
Forrás:
Húsvéti vásár a Bercsényiben
A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskolája minden évben húsvéti vásárt szervez, melynek keretein belül – a tanulók és oktatók által gyártott - kiváló minőségű hús- és tartósítóipari termékeket kínálnak kedvező áron. A húsipari termékek hagyományos gyártástechnológiával, konzervipari termékek tartósítószer és mesterséges adalékanyagok hozzáadása nélkül készülnek. A termékek megvásárlásával támogathatjuk az iskolát és a magyar mezőgazdasági-, élelmiszeripari szakképzést!
A minimum rendelés húsféleségenként 1 kg, illetve füstölt csülökből és füstölt, kötözött combból/lapockából 1 db (1,5 – 2 kg).
A megrendeléseket március 31-ig várják a tanboltokban:
- Bercsényi tanbolt: 1106 Budapest, Maglódi út 4/b, 06 1 433 1200/56-os mellék
- Táncsics tanbolt: 2600 Vác, Telep utca 2-4.).
A megrendelt termékeket 2014. április 16-tól lehet átvenni a boltokban.
Kattintson a plakátra a nagyobb méretért!
Méznap volt Kőbányán
Bár Kőbánya nevéről keveseknek jutna épp a méz az eszébe, mégis olyan méznapot szervezett a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola március 8-án, mintha kerületünk a méhecskék hazája lenne. A reggeltől estig tartó sörnap sok színes programmal, valamint étel-, és italkülönlegességgel várta az édesszájúakat.
Mézsörök és mézvásár
Az intézmény hatalmas aulájában meg lehetett kóstolni az iskola frissen elkészült mézsörét, volt továbbá mézes karaj, mézes baracklekvár és különféle mézes italok, mint ahogy megvásárolható voltak a tanulók által készített jó minőségű húsipari és konzervipari termékeket. Volt méztörténeti kiállítás, méztotó, vásár és mézes filmvetítés, míg a sörtúrák az iskola erjedésipari tanműhelyének titkaiba engedtek betekintést.
Méz és nem méz
Hatalmas rajzkiállítás is várta az érdeklődőket, hiszen az épület falain megtekinthető volt az az 1200 alkotás is, amelyeket a gyerekek küldtek be az ország minden tájáról az iskola által kiírt mézes és méhecskés rajzpályázatra. A szervezők természetesen a gyerekekre is gondoltak, így egy egész ebédlő volt felszerelve kézműveskedéshez szükséges eszközökkel, mint ahogy volt arcfestés, álarckészítés, meseolvasás és érdekes laborkísérletek is.
Kézműveskedés és rajzkiállítás
Az édes eseményen részt vett Kovács Róbert polgármester, aki örömmel tett eleget az iskola meghívásának. A méznap megnyitásakor köszöntőjében elmondta, hogy büszke Kőbányára és büszke a Bercsényire is. Méltatta az iskola jelentőségét, kiemelte azokat az eredményeket, amelyek révén az intézmény bekapcsolódik a kerület életébe. Elmondta, hogy az iskola által szervezet sörnap és disznóvágás a kerület közösségéhez szólt, míg a rajzverseny az egész országhoz eljutott. A polgármester a hivatalos rész után megnézte a rajzkiállítást, valamint megkóstolgatta a méznap étel- és italkülönlegességeit.
A bal oldali képen Kovács Róbert polgármester a mikrofonnál, mellette szarvacskákkal a fején Gál Ferenc, az intézmény főigazgatója
Aki esetleg megkóstolná a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola által gyártott - kiváló minőségű hús- és tartósítóipari termékeit, az kattintson ERRE a linkre.
Forrás és képek: Kőbánya.info, Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola Facebook oldala, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala
Mézsörös méznap a kőbányai Bercsényiben március 8-án
Először van Kőbányán csicsókavásár - rendelés március 10-ig
A tavasz közeledtével csicsókavásárt tartunk a VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola tangazdaságában vegyszermentesen megtermelt, válogatott, tisztított csicsókából.
A csicsóka több szempontból is nagyon egészséges, hasznos zöldség a szervezetünk számára, hiszen úgy laktat, hogy közben nem hizlal, mint a burgonya, elfogyasztása után vércukorszintünk nem ugrik meg hirtelen, mert fokozatosan szívódik fel, ráadásul rostokban igen gazdag, így emésztőrendszerünk is hálás lehet rendszeres fogyasztásáért.
Mindezen tulajdonságait a benne található inulinnak köszönheti, mely egy igen jótékony szénhidrátfajta. Kifejezetten ajánlják cukorbetegeknek, de véd a szív- és érrendszeri betegségek ellen, a rákterápiában is hatásosan alkalmazzák, emésztőrendszerünkre gyakorolt pozitív tulajdonságai miatt pedig remek immunerősítő.
Persze vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz bőven, hiszen megtalálható benne a C-, a B1- és B2-vitamin, a béta-karotin, valamint a kalcium, kálium, foszfor, cink és magnézium is.
A csicsóka sokszínű felhasználásának bemutatására néhány receptötlet található EZEN a linken!
Csicsóka, a kép forrása: istenpatikaja.network.hu
A csicsóka ára 200 Ft/kg.
Kiszerelés: 2 és 5 kg-os csomagokban.
A megrendeléseket a
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
e-mail címre várjuk 2014. március 10-ig. A tárgyban kérjük, tüntessék fel: Csicsókarendelés.
Kiszállításra előzetes egyeztetés esetén van lehetőség.
Helyszín: Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium, 1106 Budapest, Maglódi út 4/b.
Gyermekrajzpályázat a mézről és a méhekről
A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ, Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium március 8-án MÉZ NAPOT rendez, melynek keretén belül rajzpályázatot hirdet óvodások és általános iskolások számára.
Kategóriák:
- óvodások
- 6-10 éves
- 11-14 éves
Témák:
- Minden medve szereti a mézet
- Szorgos méhek
- A méz jótékony hatásai
- Mézzel kapcsolatos szólás, közmondás
Technika és méret: A rajz minimum A4, maximum A3 méretben, tetszőleges technikával készülhet.
Eredményhirdetés:
2014. március 8-án 11.00 órakor a VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ, Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskolában (1106 Budapest, Maglódi út 4/b.).
Nyeremények: irodaszercsomagok, valamint a Bercsényi iskola húsipari és konzervipari termékei (megtekinthetőek EZEN a linken)
Jelentkezés feltételei:
A rajzokat postai úton várjuk 2014. március 3-ig a következő címre: 1106 Budapest, Maglódi út 4/b.
Kérjük a rajz hátulján a következő adatokat tüntessék fel: Gyermek neve, kora, szülő e-mail címe, telefonszáma, választott téma neve.
Gyermekenként legfeljebb két rajzzal lehet pályázni!
A méz igazi kincsestár, különleges tápanyagokat tartalmaz, rengeteg dolgot orvosol, és még a szépségápolásban is hasznát vehetjük.
Kőbányai Sörnapon folyt a sör
Talán nem is találhatnak jobb helyszínt Kőbányánál egy sörnap megtartására, hiszen kerületünk neve összeforrt a sörrel. A Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola szervezésében olyan sörös nappá vált december 14-e, amikor a finom sör és a finom ételek a sörgyártás hagyományaival találkozott.
Sörcikk-kiállítás és sörcsapolás - egy helyen
Az intézmény hatalmas aulájában megrendezett sörnap vendégei támogatói jegy fejében megkóstolhatták az iskola frissen elkészült Bercsényi Barnus és Bercsényi Világos elnevezésű, zamatos és alkohol tartalomban nem szűkölködő italát. Megvásárolhatták a tanulók által készített jó minőségű húsipari és konzervipari termékeket, megkóstolhatták a - sörfogyasztás esetén rendkívül kívánatos - roppanó virslit is.
Az iskola világos és barna söre, valamint a húspult
Virsli, mustár, sör = kellemes hangulat
Különleges élményt nyújtott a Magyar Sörcikkgyűjtő Klub exkluzív kiállítása, amely a magyar sörfőzés hagyományaiba és rendkívül sokszínű világába engedett betekintést. Az iskola erjedésipari tanműhelyének titkaiba a fél óránként induló sörtúrák engedtek betekintést. Az állandó programok mellett táncbemutató és tombola is szórakoztatta a vendégeket.
Sörcikkek kiállítása
Volt mit nézegetni
Aki eljött, az jól érezte magát, aki nem, az bánhatja. Bánthatja, mert a finom és friss világos sör mindössze 250, míg a Barnus elnevezésű barna sör 280 forintos támogatói jegy fejében került az adakozó kedvű, és a nap vége felé egyre vidámabb és még adakozóbb vendégek korsójába.
A Magyar Sörcikkgyűjtő Klubról bővebben EZEN a linken olvashat bővebben.
Aki esetleg megkóstolná a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola által gyártott - kiváló minőségű hús- és tartósítóipari termékeit, az most a karácsonyi vásár keretében kedvező áron teheti meg. A lehetőség megismeréséhez kattintson ERRE a linkre.
Forrás és képek: Kőbánya.info és Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola Facebook oldala
Sörnap a Bercsényiben december 14-én
Sörnap lesz a kőbányai Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskolában december 14-én, 10:00 és 15:00 óra között. Az érdeklődők megtekinthetik a Magyar Sörcikkgyűjtő Klub exkluzív kiállítását, megkóstolhatják a frissen elkészült "Bercsényi Világos" és "Bercsényi Barnus" sörünket. Továbbá sörtúrákat is szerveznek, melynek keretein belül körbevezetik az érdeklődőket az iskola erjedésipari tanműhelyében.
Helyszín: Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola, 1106 Budapest, Maglódi út 4/b.
Facebook esemény EZEN a linken érhető el.
Pályaválasztási Disznótor a Bercsényiben december 6-án
Pályaválasztási Disznótor a kőbányai Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskolában december 6-án, 11:30-16:30 óra között. Íme a részletes programkínálat:
Program:
11.30 Disznóvágás
12.30 Megnyitó, Gál Ferenc főigazgató úr köszönti a vendégeket
13.30 Marlyin Péter, SZ9D-s tanuló tangóharmónikás fellépése
14.00 Cheerleader bemutató
14.30 Divatbemutató újrahasznosított ruhákból
15.00 Harcművészeti bemutató
15.30 Hévízgyörki néptáncegyüttes fellépése
16.00 Mikulás érkezése
Programok a 8. osztályosoknak:
- Bercsényi ismereti vetélkedő
- Lekvárfőzés
- Körbevezetés az iskolában
- Húsipari vetélkedő
- Kísérletek a laborban
- Kóstoló a Bercsényi iskola termékeiből
Belépő: 200 Ft/fő - 6 éves kor alatt és 8-ik osztályosoknak a belépés ingyenes!
Egyéb programok:
Kóstoló a Bercsényi iskola termékeiből kosárfonás, arcfestés, henna, papírmerítés, harcművészeti bemutató, gyereksarok
Étkezés:
- Tízórai: zsíros kenyér, disznósajt
- Ebéd: hurka, kolbász, debreceni
Tavalyi kép az iskola disznóvágásáról
Társiskolák bemutatkozása:
- VM KASZK Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskolája és Kollégiuma
- VM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági és Erdészeti Gépész Szakképző Iskolája és Kollégiuma
- VM KASZK Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma
- Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola
- Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola
További információ: facebook.com/kaszk/events
Kattintson a plakátra a nagyobb méretért!
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …