Kőbányai Közösségi Hírlap

Futózarándoklat: egy hónap, két gyerek, három ország, kétezer kilométer

Értékelés:
(1 szavazat)

A kőbányai Makai Viktória és férje részt vett a Mária Maratonon, amely során egy hónap alatt - három országot érintve - Máriazelltől egészen Csíksomlyóig több mint kétezer kilométert futottak. A különleges zarándoklaton két kicsi gyerekük is velük tartott, akik egy lakókocsiban kísérték el őket

 

Makai Viktória személyes élménybeszámolója:

"Alapvetően Lacival házaspárként, váltóban vállaltuk a teljes távot. Nem sportteljesítményt, hanem családi élményt szerettünk volna átélni – és nagyszerű volt, hogy ez az edzettségi szintünknek is megfelelt.

Nem mi kerestük ezt az eseményt, hanem az esemény keresett minket – de a legjobbkor. Az elmúlt három évben minden edzésemmel a 2017-es 24 órás világbajnokságra készültem. Tavaly „A” szintű eredménnyel, a legjobb magyar női kvalifikációval hívtak meg az áhított versenyre. Viszont bennem valami megváltozott. A versenyekkel és az eredményekkel kapcsolatos elvárásaim megváltoztatták a futáshoz való viszonyomat, ami kicsit minden másra is kihatott. Olyan fontos dolgokra is pl., mint a személyiségem. Eleinte stresszeltek a versenyhelyzetek, s egyre inkább nem voltak kívánatosak. Életem legjobb formájában ledobta az agyam a láncot, s motiválatlanul őrlődtem azon, hogy a VB-n, pont a születésnapomon, lelépek a családtól egy hétre.

Ekkor keresett meg jelenlegi kollégám, mint keresztény ultrafutót, hogy nincs e kedvem egyéniben elfutni 30 nap alatt Mariazelltől Csíksomlyóig. Természetesen azonnal nemet mondtam, és kicsit sértett is, hogy azt hiszi, lelépek itthonról egy hónapra. Ráadásul GYES végén 4 órás munkakeresésben voltam, s a zarándoklat simán egy esetleges próbaidőre esett volna. Délután felhívott, hogy jó, akkor nem futóként, de szakmai segítőként szeretnének velem együtt működni. Ez az ötlet tetszett. Persze a „bolha” már a fülemben volt, s két nap múlva meg is született az ötlet, hogy családilag vállalnánk, ha úgy megfelel. A szervezők, vagyis a Mária Út Egyesületnek tetszett az ötlet, és a gyerekekre való tekintettek ez időre kaptunk egy lakóbuszt, hogy a költözés élményét nem kelljen naponta átélniük. Lacit, hála Istennek elengedték ennyi időre szabira. És mivel anyukám idén nyugdíjba ment, tudtunk tőle segítséget kérni. A munkahely kérdése pedig ugye megoldódott :-) 

Egyéni nevező a Mária Maraton futózarándoklatra nem volt. Több napra vagy rövidebb szakaszra jelentkezők is csupán kb. 250-en a 30 nap alatt, különböző helyeken, és távokon. 

 

Nem igazán tudtuk, mire számítsunk. Én úgy gondoltam, egy napot Laci fut, egyet pedig én, bár ő azt látta jobbnak, ha felezzük a napokat. A kezdeti lelkesedés persze mindkettőnket a teljes távok lefutására indított. Óriási volt az élmény! Gyönyörű, sosem látott tájakon, hegyek közt, kristály tiszta vizű patakok partján, legtöbbször csak hárman (Laci, a bringás kísérő, aki végig velünk tartott és én) voltunk. Azzal viccelődtünk, hogy olyan itt, mint egy második nászút bringás kísérővel. Mivel Ausztriában a szintkülönbség is jelentős volt, észnél kellett lennünk, és mérsékelni a napi 50 kilométereket. Elkezdtünk váltózni – pl. egy 50 km-s napon Laci is 35 km-t futott, én is és ebből 20 km-t így tudtunk együtt futni. Tehát így teltek a napok. A zarándoklásunkhoz nagyban hozzájárult, hogy Laci édesapja távollétünkben hunyt el. Bár itthon – mert egy háztelken laktunk – elköszöntünk tőle, ennek ellenére ez mégis nagyon nehéz volt.

Két hét elteltével azt tapasztaltuk, hogy nem elfáradtunk, hanem megerősödtünk ebben a két hétben. Ezért újra egyre több kilométert vállaltunk és egyre felszabadultabban, magabiztosabban és magától értetődőbben tettük ezt. Annyi nap és annyi kilométer volt előttünk és mögöttünk, hogy sokszor azt sem tudtuk, hol vagyunk, és milyen nap van. Élményeinket nem tördelték meg a napok és a kilométerek. Mintegy áramlatban éltük meg ezt az időszakot.

Naponként gazdagodtunk életre szóló élményekkel. Csetényben idős néni kórus fogadott minket énekszóval és süteményekkel, Celldömölkön harangot húztak nekünk, Csetényben óvodások vártak minket kis nemzeti zászlókat lengetve hideg limonádéval, Bátorligeten fociztunk a görög-katolikus gyülekezettel. Közösségben voltunk Ausztriában élő magyarokkal, és az itthoni elnéptelenedd falvak lakosaival, a Mátra-környéki hegyvidék szülte terepfutókkal, romániai nagyváros, és magyar szívű román kis településeken élő „testvéreinkkel”. 

 

A gyerekek a futóidőnk alatt édesanyámmal, valamint unokabátyámmal és Laci barátjával voltak: ők voltak segítségünkre, mint sofőrök, egymást váltva hetenként. És amelyikünk épp nem futott, a gyerekeknek biztosított megfelelő programot: fürdőhelyeken, játszótereken, állatkertben – de volt, hogy csatlakoztak hozzánk biciklizve. A lakókocsi végig iszonyatosan buli volt nekik. Őket aztán nem zavarta, ha egész éjjel 50 centire a fejünktől kopogott az eső, vagy amikor csak lejtős helyen tudtunk parkolni, ezért alvás közben állandóan egymásra gurultunk. Együtt voltunk, és habár pontosan nem értették, hogy mi történik körülöttük, de a minket körbevevő szeretetet, az élményeket, a naponkénti hálaadásokat és áldásokat, és azt hogy habár minden folyamatosan változik körülöttünk, mi együtt vagyunk, ezt érezték ők is.

 

Köszönjük, hogy érdekes magánszemélyek mellett, közismert emberek is adták magukat az eseményhez és az élményünkhöz. Pl. Kovács KOKÓ István, Bérczes Edit Európa-és világbajnok, világcsúcstartó ultramaratoni futó, Lendvai Zoltán atya a „gördeszkás pap”, Maráz Zsuzsi 2016. év ultrafutója…

A futózarándoklat, mint műfaj, tapasztalatom szerint hiánypótló. Sokan kezdik lelki gondozói szándékkal a kocogást, de a jelenlegi futórendezvények verseny keretek közé szorítják ezt az élményt. Az oka egyszerű: szervezett keretek közt futni ma, csak verseny keretek közt lehetséges. Lehet azt bárhogy megélni, de más motivációt és célkitűzést ad egy verseny, mint egy zarándoklat. 

Bár egészséges szervezet és testkép miatt kezdtük a futást Lacival 11 évvel ezelőtt, ma a jellemformáló erejéért tartjuk fenn az életünkben. Ebben benne van ugyanúgy a versenyzés, a természetjáró érték is, de nélkülözhetetlen a lelket gondozó hatása. Milyen érték lenne ezt tudatosítani, és tudatosabban csinálni.

Egy-egy gondolatot, „igét” vinni az útra lelki táplálékként a frissítőnk mellé, gondoskodva róla, hogy ne csak a testünket erősítsük és méregtelenítsük, hanem a lelkünket is! Így állítottuk a lábunkat a lelkünk szolgálatába, és így van a fejben a következő két futózarándoklat terve műfajt felépítő jelleggel, és kilátásban néhány motivációs előadás megszervezése a Mária Út Egyesület segítségével."

 

A számok tükrében: Laci 900 kilométert, azaz napi átlag 30 kilométert, én pedig 1141 kilométert, azaz napi átlag 38 kilométert teljesítettünk ezen a különleges „küldetésen”.

Makai Viktória

Utoljára frissítve: 2017. augusztus 21., hétfő 13:21

Édua Infomédia

Top Desktop version