Kőbányai Közösségi Hírlap

Május 26-án kerül megrendezésre a Katasztrófavédelem árvízvédelmi gyakorlata, ahova középiskolás diákok jelentkezését várják. A gyakorlat során a diákok megismerkedhetnek a védekezési feladatokkal, közösségi szolgálati időigazolást, valamint ellátást is biztosítanak a részükre. 

További információ a tájékoztató plakáton érhető el:

Forrás: X. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság

Published in Kék, bűn és rend
Friday, 27 April 2018 11:22

A szabadtéri tűzgyújtás szabályai

A szabadtéri tüzek szempontjából a tavasz a legveszélyesebb időszak, hiszen a jó időben egyre többen választanak szabadtéri programokat vagy kezdik meg a kerti munkálatokat. A veszélyt egyrészről a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz. Kockázatot jelenthet a gondatlanság is, a szabadban keletkezett tüzek 99 százalékát emberek okozzák.

A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival:

Általában tilos szabadtéren égetni, kivéve ott, ahol azt jogszabállyal, külön meghatározott esetekben és feltételekkel megengedik. Budapesten az erre vonatkozó jogszabályok tiltják a szabadtéri égetést. Budapest Főváros szmogriadó-tervéről szóló 69/2008. (XII. 10.) Főv. Kgy. rendelet 4/A. § (1) d) pontja alapján az avart és kerti hulladékot Budapest Főváros közigazgatási területén elégetni egész évben tilos. Ezen kívül általános jelleggel tilos a hulladék nyílt téri égetése, valamint a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdése szerint: hulladékok nyílt téri, illetőleg háztartási tüzelőberendezésben történő égetése tilos!

Budapest közigazgatási területén kívüli belterületen csak abban az esetben lehet növényi hulladékot égetni, ha azt a helyi önkormányzati rendelet megengedi;

Előzetesen engedélyeztetni kell a tűzvédelmi hatósággal a külterületen lévő, lábon álló növényzet, tarló, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék szabadtéri égetését;

Továbbra is megengedett a kerti grillezés és a tűzön történő sütés-főzés a tűz állandó felügyelete mellett;

Tűzgyújtási tilalom esetén az érintett területen akkor sem megengedett a tűzgyújtás, ha azt egyébként más jogszabály megengedi;

A szabadtéri tűzgyújtás feltételeit az Országos Tűzvédelmi Szabályzat tartalmazza;

Jogszabálytól eltérő vagy hatósági engedély hiányában végzett tűzgyújtási tevékenység tűzvédelmi bírságot von maga után!

A szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül és minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Mindig legyen nálunk a tűz oltására alkalmas kézi szerszám, és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan felügyeletünk alatt tudunk tartani. Tájékozódjunk a várható időjárásról, mert a szél kedvez a tűz gyors továbbterjedésének.

Az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzéséről szóló összeállítás EZEN a linken vagy a cikk alatt tekinthető meg.

Forrás: Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Published in Aktuális

Az utóbbi időben csalók a katasztrófavédelemre és szén-monoxid-érzékelőket forgalmazó cégekre hivatkozva csöngetnek be lakásokba és árulnak szén-monoxid-érzékelőket. Többnyire egyedül élő, idős embereket keresnek fel és győzik meg őket, hogy vásároljanak tőlük 30-50 ezer forintért szén-monoxid-érzékelőt, különben bírságra számíthatnak.

Fontos tudni, hogy magánlakásokba nem kötelező szén-monoxid-érzékelőt felszerelni, senki nem bírságol azért, ha valakinek nincs ilyen készüléke. A katasztrófavédelem ezzel együtt azt ajánlja, hogy szerezzen be érzékelőt, az ugyanis életeket menthet. Jó minőségű szén-monoxid-érzékelő 10-12 ezer forintért beszerezhető.

A katasztrófavédelem honlapján elérhető azoknak az érzékelőknek a listája, amelyek megfelelő biztonságot nyújtanak. Ne vásároljanak szén-monoxid-érzékelőt házaló eladóktól!

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Published in Kék, bűn és rend

Első alkalommal adták át az év tűzoltója díjat a főváros X. kerületében. A Kőbánya Tűzvédelméért Közalapítvány elismerését Gombár András tűzoltó főtörzsőrmester vehette át. 

 

Az ünnepi eseményen további elismeréseket is átadták. A kőbányai önkormányzat támogatásával az idei évben kiváló tűzoltó címet vehetett át Csapó Attila és Sziráki Mihály tűzoltó főtörzsőrmesterek a X. kerületi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság állományából.

 

A tűzoltóparancsnokságon tartott évértékelő és díjátadó eseményen Horváth Lajos parancsnok megköszönte az állomány munkáját mind a hétköznapokban, mind az olyan rendezvényeken, mint a kőbányai ifjúsági verseny, a rendvédelmi nap, vagy a diákoknak, nyugdíjasoknak tartott oktatásokban.

Kovács Róbert polgármester köszöntőjében egyebek mellett azt emelte ki, hogy a tűzoltók hivatása igen nehéz, hiszen folyamatosan szolgálatban, készültségben kell lenniük, adott esetben pedig az élet- és értékmentés közben az életüket kockáztatják ‒ ezt nehéz kívülállóként objektíven látni. „Azt a mentális terhet pedig talán még nehezebb megérteni, ami önökre nehezedik egy baleset vagy egy tűz helyszínén” - fogalmazott. Az önkormányzat ezért is igyekszik lehetőségei szerint biztosítani a támogató környezetet, s ezért fontos, hogy a városrész a Kőbánya Tűzvédelméért Közalapítványon keresztül ki tudja fejezni elismerését azoknak, akik „a kiválók között is a legkiválóbbak voltak”.

 

Marksteinné Molnár Julianna, a közalapítvány kuratóriumi elnöke felidézte, hogy a képviselő-testület 1992-ben döntött a közalapítvány létrehozásáról, melynek megalakításakor még csupán képviselőként volt jelen, ma vezetőként pedig azt szeretné, ha az itt dolgozó tűzoltók otthonukként gondolnának Kőbányára. A kuratórium elnöke kitért az önkormányzattal közösen indított prevenciós munkára is, s mint fogalmazott, ezzel olyan úton indultak el, ami lakossági kapcsolatokat tovább erősíti.

A hagyományteremtő szándékkal létrehozott Az év tűzoltója díj olyan elismerés, melynek súlyát az is adja, hogy a grémium a munkatársak szavazatai alapján hozza meg döntését. Az eseményen részt vett Géczi Béla tűzoltó ezredes is. A díjazott, Gombár András az ünnepi eseményt követően nyilatkozott az Orientnek. A főtörzsőrmester közel 20 éve szolgál Kőbányán, s bár nem készült tűzoltónak, egy személyes találkozás örökre megváltoztatta az életét. A díjazott kiemelte, hogy bár most ő vehette át az elismerést, ez a hivatás csapatmunkát követel, „hiszen ebben a szakmában egy ember önmagában nagy dolgokat nem tud véghez vinni”, az elismerés mindenkié.

Forrás és képek: OrientPress Hírügynökség

Published in Kék, bűn és rend
Monday, 22 January 2018 20:31

Jelentkezz tűzoltónak!

SZERETNÉL EGY JÓ CSAPAT TAGJA LENNI? JELENTKEZZ TŰZOLTÓNAK! A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt hirdet beosztott tűzoltói és gépjárművezetői beosztásba.

A beosztás betöltésének feltételei:
- magyar állampolgárság
- cselekvőképesség
- büntetlen előélet
- 18. és 55 év közötti életkor
- állandó belföldi lakóhely
- érettségi
- gépjárművezető esetén: „C” kategóriás jogosítvány
- a beosztás ellátásához szükséges egészségi, pszichikai, fizikai alkalmasság, kifogástalan életvitel.

Járandóságok:
A beosztással járó illetmény és egyéb juttatások megállapítása a 2015. évi XLII. törvény alapján történik, melynek elemei:
- hosszú távon kiszámítható életpálya
- évi 200.000,-Ft összegű cafeteria juttatás
- teljesítményjuttatás
- egyenruházati ellátás

Jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
- önéletrajz, végzettséget igazoló bizonyítvány, oklevél, személyazonosító igazolvány, lakcímet igazoló hatósági igazolvány, adó-igazolvány,
- hatósági igazolvány (TAJ), valamint az esetleges vezetői engedély másolata.

Jelentkezés módja: A jelentkezés regisztrációhoz kötött és folyamatos. A regisztráltaknak későbbi időpontban adunk tájékoztatást.

További információt az alábbi elérhetőségeken lehet kérni: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen vagy a 06-1-459-2300/93015 telefonszámon.

A toborzó időpontja után a jelentkezéseket az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen tudjuk fogadni (önéletrajz megküldése szükséges).

ÁLLJ KÖZÉNK, HOGY SEGÍTHESS BAJBAJUTOTT EMBERTÁRSAIDON! SZERETETTEL VÁRUNK!

FIGYELEM! KÉRJÜK, E-MAIL CÍMÉT A REGISZTRÁCIÓS LAPON PONTOSAN ADJA MEG, MERT A SZÜKSÉGES ÉRTESÍTÉSEKET IDE KÜLDJÜK!

Helyszín: Budapest VIII., Dologház utca 1. szám alatti épület I. emeleti Tímár terem

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A kép forrása: dehir.hu

Published in Aktuális

Tűz ütött ki egy raktárépületben a Pongrác úton 2017. december 7-én. A lángok az épület melletti asztalosműhelyre is átterjedtek, a tűz mintegy ezer négyzetméteren pusztított. A helyszínre kiérkezett fővárosi hivatásos tűzoltók öt vízsugárral dolgoztak a lángok megfékezésén. A tűzben senki sem sérült meg  - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője, Kolozsi Péter.

A Lánglovagok.hu helyszínen készült képgalériája EZEN a linken tekinthető meg.

 

 

Képek: Szabadi Bálint (FKI), Lánglovagok.hu

Forrás: FKI, Katasztrofavedelem.hu, Lánglovagok.hu, MTI

Published in Kék, bűn és rend

Édua Infomédia

Top Desktop version