Videó-hír
A M-ÉRTÉK Egyesület célja, hogy a kőbányai tehetséges gyerekek és tehetséggondozással foglalkozó pedagógusok részére hálózatot működtessen, felületet biztosítson, tevékenységüket díjazza.
Beszélgetés Kovács Róberttel, a FIDESZ polgármesterjelöltjével!
A rendőrség nem csupán a tanévkezdés idején fordít kiemelt figyelmet az iskoláskorúakra. Év közben is tart különböző közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési előadásokat. Emellett 17 éve hazánkban is működik a DADA program. Erről az ifjúságnevelési oktatási formáról készítette anyagát a TV10. A kőbányai televízió magazinja további részében egy kórházi lopás felderítéséről számolnak be, majd körözési híreket láthatják a nézők.
Beszélgetés Kovács Róberttel, a FIDESZ polgármesterjelöltjével.
Az Index hírportál "A kőbányai Gyűrűk Ura-parkban bulizhatnának a fiatalok" címmel közölt főoldalán egy videót Schmuck Andor kampányáról, aki indul a budapesti főpolgármester-választáson.
Kőbánya kül-, és belterületén is találni olyan helyeket, ahol örömlányok próbálják magukat áruba bocsátani, több-kevesebb sikerrel. A rendőrök pedig megpróbálják őket elfogni és bíróság elé állítani. Legutóbb stábunk egy prostitúció visszaszorítására elrendelt akcióban vett részt, ahol nem csak örömlányokkal, de benzintolvajokkal, kábelégetőkkel és betörőkkel is találkozott operatőrünk. Körözési híreinkben ezúttal is keresett bűnözők elfogásához kérjük nézőink segítségét. Magazinunkat játékunk zárja.
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …