Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

A Kőbánya SC úszószakosztálya lett "A hónap műhelye”

Rate this item
(1 Vote)

Az Utánpótlássport.hu portál által meghirdetett, a MOB, illetve a Decathlon által támogatott versenyen a Kőbánya SC úszószakosztálya nyerte el „A hónap műhelye” júniusi díját. Kerületünk csapata holtverseny után, a közönségszavazáson elért jobb helyezésének köszönhetően előzte meg a szombathelyi Dobó SE atlétikai részlegét.

Az Utánpótlássport.hu az eredmény értékrelése során kifejtette, hogy az annak idején Bp. Spartacus néven ismert – és klasszisok sora mellett az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina nevével fémjelzett – szakosztály hosszú ideje a Kőbánya SC színeiben is méltó módon ápolja a Kiss László és Turi György által teremtett hagyományokat. Júniusban a Rómában rendezett nemzetközi versenyen érmek sorát szerezték a műhely sportolói: a fiatalok közül Bernek Péter és Pulai Bence elsőként, Szilágyi Liliána másodikként, György Réka pedig harmadikként végzett. A szakosztály versenyzői megnyerték az országos ifjúsági bajnokság összesített pontversenyét: mérlegük 12 arany-, 6 ezüst-, 7 bronzérem. A Kőér utcai úszók a felnőtt ob-n is győzelmek sorát aratták. A júliusi poznani ifjúsági Eb-csapatban a tizenhét magyar induló közül hat a X. kerületi klub versenyzője volt.

Az idén hatodik alkalommal kiírt díjra ismét több száz jelölés érkezett a sportszervezetektől, a szakemberektől és a sportkedvelőktől. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu alkotta kuratórium a júniusi eredmények, teljesítmények alapján figyelmébe ajánlott szakosztályok közül választott ki öt műhelyt, amely fölkerült a utánpótlásportálon közzétett szavazólapra. A közönségvoksolás a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is tizenegy napon át tartott, s ezúttal – föltehetően a nyári szabadságolások okán – jóval kevesebb szavazat érkezett, mint a korábbi hónapokban. A visszafogott aktivitással zajló szavazást a Bikeexpress kerékpárosai nyerték a BVSC-Zugló SI asztaliteniszezői, a kőbányai úszók, a Dobó SE atlétái és a Vasas fiú kosárlabdázói előtt. Ám mivel ez a voksolás csak huszonöt százalékos mértékben esett latba a végelszámolásnál, a kerekesek részsikerük dacára is ötödik lettek annak nyomán, hogy a kuratóriumi tagok egyöntetűen az ötös utolsó helyére rangsorolták őket. Az összesítésben a úszók és a dobóatléták egyesített helyezési száma is 10 lett, s erre az esetre úgy rendelkezik a kiírás, hogy a közönségszavazáson elért jobb pozíció dönt. Így lett a Kőbánya SC-é a díj.

„A hónap műhelye”-díj ünnepélyes átadása ezúttal csúszik valamelyest tekintettel arra, hogy a kőbányai úszók és vezetők közül sokan Barcelonában, a felnőtt világbajnokságon tartózkodnak. A díjat – és azzal járól 500 ezer forintos Decathlon vásárlási utalványt – ezért csak augusztus 7-én vehetik át majd a győztesek.

A júniusi szavazás, illetve végeredmény részletei EZEN a linken tekinthetők meg.

Forrás: Utánpótlássport.hu

Last modified on Wednesday, 24 July 2013 08:28

Hírek

Régi képek, emlékek

Épül a lakótelep
Elkészült a lakótelep
Zajlik az éptkezés
Látkép
Zajlik a munka
Árkok és házak
Lakótelep a világ végén
Folyik az építkezés
Régi újhegyi kép
Az iskola

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia