Logo
Print this page

Ideiglenesen Kőbányára költözik a Fradi

Rate this item
(0 votes)

A Samsungsport.hu portál számolt be arról, hogy nem megy albérletbe a Ferencváros. Az új Albert-stadion építése alatt a X. kerületben lévő népligeti edzőközpontban húznak fel ideiglenes otthont az NB I-es csapat számára, amelyet később az utánpótlás örököl meg – mondta Wukovics László U-17-es edző a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

- Kezdődik a stadionépítés, ezért a kőbányai Népligetbe költözik át a Ferencváros, ami hosszú távon az utánpótlásnak nagyon jót jelent, hiszen megcsinálják az edzőközpontban az összes pályát. Addig pedig mobil lelátókkal épül egy ideiglenes stadion szuper gyepszőnyeggel az NB I-es csapat hazai meccseire, így nem kell albérletbe menni az új Albert-stadion elkészültéig. Ezt örökli majd meg az utánpótlás – mondta el az U17-eseket Dzurják Józseffel párban irányító Wukovics.

- Vannak ügyes gyerekeink, de egyelőre még mindig a nagy akadémiák viszik a prímet. Sajnos a legjobbakat még elszipkázzák, de a mi körülményeink is javulnak, a társasági adópályázatok megteremthetik egy Fradi-akadémia alapjait is – tette hozzá az egykori válogatott csatár.

Forrás: Samsungsport.hu

 

A kép forrása: Fourfourtwo.hu

Édua Infomédia