Nógrádi György: a határok védelme nemzeti érdek
A multikulturalizmus megbukott Európában, a jelenlegi migrációs válságra az egyetlen megoldás a határok védelme – hangsúlyozta tegnap Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a zsúfolásig megtelt Kőrösi Csoma Sándor kulturális központban. A kvóták ügye szerinte nem pártpolitikai ügy, ezért alapvető nemzeti érdek, hogy minél többen elmenjünk szavazni október 2-án.
Zsúfolásig megtelt a Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ színházterme, ahol dr. György István köszöntötte az egybegyűlteket. A kormánymegbízott az október 2-i népszavazást sorsdöntőnek nevezte, hiszen a kvóta és migráció gyermekeink, unokáink, Magyarország és Európa jövőjére is hatással van.
Nógrádi György a jelenlegi migrációs válság kiváltó okairól is beszélt, majd kiemelte, jelenleg az a legfontosabb, hogy Európa megvédje határait. A biztonságpolitikai szakértő Ausztráliát említette példaként, amelynek partjai előtt visszafordítják a menekültek hajóit. Mint mondta, azért veszélyes a migráció, mert bebizonyosodott, hogy a az érkezettek 90 százaléka gazdasági bevándorló, és az is világossá vált, hogy nem akarnak integrálódni a többségi társadalomba. Erre a több EU-s országban is megtalálható „no go zonák” a bizonyíték, amelyek olyan területek, ahová a helyiek már nem mernek bemenni, és a hatóságok sem képesek betartatni a helyi törvényeket – hangsúlyozta Nógrádi György. Különösen nagy veszélyt jelentenek a tömegekkel érkező szélsőséges iszlamisták és terroristák.
Nógrádi szerint a multikulturális társadalom modellje megbukott Európában ezért változtatni kell az eddigi politikán: meg kell védeni a határokat. Elmondta, Magyarország a mai napig az Unió egyetlen olyan tagállama, mely népszavazást írt ki a bevándorlás kapcsán. Nógrádi György azt mondta, tisztelettel kéri a választópolgárokat, hogy menjenek el október 2-án szavazni. A határok védelmét alapvető nemzeti érdeknek nevezte, szerinte ez nem pártügy. Mint mondta, most arról döntünk, megmondhatják-e nekünk mások, kivel akarunk együttélni. Brüsszel nem, csak a magyar emberek dönthetnek ebben a kérdésben – nyomatékosította a biztonsági szakértő.
Nógrádi hozzátette, ha a magyar kormány megerősödve kerül ki a népszavazásból, akkor az nagyban javítja majd az ország brüsszeli pozícióját. Az előadás végén a szakértő hosszan válaszolt a mintegy ötszáz fős közönségből érkező tucatnyi kérdésre.
Forrás: Dr. György István Facebook oldala, Kőbányai Szociális Védegylet, Pászti András
Nógrádi György előadása az EU bevándorláspolitikájáról Kőbányán
Hírek
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
KSH felmérés Kőbányán: "Miből élünk?"
A Központi Statisztikai Hivatal Budapest 10. kerület településen 2023. október 2. és december …
Közösségi Hírek
Az érettségi vizsgák miatt egy…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án...
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …
Közös tavaszi nagytakarítást tartanak a fővárosi közszolgáltatók
Tavaszi nagytakarítást szervez április 21-én és 28-án (vasárnap) a BKM Buda…