Kőbányai Közösségi Hírlap

Sport

Kerületünk összetartó, erős közösségének és az itt élő nagyszerű embereknek köszönheti, hogy a legjobbat hozzuk ki Kőbányából. Mi megbecsüljük az áldozatos munkát, odafigyelünk a tehetségekre és elismerjük a teljesítményt. 2014-ben hagyományt teremtettünk azzal, hogy minden évben kitüntetünk egy-egy kiválóságot a sport területéről, akinek a Kőbánya Sportolója elismerő címet adományozzuk. 

A KŐBÁNYA SPORTOLÓJA elismerő cím adományozható kőbányai egyesületben sportoló személynek, kőbányai egyesület csapatának, illetve kőbányai lakóhellyel rendelkező sportolónak. Fontos a kiemelkedő teljesítmény, a sportszerű magatartás, a közösségi felelősségvállalás, a példamutatás.

A javaslatok beérkezési határideje (e-mailen és postai úton egyaránt): 2017. október 31.

Javaslatát az e célra készült adatlapon tehetik meg, mely letölthető a kobanya.hu önkormányzati weboldalról, átvehető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélközpontjában (1102 Budapest, Állomás utca 26.), illetve az Újhegyi Ügyfélszolgálati Irodán (1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.).

Javaslatát elküldheti postai úton a Kőbányai Önkormányzat 1102 Budapest, Szent László tér 29. címre, elektronikusan a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre, illetve leadhatják személyesen is munkaidőben a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Főosztályán a 1102 Budapest, Szent László tér 29. szám alatti II. emelet 221-es irodában.

A beérkezett javaslatok alapján a képviselő-testület novemberi ülésén dönt a kitüntetés adományozásáról.

Várjuk javaslatát! Jelöljön Ön is!

Kovács Róbert polgármester


Dokumentumok:
- Javaslat egyéni sportolóra
- Javaslat csapatra

Sunday, 01 October 2017 11:04
Published in Sport
Written by
Read more...

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptember 29-én rendezte meg az Európai Diáksport Napját, amelynek Magyarországon három kiemelt helyszíne volt, köztük a kőbányai Szent László Gimnázium. A kerületi intézményben megtartott rendezvényen részt vett Navracsics Tibor, uniós biztos, Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, Cseh László, olimpiai ezüstérmes úszó, Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke. Az Európai Sporthét eseménysorozat részeként zajló sportnap Európában összesen huszonhat országban zajlott, kétmillió iskolás részvételével, míg hazánkban ezer iskolát és háromszázezer gyereket mozgatott meg. 

 

A kőbányai gimiben a köszöntők és az ünnepélyes megnyitó után közös bemelegítésre került sor, majd megkezdődtek a sportprogramok, amelyek között 2017 méteres futás, labdarúgás, röplabda és gyeplabda szerepelt. A kőbányai gimnazisták Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszóval mérhették össze focitudásukat.

 

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) ebben az évben szeptember 29-én rendezte meg az Európai Diáksport Napja (European School Sport Day−ESSD ® ) magyarországi programjait. Az Európai Diáksport Napja magyar kezdeményezésből közel tíz év alatt nőtte ki magát nemzetközi eseménnyé. 2015-ben Bulgária és Lengyelország csatlakozott, 2016-ban már 20 európai ország mintegy 1,5 millió diákja vett részt a saját iskolájában sportprogramokon. Idén pedig 26 országban 7000 iskola és 2 millió diák részvételével zajlott az Európai Diáksport Nap.

A Magyar Diáksport Szövetség büszke arra, hogy olyan programot indított el, amely 11 éve kezdődött és ami ilyen népszerű ország- és Európaszerte - hangsúlyozta Balogh Gábor. Az MDSZ elnöke hozzátette: idén 1000 magyar iskola, 300 ezer diákja és testnevelő tanárja vesz rész az Európai Diáksport Nap eseményein. Balogh Gábor beszédében köszönetet mondott az eseményt támogató politikai vezetőknek és sportolóknak, majd egy labdákból és vitaminokból álló csomagot adott át a budapesti rendezvénynek otthont adó Szent László Gimnázium igazgatójának.

A kormány kiemelt figyelmet szentel a sport támogatásának, a fiatalok mozgásra nevelésének - emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára. Dr. Szabó Tünde hozzátette: cél , hogy sportnemzetből sportolók nemzetévé váljon Magyarország és, hogy minél több fiatal számára teremtsék meg a mindennapos sportolás lehetőségét. Az Európai Diáksport Nap lényege, hogy a regisztrált iskolákban két órát szervezett körülmények között sportoljanak, mozogjanak a gyerekek. Az egyetlen ajánlott programelem az adott évnek megfelelő, idén 2017 méter lefutása volt. A sportnap célja, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a felszabadult, közös mozgás élményét. Az évek során folyamatosan növekvő érdeklődést jól mutatja, hogy 2009-ben még csak 68 iskola regisztrált, míg idén már 1000 intézmény vesz részt a kezdeményezésben.

Az Európai Diáksport Nap egy igazi magyar siker - hangsúlyozta Navracsics Tibor, uniós biztos. A brüsszeli politikus köszönetet mondott a Magyar Diáksport Szövetség elnöknek, Balogh Gábornak, hogy kitartóan és elkötelezetten dolgozik a fiatal generáció sportra nevelésén. Navracsics Tibor hozzátette: az immáron több, mint 10 éve tartó kezdeményezés a jövőben is folytatódik. Az uniós biztos minden részt vevő fiatalnak azt kívánta: élvezzék a sportot, a mozgást, hiszen nemcsak hasznos időtöltés, de jó barátságteremtési lehetőség is.


Az Európai Diáksport Napja

Az Európai Diáksport Napja (European School Sport Day®-ESSD) magyar kezdeményezésből közel tíz év alatt nőtte ki magát nemzetközi eseménnyé. 2015-ben Bulgária és Lengyelország csatlakozott, 2016-ban pedig már 20 európai ország mintegy 1,5 millió diákja vett részt a saját iskolájában a sportprogramon. A sportnap idén is az Európai Bizottság által kezdeményezett, szeptember 23. és 30. között zajló Európai Sporthét (European Week of Sport) keretein belül valósul meg. Az egész Európára kiterjedő kampány arra ösztönzi a kontinens lakóit, hogy ezen a héten mozogjanak minél többet, és azután maradjanak is aktívak az egész évben, sőt, lehetőség szerint egész életükben. A 2017-ben résztvevő országok: Magyarország mellett Horvátország, Csehország, Németország, Hollandia, Írország, Litvánia, Lettország, Olaszország, Szerbia, Franciaország, Skócia, Törökország, Görögország, Málta, Bulgária, Románia, Lengyelország, Spanyolország, Ciprus, Portugália, Magyarország, Montenegró, Albánia, Moldova, Luxemburg, Észtország.

A Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították és a legnagyobb magyarországi civil szervezet a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyaroroszágon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát®, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.

Vloggerpályázat

Az MDSZ vloggerpályázatot hirdetett a program kapcsán: arra ösztönzik a résztvevő fiatalokat, hogy dokumentálják, hogyan zajlott az Európai Diáksport Napja az iskolájukban, és készítsenek róla videoblogot az #ESSD és #BeActive hashtagek feltüntetésével. Az MDSZ szakmai zsűrije által legjobbnak ítélt pályamunkák készítői értékes Decathlon nyereményekkel lesznek gazdagabbak. A részletes játékszabályzat itt olvasható.

Forrás: Magyar Diáksport Szövetség, Kőbánya.info

Friday, 29 September 2017 15:47
Published in Sport
Written by
Read more...

A Kőbánya SC országos- és világversenyeken kimagasló eredményt elérő sportolóit köszöntötte a kerület képviselő-testülete a KÖSZI színháztermében. A nyolc fiatal tehetségnek Kőbánya nevében egyenként gratulált Radványi Gábor alpolgármester, aki hosszan sorolta a sportolók hazai és nemzetközi versenyeken elért helyezéseit, illetve gravírozott üvegplakettet adott át a kerület ifjú büszkeségeinek, valamint a sportklub vezetőinek, edzőinek, szakosztályvezetőjének.

"Úszóink eredménye is mutatja, hogy ha összefogunk, abból nagy dolgok születnek" – mondta az ünnepségen dr. György István, a Kőbánya SC elnöke, aki szerint a kerületi klub sportolói eddig is kimagasló eredményeket értek el, s a jövőben szintén helyt fognak állni a versenyeken. 

 

Dr. György István megköszönte Kovács Róbert polgármesternek és a képviselő-testületnek azt a támogatást, amelyet az ország egyik legeredményesebb sportúszó műhelyének, a Kőbánya SC-nek nyújtanak. Gratulált és további sok szép eredményt kívánt Késely Ajnának, Telegdy Ádámnak, Sömenek Onon Katalinnak, Pulai Bencének, Berecz Blankának, Tabi Zoltánnak, Rohács Rékának és Borsi Anettnek, és valamennyi sportolónknak. A Kőbánya SC munkatársainak és edzőinek, Turi Györgynek, Güttler Károlynak, Krajnyák Györgynek, Hajdu Péternek és Geletáné Lang Erzsébet Lizának sok energiát és jó munkát kívánt a továbbiakban is, hogy segíteni tudják a növendékeket.

 

A Kőbánya Sport Club úszóinak 2017. évi eredményeit, sportsikereit összefoglaló videó a cikk alatt vagy EZEN a linken tekinthető meg.

Kőbánya Sport Club úszóinak eredményei:

Késely Ajna:
- Felnőtt Világbajnokság: két 6., egy 8. és egy 9. hely
- Ifjúsági Világbajnokság: egy 1. hely, három 2. és egy 5. hely
- Ifjúsági Európa-bajnokság: hat 1. hely
- Mare Nostrum Nemzetközi verseny: egy 1. hely
- Felnőtt Országos Bajnokság: egy 1. hely
- Ifjúsági Országos Bajnokság: kilenc 1. hely

Telegdy Ádám:
- Felnőtt Világbajnokság: egy 9. és egy 10. hely
- Felnőtt Országos Bajnokság: két 1. hely

Sömenek Onon Katalin:
- Felnőtt Világbajnokság: 12. hely
- Universiade: 5. hely
- Európa Kupa: egy 1. hely és egy 2. hely

Pulai Bence:
- Universiade: VI. hely
- Felnőtt Országos Bajnokság: 1. hely

Berecz Blanka:
- Ifjúsági Európa Bajnokság: 1 hely
- EYOF: 1. hely
- 8 Nemzet Nemzetközi verseny: 1. hely
- Ifjúsági Országos Bajnokság: 1. hely

Tabi Zoltán:
- Ifjúsági Európa-bajnokság: két 2. hely

Rohács Réka:
- Ifjúsági Európa-bajnokság: egy 3. és egy 4. hely

Borsi Anett:
- Ifjúsági Európa-bajnokság: 2. hely

Forrás: Kőbányai Önkormányzat, Dr. György István Facebook oldala

Wednesday, 27 September 2017 10:33
Published in Sport
Written by
Read more...

Az Aqua Szinkronúszó Sportegyesület várja a sportág iránt érdeklődő fiatal lányok - és immár fiúk - jelentkezését, akik szeretnék megőrizni egészségüket, valamint ki akarják próbálni a versenysportot. 

Helyszín: Újhegyi Uszoda, Kőbánya, Újhegyi út 13.

További információ és kapcsolat:
- Telefon: (30) 364 9565
- Facebook oldal: www.facebook.com/aquaszinkronuszose
- Web: www.aquasynchro.hu

Tuesday, 12 September 2017 09:52
Published in Sport
Written by
Read more...

A Kőbányai Önkormányzat idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programjához, amely rendezvény idén szeptember 16-a és 22-e között kerül megrendezésre. A nemzetközi programhoz csatlakozva Kőbánya az idén a korábbinál is színesebb programokkal várja a kerületi lakosokat, óvodásokat, diákokat. 

A már több éve megrendezésre kerülő Autómentes Napon kívül kerékpártúrát, bringás reggelit és futóversenyt is terveznek. A kőbányai program megnyitásaként diák kerékpártúra indul szeptember 16-án Mogyoródra a Szent László szoborhoz. Bringás reggelit három helyszínen kínálnak szeptember 21-én reggel 7-9 óra között.

Az Autómentes Napra szeptember 22-én, pénteken kerül sor, amelynek délelőtti programjára a kerületi óvodás-, általános- és középiskolás csoportokat várják, délután pedig a kőbányaiakat a családi programra az Óhegy parkba. A családi autómentes napon kicsiknek és nagyoknak szerveznek színes, kismotoros-kerékpáros programot.

Mindenkit szeretettel várnak!

Egyéb információ, jelentkezés a www.kobanyabringa.hu honlapon.

Friday, 01 September 2017 19:58
Published in Sport
Written by
Read more...

A kőbányai Makai Viktória és férje részt vett a Mária Maratonon, amely során egy hónap alatt - három országot érintve - Máriazelltől egészen Csíksomlyóig több mint kétezer kilométert futottak. A különleges zarándoklaton két kicsi gyerekük is velük tartott, akik egy lakókocsiban kísérték el őket

Makai Viktória személyes élménybeszámolója:

"Alapvetően Lacival házaspárként, váltóban vállaltuk a teljes távot. Nem sportteljesítményt, hanem családi élményt szerettünk volna átélni – és nagyszerű volt, hogy ez az edzettségi szintünknek is megfelelt.

Nem mi kerestük ezt az eseményt, hanem az esemény keresett minket – de a legjobbkor. Az elmúlt három évben minden edzésemmel a 2017-es 24 órás világbajnokságra készültem. Tavaly „A” szintű eredménnyel, a legjobb magyar női kvalifikációval hívtak meg az áhított versenyre. Viszont bennem valami megváltozott. A versenyekkel és az eredményekkel kapcsolatos elvárásaim megváltoztatták a futáshoz való viszonyomat, ami kicsit minden másra is kihatott. Olyan fontos dolgokra is pl., mint a személyiségem. Eleinte stresszeltek a versenyhelyzetek, s egyre inkább nem voltak kívánatosak. Életem legjobb formájában ledobta az agyam a láncot, s motiválatlanul őrlődtem azon, hogy a VB-n, pont a születésnapomon, lelépek a családtól egy hétre.

Ekkor keresett meg jelenlegi kollégám, mint keresztény ultrafutót, hogy nincs e kedvem egyéniben elfutni 30 nap alatt Mariazelltől Csíksomlyóig. Természetesen azonnal nemet mondtam, és kicsit sértett is, hogy azt hiszi, lelépek itthonról egy hónapra. Ráadásul GYES végén 4 órás munkakeresésben voltam, s a zarándoklat simán egy esetleges próbaidőre esett volna. Délután felhívott, hogy jó, akkor nem futóként, de szakmai segítőként szeretnének velem együtt működni. Ez az ötlet tetszett. Persze a „bolha” már a fülemben volt, s két nap múlva meg is született az ötlet, hogy családilag vállalnánk, ha úgy megfelel. A szervezők, vagyis a Mária Út Egyesületnek tetszett az ötlet, és a gyerekekre való tekintettek ez időre kaptunk egy lakóbuszt, hogy a költözés élményét nem kelljen naponta átélniük. Lacit, hála Istennek elengedték ennyi időre szabira. És mivel anyukám idén nyugdíjba ment, tudtunk tőle segítséget kérni. A munkahely kérdése pedig ugye megoldódott :-) 

Egyéni nevező a Mária Maraton futózarándoklatra nem volt. Több napra vagy rövidebb szakaszra jelentkezők is csupán kb. 250-en a 30 nap alatt, különböző helyeken, és távokon. 

Nem igazán tudtuk, mire számítsunk. Én úgy gondoltam, egy napot Laci fut, egyet pedig én, bár ő azt látta jobbnak, ha felezzük a napokat. A kezdeti lelkesedés persze mindkettőnket a teljes távok lefutására indított. Óriási volt az élmény! Gyönyörű, sosem látott tájakon, hegyek közt, kristály tiszta vizű patakok partján, legtöbbször csak hárman (Laci, a bringás kísérő, aki végig velünk tartott és én) voltunk. Azzal viccelődtünk, hogy olyan itt, mint egy második nászút bringás kísérővel. Mivel Ausztriában a szintkülönbség is jelentős volt, észnél kellett lennünk, és mérsékelni a napi 50 kilométereket. Elkezdtünk váltózni – pl. egy 50 km-s napon Laci is 35 km-t futott, én is és ebből 20 km-t így tudtunk együtt futni. Tehát így teltek a napok. A zarándoklásunkhoz nagyban hozzájárult, hogy Laci édesapja távollétünkben hunyt el. Bár itthon – mert egy háztelken laktunk – elköszöntünk tőle, ennek ellenére ez mégis nagyon nehéz volt.

Két hét elteltével azt tapasztaltuk, hogy nem elfáradtunk, hanem megerősödtünk ebben a két hétben. Ezért újra egyre több kilométert vállaltunk és egyre felszabadultabban, magabiztosabban és magától értetődőbben tettük ezt. Annyi nap és annyi kilométer volt előttünk és mögöttünk, hogy sokszor azt sem tudtuk, hol vagyunk, és milyen nap van. Élményeinket nem tördelték meg a napok és a kilométerek. Mintegy áramlatban éltük meg ezt az időszakot.

Naponként gazdagodtunk életre szóló élményekkel. Csetényben idős néni kórus fogadott minket énekszóval és süteményekkel, Celldömölkön harangot húztak nekünk, Csetényben óvodások vártak minket kis nemzeti zászlókat lengetve hideg limonádéval, Bátorligeten fociztunk a görög-katolikus gyülekezettel. Közösségben voltunk Ausztriában élő magyarokkal, és az itthoni elnéptelenedd falvak lakosaival, a Mátra-környéki hegyvidék szülte terepfutókkal, romániai nagyváros, és magyar szívű román kis településeken élő „testvéreinkkel”. 

A gyerekek a futóidőnk alatt édesanyámmal, valamint unokabátyámmal és Laci barátjával voltak: ők voltak segítségünkre, mint sofőrök, egymást váltva hetenként. És amelyikünk épp nem futott, a gyerekeknek biztosított megfelelő programot: fürdőhelyeken, játszótereken, állatkertben – de volt, hogy csatlakoztak hozzánk biciklizve. A lakókocsi végig iszonyatosan buli volt nekik. Őket aztán nem zavarta, ha egész éjjel 50 centire a fejünktől kopogott az eső, vagy amikor csak lejtős helyen tudtunk parkolni, ezért alvás közben állandóan egymásra gurultunk. Együtt voltunk, és habár pontosan nem értették, hogy mi történik körülöttük, de a minket körbevevő szeretetet, az élményeket, a naponkénti hálaadásokat és áldásokat, és azt hogy habár minden folyamatosan változik körülöttünk, mi együtt vagyunk, ezt érezték ők is.

Köszönjük, hogy érdekes magánszemélyek mellett, közismert emberek is adták magukat az eseményhez és az élményünkhöz. Pl. Kovács KOKÓ István, Bérczes Edit Európa-és világbajnok, világcsúcstartó ultramaratoni futó, Lendvai Zoltán atya a „gördeszkás pap”, Maráz Zsuzsi 2016. év ultrafutója…

A futózarándoklat, mint műfaj, tapasztalatom szerint hiánypótló. Sokan kezdik lelki gondozói szándékkal a kocogást, de a jelenlegi futórendezvények verseny keretek közé szorítják ezt az élményt. Az oka egyszerű: szervezett keretek közt futni ma, csak verseny keretek közt lehetséges. Lehet azt bárhogy megélni, de más motivációt és célkitűzést ad egy verseny, mint egy zarándoklat. 

Bár egészséges szervezet és testkép miatt kezdtük a futást Lacival 11 évvel ezelőtt, ma a jellemformáló erejéért tartjuk fenn az életünkben. Ebben benne van ugyanúgy a versenyzés, a természetjáró érték is, de nélkülözhetetlen a lelket gondozó hatása. Milyen érték lenne ezt tudatosítani, és tudatosabban csinálni.

Egy-egy gondolatot, „igét” vinni az útra lelki táplálékként a frissítőnk mellé, gondoskodva róla, hogy ne csak a testünket erősítsük és méregtelenítsük, hanem a lelkünket is! Így állítottuk a lábunkat a lelkünk szolgálatába, és így van a fejben a következő két futózarándoklat terve műfajt felépítő jelleggel, és kilátásban néhány motivációs előadás megszervezése a Mária Út Egyesület segítségével."

A számok tükrében: Laci 900 kilométert, azaz napi átlag 30 kilométert, én pedig 1141 kilométert, azaz napi átlag 38 kilométert teljesítettünk ezen a különleges „küldetésen”.

Makai Viktória

Monday, 21 August 2017 12:32
Published in Sport
Written by
Read more...

Hazaért a Magyar Szervátültetett Válogatott a Szervátültetettek Világjátékáról, ahol 52 ország 2300 szervátültetett sportolója mérkőztek meg egymással. A Magyar Szervátültetettek Szövetsége 52 sportolóval vett részt a Szervátültetettek Világjátékán, ahol 10 sportágban versenyeztek a sportolók: 18 aranyérmet, 23 ezüstérmet és 35 bronzérmet szereztek asztalitenisz, atlétika, bowling, darts, petanque, röplabda, squash, tenisz, tollaslabda és úszás sportágakban, ezzel az országos összesített versenyében a 9. helyen végzett a magyar csapat.

 

Hanyu Zsuzsanna – X. kerületi, 2010 óta vesetranszplantált versenyző - 2012 óta tollaslabdázik versenyszerűen, azóta hazai- és nemzetközi versenyeken is állhatott már a dobogón. Emellett elkezdett dartsozni is, ezen a világjátékon ezen a két versenyen indult: mindkettőn sikerrel! Az egyéni tollaslabda versenyben bejutott az első 8 közé, végül az ötödik helyen fejezte be a játékot, majd női párosban – a szintén veseátültetett budapesti versenyzővel, Tilhof Ingriddel – megszerezték az ezüstérmet.

 

Az egyéni darts versenyen a hosszú versenynap végén a dobogó harmadik fokára állhatott, majd másnap a tripla mix versenyén az ezüstéremig jutott a magyar darts csapat. Zsuzsa így a Szervátültetettek Világjátékáról 2 ezüstéremmel és 1 bronzéremmel térhetett haza.

Forrás: Feszt Tímea, Magyar Szervátültetettek Szövetsége

Sunday, 16 July 2017 17:50
Published in Sport
Written by
Read more...

Szabadidős programok és egyéb sportjátékok a Köszi Tanuszodában augusztus 28-tól 30-ig, naponta 8:00-16:00 óra között.

Ügyelet: 7:00-8:00 és 16:00-17:00 óra között
Programok: délelőtt/délután úszás, sportjátékok, vetélkedők, egyéb szabadidős programok
Jelentkezés: a Köszi Tanuszodában: Demeter Éva, Pilny Gábor (06-1-261-5691)
Részvételi díj: 9.600 Ft, előleg: 5.000 Ft a jelentkezési lap leadásakor, fennmaradó összeg: 4.600 Ft július 7-ig
Étkezés: egyszeri háromfogásos ebéd
Helyszín: Köszi Tanuszoda, 1105 Budapest, Előd u. 1.

Forrás: Kőrösi.org

Monday, 03 July 2017 13:15
Published in Sport
Written by
Read more...

Édua Infomédia

Top Desktop version