Ajánló
Az Európai Uniós pályázat keretében megvalósuló Tematikus Szabadulószoba - mely ötvözi a tanulást, az izgalmat és a játékot – újra megérkezett Kőbányára.
A tanulószoba lényege a játszva tanulás, a csapatszellem erősítése, az egyéni erősségek, kompetenciák feltárása. Külföldön a szabadulószobákban több száz tanuló játszott már, miután tanáraik felismerték a benne rejlő lehetőségeket. A játékok során jött az ötlet a játszva tanulás lehetőségéről, miközben társaikkal együtt lelkesen, izgatottan próbálták megfejteni a legkülönbözőbb logikai feladványokat.
A hagyományos szabadulószoba ezáltal egy interaktív tanulószobává alakult át. Most Kőbányán is lehetőség nyílik a Tematikus Tanulószoba kipróbálására.
Előre egyeztetett időpontban - az új koronavírus megjelenésére tekintettel - egyelőre csak családok jelentkezését várják!
A játékról:
S.W.A.T.
Drónjaink ellenséges terület felett repülve felfedeznek egy aktív rakétakilövő állomást.
Mire a földi csapatotok odaér már csak 1 óra van a kilövésig. Sajnos az ellenség teljesen üzemképtelenné – irányíthatatlanná tette a bázist.
A csapat küldetése, hogy behatoljon a titkos bázisába, hatástalanítsa a nukleáris rakétát kevesebb, mint 60 perc alatt, különben mindannyiunknak szembe kell néznie a legrosszabbal ...
A cél, hogy a rakéta NE induljon el az idő lejárta előtt...
Jelentkezni lehet e-mailben vagy telefonon!
E-mail:
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Telefon: + 36 70/331 9909
Helyszín: Rottenbiller park - KÖSZI előtt
A cikk alatt a Tv10 riporterének interjúja látható Győrffy Lászlóval, a Kőrösi Kulturális Központ ügyvezetőjével.
Forrás: korosi.org, centrumtv.hu
Sorra maradnak el a nemzetközi és magyarországi mozipremierek a koronavírus miatt, de ez még nem jelenti azt, hogy lőttek a hétvégi mozizásnak. Nézzen filmet otthon, és válogasson a legnagyobb streaming szolgáltatók ingyenes kínálatából. A koronavírus alaposan áthúzta a stúdiók, a forgalmazók és a mozirajongók számításait, de szerencsére a streaming szolgáltatók ingyenesen nézhető kínálata bőven ad lehetőséget arra, hogy otthonról, a kanapéd kényelméből is válogathasson a filmek között.
A MAFAB 100 olyan filmet mutat be honlapján, melyek mindegyik ingyenesen nézhető, és természetesen a szolgáltató nevét is feltüntettük, hogy még könnyebben meg lehessen találni. Olyan sikerfilmek közül lehet válogatni, mint a Vonat Busanba: Zombi expressz, az Esőember, a Zodiákus, a Jó éjt, anyu!, az Éjfélkor Párizsban, a Megmaradt Alice-nek, de bőven találhatóak klasszikusok is a listán, beleértve az Arábiai Lawrence-t, a Páncélba zárt szellemet, a Taxisofőrt vagy a Volt egyszer egy vadnyugatot.
A 100-as lista EZEN a linken érhető el.
Forrás: www.mafab.hu
A Nemzeti Filmintézet Magyarország (NFI) nyolc filmet tett szabadon hozzáférhetővé az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából. Az ingyenesen, online nézhető válogatás filmjei sokoldalú képet nyújtanak arról, hogy az egyes korszakokban, a különböző filmes műfajokban hogyan alakult a történelmi emlékezet.
A megnézhető filmek listája:
- Föltámadott a tenger (Szemes Mihály, Ranódy László, Nádasdy Kálmán, 1953)
- Petőfi '73 (Kardos Ferenc, 1972)
- János vitéz (Jankovics Marcell, 1973)
- 80 huszár (Sára Sándor, 1978 )
- Psyché (Bódy Gábor, 1980)
- Ünnepeink (Macskássy Katalin, 1981)
- Szirmok, virágok, koszorúk (Lugossy László, 1984)
- A Hídember (Bereményi Géza, 2002)
Az online válogatás a Filmarchívum oldalán érhetőek el EZEN a linken.
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …