Betlehemes misztériumjátékkal köszöntötték az Idősek Otthona lakóit a Széchenyisek
Az iskola alsós diákjainak drámacsoportja Betlehemes misztériumjátékkal kedveskedtek az Idősek otthona lakóinak. Petz Katalin drámapedagógus által betanított kis jelenetben a gyerekek előadták Jézus születésének történetét. A szeret jegyében ezzel tették szebbé az ünnepvárást a szép korúak számára.
Sándor Zoltán igazgató

Nyolc millió forintértékben osztottak adományt a kőbányai családoknak
A HIT Gyülekezete Szeretetszolgálata három napon át osztott adományokat a hátrányos, nehéz sorsú, sok gyermekes családoknak az újhegyi Széchenyi István Általános Iskola aulájában. Közel 400-450 család jutott ajándékokhoz, ruhákhoz és némi élelmiszerhez a három nap alatt, melyet a polgármesteri hivatallal közösen kiértesítések alapján, írásos kiértesítéssel, meghívással lehetett igénybe venni.
A Szeretetszolgálat önkéntesei mellett gimnazisták is segédkeztek a köznevelési törvény előírásai szerint. Nekik, az érettségi előtt háromheti önkéntes munkavégzést kell teljesíteniük a szabadidejük terhére, igazolt módon. E három napról elmondhatjuk, hogy megvalósítottuk azt a mondást, hogy "összekötöttük a kellemeset a hasznossal!" Remélhetően ezek után, boldog karácsonya volt minden résztvevőnek...
Köszönjük a HIT Gyülekezet Szeretetszolgálatának nagylelkű adományaikat és a Széchenyi Iskolának, hogy ismét helyet biztosított e nemes célnak.
Sándor zoltán attila igazgató
A téli szünet előtti utolsó tanítási nap iskolakarácsonya
Minden évben hagyományos esemény a Széchenyi iskolában, az iskolai diákkarácsony. A 450 fős diáksereg két részletben ünnepli a karácsonyt. Külön az alsós tagozat és külön a felső tagozat. A Jézus születésének történetét feldolgozó jelenettel elevenítik fel a karácsony misztériumát a kis színjátszók a gyerekek előtt. Ezután az iskola karácsonyfájára kerülnek az osztályok legjobbjainak neve díszítésként, a kis csengettyűkre írva. Közben okleveleket, díjakat adnak át az arra érdemeseknek. Karácsonyi énekekkel, közös énekléssel teszik felszabadítottabbá az iskola kötöttséget. Így készülnek a téli szünetre, s családi együttlétre a diákok, a pedagógusok irányításával.
Sándor Zoltán Attila igazgató

Kerületi angol nyelvi vers- és prózamondó verseny
Kerületi angol nyelvi vers- és prózamondó verseny volt a Széchenyi iskolában
2012.12.11-én gyülekeztek a piros iskolában a kerületi iskolák angolos diákjainak legjobbjai, és az Őket felkészítő tanáraik. A Kőbányai Pedagógiai Központ minden tanévben meghirdeti ezt az angol nyelvi versenyt. Így volt ez idén is.
A versenyzők rangos zsűri előtt adták elő a produkcióikat.
A zsűri tagjai voltak: Esztergályos Kolozs (elnök) az OXFORD Kiadótól, Bakula Mária tanárnő, Biácsi Ildikó tanárnő, MATT COPE Wolverhamptonból.
A nagyon színvonalas versenyt a Széchenyi István általános iskola pedagógusai szervezték meg nagyon körültekintően. Krasznahorkai Krisztina, Némethné Hajdú Rita, Csíki Paula angol nyelvtanárok.
A közel két órás versenyen szép helyezések születtek két kategóriában, angol nyelvű verseket és prózát mondtak el a versenyzők.
Eredménylista:
Gratulálunk a diákoknak és az őket felkészítő pedagógusoknak!

Folytatódott a roma grafikai kurzus
Újabb két technikával ismerkedtek a kurzus résztvevői. Egy tájkép megrajzolása mellett egy Mária portré elkészítése volt a feladatuk.
Simon M. Veronka Munkácsy díjas festőművész irányítása mellett egyre szebb képek, alkotások születtek.
Reméljük, hogy a januári záró alkalommal csodás kiállításnak lehetünk nézői, szemlélői, és tanúi majd.

A Palánta Gyermekmisszió bábelőadása gyerekeknek
A karácsonyi ünnepkörhöz kötődő bábelőadást tartott a Palánta Gyermekmisszió a széchenyis gyerekeknek, valamint az Aprók Háza óvodásainak. A Biblikus történek során megismerhették a gyerekek Jézus születésének körülményeit, s átélhették a szeretet megnyilvánulásának örök igazságát.
Köszönjük a bábcsoport ingyenesen felajánlott műsorát.
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …