Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Oktatás, képzés és intézmény

Határok nélkül a szakképzésben

Az FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ, Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium összesen 154 diák számára biztosított lehetőséget a 2017/2018-as tanévben, hogy külföldön szerezhessen szakmai és kulturális tapasztalatokat. A szakképző-központ négy tagintézménnyel rendelkezik, összesen körülbelül 1500 diákkal.

Erasmus+

Az Erasmus+ programban immár szakképzési tanúsítvánnyal rendelkező intézmény a 2017/2018-as pályázati ciklus keretében 101 diák szakképzési mobilitására adott be pályázatot és nyert támogatást. Ennek keretében a diákok 3 hetes gyakorlatot tölthettek Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Ausztriában és Dániában. A gyakorlatokat szakképző intézményeknél vagy vállalatoknál töltötték, erdészet, gépészet, mezőgazdaság, élelmiszeripar, lovászat és környezetvédelem-vízgazdálkodás témakörben.

Egyedülálló programként Dániában két 10 hetes szakmai gyakorlatot is megvalósítottak húsipar illetve parképítés területen, ahol a programok mindegyikén 20-20 diák vett részt. Mind a két tevékenység a gyakorlati és elméleti ismereteket felmérő vizsgával zárult.

A diákcsoportokat egy kivételtől eltekintve tanárok segítették a kint tartózkodás alatt, ennek köszönhetően a programban részt vevő 12 kísérőtanár is jelentős szakmai és nyelvi fejlődésen esett át, melyet hatékonyan tud intézményén belül képviselni.

A tanárok szakmai képzése is kiemelt feladat, így három fő vett részt húsipari továbbképzésen Dániában és hat fő mezőgazdasági-módszertani továbbképzésen szintén Dániában.

Fontos, hogy a gyakorlatokat az itthoni képzésbe beszámítják, így a diákok nem esnek ki a normál oktatási ütemből még a 10 hetes gyakorlatok esetében sem.

A gyakorlatok fő célja, hogy a külföldön szerzett gyakorlati tapasztalattal javítsák a tanulók munkaerőpiaci helyzetét, könnyebben találjanak a szakmájukon belül lehetőleg a hazai környezetben munkát.

Határtalanul program

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul! programban az iskola már 2014 óta vesz részt. Ennek keretében már Erdélybe, Kárpátaljára és idén először Délvidékre is szerveztek tanulmányi kirándulásokat. Az intézmény célja az iskolák közötti kapcsolatfelvételen keresztül, hogy a diákok megismerjék egymás kultúráját, oktatási rendszerét, életvitelét és természetesen a rengeteg látnivalót.

Az idei tanévben Délvidékre az Együttműködés szakképző iskolák program keretében 24 diák és 3 kísérőtanáruk látogatott, Kárpátaljára pedig a Kárpátalja akcióprogram keretében ugyanennyien.

Fontos szempont volt, hogy a külhoni diákok magyarországi látogatását is ugyanilyen létszámban valósítsák meg és az itt tartózkodásukat emlékezetessé tegyék. A kárpátaljai csoport számára főleg budapesti városnézés színesítette a programot, ezen kívül Gödöllőre is ellátogattak. A délvidéki csoport ezeken kívül megtekintette még a váci Táncsics Mihály iskola tangazdaságát és Vác városát is.

A program sikeresen zárult, a jövő évben várhatóan folytatódnak majd az együttműködések a 2018/2019-es pályázatok eredményétől függően.

A programokról részletesebben a www.kaszk.hu oldalon tájékozódhatnak.

  

 

Forrás: Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 

Tuesday, 24 July 2018 12:14
Published in Oktatás, képzés és intézmény
Written by
Read more...

AIESEC gyakornokok a szakképzésben

Az FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ (röviden: FM KASZK) négy iskolája 2013 óta fogad az AIESEC program keretében olyan önkénteseket, akik az idegen nyelvoktatást színesítik tanórai keretek között. Az első megkeresés a váci Táncsics Mihály iskolába érkezett 2013-ban, és a tapasztalatok azt mutatták, hogy a diákok nyitottak, érdeklődőek a program iránt, így az együttműködést már mind a négy iskolával együtt folytatták.

Az FM KASZK négy tagintézményében szakgimnáziumi és szakközépiskola képzés folyik. Budapesten a Varga Márton tagintézményben földmérést, parképítést, kertészetet, a Bercsényi Miklós iskolában élelmiszeripart és környezetvédelmet tanulhatnak a diákok. Vácon, a Táncsics Mihály iskolában, ismertebb nevén a Vácimezőben gazdákat, lovászokat, mezőgazdasági technikusokat képeznek, Piliscsabán pedig a Dr. Szepesi László iskolában erdészeti és gépészeti képzés folyik.

Az AIESEC egy nemzetközi szakmai gyakorlatokat és önkéntes munkákat koordináló szervezet, ezen belül is a Budapesti Műszaki Egyetemen működő csoport az, akik középiskolai tanításra közvetítenek gyakornokokat. Az FM KASZK iskoláiba 2013 óta összesen 23 egyetemista hallgató érkezett már a világ minden tájáról, például Brazíliából, Oroszországból, Kínából, Grúziából, Indonéziából, Tunéziából, de gyakran jönnek közelebbi európai országokból, mint Görögország, Olaszország, Portugália, Csehország.

A programnak az iskola több előnyét is élvezi. Egyrészt a saját diákjaik fejleszthetik idegen nyelvű kommunikációs készségeiket, másrészt olyan távoli kultúrákat ismerhetnek meg, amiket normál esetben csak a könyvekből, internetről tapasztalhatnának. A tanárok számára a külföldről érkező önkéntesek tarthatnak délutáni foglalkozásokat, így az ő kommunikációs készségeik is fejlődnek, amire nagy szükség is van, hiszen az FM KASZK iskolái rengeteg nemzetközi programban vesznek részt az Erasmus+ program keretében.

Az önkéntesek általában először járnak Magyarországon, így számukra egy új kultúra megismerése, a diákokon és tanárokon keresztül a magyar emberek gondolkodásmódja, értékrendje is megtapasztalható.

Eddig egyetlen kivétellel eddig csak jó tapasztalataink voltak. Az érkezés mindig egy kicsit nehezebb, amikor az intézményvezetőknek az önkéntes órarendjét ki kell alakítani és leegyeztetni, mikor melyik pedagógus órájára megy be tanítani, de a kezdeti nehézségek után a tanárokat tudják tehermentesíteni is a gyakornokok. A diákok nyitottak, érdeklődőek és nagyon fontos, hogy a kommunikáció csak angolul történhet. Sokszor hívják meg magukhoz az önkénteseket hétvégére, vagy szerveznek nekik egyéb szabadidős programot. Mivel más vallású, kultúrájú országokból érkeznek, fontos, hogy így nemcsak az idegen nyelvtudásuk, de interkulturális ismereteik is bővülnek.” – mondja az FM KASZK nemzetközi koordinátora – Tóth Judit Emma.

Az önkéntesek egy előválogatáson és interjún esnek át, amit az AIESEC szervez, így az intézményhez beérkező önéletrajzok, és mostanában egyre több videós bemutatkozó már átesik egy ellenőrzésen. A jelentkezést követően az egyes iskolák jóváhagyják a jelentkezőt, majd közösen egyeztetnek az iskolavezetők és a nemzetközi koordinátor, hogy a négy iskola közül melyik lenne a gyakornok számára a legalkalmasabb. Mivel két budapesti, egy piliscsabai és egy váci tagintézmény tartozik a szakképző központhoz, a gyakornokok prioritásait igyekeznek szem előtt tartani. 

Az iskolák 14 éve vesznek részt az Erasmus+ (korábban Leonardo da Vinci) programban, így azok a tanárok, akik diákcsoportokat kísérnek külföldre, kiesnek a tanításból pár hétre a szorgalmi időszak alatt, a helyettesítés pedig emellett is egy folyamatosan megoldandó feladat.

A fő célunk az lenne, hogy jobban tudjuk időzíteni a gyakornokok érkezését és amikor a kísérő tanárok külföldön vannak, a gyakornokok tehermentesítsék a helyettesítő kollégákat. A vizsgaidőszakok és a vízum ügyintézés azonban sokszor keresztbe húzza a számításokat, de igyekszünk a lehető legoptimálisabb időszakokra keresni az önkénteseket.” – Tóth Judit Emma.

Az iskola nemzetköziesítési tervének is fontos része az AIESEC program, folyamatosan próbálnak minél több gyakornokot alkalmazni. Az ide érkező fiataloknak az intézmény szállást, napi háromszori étkezést és internetet biztosít a hat hetes gyakorlat alatt. Az önkéntesekkel rendszerint interjú is készül ami az iskola facebook oldalán vagy a nemzetközi hírlevélben jelenik meg.

Bővebb információk: www.kaszk.hu

Sunday, 17 June 2018 21:42
Published in Oktatás, képzés és intézmény
Written by
Read more...

A Kőbányai Önkormányzat ismét meghirdeti a „Kőbánya számít Rád” szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázatot. A pályázatot „Kőbánya számít Rád - tanulmányi ösztöndíj pályázat” megjelöléssel 2018. július 6. éjfélig lehet megküldeni (postán feladni) a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Főosztály Köznevelési és Civilkapcsolati Osztály címére (1102 Budapest, Szent László tér 29.).

Pályázható maximális összeg:
- 5 000 forint/hó (az általános iskola 5-8. évfolyamos tanulói részére),
- 10 000 forint/hó (a középfokú oktatási intézmény tanulói részére).

Az ösztöndíj 2018 szeptemberétől 2019 januárjáig, öt hónap időtartamra szól.

A pályázót és a közoktatási intézményt a pályázat elbírálásáról a Hivatal 2018. szeptember 15-éig értesíti. A pályázattal kapcsolatos bővebb felvilágosítás kérhető a 36 1 433 8144-es telefonszámon, illetve a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen.

Dokumentumok:
- Pályázati felhívás
- Pályázati adatlap

  

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Sunday, 27 May 2018 21:49
Published in Oktatás, képzés és intézmény
Written by
Read more...

A Harmat Általános Iskola sikeresen indult egy Erasmus-pályázaton, melynek központi témája a biztonságos internet-használat. A két éves pályázat keretében az iskola diákjai bejárják Európát: már jártak Spanyolországban és Franciaországban, márciusban pedig Lettországba utaztak. A programokról Szabóné Valkony Mária, az iskola igazgatója szeretne tájékoztatást adni, hogy a szülők és a kőbányaiak is értesülhessenek a pályázati időszakban szerzett tapasztalatokról.


 

A digitális állampolgárság interaktív formái - beszámoló a lettországi tapasztalatokról

A lettországi diákmobilitás partnertalálkozón a Kőbányai Harmat Általános Iskola 3 tanulója és tanárai vettek részt. Szeibert Dorottya 7.a Fábián Péter 7. a és Beke Bence 8. a osztályos tanulók. Az Erasmus+ team előzetesen ismét egy angol nyelvű előadással készült, mely tartalmazta  a magyar oktatásról és az iskolánkról szóló prezentációt is. A felkészítő munka részét képezte a Lettországgal kapcsolatos földrajzi és kulturális tudnivalók megosztása digitális formában. Elkészültek a Citizen 3.0 plakátok, melyből a legfontosabbat lefordították magyar nyelvre. Digitális állampolgárként a Húsvéti szokásokról beszéltek egymásnak a kijelölt partnerek (Szlovákia-Magyarország, Spanyolország-Portugália, Lettország-Franciaország) egy webkonferencia keretében.

 

A mobilitás 5 munkanapján, külső helyszíneken tartott workshopokon, előadásokon, kulturális és tanulmányi kirándulásokon vettek részt diákjaink, bővítve ismereteiket. Az első munkanap a fogadó rigai iskola mutatkozott be, többek között az iskola énekkara és tánckara adott színvonalas előadást a nemzetközi (Lettország, Spanyolország, Portugália, Szlovákia, Franciaország, Magyarország) résztvevőknek. Az oktatást és iskolákat bemutató prezentációk angol nyelvű előadásával folytatódott az ismerkedés. Diákjaink angol nyelvű előadása nagy sikert aratott.

 

A gazdag program az iskola megismerésével és poszterkészítéssel folytatódott. A téma természetesen az internetes biztonság volt. A délután folyamán a diákok megtapasztalhatták a virtuális valóságot egy interaktív kiállításon, melynek címe „World of Dream in virtual reality” volt. 

A második nap szintén a digitális állampolgárság köré szerveződött. Ellátogattunk a rigai Lielvards Digitális kompetencia központba. Itt a nemzetközi teamek Ipad, notebook és mobiltelefonnal kapcsolatos módszertani workshopon vettek részt, ezután a tanult alkalmazásokkal egy rövid filmbemutatót készítettek az országok, az Erasmus+ projektben  résztvevő városok imázsát középpontba helyezve. A diákok rendkívül kreatívan és a digitális eszközöket megfelelően használva érdekes, izgalmas filmeket mutattak be rögtönzött előadások keretében. A délután folyamán megismerhettük Riga belvárosát és gyönyörködhettünk a szecessziós épületekben. A napi program a rigai Szépművészeti Múzeumban ért véget, ahol a lett és orosz művészeken kívül más az országban híres műalkotást csodálhattunk meg.

A harmadik nap programja is izgalmasnak ígérkezett, hiszen egy 2014-ben átadott 9 emeletes üvegpalotába látogattunk el, mely a városi könyvtárnak ad helyet. Természetesen a modern könyvtár a digitális könyvtárnak is helyet ad, ahová szintén bepillanthattak a diákok. A Természettudományi Múzeumban folytatódott a nap, itt vetélkedhettek egymással a tanulóink, ki ismer meg több állatfajt az interaktív kérdések megoldása után.

A negyedik nap ellátogattunk a „Cinevilla” nevű filmvárosba. Ez egy filmek, mozik forgatására berendezett helyszín, utcákkal, harckocsikkal, üzletekkel, vonattal. Miután egy idegenvezető bemutatta a „várost” a gyerekek átalakultak „ színészekké” egy forgatószobában,  és ízelítőt kaptak, illetve aktív szereplőivé váltak  a filmtrükkök és filmkészítés világának. Valódi nemzetközi stáb dolgozott együtt a „filmforgatáson”. Több kisfilm született, melyet azonnal megnézhetett a közönség. (azaz az Erasmus +  találkozó résztvevői) A  kirándulás a Balti -tenger meglátogatásával zárult. Mindenki kipróbálhatta, milyen a befagyott tenger jéghullámai között sétálni. 

 

A záró munkanapon a diákok egy tájékozódási versenyen próbálhatták ki digitális írástudásukat, az iskola tanítási óráin vehettek részt. Van, aki matematika órán kahootozott, van, aki technika órán, és van, aki angol vagy lett órán adhatott számot tudásáról. A tanárok a tapasztalatokat és a következő hónapok feladatait beszélték meg, illetve készítették elő. (Óravázlatok írása, QR kód vadászat a Költők napján, E-mailes levelezés a kijelölt partneriskolákkal, további Citizen 3.0 plakátok elkészítése, webquest)

Az este fénypontja a Lett Nemzeti Operaházban tett látogatás volt.  A „Don Quijote” balett előadást nézhettük meg.

Mindhárom diákunk rengeteg tapasztalattal és életre szóló élménnyekkel gazdagodva tért haza, melyet előadások keretében megosztanak az iskola tanulóival.

2017-1-ES01-KA219-037823 azonosító számú Erasmus+ pályázati beszámoló
CTIZEN 3.0 „Empowering students with Digital Literacy”
Időpont: 2018. március 18-24.
Helyszín: Riga, Lettország
Cél: Transnational students mobility (Tanár- diák munkatalálkozó)

Szerző: Harmat Általános Iskola

Tuesday, 24 April 2018 10:01
Read more...

A zeneiskola éjszakája március 23-án, pénteken 16:00-24:00 óra között kerül megrendezésre a Kroó György Zeneiskola éjszakája. További információért kattintson a plakátra!

Thursday, 22 February 2018 14:09
Published in Oktatás, képzés és intézmény
Written by
Read more...

A Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium épületeire olyan fotovoltaikus rendszert telepítettek, amely hozzájárul a kőbányai intézmény villamos-energia fogyasztása csökkentéséhez. A 142.181.707 Forint összegű - sikeres pályázat révén megvalósult - beruházás 2017. márciusában kezdődött és idén februárban fejeződött be.

A pályázat megvalósításának köszönhetően az iskola tanulói és dolgozói – az energetikai korszerűsítésnek köszönhetően – korszerűbb, gazdaságosabban működtethető intézményben tanulhatnak és dolgoznak. A fejlesztés révén jelentősen csökkent az épületek energiafelhasználása, amely hozzájárul a fenntartási költségek optimalizálásához.

A pályázat

A Széchenyi 2020 előirányzatából a FM Közép-Magyarországi Agrár-Szakképző Központ a pályázatban foglaltak megvalósítására egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesült. Az előirányzat a Kohéziós Alapból és a hazai központi költségvetésből valósult meg. A pályázat támogatási intenzitása 100%.

A „FM Közép-magyarországi Agrár-Szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium épületeire fotovoltaikus rendszerek telepítése” című pályázat során az Iskola célul tűzte ki és megvalósította az érintett épületek villamos energia fogyasztásának csökkentését.

A KEHOP-5.2.11-16-2016-00030 azonosító számmal regisztrált, a „FM Közép-magyarországi Agrár- Szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium épületeire fotovoltaikus rendszerek telepítése” c. pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energia Operatív Program Irányító Hatósága 142 181 707,- Ft összeggel támogatta.

Forrás és fotó: Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium

Thursday, 01 March 2018 10:48
Published in Oktatás, képzés és intézmény
Written by
Read more...

A Harmat Általános Iskola sikeresen indult egy Erasmus-pályázaton, melynek központi témája a biztonságos internet-használat. A két éves pályázat keretében az iskola diákjai bejárják Európát, decemberben Franciaországban voltak, hamarosan pedig Lettországba utaznak. A programokról Szabóné Valkony Mária, az iskola igazgatója szeretne tájékoztatást adni, hogy a szülők és a kőbányaiak is értesülhessenek a pályázati időszakban szerzett tapasztalatokról.

Szabóné Valkony Mária igazgató beszámolója a spanyolországi koordinátori találkozóról

A 2017. október 18-22. között a spanyolországi San Fernando-ban megtartott koordinátori találkozón hat ország (Spanyolország, Portugália, Szlovákia, Franciaország, Lettország és Magyarország) projektkoordinátorai és a programban segítő tanárok vettek részt.

A három napos munkamegbeszéléseken elsősorban a két év munkatervét beszéltük meg. Az együttműködés végső produktuma egy 72 óravázlatot tartalmazó informatikai tanmenet létrehozása lesz, melyen a 6 ország tanárai és diákjai közösen  dolgoznak. Az utolsó Brüsszelben tartandó koordinátori találkozón, ahova minden országból egy önkormányzati képviselő megjelenésére is számítanak, a tervek szerint a brüsszeli parlament prominens oktatással foglalkozó képviselőjének mutatnánk be a tanmenetet. Célunk a tanmenet nemzetközi akkreditációja.

A találkozók során megbeszéltük a különböző országok részfeladatait, hiszen a munka során , minél több diák bevonásával, kollaboratív munka során elkészül a Citizen 3.0 fogalmának  definíciója, a közös logó, közös újság és weblap, közös országonként prezentálva és az intézményekben kiállított tablók, és egyéb disszeminációra alkalmas produktumok. Az internet biztonságos használata és a digitális műveltség elsajátítása végig kíséri a kétéves munkát.
Magyarország egyik fő feladata a projekt értékelési rendszerének kidolgozása, az egyes találkozók online kérdőíves kiértékelése.

Előkészítettük a következő tanár-diák találkozót, melyre Franciaországban kerül sor. A saját logó elkészítése, (mely a nemzetközi szavazáson képviseli az iskolát és Magyarországot),  mellett a diákok egy rövid prezentációval készülnek, amelyben bemutatják lakóhelyüket (Budapest, Kőbánya) és az iskolánkat. Természetesen a prezentációnak tartalmaznia kell a magyar oktatási rendszer bemutatását is.

A rövid látogatásunk során alkalmunk nyílt a partneriskola oktatási környezetébe is betekinteni. Ide 5-12. évfolyamos tanulók járnak. Érdekes volt, hogy a gyerekek egyenruhát hordanak, és 2. évtől mindenki saját laptoppal rendelkezik, amit a szülők önként megvesznek számukra, és az iskola befejezéséig használják. Gyakorlatilag nincs papíralapú tankönyvük, a házi feladatokat is internetes office alkalmazással kapják, és küldik vissza az oktatóknak.

Vendéglátónk nem feledkezett el a kulturális programokról sem. Alkalmunk volt megismerni a környék híres városait. Többek között ellátogattunk  El Puerto de Santa Maria városában abba a kikötőbe, ahol Kolumbusz Kristóf a hajóira toborzott legénységgel, felfedezte Amerikát. Megnéztük Cádíz nevezetességeit, ahol Cortez 1812-ben kihirdette a spanyol alkotmányt. A spanyol gasztronómiai élvezetek mellett (paella, churros), lehetőségünk volt egy eredeti Flamenco (tradicionális spanyol tánc )táncműsor megtekintésére is. A találkozó sikeres volt.

2017-1-ES01-KA219-037823 azonosító számú Erasmus+ pályázati beszámoló
CITIZEN 3.0 „Empowering students with Digital Literacy”

Tuesday, 20 February 2018 15:28
Read more...

A Harmat Általános Iskola sikeresen indult egy Erasmus-pályázaton, melynek központi témája a biztonságos internet-használat. A két éves pályázat keretében az iskola diákjai bejárják Európát, decemberben Franciaországban voltak, hamarosan pedig Lettországba utaznak. A programokról Szabóné Valkony Mária, az iskola igazgatója szeretne tájékoztatást adni, hogy a szülők és a kőbányaiak is értesülhessenek a pályázati időszakban szerzett tapasztalatokról.


Szabóné Valkony Mária igazgató beszámolója a franciaországi Metz városában tett utazásról

A francia partnertalálkozón a Harmat Általános Iskola 3 tanulója és 3 tanára vett részt 2017. december 3-9. között. Kocsis Kitti, His Imre és Virág István 7. a osztályos tanulók. A kiutazást megelőzően a tanulóink részt vettek a Citizen 3.0 definíciójának  kialakításában, a logóversenyben és felkészültek egy prezentáció előadására, mely az országunkat, fővárosunkat és iskolánkat mutatta be. A mobilitás 5 munkanapján workshopokon, előadásokon, kulturális és tanulmányi kirándulásokon vehettek részt a tanáraikkal, Kocsis Hajnalka angol tanár, Mátrainé Borbély Lívia francia és Valkony Mária angol tanárral. Fő témánk, amely feldolgozásra került az internetes biztonság és internetes zaklatás témaköre volt. A diákok francia családoknál laktak, ahol a vendéglátó gyerekekkel és a szülőkkel angolul kommunikálhattak, együtt mentek az iskolába és a programokra.

Az első munkanapon a Strassbourgi Parlamentben tettünk látogatást, ahol a gyerekek az idegenvezetőtől hallott  és egyéb információs csatornákon szerzett ismereteikről, egy kvíz formájában adtak számot. Minden ország megtalálta a nemzeti zászlóját és az országot képviselő parlamenti képviselőit.

A második nap került sor országonként, a bemutató prezentációkra. Minden ország diákjai (Spanyolország, Portugália, Franciaország, Szlovákia, Lettország, Magyarország) angol nyelven adták elő az országról és az iskolájukról szóló tudnivalókat. A magyar diákok előadása, melyet Preziben adtak elő nagyon sikeres volt. Workshop keretében a cyber- bullying témát dolgozták fel interaktív módon. Délután a várost ismerhették meg a tanulók egy E-hunting játék során. Különböző információkat kellett megszerezniük a város nevezetességeiről, történelméről. Közben megörökítették az érdekesebb épületeket.

A harmadik nap megismerhették a kimagaslóan jól felszerelt iskolát, ahová több mint 700 tanuló jár. Néhány tanítási órán is részt vehettek diákjaink, mely szintén nagy élmény volt számukra. Az ebéd elfogyasztása is a francia iskolában a többi diákkal együtt történt. A nap folyamán a workshopon elkészítettek kis csoportokban egy-egy plakátot, a canva internetes program segítségével, melynek a már megismert cyber-bullying (Internetes zaklatás) volt a központi témája.

A negyedik nap különleges fogadáson vehettek részt a városházán mind a tanulók, mind a tanárok. Egy képviselő fogadott minket, aki szintén angol nyelven érdekes előadást tartott az Európai polgárság főbb ismérveiről. Délután minden ország külön-külön egy rádiófelvételen vett részt, ahol röviden bemutatkoztak a tanulók, utána pedig egy nemzetre jellemző jeles eseményt mutattak be. A mi diákjaink a Luca-naphoz kapcsolódó népszokásokról beszéltek.
Este közösen a vendéglátó családokkal, gyerekekkel, tanárokkal egy búcsúestet tartottak a házigazdák, ahol különleges francia ételekkel vendégeltek meg minket.

Az utolsó nap is egy különleges élményt adott, hiszen egy bezárt szénbányába látogattak el a gyerekek. Délután kikapcsolódásként a helyi bowling pályán versenyezhettek egymással. A búcsú során mindenki e-mail címet cserélt és ígéretet tett a folyamatos kapcsolattartásra.

Ez a típusú projektlátogatás lehetőséget adott a diákoknak és a tanároknak is , hogy egy európai ország oktatási rendszerébe bepillanthassanak, illetve az együttműködésre más nemzetekkel. Az angol nyelvi készségeik pedig fejlődhettek a tanítási órán kívüli környezetben. Megtapasztalhatták, hogy milyen fontos egy nyelv tanulása és tudása, hiszen ez a kapocs és a híd mások megismeréséhez.

Szabóné Valkony Mária

2017-1-ES01-KA219-037823 azonosító számú Erasmus+ pályázati beszámoló
CITIZEN 3.0 „Empowering students with Digital Literacy”

Thursday, 01 March 2018 08:55
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

Építési terv
Föld út
Építik a tavat
Áll a szobor
Már állnak a házak
Folyik az építkezés
Az iskola
Átadó ünnepség
Lakótelep a világ végén
Zajlik a munka

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia