Kőbányai Közösségi Hírlap

A Diósgyőri utca Cserkesz és Gergely utcák közötti szakasza 2017. május 3-án 10 órától egyirányú lesz. A Diósgyőri utca útburkolata a Cserkesz és a Gergely utca közötti szakaszon 5,8 m széles, május 3-ig kétirányú forgalmi renddel. A járművek a páratlan oldalon összefüggően parkolnak, így a megmaradó, körülbelül 3,8 méter széles útpálya nem elég széles a kétirányú forgalomhoz. Ezért döntött úgy a Kőbányai Önkormányzat, hogy ezen a szakaszon bevezeti az egyirányú forgalmat.

A tervek 2016-ban elkészültek, a szükséges jóváhagyások és az anyagi fedezet biztosítása után május 3-tól vezetik be az új forgalmi rendet, melyre 3 hónapig külön táblák is felhívják a figyelmet. A parkolóhelyek kezdetét és végét burkolati jelek jelölik.

 

Forrás: Kőbányai Önkormányzat, Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.

Kategória: Közlekedés

A napokban fejeződik be az egykori agyagbánya, majd hulladéklerakó területének fásítása, a Harmat utca és Sibrik Miklós út által közrefogott területen. Miután a hulladékprobléma nagy részét az FKF Zrt. jogelődje idézte elő az évtizedek során, a rekultiváció költségeiből a főváros is részt vállal. A mostani fásításhoz 10 millió forintot szavazott meg a főváros tavaly decemberben, a kertészeti tervezés és kivitelezés pedig a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. feladata volt.

Miután a „szánkózó domb” rekultivációját az önkormányzat már néhány éve elvégezte, idén tavasszal a terület még rendezetlen nyugati és déli oldalára telepítettek fákat és cserjéket. A növénytelepítés előtt változó vastagságban termőföldet hordtak a törmelékhalmokra. A kerttervezők olyan növényfajokat választottak a ligeterdőhöz, amelyek várhatóan beérik a mostoha talajadottságokkal. Az elültetett 393 darab lombos fa 9 fajtából tevődik össze; van köztük 110 juhar, 77 platán, 52 ezüst hárs, 39 mezei juhar, 38 közönséges nyírfa, és mások, míg a 122 örökzöld között telepítettek 50 fekete fenyőt és 46 tiszafát. Nem kevesebb, mint 715 darab, legalább 46 centiméter magas cserjét is ültettek, melyek zöme orgona és fagyal. 

A telepítéssel megbízott vállalkozó a szerződés szerint 1 év garanciát vállal arra, hogy a növények megmaradjanak és amelyek esetleg elhalnak, azokat saját költségére pótolja. A továbbra is zárt terület gondozása - mint az öntözés, metszés, fűkaszálás, környezetvédelmi monitorozás, gázelvezető rendszer működtetése - változatlanul a Vagyonkezelő feladata marad.

Forrás és kép: Kőbányai Önkormányzat

Harmadik alkalommal rendeznek két órás futó-rekordkísérletet az Óhegy parkban május 13-án, szombaton 10-12:00 óra között. További részletek a plakáton! 

Az esemény Facebook oldala EZEN a linken érhető el.
Helyszín: Óhegy parki futókör, Óhegy park 
Időpont: 2017. május 13., szombat 10-12:00 óra

Kategória: Sport

Magyarország legnagyobb szabadidősport eseménye, a Kihívás Napja alkalmából a Kocsis Sándor Sportközpont és a Kőbányai Önkormányzat futónapot szervez. A cél, hogy az Óhegy parki futókörön minél többször „körbefussuk” Budapestet. 

Helyszín: Óhegy park, futókör
Időpont: 2017. 05. 31., szerda, 9-18:00 óra között

További részletek a plakáton!

Kategória: Sport
2017. március 26., vasárnap 08:50

Kőbányán egyre többen várják a május 1-jét

…és hogy miért?.....mert ez a nap évek óta - pontosabban 7 éve - a halakról is szól. Úgy tűnik bevált, a közönség megszerette a HALMAJÁLIS-ra keresztelt munka ünnepét. A szervezők szakítottak a hagyományos virsli-sör hangulattal, és ma már nem lehet halászlé nélküli majális Kőbányán. A helyszín is évek óta változatlan, vagyis az egész napos eszem-iszom és szórakozás a Csősz Torony melletti Óhegy parkban lesz. A Szegedi Halászcsárda jóvoltából a gigantikus méretű, 1000 literes óriásbográcsban rotyog majd a piros leves.

 

Talán nem véletlen a kőbányai emberek halak és halételek iránti vonzalma. Egy kis történeti visszatekintés….. A halászléről híres, óbudai Sipos étterem alapítója, Sipos Ferenc Kőbányán nyitotta meg első vendéglőjét a Martinovics téren. Felismerte, hogy a halászcsárdának nem kell feltétlenül a folyók, tavak közelében lenni. Az emberek hajlandók kisebb-nagyobb kirándulást is tenni egy jó halászléért, sült halért, viszont a kellemes környezet, a kiszolgálás és a jó közlekedés nagyon fontos számukra. A 26-os, 28-as és 37-es villamosok, amelyek megállója a vendéglő közelében volt, 10-15 perc alatt kihozták az embereket a belvárosból. A korabeli tudósítások szerint a kalauzok az utcanevek helyett „Halászkert megálló, leszállás” mondták.

 

A korábbi évekhez hasonlóan most is lesz „Kié a legjobb kőbányai halászlé?” főzőverseny, amelyre idén 26 csapat jelentkezett. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján bátran kijelenthetjük, hogy a zsűrinek idén sem lesz könnyű dolga. A kőbányai csapatok rendkívül ötletes, kreatív halászlét készítettek.
Fődíj: a nyertes csapat egy hosszú hétvégét tölthet, és horgászhat az arlói horgásztónál.
Zsűritagok többek között Bényi Ildikó – műsorvezető, Benkő László – zenész, Straub Dezső – színművész, Zimon András – újságíró, főszerkesztő. A zsűri elnöke: Gyarmati Károly – mesterszakács.

Programok a szokásos majális jellegű szabadtéri lehetőségeken túl:
10:00 Májusfa kitáncolás – Táncház (Tébláb AMI néptáncegyüttes)
11:00 Huzavona – játszunk pantomimet! Interaktív dramatikus játék, a Dvorák Patka Színház előadása
12:30 Kovács Réka – Kiss Péter Duó koncert
14:00 Macskakirály – Pódium Színház mesejátéka
15:30 - 16:15 Kőbánya Blues Band koncert
16:45 - 17:30 Ceaser’s Bread koncert
18:00 – 19:30 Vörös István koncert
20:00 ZENEVONAT SZUPERKONCERT AZ LGT SZÁRJAIVAL (Karácsony János, Solti János)

Gyerekeknek: vidámpark, kézműves foglalkoztató, játszóház, sétakocsikázás.

A rendezvény valamennyi programja ingyenes.

A rendezvényről készült előzetes videó EZEN a linken, vagy a cikk alatt tekinthető meg.


Forrás: Szente Hilda, Somorai László, képek: Kőbánya.hu

Kategória: Közösség
2017. március 20., hétfő 12:52

Hulladékgyűjtési akció április 22-én

A Kőbányai Önkormányzat várja a városi környezet tisztasága iránt elkötelezett kerületi lakosokat közös kerülettakarítási, hulladékgyűjtési akcióra a Föld Napja alkalmából 2017. április 22-én, szombaton 9 órakor. Minden résztvevő a KŐKERT Kft.-től meglepetés ajándékot kap. A szükséges eszközöket (zsákok, kesztyűk stb.) a KŐKERT Kft. a helyszíneken biztosítja.

Helyszínek:
- Bánya utca (volt iskolaépület mögötti terület)
- Barabás utca (MÁV-kerítés mellett)
- Tárna utcai zöldterület (Gránátos utcánál)
- Álmos utcai erdő (Korányi Frigyes erdősor 1. melletti terület)
- Hangár utcai erdő

Az Önkormányzat várja továbbá a kerületi iskolák tanár- és diákközösségeit 2017. április 21-én (pénteken) az intézményeik környezetének megtisztítására. Az intézmények előzetes jelentkezés alapján vehetik át az eszközöket a KŐKERT Kft.-től.

Jelentkezni és további tájékoztatást a Kőbányai Önkormányzat Városüzemeltetési Osztályán, a +36 1 4338 283 telefonszámon lehet kérni.

A felhívás EZEN a linken és a képre kattintva érhető el.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Kategória: Közösség

A Kőbányai Önkormányzat idén hetedik alkalommal rendezi meg a Kőbányai Halmajálist, amely május 1-jén egész napos kikapcsolódást ígérő programsorozattal várja a családokat az Óhegy parkban. A Halmajálison ismét lesz halászléfőző verseny, amelyre várják baráti, munkahelyi és lakóhelyi közösségek, valamint társaságok és civil körök jelentkezését. 

További részletekért kattintson a plakátokra!

  

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Kategória: Közösség
2016. december 08., csütörtök 08:34

Erdőt ültetnek a Gergely-bánya területére

Tízmillió forinttal támogatja Budapest a növénytelepítést a kőbányai Gergely-bánya területére - döntött a Fővárosi Közgyűlés. A testület 28 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatta a javaslatot. A kerületi önkormányzat terve szerint 393 lombos fát, 122 örökzöld fát és 715 cserjét ültetnek majd el.

A X. kerületben a Gergely utca, a Sibrik Miklós út, a Harmat utca és a Noszlopy út által határolt, mintegy 26 hektár nagyságú területen helyezkedik el az úgynevezett Gergely-bánya, ahol az 1900-as évek elejétől termeltek ki agyagot, a bányaművelést 1992-ben befejezték. A felhagyott bányarészeket az 1950-es évektől építési és kommunális hulladékkal töltötték fel, 1989-től engedélyezetten csak úgynevezett inert (építési, bontási) hulladékot rakhattak le itt. A bányaművelés felhagyása után 2004 végéig folyt rekultiváció.

A terület jelentős része alatt található kommunális hulladék bomlásának következtében gázképződés tapasztalható, míg a talaj- és esővizek által a lerakott hulladékból kioldott szennyezőanyagok a határértéket jelentősen meghaladó mértékben csurgalékvíz-szennyezést okoznak. Emiatt a területen határozatlan idejű építési tilalom áll fenn, a hasznosítás lehetősége rendkívül korlátozott. Folyamatos gáz- és talajvíz-monitoringozást kell végezni, továbbá a bányapillérre épített néhány ház védelmében folyamatosan gázelszívót kell üzemeltetni.

A kőbányai önkormányzat folyamatosan, évente 100-120 millió forintot kénytelen a terület őrzésére, a gázelszívó rendszer üzemeltetésére, a környezetvédelmi monitoringozásra, valamint a növényzet ápolására, bővítésére fordítani.

A támogatást megadását az előterjesztők azzal indokolták, hogy az egykori bánya területére mintegy negyven éven át hordott hulladék nemcsak a kerületből, hanem Budapest egész területéről érkezett. A kerületi önkormányzat terve szerint 393 lombos fát, 122 örökzöld fát és 715 cserjét ültetnek majd el.

Forrás: MTI

Az egykori Gergely-bánya az űjhegyi lakótelep szomszédságában, a kép forrása: Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény

A legfrissebb kerületi körözési arcképcsarnokba fűkasza-, pénztárca- és ékszertolvajok kerültek, akiknek tartózkodási helyéről minél többet szeretnének megtudni a kőbányai rendőrök. Két elkövetőről videó-felvétel, míg a másik kettőről grafika áll rendelkezésre.

Fűkaszákat lopott

A X. kerületi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, aki 2016. november 6-án 11 óra 45 perc körül egy Maglódi úti telephelyen található melléképületbe az ablakon keresztül bement és ellopott két fűkaszát. Az elkövető 55-60 év körüli, vékony testalkatú férfi. Haja őszes. A bűncselekmény elkövetésekor baseballsapkát, kék-fehér kabátot, kék nadrágot és fekete cipőt viselt.

Az elkövetőről a nyomozóhatóságnak videó-felvétel áll a rendelkezésére, amely ERRE a linkre vagy a képre kattintva tekinthető meg.

 

Pénztárcát lopott

A X. kerületi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, aki 2016. november 10-én 14 óra 45 perc és 14 óra 55 perc közötti időben egy kőbányai bevásárlóközpont üzletéből ellopott két terméket, majd az üzlet raktárából eltulajdonította a sértett pénztárcáját a benne lévő személyes irattokkal, bankkártyákkal és készpénzzel együtt.

A nőről a nyomozóhatóságnak videó-felvétel áll a rendelkezésére, amely EZEN a linken vagy a képre kattintva érhető el.

Ékszereket loptak

A X. kerületi Rendőrkapitányság nyomozást indított lopás vétség miatt két nő ellen, akik 2016. november 3-án 13 óra és 14 óra között becsengetettek egy idős asszony Halom utcai otthonába és ismerősének adták ki magukat. Az egyik elkövető elterelte az idős nő figyelmét, amíg a másik értékek után kutatott és a talált ékszereket ellopta.

A két nőről grafika készült:

 

Az egyik elkövető 55-60 éves, 165-170 centiméter magas, átlagos testalkatú nő. Haja 5-6 centiméter hosszú, vörös színű. A bűncselekmény elkövetésekor fekete, térdig érő kabátot viselt, fekete lakk táska volt nála.

A másik elkövető 60-65 éves, 140-145 centiméter magas, átlagos testalkatú nő. Haja hosszú, egyenes, fekete színű. A bűncselekmény elkövetésekor fekete-fehér mintás pulóvert, fekete nadrágot és egy fehér kapucnis barna steppelt kabátot viselt.  


Aki felismerte őket

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételeken és a grafikákon látható személyeket felismeri, jelenlegi tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06-1-263-7200-ás telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy írjon a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend
2016. november 18., péntek 10:36

Véradás Kőbányán 23-án

Az év utolsó hónapjában is lesz lehetőség  a Magyar Vöröskereszt szervezésében lakossági véradásra a X. kerületben.

Szeretettel várjuk a másokon segíteni szándékozókat a következő helyszínen:
- 2016. december 23. 14:00-18:00, Szent László Plébánia, Bp. 1102 Szent László tér 25.

A regisztrációhoz személyi igazolvány, lakcím kártya és Taj szám feltétlenül szükséges!

"Aki vért ad, életet ad"

Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete

Édua Infomédia

Top Desktop version