Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Előny a villamosnál: új forgalmi rend Kőbányán

Rate this item
(0 votes)

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) törekvéseinek megfelelően újabb helyen részesítjük előnyben a tömegközlekedési eszközöket. A 3-as villamos vonalán az elsőbbségi viszonyok átalakításával egy bosszantó és időrabló szituációt változtattunk meg annak érdekében, hogy a járatok menetideje rövidülhessen – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Budapesti Közlekedési Központ.

A kőbányai Bihari úton, a Fertő utca és a Horog utca között az úttest mellett zárt pályán haladó 3-as villamos az úttestet keresztezi, oldalt vált, majd ismét a közút mellett, zárt pályán folytatja útját. Itt korábban a közúti forgalomnak volt elsőbbsége, a villamos tehát jellemzően megállni, vagy lassítani kényszerült. Korábban itt csak az autósok udvariasságán múlott, hogy mennyi ideig kellett várakozni a jellemzően száznál is több utast szállító 3-as villamosoknak.

A 3. villamos, a kép forrása: Hampage.hu

A BKK a tömegközlekedés előnyben részesítését tűzte ki célul, ezért a forgalmi rend módosításáról döntöttünk. Az új elsőbbségi rend szerint a zárt pályán közlekedő villamosnak van előnye, így a 3-as villamossal utazóknak nem kell kényszerű elsőbbségadásra számítani ezen a helyen. Az autósok figyelmét forgalomtechnikai jelzések hívják fel az új forgalmi rendre, kérünk mindenkit, tartsa be az új elsőbbségi viszonyokat a Bihari úton és adjon előnyt a villamosoknak.

A 3-as villamos vonalán 2013-tól szintén a BKK beruházásában részleges, egyes szakaszokat érintő pályarekonstrukció történik, az 1-es villamos felújításával és meghosszabbításával közös projektben. A pályarekonstrukció érinti Mexikói út - Erzsébet királyné útjai szakaszt, a Fehér utat, az Élessaroktól a Körösi Csoma Sándor utat és az Üllői út térségét, megszüntetve a pályahibák okozta lassújeleket. A teljes vonalon megújulnak a keresztező utak átjárói és több szakaszon megújul a felsővezeték és az energiaellátási hálózat is. A Bihari úti egyvágányú szakaszt is megszüntetjük. Itt is két vágányon közlekedhetnek majd a villamosok, növelve ezzel az áthaladó kapacitást és csökkentve a vonal zavarérzékenységét, javítva a menetrend kiszámíthatóságát. A jelzőlámpák villamosbarát hangolása is a projekt része. A 3-as villamosvonalon valamennyi peron megújul az alacsonypadlós járművek fogadására és reméljük, a Kormány rövidesen támogatását adja a BKK járműbeszerzési projektjéhez is.

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Last modified on Friday, 13 April 2012 12:23

Hírek

Régi képek, emlékek

Lakótelep a világ végén
Épül és szépül
Épül a lakótelep
Részből egész
Dolgos kezek
Építési terv
Az iskola
Régi újhegyi kép
Zajlik a munka
Föld út

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia