Véres verekedés a Népligeti metrókijáratnál
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága 2009. október 4-én 21 óra 10 perckor őrizetbe vett egy 26 éves és egy 43 éves férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2009. október 4-én a fenti időben a X., Népligeti metrókijáratnál - előzetes szóváltást követően - bántalmaztak két járókelőt, akik ennek következtében súlyos sérülést szenvedtek. A 26 éves és 43 éves férfit a Készenléti Rendőrség munkatársai a helyszínen tetten érték és elfogták. Az ügyben a további eljárást a Dél-Pesti Bűnügyi Régió folytatja le.
Forrás: Police.hu
Szipusok a Népligetben
A Népligetben egy ideje ismét elszaporodtak az orruk elé nejlonzacskót szorító, bódult állapotban sétálók. Hasonló jelenséggel az utóbbi években a Népligetben nem találkoztak a kőbányaiak, bár a kábítószerprobléma nagyon is jelen van. A terület a főváros kezelésé ben van, de hatóságilag a X. Kerületi Rendőrkapitánysághoz tartozik. A X. kerületi rendőrségen ismerik a „szipusok” problémáját, nem csupán a Népligetben bukkanak fel, de gyakorlatilag semmit nem tehetnek velük. Déri-Szakonyi Edina bűnügyi osztályvezető megkeresésünkre kifejtette, hogy maga a „szipuzás” mint tevékenység nem minősül bűncselekménynek. Így tulajdonképpen azt bárki bárhol végezheti, büntetés nélkül.
Forrás és további információ: Helyi Téma
Elloptak egy süteményes hűtőautót Kőbányán
Elloptak egy hűtőautót a benne lévő süteményekkel együtt Kőbányán. A kisteherautó a Népligetnél parkolt, sofőrje a közeli aluljáróban lévő üzletbe vitt árut. A kocsit és a rakományt akkor lopták el, amikor épp távol volt a járműtől.
Forrás: MR1-Kossuth.hu
Rablókat fogtak a Gergely utca sarkán
Egy férfi és egy nő 2009. szeptember 14-én reggel a Népligetben, a 103-as busz megállójában bántalmazott egy járókelőt és eltulajdonították övtáskáját a benne lévő készpénzzel, mobiltelefonnal és személyes iratokkal együtt. A sértett könnyű sérülést szenvedett. A X. Kerületi Rendőrkapitányság rövid idő alatt beazonosította az elkövetőket, akiket a kerületi rendőrök néhány óra múlva a Gergely utca és Szlávy utca kereszteződésénél elfogtak.
Forrás: Police.hu
Megkezdődött a szeptemberi fesztivál a Népligetben és a Bókay kertben
Idén 2009. szeptember 4-6. között a Népligetben és a Bókay kertben kerülnek megrendezésre a SzeptEmber Feszt, illetve Szeptember Fesztivál elnevezésű rendezvények. Nekünk, újhegyieknek a helyzet kezdvező, mert mindkét helyszín viszonylag közel van hozzánk.
További információ: SzeptEmberFeszt.hu és SzeptemberFesztivál.hu
Köszönjük a Kishatos nicknevű olvasónknak, hogy hozzászólásában felhívta a figyelmet az "ellen-rendezvényre"!
Megkezdődött a szeptemberi fesztivál a Népligetben és a Bókay kertben
Idén 2009. szeptember 4-6. között a Népligetben és a Bókay kertben kerülnek megrendezésre a SzeptEmber Feszt, illetve Szeptember Fesztivál elnevezésű rendezvények. Nekünk, újhegyieknek a helyzet kezdvező, mert mindkét helyszín viszonylag közel van hozzánk.
További információ: SzeptEmberFeszt.hu és SzeptemberFesztivál.hu
Köszönjük a Kishatos nicknevű olvasónknak, hogy hozzászólásában felhívta a figyelmet az "ellen-rendezvényre"!
Hadat üzentek a játszótéri dohányzásnak
Hadat üzentek a játszótéri dohányzásnak
Szúnyogirtás Újhegyen
Szúnyogirtás Újhegyen
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …