Kőbányai Közösségi Hírlap

Kőbánya összefog! A Kőbányai Önkormányzat határon innen és túl is segíti az ukrajnai háborús menekülteket.

Rendkívüli ülésen, egyhangúlag döntött a Kőbányai Önkormányzat képviselő-testülete az ukrajnai menekültek segítéséről. Az azonnali intézkedések mellett átfogóbb lépéseket is indított a kerület.


Kép: D. Kovács Róbert Antal Facebook oldala

Ezek keretében:

- Célirányos adománygyűjtést indított a harcok sújtotta területekről elmenekült, Kárpátalján, a kaszonyi kistérségben várakozók megsegítésére. Aggregátort, matracokat, gyógyszert, tisztálkodószereket, tartós élelmiszereket szállítanak a térségbe.
- 3 millió forint azonnali segítséget nyújt a Cserkesz szállónak, az ott befogadott mintegy 130 menekült ellátására. A Kőbányai Polgárőr Egyesület bevonásával együttműködik az oda érkező adományok rendszerezésében, a BÁRKA Kőbányai Humánszolgáltató Központ részvételével biztosítja a menekültek orvosi ellátását, a várandós nők terhesgondozását, a Kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ révén pedig a gyermekek számára foglalkozásokat nyújt.
- A Kőbányai Önkormányzat felfűtötte és megnyitotta a balatonlellei gyerektábor főépületét, amely mintegy 50-60 menekült fogadására alkalmas. A tábor folyamatosan telik fel, március 1-én az ott tartózkodók létszáma meghaladta a 20 főt. Ezzel párhuzamosan azt is vizsgálja a Kőbányai Önkormányzat, hogy a tábor kisebb, nem téliesített faházainak egyedi fűtésére és megnyitására van-e lehetőség, vagyis alkalmassá tehetőek-e további menekültek befogadására.
- A Kőbányai Önkormányzat egyeztetést kezdeményezett a kerületben működő munkásszállókkal, hogy minél több szálláshelyet tudjanak bevonni a menekültek ellátásába, ugyanakkor folyamatosan várja azon magánszemélyek, családok jelentkezését is, akik saját tulajdonú ingatlanjaikba – akár átmeneti időre – elhelyezést tudnak biztosítani a háború sújtotta régióból érkezőknek. Akiknek lehetőségük van erre, azt kérik, jelentkezzenek a 06 30 895 3235-ös telefonszámon, hivatali időben, azaz hétköznaponként 8 és 16 óra között.
- A Kőbányai Önkormányzat az elhelyezés mellett segítséget nyújt abban is, hogy a kerületbe érkező menekültek, amennyiben szeretnének és lehetőség nyílik rá, munkát vállalhassanak.
Ennek szervezéséhez felvette a kapcsolatot a kerületben működő nagyobb cégekkel, az Oázis kertészet például már jelezte is, hogy a kertészetében lenne lehetőség néhány fő foglalkoztatására.

A Kőbányai Önkormányzat az állami és civil szervezetekkel, illetve a Baptista Szeretetszolgálattal együttműködve a rövidtávú lépések mellett felkészül a kerületben befogadott menekültek szükség szerinti hosszabb távú ellátására is. 

Forrás: kobanya.hu

Kőbánya fővárosi szinten a szociálisan legérzékenyebb kerületek közé tartozik. Nagy számban tart fent önkormányzati bérlakásokat, amelyeket a valós piaci ár töredékéért ad ki, folyamatosan vásárol új ingatlanokat, és a bevétel két és félszeresét költi a lakások fenntartására. A 2535 bérlakásban élők 90 százalékával nincs probléma, de a médiában bemutatott néhány személy nem hajlandó a jogszabályokat elfogadni, miközben feltételeket támaszt az önkormányzatnak a jogszabályokban rögzítettektől eltérő, különleges bánásmódot követelve. 

A lakhatás biztosítása nem kötelezettség, hanem önként vállalt feladat, melynek mértéke önkormányzatonként eltérő. Kőbánya fővárosi szinten a szociálisan legérzékenyebb kerületek közé tartozik. Nagy számban tart fent önkormányzati bérlakásokat, amelyeket a valós piaci ár töredékéért ad ki, folyamatosan vásárol új ingatlanokat, és a bevétel két és félszeresét költi a lakások fenntartására. Ugyanakkor a rászorultság nem azt jelenti, hogy mindenkinek élethosszig jár a kedvezményes lakhatás!

Az önkormányzat szociálisan érzékeny munkatársai a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központtól a területért felelős alpolgármesterig egyedi megoldásokat keresnek minden problémára. Kőbányának az az érdeke, hogy a kerület vagyonára vigyázó bérlőit megtartsa, ezért az önkormányzat minden egyes élethelyzetet külön próbál megoldani. Például ha valaki számára túl magas a rezsi, akkor kisebb lakásba helyezik a családot.

Bérbeadás előtt az Önkormányzat felújítja az ingatlanokat: előtte - utána fotók

Ha valakinek anyagi gondjai támadnak, a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ családsegítői, valamint a humán területért felelős alpolgármester is a rendelkezésére áll. Elmaradás esetén a családsegítő tájékoztatást kap a tartozásról, és ők keresik meg a bérlőt. A vagyonkezelő akkor is megadja a részletfizetési kedvezményt, ha a bérlő csak 12 hónapon belül képes rendezni a tartozását. A tapasztalat szerint azok a családok, akik együttműködnek, és igénybe veszik az önkormányzat adta lehetőségeket, soha nem jutnak el a kilakoltatásig, hiszen számtalan mód van arra, hogy a nehézségeket az önkormányzattal közösen megoldják.

2017-ben 133 lakásbérleti szerződés járt le. A határidőben beadott, ismételt bérbeadásra vonatkozó kérelmek közül mindössze nyolcat utasított el az önkormányzat. Az indokok: megakadályozott bérleményellenőrzés, nem lakott lakás, összeférhetetlen magatartás, illetve az önkormányzat nem tudott másik lakást biztosítani.

 

 

Bérlők által "lelakott" önkormányzati lakások

A Hős utcai és a Bihari utcai házak lebontásának a célja az itt kialakult szegregátumok felszámolása, akárcsak a Vaspálya, a Hölgy, a Román, az Alkér utcai, valamint a Gyömrői és a Maglódi úti rossz minőségű ingatlanok szanálása. Az önkormányzat feladatának tartja a szlömösödött lakókörnyezetek megszüntetését.

Aki tiszteletben tartja a jogszabályokat, és az önkormányzattal együttműködik, annak hosszú évekre, akár évtizedekre biztosítható a lakhatása, de a jogszabálysértésnek következményei vannak, és ez alól sem a polgármester, sem a hivatal nem adhat felmentést! A jogszabályok alapján a feladatkörrel rendelkező önkormányzati bizottság hozza meg a döntést, amelynek a bíróság, illetve a bírósági végrehajtó szerez érvényt, ha a bérlő nem akar kiköltözni. A végrehajtó kizárólag jogerős bírósági ítélet vagy végrehajtható közokirat birtokában lakoltat ki, miközben egyes civil szervezetek és sajtótermékek is próbálják úgy beállítani a Kőbányai Önkormányzatot, mintha tömegével tenne ártatlan embereket az utcára jogtalanul.

A 2535 bérlakásban élők 90 százalékával nincs probléma, de a médiában bemutatott néhány személy nem hajlandó a jogszabályokat elfogadni, miközben feltételeket támaszt az önkormányzatnak a jogszabályokban rögzítettektől eltérő, különleges bánásmódot követelve. Ezek a lakók nem mérlegelik, hogy egy 20 ezer forintért kiadott szociális bérlakás piaci áron 100 ezer forint lenne, vagyis éves szinten közel 1 millió forinttal támogatják a kőbányaiak egyetlen szociális bérlő lakhatását!

Nem igaz az a vád, hogy az önkormányzat nem hajlandó tárgyalni az érintettekkel. A kapcsolattartás rendszeres, és ezt minden bérlő esetében dokumentumokkal tudja igazolni a hivatal – a személyiségi jogok védelme mellett. 

A 2018. május 31-én tartott sajtótájékoztató prezentációja EZEN a linken nyitható meg pdf. formátumban.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Tuesday, 06 February 2018 09:56

Szociális taxi kőbányaiaknak

A Kőbányai Önkormányzat segítő kezet nyújt a kerületi nyugdíjasoknak  hivatalos ügyeik intézéséhez. A szolgáltatást azok a kőbányai lakcímmel rendelkező nyugdíjasok vehetik igénybe, akik nehezen tudják ügyeiket intézni, mert gondot okoz számukra például az Egészségháznak, a Polgármesteri Hivatal Ügyfélközpontjának vagy a Kormányablaknak a megközelítése.

A rászorulók részére biztosított ingyenes kisbusz minden hónap első szerdáján, előre egyeztetett időpontban biztosítja a szállítást a megadott kőbányai lakcímről a Kőbánya területén működő  szolgáltatóhoz, majd vissza.

Jelentkezni lehet a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálatánál a +36 1 261 8183-as telefonszámon, a 106-os melléken minden hónap 28. napjáig munkanapokon, naponta 8:30 és 13:00 óra között.

A szolgáltatást korlátozott számban, a jelentkezések fogadásának sorrendjében tudják biztosítani.

Családi Nap lesz a Bárkában június 3-án, szombaton 10-14:00 óra között. Részletekért kattintson a plakátra! 

Published in Közösség

A Kőbányai Önkormányzat és a Hungarocontrol Zrt. támogatásával elkészült a terápiás szoba a Gyermekek Átmeneti Otthonában, november 16-án. 

 

Radványi Gábor alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy a Kőbányai Önkormányzat a Hungarocontrol pályázatán nyert el támogatást, melyet önerővel kiegészítve alakította ki a terápiás szobát.

 

Az átadón Mihály Blanka, az intézmény vezetője elmondta, hogy az átmeneti gondozásban részesülő gyermekek és családjaik pszichés segítséget kaphatnak a traumák és a mindennapi nehézségek feldolgozásához. A kialakított terápiás helyiség bútorokkal és fejlesztő-, valamint pszichológiai eszközökkel, játékokkal  áll a rászorulok rendelkezésére. A rendezvényen a Hungarocontrolt Deák Krisztina képviselte.

 

Forrás: Kőbánya.hu

Saturday, 03 September 2016 13:54

BÁRKA sportnap szeptember 17-én

Sportnap lesz a BÁRKA Kőbányai Humánszolgáltató Központ szervezésében szeptember 17-én 10:00-13:30 óra között. További részletekért kattintson a plakátra, valamint látogasson el az intézmény honlapjára: www.bkhk.hu 

Forrás: BÁRKA Kőbányai Humánszolgáltató Központ, Kőbányai Önkormányzat

Published in Sport
Wednesday, 11 May 2016 20:24

Családi Nap a Bárkában június 4-én

Családi Nap lesz a Bárkában június 4-én, szombaton 10-14:00 óra között. Részletekért kattintson a plakátra! 

Published in Aktuális

Húsvéti játék-, könyv- és sportszerbörze a Bárka Kőbányai Család- és Gyermekjóléti Szolgálatban március 19-én, szombaton 9-13:00 óra között.

Published in Aktuális

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az idei évben is közzétette az Erzsébet program új pályázatait, melyre a nyugdíjasok, nagycsaládosok, és hátrányos helyzetű személyek pályázhatnak. A pályázatok elektronikus benyújtásához a pályázni kívánók segítséget kaphatnak a kőbányai Bárka Család– és Gyermekjóléti Szolgálatánál és a Bárka Pongrác Közösségi Házban, az alábbi időpontokban:

Bárka Család– és Gyermekjóléti Szolgálat (Budapest, Sibrik Miklós út 76-78)
- Hétfő: 16.00- 18.00
- Kedd: 13.00- 17.00
- Szerda: 13.00- 17.00
- Csütörtök: 13.00- 12.00; 13.00-15.00
- Péntek: 10.00-12.00; 13.00- 15.00

Bárka Pongrác Közösségi Ház (1101 Budapest, Gyöngyike  u . 4.)
- Hétfő: 10.00 -12.00; 13.00- 15.00
- Kedd: 10.00-12.00
- Szerda: 10.00-12.00
- Csütörtök: 10.00-12.00; 13.00- 15.00
- Péntek: 10.00-12.00; 13.00- 15.00

Forrás: Kőbánya.hu

Published in Közösség

Adventi játék, könyv és sportszer börze lesz december 5-én, szombaton, 9-13:00 óra között a BÁRKA Kőbányai Családsegítő Szolgálatban! A belépés ingyenes! 

Szeretettel várunk mindenkit, aki olcsón szeretne vásárolni jó állapotú játékokat, könyveket és sportszereket!

Cím: 1108., Bp., Sibrik Miklós út 76-78.
Időpont: 2015. december 5., szombat, 9-13:00 óra

BÁRKA Kőbányai Családsegítő Szolgálat

Published in Közösség
Page 1 of 4

Édua Infomédia

Top Desktop version