Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Sport

December 9-én a kőbányai Sportligetben rendezték meg a Cyclo-cross Magyar Kupa sorozat 5. állomását, a Kőbányai Bringaparkban. A versenyre huszonhárom korosztályban 212 versenyző nevezett. A felnőttek között Vas Balázs (Merida Maraton Team CST) és Szekeres Viktória (KTM Teszt Team) lett a verseny legjobbja.


Immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Kőbányai Bringapark Kupát a Sportligetben. Reggel még napsütés várta a versenyzőket, majd egy nagyobb zápor után változékony időben rótták a köröket a versenyzők. A résztvevők véleménye alapján a pálya ismét jól vizsgázott: technikás izgalmas, látványos nyomvonalat jelöltek ki a szervezők – annak ellenére, hogy a park felújítási munkálatai miatt több szakaszt is ki kellett venni a régi nyomvonalból. 

A reggeli gyerek futamok a legkisebbeknek egy rövidített, 400 méteres pályán zajlottak. Az U15, U17 és Master3 versenyzők viszont már a nagy körön, azaz mesterséges akadályokkal tűzdelt, közel 50 méteres szintkülönbségű, közel 3 km hosszú pályán versenyeztek. Ekkor érkezett a zápor, amitől korcsolyapályává váltak a füves szakaszok – bár a cyclo-cross szakágban ez senkinek sem szokatlan jelenség. A férfi felnőtt, a férfi U23 és Master1 kategóriák 14 órás rajtjára sem süllyedt fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, de a pálya még mindig csúszott. Bíztatásukra a pálya mellett és a szánkó dombon lelkes szurkoló csapat gyűlt össze, óriási hangulatban, kolomppal, síppal, próbálták újabb erőfeszítésekre ösztönözni a versenyzőket. 

Az elit férfi kategória óriási csatát hozott. A regnáló magyar bajnok, Búr Zsolt (Vialand Racing Team) évek óta nem talál komoly kihívóra a magyar mezőnyben, most azonban úgy tűnik, hogy egy fiatal versenyző felnőtt hozzá. Buzsó és Vas Balázs (Merida Maraton Team CST) végig fej-fej mellett haladtak a kilenc kör alatt. A viadal utolsó körében végül Vas Balázsnak sikerült egy akadálynál 5 méter előnyre szert tennie, majd a következő gyors szakaszon ezt 30-50 méterre növelte, és ezt meg tudta tartani a célig, így végül 2 másodperc előnnyel nyerte a futamot. Az ezüstérmet Búr Zsolt, a bronzérmet pedig Buruczki Szilárd (Cube Csömör) vihette haza. Nőknél Szekeres Viktória (KTM Teszt Team) magabiztos előnnyel nyerte futamát: egy kört adott a dobogósoknak is. Kubik Csenge (Superior MTB Team) második, míg Vanek Margit (Budaörsi Triatlon Club) pedig harmadik helyen ért célba. 

Külön érdekessége a versenynek, hogy más sportágak sztárjai is rajthoz álltak: a nőknél bronzérmet szerző Vanek Margit, „szabadidejében” világbajnoki bronzérmes triatlonista. Szintén a triatlon sportágból ruccant át egy kis bringás, technikai terep versenyre Lehmann Csongor, aki 2018-ban junior világbajnoki címet szerzett – Csongor végül kategóriájában negyedik helyen ért célba ezen a versenyen. 

A Bringapark Kupát a már hagyományos kerékpáros magasugró verseny zárta, ahol új rekorddal, 60 centiméterrel Horváth Áron nyert. 

Eredmények:

Kőbányai Bringapark Kupa – 2018. december 9.


Felnőtt férfiak:
1. Vas Balázs (Merida Maraton Team-CST)
9 kör  57:22
2. Búr Zsolt (Vialand Racing Team)
9 kör  57:24
3. Buruczki Szilárd (Cube Csömör)
9 kör  1:00:38

Felnőtt nő, U23, U19 abszolút:
1. Szekeres Viktória (KTM Teszt Team)
6 kör 50:53
2. Kubik Csenge( Superior MTB Team)
5 kör 42:53
3. Vanek Margit (Budaörsi Triatlon Club)
5 kör 47:18

A részletes eredmények megtekinthetők a verseny honlapján:
www.vuelta.hu/bringapark-kupa  

Forrás és képek: vuelta.hu

 

Tuesday, 11 December 2018 09:52
Published in Sport
Written by
Read more...

November 25-én ismét a vízi sportok legnagyobb hazai ünnepére várják világklasszis bajnokaink a sportbarátokat, ezúttal a Duna Arénába. A showelemekben bővelkedő produkciók 8 vizes sikersportágat vonultatnak majd fel, barátságos meccsek és bemutatók keretében. A közönség a szurkoláson túl akár csobbanhat is az ország legprofibb medencéjében: a program része egy amatőr Ötpróba úszóverseny is.

„Gyakori probléma, hogy az élsport és a tömegsport elszakad egymástól. A Vizesgála többek között azért fantasztikus esemény, mert keretében élsportolók és hobbisportolók mozoghatnak együtt, egy medencében” – mondta el a rendezvény sajtótájékoztatóján Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Megemlítette továbbá, hogy az immár több mint 20 000 regisztrált tagot számláló Ötpróba mozgalom szintén ezt a szemléletet igyekszik követni: nagykövetei maguk is olimpikonok, akik aktívan részt vesznek a tömegsport népszerűsítésében is.

Dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, az Ötpróba futónagykövete örömét fejezte ki, hogy az idei gálán már 3–4000 ember fog szurkolni a lelátókon, az úszóverseny résztvevőinek száma pedig meghaladja az 1000 főt. Elmondta azt is, hogy mára a rendezvény kinőtte a korábbi helyszínt. A gálának idén otthont adó Duna Aréna nagy előnye, hogy lehetővé teszi ilyen sok ember megmozgatását. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel pedig a DIGI TV élőben közvetíti majd az eseményt. Kiss felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendezvényen felvonultatott sztárparádé túlmutat a vizes sportokon: az úszók párban fognak versenyezni, párjaik pedig más sportágak világklasszisai közül kerülnek ki.

Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, az Ötpróba kajak-kenu nagykövete kiemelte, hogy a rendezvény kiválóan alkalmas arra, hogy a többi vizes sportág szépségei mellett megmutassa a kajak-kenu sport sokszínűségét. Megtudhattuk tőle, hogy több szakág is képviselteti majd magát az Arénában, a klasszikus kajak-kenutól a SUP-on és a kajakpólón át a sárkányhajóig. Storcz megemlítette azt is, hogy az egyik legnépszerűbb látványosság tavaly a gálán éppen a sárkányhajó-bemutató volt, játékosságának köszönhetően.

Cseh László, olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, az Ötpróba úszónagykövete számára nagy öröm, hogy a tavalyinál jóval több úszó, köztük Hosszú Katinka tiszteli meg a jelenlétével a rendezvényt. Cseh azt is elárulta, hogy bár játéknak tűnhet a bajnokok barátságos összecsapása, valójában presztízsértéke van, és mindenki a maximumot fogja nyújtani, így izgalmakban nem lesz hiány.  Elmondta még, hogy egy profi úszó számára mindig nagy öröm a Duna Arénában edzeni és versenyezni, mert fantasztikusan gyors a medence, ezért kimondottan jó időket lehet úszni benne. Az idei év különlegessége, hogy most ezt a hobbiúszók is megtapasztalhatják a délelőtti amatőr úszóversenyen.

A gálán a testvérével szintén fellépő Rippel Viktor kilencszeres világrekorder artistától megtudtuk, hogy az általuk bemutatott cirkuszi produkciót a Duna Aréna egyedi atmoszférája és a szokatlan, vizes környezet teszi majd felejthetetlenné.

Balogh Sándor, a rendezvény helyszínét biztosító Bp2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója személyes, sporttal kapcsolatos élményeit említette. Egy gyermekotthon lakójaként már korán megtapasztalta, hogy a sport igazi gyorsítópálya lehet a gyerekek számára, akik kiemelkedhetnek azáltal. Ennek szellemében a Duna Aréna örömmel áll egy olyan nemes kezdeményezés mellé, mint a Vizesgála, amely bajnokok aktív jelenlétével motiválja a jövő nemzedékét.

Varga Csaba, a Bp2017 Nonprofit Kft. logisztikai és üzemeltetési igazgatója méltatta a Vizesgála szervezőinek munkáját. Beszámolt arról is, hogy milyen izgalmas kihívásokat tartogatott a világrekordok és világklasszisok otthonaként működő Duna Aréna alkalmassá tétele a legkülönfélébb vizes sportágak befogadására.

Szilveszter Tibor, a Mercedes-Benz Hungária Kft. haszongépjármű-értékesítési és marketingigazgatójától megtudtuk, hogy a cég Világszínvonal Magyarországról nevű programja keretében 2012 óta aktívan támogatnak több, nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtó hazai sportszövetséget – többek között a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget és a Magyar Vívó Szövetséget. A jövőben azonban nem csupán a profi sportot szeretnék erősíteni, hanem a szabadidős mozgás térnyerését is, hiszen hitvallásuk szerint azokból a gyermekekből lesznek a jövő kiemelkedő sportolói, akik ma még talán el sem tudják dönteni, hogy mely mozgásformába fektessenek energiát. Ebben játszik szerepet az a hosszú távú együttműködési szerződés, melyet a Mercedes-Benz kötött a Nagy Sportágválasztó szervezőivel, és melynek keretében a Vizesgála számára is támogatást nyújtanak.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is nagy örömmel vállalták el a bajnokok a fellépést a vizes sportágak népszerűsítése és persze rajongóik kedvéért. Jelen lesz az élsportolók krémje:

Csillagszóróúszás

Úszóbajnokaink és más sportágban jeleskedő úszópárjaik:

Hosszú Katinka, háromszoros olimpiai bajnok – Kovács Koko István, olimpiai ökölvívó
Késely Ajna, háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok – Dombi Rudolf, olimpiai bajnok kajakozó
Verrasztó Evelyn, Európa-bajnok – Szatmári András, világ- és Európa-bajnok magyar kardvívó
Sztankovics Anna, ifjúsági olimpiai bronzérmes – Ungvári Miklós, olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó
Szilágyi Liliána, ifjúsági olimpiai bajnok – Galambos Tibor, többszörös magyar bajnok atléta
Cseh László, olimpiai ezüst- és bronzérmes – Pap Bianka, ezüst és bronzérmes paralimpiai úszó
Milák Kristóf, háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, – Szabó Gabriella, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó
Németh Nándor, junior világ- és Európa-bajnok – Földházi Zsófia, világ- és Európa-bajnok öttusázó
Kozma Dominik, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes – Drávucz Rita, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó
Bernek Péter, ifjúsági olimpiai bajnok – Zsivoczky Farkas Györgyi, többpróbázó atléta

Kajak-kenu futam

Kajak-kenu bajnokaink:

Kozák Danuta- ötszörös olimpiai bajnok,
Szabó Gabriella- háromszoros olimpiai bajnok,
Csipes Tamara- kétszeres olimpiai bajnok,
Medveczky Erika- ötszörös világbajnok,
Bodonyi Dóra- világ- és Európa-bajnok,
Storcz Botond- háromszoros olimpiai bajnok,
Dombi Rudolf- olimpiai bajnok,
Kopasz Bálint- Európa-bajnoki ezüstérmes,
Balaska Márk- világbajnok

Rippel Brothers Show

Rippel Brothers – Nemzetközi hírű, kétszeres állami díjjal kitüntetett, kilencszeres világrekorder artistapáros. Idén ünneplik pályafutásuk 30. évfordulóját. 2015 óta a Sport és a Művészet Nagykövetei.

Az idén 10 éve működő, nagy sikerű Rippel Brothers Akadémia alapítói: Rippel Ferenc, Rippel Viktor.

Szinkronúszás-bemutató

Művészi, zenés koreográfiák és virtuóz mozdulatok víz alatt és fölött… Engedd, hogy a szinkronúszás szirénjeinek előadása téged is magával ragadjon!

A bemutatót tartja: Ferencvárosi Torna Club – Kiss Szofi olimpikon és csapata

SUP bemutató

A vizes sportágak egy vadonatúj formája a stand up paddle (SUP), magyarul állószörf. A gálán tanúja lehetsz, hogy újdonsága ellenére milyen bravúrosan kezelik már a járgányt a vízi sportok bajnokai.

Magyarország legjobb állószörfösei:

Fazekas-Zur Krisztina- kétszeres olimpiai bajnok kajakozó,
Kövér Márton- sokszoros világbajnok kenus,
Nagy Szabolcs- SUP versenyző és
Czöllner Viktor- SUP versenyző 

tartanak majd velünk.

Kajakpóló-mérkőzés

A Vidra Sportegyesület egy izgalmas labdajátékot mutat be, amit egy speciális pólókajakban játszanak. A meccset a játékosok egy mesterséges akadályokkal kijelölt, kihívásokkal teli pályán játsszák majd.

Sárkányhajó-bemutató

Egy igazi húzd meg, ereszd meg játék! Úgy működik, mint a kötélhúzás: erősebbnek kell lenni a szemben elhelyezkedő ellenfeleknél. A gálán művészekből, élsportolókból és ötpróbásokból verbuválódott csapatok feszülnek egymásnak, a végén pedig csak egy győzhet!

Színész csapat:

Fodor Annamária
Kondákor Zsófia
Deutsch Anita
Mihályfi Balázs
Kiss Péter Balázs

Zenész csapat-Rock FM:

Bűdi Szilárd
Németh Dia
Terecskei Rita
Szekeres Andris
K. Fangler Péter
Hangya

Versenysportolók:

Barka Emese
Szuper Levente
Ungvári Miklós
Kovács KOKO István

Szabadidősportolók-ötpróbázók:

Hajnalné Filipich Adrienn
Máté Fanny
Rozgonyi Orsolya
Molnár Mihály
Varga István
Gelencsér Ferenc

Műugró-bemutató

A Műugró Szakszövetség legjobb felnőtt- és utánpótláskorú sportolói különböző magasságokból látványos szaltókkal és forgásokkal tarkított ugrásokkal kápráztatják majd el a nézőket.

Vízilabda mérkőzés

Vízilabdabajnokaink:

dr. Kiss Gergely és Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnokok,
Märcz Tamás olimpiai bajnok,
Szivós Márton világbajnok,
Manhercz Krisztián világbajnoki ezüstérmes,
Kovács Gergő világliga ezüstérmes,
Gangl Edina Európa-bajnok,
Keszthelyi Rita Európa-bajnok,
Decker Attila válogatott,
Tóth Márton válogatott,
Pásztor Mátyás válogatott

A Vizesgála előtt a szurkolóknak is lehetőségük lesz kipróbálni a legrangosabb világversenyeknek otthont adó medencét egy hobbiúszók számára rendezett úszóversenyen, ahol a távok teljesítésével Ötpróba-pontokat szerezhetnek. (Az Ötpróba az ország egyik legnagyobb szabadidősport-közössége. Az ötpróbázók a rendszeres sportolás jutalmaként pontokat gyűjthetnek, amelyeket később értékes sportfelszerelésekre válthatnak be.)

Az úszóverseny résztvevői úszósapkát és Ötpróba regisztrációt kapnak ajándékba, illetve részt vehetnek egy ingyenes kardiológiai szűrésen is. A vizsgálatokat dr. Merkely Béla, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, egyetemi tanár, az MTA doktora vezeti. A sportorvosi vizsgálatok fontosságára – amelyre a gála szervezői is szeretnék felhívni a figyelmet – éppen ő világított rá néhány éve, amikor megmentette Szivós Márton világbajnok vízilabdázó életét. Szivós a Vizesgálán nagy örömünkre ismét topformában jelenik majd meg.

A rendezvényhez kapcsolódóan a Magyar Edzők Társasága kerekasztal-beszélgetésre várja az érdeklődőket, Nyerő párosok címmel. A beszélgetés témája a sikerhez vezető út, amelyről bajnokok és edzőik cserélnek eszmét. Jelen lesz dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és dr. Kemény Dénes, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya; Cseh László, sokszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes úszó és edzője, Plagányi Zsolt; illetve Kovács Kokó István olimpiai bajnok, profi világbajnok ökölvívó és edzője, Szántó Imre (Öcsi bácsi).

Köszönetünket fejezzük ki támogatóinknak és együttműködő partnereinknek:

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Belügyminisztérium, Aktív Magyarország, Magyar Kajak-Kenu Szövetség, Magyar Úszó Szövetség, Magyar Vízilabda Szövetség, Magyar Szinkronúszó Szövetség, Mercedes-Benz Hungária Kft., Budapest2019 Európa Fővárosa, Budapest Főpolgármesteri Hivatal, Merkapt Zrt., Máv-Start Zrt., Naturaqua, Scitec Nutrition, 3x3 Alma, All You Can Move.

Médiatámogatóink: Sportágválasztó Magazin, Digi Sport, Nemzeti Sport, Rock FM.

RENDEZVÉNYINFORMÁCIÓ

Kerekasztal-beszélgetés

Helyszín: Duna Aréna, konferenciaterem, 1138 Budapest, Népfürdő utca 36.
Időpont: 2018. november 25., vasárnap, 13:30–15:30

Vizesgála

Helyszín: Duna Aréna, 1138 Budapest, Népfürdő utca 36.
Időpont: 2018. november 25., vasárnap

Kapunyitás: 16:00
Gálaműsor: 17:00–20:00

Nevezés és jegyvásárlás: www.otprobatokioba.hu/vizesgala

Forrás és képek: www.otprobatokioba.hu/vizesgala

Thursday, 15 November 2018 09:25
Published in Sport
Written by
Read more...

Késely Ajna úszót választották a kontinens második legjobb ifjúsági sportolójának az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) közgyűlését követő gálán a spanyolországi Marbellán.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) beszámolója szerint a Piotr Nurowski lengyel teniszező nevét viselő elismerést Laura Stigger osztrák hegyikerékpáros kapta, a 17 éves Késely pedig egy szlovén vetélytársával holtversenyben zárt másodikként.

Az európai nemzeti olimpiai bizottságok különböző sportágakban, összesen 20 európai sportolóra adtak le jelölést, Késelyt a MOB jelölte. Az öt döntős a helyszínen bemutatkozhatott a közgyűlés tagjainak, majd az európai olimpiai bizottságok képviselőinek leadott szavazatai alapján alakult ki a végeredmény. A döntősök pénzjutalomban is részesülnek, melyet felkészülésükre használhatnak fel.

Késely jelölésében kiemelkedő eredményként szerepelt a 2015-ös Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) megnyert négy aranyérme, valamint egy junior világ- és 15 junior Európa-bajnoki győzelme. A Kőbánya SC úszójának jelölése még az idén októberben rendezett Buenos Aires-i ifjúsági olimpia előtt történt, ezért nem szerepelt benne az argentin fővárosban nyert három aranyérem.


Kép forrása: Késely Ajna Facebook oldala

Forrás MTI.hu

 

Tuesday, 13 November 2018 09:17
Published in Sport
Written by
Read more...

2019. április 21-28. között különleges sportesemény helyszíne lesz a kőbányai vásárváros, a Hungexpo. 58 év után ismét Budapest rendezi meg a sportág legnagyobb eseményét, 2019 WTTC néven, az Egyéni Asztalitenisz Világbajnokságot, amelyre összesen több tízezer nézőt és versenyzőt várnak. Budapest eddig három világbajnokságnak adott otthont, 1929-ben, 1931-ben, legutóbb pedig 1950-ben volt házigazda. A világbajnokságot hazai részről a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) szervezi.

A versenyt négy pavilonban bonyolítják majd: a legújabb, közel 10 ezer m2 —es G csarnokban rendezik a döntőket, itt épül az 5.000 fő befogadására alkalmas nagy aréna, továbbá ebben a pavilonban kapnak helyet egyedi standjaikkal a rendezvényt támogató fő szponzorok is. Az F pavilonban alakítják ki az úgynevezett VIP beütő csarnokot, a bírói és játékosi pihenőt, a sajtóközpontot és konferencia teremet. A 20 ezer m2 -es A pavilon egyik felében a játékosok gyakorolhatnak, a másikban pedig a selejtezőket tekinthetik meg a nézők, a 2000 fős lelátóról. A D pavilonban szeparáltan folyik majd a versenyzői étkeztetés, míg a csarnok többi részében a szurkolói zóna lesz, ahol a nézők is kipróbálhatják asztalitenisz tudásukat, illetve itt vásárolhatnak különböző sporteszközöket, sport ruházatot és a versennyel kapcsolatos emléktárgyakat is.

Nagy örömünkre szolgál, hogy ilyen nagyságrendű sporteseménynek a házigazdái lehetünk, és mivel Magyarországon sokan szeretik az asztaliteniszt, reményeink szerint telt ház fogadja a versenyzőket” – mondta Ganczer Gábor a HUNGEXPO vezérigazgatója.

Csak, hogy lássuk, mekkora versenyről van szó, érdemes megjegyezni, hogy a sportági világbajnokságok között nézettséget tekintve az asztalitenisz a hatodik legnagyobb esemény – tette hozzá Felegyi Gábor, a magyar szövetség főtitkára. – Az természetes, hogy Európából minden bizonnyal sok szurkoló érkezik a vébére, de terveink szerint Ázsiában is árusítunk belépőket, hiszen a tapasztalatok szerint onnan is érkeznek majd drukkerek.

A verseny miatt a szokásoshoz képest megnövekedett forgalomra számíthatnak a budapesti szállodák is, a rendezvénynek köszönhetően a fővárosi hotelekben várhatóan 20 ezer körüli  többlet szobaéjszaka realizálódik április 15-30 között.

Forrás: HUNGEXPO Vásár és Reklám Zrt.

A kép illusztráció, forrása: Magyar Asztalitenisz Szövetség . http://www.moatsz.hu

Tuesday, 06 November 2018 19:39
Published in Sport
Written by
Read more...

December 9-én, vasárnap 12. alkalommal állhatnak rajthoz a cyclo-cross szakág kedvelői Budapesten, a Kőbányai Bringapark Kupán. A Cyclo-cross Magyar Kupasorozat következő állomására a Mikulás mellett sok indulót és rengeteg szurkolót várnak a szervezők a Sportligetbe.

Szinte tökéletes cyclo-cross helyszín a Sportliget, ahol az elmúlt öt szezonban összesen tizenegy terepversenyt rendezett a Kőbányai Torna Club és a Vuelta Sportiroda. A Bringaparkban kijelölt közel három kilométeres nyomvonalban szerepel többek között egy gokart pálya, egy szánkó domb, néhány palánk, egy meredek töltés és csúszós, technikás szakaszok. A pálya a Sportliget felújítási munkái miatt kicsit rövidebb lesz, mint amit eddig megszokhattak az indulók, de látványos küzdelemből most sem lesz hiány.

Online előnevezésre december 6-ig van lehetőség, ezt követően már csak a helyszínen vásárolható meg az indulás joga. A rajtcsomagnak idén nem csak a tartalma érdemel figyelmet, hanem maga a „csomag” is, hiszen a szervezők a hulladékcsökkentés jegyében Mikulás mintás textil hátizsákra cserélték a műanyag szatyrokat. Lesz a zsákban minden jó, de piros alma és mogyoró helyett Soudal ajándékot találnak majd az indulók. Az energiapótlásról pedig szaloncukor és egy tál forró Jókai bableves gondoskodik majd.

A versenyzőket a legjobb helyeken kijelölt szurkolói pontokon lehet majd buzdítani. A hangos biztatás sokaknak segíthet majd az emelkedők leküzdésében, és nem utolsósorban remek hangulatot biztosít. Vajon melyik csapat szurkolói lesznek a leghangosabbak? Vasárnap kiderül! Az előrejelzések alapján az eddigiekhez hasonló télies idő várható. Fagyra és havazásra nem kell számítani, de a szurkoláshoz is érdemes jól felöltözni! Zajkeltő eszközök használata engedélyezett, sőt javasolt!  

Délelőtt 10 órától az U7, illetve az U9 korosztályos futamaival kezdődik a verseny. A felnőtt férfiak 60 perces futama 14 órakor kezdődik. Részletes menetrend a verseny honlapján található. Az eseményt pénzdíjas kerékpáros magasugró verseny zárja, ahol kiderül, megdönthető-e a jelenlegi, nem hivatalos „cyclo-cross országos csúcs” vagyis az 50 centiméteres magasság.

Érdemes tehát bevésni a naptárba szurkolóként is:

Kőbányai Bringapark Kupa

Időpont: 2018. december 9., vasárnap
Helyszín: Budapest, Sportliget (Hangár utca 10.)

További információk: http://www.vuelta.hu/bringapark-kupa


Forrás és képek: Vuelta Sportiroda

Tuesday, 06 November 2018 10:29
Published in Sport
Written by
Read more...

Korcsolyázzon a Mikulással a Kőbányai White Sharks Jégpályán december 8-án!

A jégpályára látogató kicsiket és nagyokat Mikulásváró jeges- és jég melletti programok, arcfestés, kézműveskedés várja. A manónak vagy krampusznak öltöző vendégek külön ajándékot kapnak a jegyükhöz!

Program:

14:00-14:45 Nyílt jégkorong edzés
A szervezők várják azon 5-9 év közötti gyerekeket, akik kedvet éreznek a jégkoronghoz

15:00-15:40 Ingyenes korisuli
Előzetes regisztráció szükséges! Információ: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Ingyenes kézműveskedés

15:40-16:10 szabad korcsolyázás, jeges játékok

16:00-tól ingyenes arcfestés

16:30-tól műkorcsolyások bemutatói

16:45 Mikulás érkezése, együtt korizás a manókkal, krampuszokkal, fotózkodás és még sok más!

Helyszín: Kőbányai WS Jégpálya, 1105 Budapest, Ihász u. 24.

További információ: www.kobanyaijegpalya.hu


 

 

 

Sunday, 04 November 2018 09:10
Published in Sport
Written by
Read more...

Ismét hatalmas sikert aratott a Kőbányai Senior Tízkarikás Játékok, amelyet D. Kovács Róbert Antal kőbányai polgármester nyitott meg. A Kocsis Sándor Sportközpontban (Bihari u. 23.) rendezett, a „Mozdulj Kőbánya!” rendezvénysorozat és pontgyűjtő akció részét képező tornán az 50 feletti generáció mérhette össze tudását.

A nap során minden résztvevő megmérettethette magát a következő tíz versenyszámban: kosár büntetődobás, darts, asztalitenisz, footgolf, petanque, csúzli, minigerely hajítás, nordic walking, 30 m síkfutás és gumicsizma dobás – amelyek közül az utóbbi igazán derült pillanatokat szerzett a résztvevőknek. Akik izmaik helyett inkább az elméjüket akarták tornáztatni, azok sport TOTÓ-ban mérkőzhettek meg.

 

 
Forrás és további képek: kobanya.hu

Thursday, 11 October 2018 08:03
Published in Sport
Written by
Read more...

Október 23-án tizedik alkalommal kerül sor a Kolonics György Emlékfutásra, amelyet a tragikusan korán elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus tiszteletére rendeznek. A verseny apropója, hogy a legendás sportoló rendszeresen futott a Bécs–Budapest Ultramaratonon, melynek célállomása a Hősök tere volt, ahol október 23-án értek célba a futók a forradalom emlékére.

Kolonics György (Koló) kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok magyar kenus 24 nappal a 2008-as pekingi olimpia előtt vesztette életét, váratlanul, edzés közben, mindössze 36 évesen. Aranyesélyesként indult volna ötödik olimpiájára. Végül C2 párosban Kozmann György mellett helyette Kiss Tamás indult: a kettős 1000 m-en bronzéremmel zárta a versenyt. Az olimpián minden magyar kajakos és kenus gyászszalagot viselt Kolóra emlékezve.

Az Emlékfutásra készült gyönyörű, egyedi befutóérmet közel 4000 futó veheti át a verseny végén. Nevezni a támogatóknak köszönhetően ingyenesen lehetett, de a szervezők továbbra is szívesen fogadják a Kolonics György Alapítvány számára felajánlott adományokat. Az alapítvány célja minél több fiatalt rendszeres mozgásra ösztönözni, illetve számukra sportolási lehetőséget biztosítani.

A futóverseny a KSI Kajak-kenu Egyesület Vízitelepéről (1138 Budapest, Népsziget u. 2.) rajtol el. A Népszigetre a verseny napján tilos autóval behajtani, de a szervezők több helyen is biztosítanak ingyenes parkolási lehetőséget. Díjmentesen használható a Duna Pláza és a Garam utcai TESCO parkolója, de a környező utcákban is rengeteg, az ünnepnapon ingyenesen használható parkolóhely áll rendelkezésre.

A futók az esemény mindhárom távján Ötpróba-pontokat szerezhetnek: 2 km teljesítéséért 1 pont, 11,5 km után 2 pont jár, a félmaratoni táv pedig 4 pontot ér. Aki nem ötpróbázóként nevezett a versenyre, Ötpróba-regisztrációt kapott ajándékba.

További információ a szervező BBU weboldalán.

 

 

Monday, 01 October 2018 14:16
Published in Sport
Written by
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

Elkészült a lakótelep
Föld út
Áll a szobor
A Mély tó
Építik a tavat
Minden a helyére kerül
Dolgos kezek
Már állnak a házak
Épül a Mély tó
Zajlik a munka

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia