Telt ház a Mély-tónál
Augusztus 9-én délutántól egészen késő estig rengeteg látogatót vonzott a "Lazítsunk a Mély-tónál" elnevezésű rendezvény. Délután az Önkormányzat megbízásából a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. állatsimogatóval, gólyalábasokkal, ugrálóvárral, arcfestéssel várta a kicsiket. Igyekeztek kárpótolni őket, hiszen a sétány második ütemének újjáépítése során az egyik játszótér is megújul, most nem használható. Este a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ új kezdeményezése aratott osztatlan sikert: szabadtéri színházi előadást láthatott a több, mint 300 néző "Bazi nagy magyar lagzi címmel".
A cikk alatt összefoglaló videót láthatnak a frissítő nyári programról.
Rádióinterjú a kerület aktuális fejlesztéseiről
Kecskés Noémi, a Rádió Orient műsorvezetője Szántó Jánossal, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. városfejlesztési igazgatójával készített interjút a kerületben jelenleg folyó nagyobb beruházásokról. A beszélgetés során többek között kiderül, miként halad az Újhegyi sétány, a Helytörténeti Gyűjtemény, valamint a Pongrác úti rendelő felújítása.
A teljes interjú IDE KATTINTVA hallgatható meg.
Forrás: radioorient.hu
Megújul az Újhegyi Uszoda - videóval
Mint arról már korábban beszámoltunk, idén februárra balesetveszélyessé vált az Újhegyi Uszoda tetőszerkezete. A helyzet tisztázása és a károk felmérése érdekében az önkormányzat megbízásából a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. szakértőkkel mérette fel a tető állapotát.
A vizsgálatokból és a külső, drónnal készült felvételekből az derült ki, hogy az uszoda látogatóinak biztonsága érdekében a teljes tetőszerkezetet újra kell építeni, mert a 30 évvel ezelőtt alkalmazott műszaki megoldások nem voltak megfelelőek, az átszellőzés hiánya a tető jelenlegi balesetveszélyes állapotát idézte elő.
A tetőtér megújítása várhatóan december elejére fejeződik be. A külső medence a felújítás alatt is teljes biztonsággal használható. A munkákat a lehető legkevesebb zajjal, felfordulással végzik, hogy a strandfürdőre látogatók pihenését ne zavarják.
A TV10 stábja nemrég az Újhegyi Uszodához látogatott, hogy megnézzék, miként halad a kivitelező cég a munkálatokkal. A helyszínen készült interjú a cikk alatt tekinthető meg.
Forrás: kobanya.info, centrumtv.hu
Horgászverseny a Mély-tónál
A négy évtizedes múltra visszatekintő egykori bányatóban, az újhegyi Mély-tóban egészséges, önfenntartó ökoszisztéma alakult ki gazdag halvilággal. Az Újhegyi Horgászegyesület idén is megrendezte az immár hagyományos Kerti Imre Emlékversenyét, amelyre 30 versenyző nevezett. Az eredményt a kifogott halak összsúlya határozta meg, miszerint a győztesek sorrendje a következő volt:
I. Jenei László 18,91 kg
II. Egervári Ákos 12,83 kg
III. Rádi Zsolt 7,90 kg
IV. Zachar Dorottya 6,84 kg
V. Dalnoki István 6,69 kg
A kifogott halakat a sportszerűség szellemében visszaengedték a tóba.
Forrás és további képek: Kőbányai Hírek Facebook oldala
Frissítő programok a Mély-tónál augusztus 9-én
Frissüljünk együtt a Mély-tónál 2018. augusztus 9-én 15.00-tól! A gyerekeket ugrálóvár, állatsimogató, gólyalábas foglalkoztató, arcfestés várja, este 20.00 órától pedig a Bazi nagy magyar lagzi című szabadtéri előadás nyújt könnyed, nyáresti szórakozási lehetőséget az érdeklődők számára.
Valamennyi program ingyenes!
A cikk alatt videó tekinthető meg az augusztus 9-ei eseményről.
Az Újhegyi sétány felújítása folytatódik - videóval
Ahogy arról már korábban írtunk, 2016-ban befejeződött az Újhegyi sétány Harmat és Bányató utca közötti szakaszának felújítása. Az ott lakók és az ide látogatók is örömmel vették használatba a kellemes környezetté alakított akadálymentessé tett sétányt.
2018-ban az északi szakasz, vagyis a Harmat utca és a Mádi utcai közötti szakasz kerül felújításra: megújul a játszótér, ahol köztéri WC és pelenkázó létesül, új közösségi találkozóhely lesz az üzletek előtt, amelyet a nyári melegben páraoszlopok tesznek kellemessé. Felújításra kerül a csatorna és a vízellátó rendszer, valamint a sétáló utca szép, új térburkolattal lesz lefedve. Sétány végpontját egy távolról is jól látható térplasztikai ”Jel” fogja lezárni. A felújítandó részen 5680 négyzetméteren történik favédelem, fakivágás, fapótlás, növénytelepítés, kertépítés és fenntartási munka. Az új növényeket automata öntöző rendszerrel tartja frissen. A felújítás részeként megújul a Csodafa Óvoda és Gyermeksziget Bölcsőde. Mindkét épület homlokzata új külsőt kap, valamint a kerítés és a bejárat is megszépül.
A munkálatok 2018. májusban kezdődtek és decemberre befejeződnek. Ebben az időszakban is megközelíthetőek és használhatóak lesznek a területen lévő közintézmények, üzletek.
A felújítás folyamatosan zajlik, a kivitelezők a régi vízvezetékeket újakra cserélték, a nyomáspróba sikeres volt. A felszíni vizek elvezetésének csatornái készülnek. A sétány közepén lévő támfalak bontása befejeződött, most az új támfal szerkezetének alapozása, előkészítése folyik. Az arra járók és az építkezést figyelők úgy láthatják, hogy lelassult a munka. Ez csak a látszat, mert jelenleg éppen a kevésbé látványos és gyakran szinte észrevehetetlen, de a későbbi építkezéshez nélkülözhetetlen alapszerelések történnek.
A képre kattintva videót tekinthet meg a felújításról:
Kép forrása: Mácsik András Facebook oldala
„A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása II. ütem” c. projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.
Forrás és további képek: Pro-Koord, Kőbányai Önkormányzat, facebook.com/ujhegy
Megújul az Újhegyi Uszoda tetőszerkezete
Mint arról már korábban beszámoltunk, idén februárra balesetveszélyessé vált az Újhegyi Uszoda tetőszerkezete. A helyzet tisztázása és a károk felmérése érdekében az önkormányzat megbízásából a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. szakértőkkel mérette fel a tető állapotát.
A vizsgálatokból és a külső, drónnal készült felvételekből az derült ki, hogy az uszoda látogatóinak biztonsága érdekében a teljes tetőszerkezetet újra kell építeni, mert a 30 évvel ezelőtt alkalmazott műszaki megoldások nem voltak megfelelőek, az átszellőzés hiánya a tető jelenlegi balesetveszélyes állapotát idézte elő.
Az uszoda felújítása során jelenleg a veszélyt okozó elkorhadt tetőelemeket szedi le a kivitelező. Kívülről még nem látszik a változás, de a strandra látogatók érzékelik a mindennapos munkát. A tetőtér megújítása várhatóan december elejére fejeződik be. A külső medence a felújítás alatt is teljes biztonsággal használható. A munkákat a lehető legkevesebb zajjal, felfordulással végzik, hogy a strandfürdőre látogatók pihenését ne zavarják.
Forrás és további képek a felújításról: facebook.com/ujhegy
Forrás: Kőbánya.info, Pro-Koord
Alapkőletétel: a Bosch tovább bővíti Budapesti Fejlesztési Központját
A mai ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ campusának bővítése, aminek első építési fázisa a tervek szerint 37 milliárd forint beruházás keretében 2021-ben ér véget. Az eseményen részt vett Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, Dr. Klaus-Peter Fouquet, a Robert Bosch Kft. felügyelőbizottságának elnöke, Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője, valamint Oliver Schatz, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője.
A Budapesti Fejlesztési Központ a Bosch világszintű fejlesztéseinek egyre hangsúlyosabb helyszíne, fontos szerepet játszik az automatizált- és az elektromos mobilitás fejlesztésében, emellett a Bosch csoport egyik legjelentősebb gépjárműelektronikai kutató-, fejlesztő- és tesztközpontja. A központ dinamikus fejlődése és az újgenerációs fejlesztési projektek indokolták az új telek megvásárlását a jelenlegi Bosch campus mellett. „A Budapesti Fejlesztési Központ szakmai elismertségét és folyamatos bővülését a Magyarországon dolgozó mérnökök szaktudása és elkötelezettsége alapozta meg.” – nyilatkozta az ünnepségen Daniel Korioth. „Vállalatunk élen kíván járni a jövőt alakító technológiák megalkotásában és ehhez elengedhetetlen munkatársaim innovatív munkája.” – tette hozzá Korioth.
Új épületkomplexum az autóipari megatrendek szolgálatában
A Bosch campus új része összesen 90 ezer négyzetméter alapterületen, két építési ütemben készül el. A beruházás első fázisában kap helyet a két toronnyal rendelkező főépület, mely a kreatív tereknek ad otthont, ezenkívül magában foglal egy konferenciateremet, egy nagy autószerelő műhelyt és egy munkahelyi éttermet. Szintén az első fázisban épülnek meg a laboratóriumok, köztük egy speciális, akár egy teljes autót befogadó, átfogó autós szintű mérésekre alkalmas csúcstechnológiás kamra is, mely egyedi mérési kapacitásokat biztosít. Ehhez az ütemhez tartozik a dolgozói parkolóház első része és egy műszaki háttérépület is. Ezenkívül a beruházás kiemelt fontosságú eleme egy 10 ezer négyzetméteres tesztpálya vezetéstámogató rendszerek ultrahang-, radar- és kamera alapú teszteléséhez. A komplexum attrakciója – a szakmai szempontokon és az inspiráló munkafeltételek megteremtésén túl – az építészeti oldalon is megmutatkozik: a zöldtetős megoldás mellett az új és az öt éve átadott campus épületét gyalogos-híd köti majd össze.
Kreativitás, inspiráció: innovatív környezet a Bosch mérnökeinek
A tervek szerint az első fázisban elkészülő épületegyüttes 1800 munkavállaló befogadására lesz alkalmas. „A Boschnak nem titkolt célja, hogy kimagasló műszaki kompetenciájára alapozva folyamatosan növelje nagyszabású projektjei számát.” – mondta el Oliver Schatz. „A kreativitás és az innováció támogatása, és a funkciók közötti együttműködés biztosítása érdekében az új épület és irodai koncepció kreatív tereket, innovációs zónákat, valamint relaxációs területeket foglal magában. Emellett megújult és kiemelkedő szintre fejlesztjük a komplexum által kínált műszaki lehetőségeket.” – tette hozzá Schatz.
Hosszantartó jelenlét
Az 1991-ben alakult Robert Bosch Kft. értékesítési központként gépjárműalkatrészek, gépjármű-diagnosztikai készülékek, elektromos kéziszerszámok, termotechnikai berendezések és biztonságtechnikai rendszerek forgalmazási és vevőszolgálati feladatait végzi, ezenkívül a Bosch Európai Szállítmányozási Központja is itt működik. A vállalatnál 2000 óta folyik fejlesztési tevékenység, az automata váltóvezérlés szoftverfejlesztésével foglalkozó üzletág portfóliójának bővítését követően alakult meg 2005-ben a Budapesti Fejlesztési Központ, amely – több mint 24 osztályával és több mint 2400 munkavállalóval – Magyarországot Németország után a Bosch második legnagyobb európai fejlesztési helyszínévé tette. A Budapesti Fejlesztési Központban számos elektronikus járművezérlő rendszer és mechanikai alkatrész fejlesztését végzik. Ilyenek például az ABS, ESP, légzsák, motorvezérlő és automata parkolási rendszerek, valamint az elektromos meghajtás rendszerek és az elektromos motorok. Fejlesztési területei közé tartoznak még a műszerfalak és a vezetéstámogató rendszerek, amely utóbbiak utat nyitnak az önjáró autók megalkotása felé. A kapcsolódó összes munkafázist itt végzik, ideértve a rendszer- és algoritmusfejlesztést, az elektromos és mechanikus tervezést, a szimulációt, továbbá a megbízhatósági ellenőrzéseket és teszteket is.
További információ: www.bosch.hu
Forrás és képek: Bosch csoport
Autósok figyelem! Forgalmirend-változás július 10-től
Jelentős munkák kezdődnek a Vaspálya utca – Kőér utca – Óhegy utca – Kápolna utca által határolt területen. Cél az átmenő forgalom csökkentése és új parkolóhelyek felújítása és kialakítása a Mongol és a Cserkesz utcában.
A biztonságos közlekedés és az egyre nagyobb parkolási igény összehangolása miatt több utcát egyirányúsítunk július 10-től :
• A Román utca egyirányú lesz a Vaspálya utcától a Cserkesz utcáig a Cserkesz utca felé.
• A Bolgár utca egyirányúvá válik a Gergely utcától a Vaspálya utca felé.
• A Cserkesz utca egyirányú lesz a Román utca felől a Bolgár utcáig.
• A Kelemen utca egyirányú lesz a Vaspálya utca felé a Petrőczy utca és Gergely utca, valamint a Cserkesz utca és Vaspálya utca között.
• A Salamon utca egyirányú lesz a Gergely utcától a Petrőczy utca felé.
• A Kirgiz utca egyirányú lesz a Mongol utca felé.
• A Mongol utca egyirányú lesz a Bolgár utca felé a Kelemen utcától a Bolgár utcáig.
Kérjük, figyeljék a kihelyezett táblákat!
A Harmat 88.sz. Általános Iskola és a lakóépületek közötti területen egyirányúsítást vezetünk be a középső zöldterületet körül. Ezzel egyszerre szolgáljuk a gyalogosok biztonságát, valamint lehetőségünk van párhuzamos parkolással parkolóhelyek kialakítására az iskola járdája felől, valamint a középső zöldterület lakóépületek felőli oldalán. Az iskola jobb megközelíthetősége érdekében a parkolót felosztó zöldterületen keresztül egy 2,5 méter széles szakasz térkő burkolatot kap az iskola bejáratával szemben.
A harmadik helyszín a Sütöde utca, ahol lakossági kérésre a Tavas utcai végénél található parkoló kerül megnyitásra. Így a Sütöde utca vége rövid szakaszon kétirányú lesz, hogy a Tavas utca felől is behajthassanak a parkoló területére. A Sütöde utca ezt megelőző szakasza továbbra is egyirányú forgalmi rendű marad!
A munkákat a tervek szerint legkésőbb 2018. augusztus 15-ig befejezik.
Forrás és kép: Kőbányai Hírek
Budapest egyik legnagyobb főutcájának kőbányai alapkőletétele
Újabb mérföldkő az Újhegyi sétány megújításában: ünnepélyes keretek között tették le Kőbánya vezetői az építkezés második szakaszának alapkövét június 19-én. „Az Újhegyi sétány az itteni közösségi identitás fő ütőere kell legyen. Ám ez az ütőér az elmúlt években elmeszesedett, most ki kell pucolni, hogy dobogjon a szív, pezsgő közösségi élet folyjon ezen a területen”, mondta a beruházás fontosságáról D. Kovács Róbert polgármester.
2016-ban befejeződött be az Újhegyi sétány Harmat és Bányató utca közötti szakaszának felújítása. Most a Harmat utca és a Mádi utcai közötti szakaszon folyik az építkezés, ami várhatóan decemberben fejeződik be. A felújítás részeként megújul a Csodafa Óvoda és Gyermeksziget Bölcsőde. Mindkét épület homlokzata új külsőt kap, valamint a kerítés és a bejárat is megszépül.
Az Újhegyi sétány rekonstrukciója Kőbánya egyik legnagyobb beruházása, ami a TÉR_KÖZ projekt keretében, a Fővárosi Önkormányzat támogatásával zajlik. A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása II. ütem elnevezésű projektet a főváros 200 millió forinttal támogatta, a Kőbányai Önkormányzat pedig 119 millió forintos önrészt biztosított.
2016-ban befejeződött az Újhegyi sétány Harmat és Bányató utca közötti szakaszának felújítása. Az ott lakók és az ide látogatók is örömmel vették használatba a kellemes környezetté alakított akadálymentessé tett sétányt. 2018-ban az északi szakasz, vagyis a Harmat utca és a Mádi utcai közötti szakasz kerül felújításra: megújul a játszótér, ahol köztéri WC és pelenkázó létesül, új közösségi találkozóhely lesz az üzletek előtt, amelyet a nyári melegben páraoszlopok tesznek kellemessé. Felújításra kerül a csatorna és a vízellátó rendszer, valamint a sétáló utca szép, új térburkolattal lesz lefedve. Sétány végpontját egy távolról is jól látható térplasztikai ”Jel” fogja lezárni. A felújítandó részen 5680 négyzetméteren történik favédelem, fakivágás, fapótlás, növénytelepítés, kertépítés és fenntartási munka. Az új növényeket automata öntöző rendszerrel tartja frissen. A felújítás részeként megújul a Csodafa Óvoda és Gyermeksziget Bölcsőde. Mindkét épület homlokzata új külsőt kap, valamint a kerítés és a bejárat is megszépül.
A munkálatok 2018. májusban kezdődtek és decemberre befejeződnek. Ebben az időszakban is megközelíthetőek és használhatóak lesznek a területen lévő közintézmények, üzletek.
Az eseményről készült videóösszeállítás EZEN a linken a cikk alatt tekinthető meg.
„A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása II. ütem” c. projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.
Forrás: Pro-koord, Kőbányai Önkormányzat
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …
Címkék
!!! Szombatonként !!!
Zenebölcsi foglalkozás
Énekes központú, Kodályi elveken alapuló a magyar néphagyományokra épülő játékos foglalkozások.
10:00 – 10:45
pár hónapos kortól – 3 éves korig
Részvételi díj : 700 Ft
Táncos mozgásfejlesztés óvodás korú gyermekek részére
• Magyar népi játékok, népdalok
• Mondókák, körjátékok, ügyességi játékok, memória -, szókincs -, kommunikáció -, fejlesztése
• Táncos alapozás
• Mozgásos játékok, mozgás készség fejlesztése
• Énekes játékok, képesség fejlesztő feladatok
11 – 12 óráig
3-4 éves kortól
Részvételi díj : 700 Ft
Helyszín:
Széchenyi István Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola (Piros Iskola)Újhegyi sétány 1-3.
Mikóczi Eszter – email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.