Kőbányai Közösségi Hírlap

Kultúra, perszóna és história

Sörgyár ihlette a legújabb Kolodko szobrokat

Két új miniszoborral gazdagodott Budapest, Kőbányán most először tűnnek fel a jellegzetes Kolodko-figurák. A Dreher Sörgyárak története ihlette a szobrászt a legújabb szobrok elkészítésekor.

A Dreher-család múltja regénybe illő, évszázadokon átívelő történet. Az 1854-ben alapított Kőbányai Serfőző Társaságot ma Dreher Sörgyárakként ismerjük, a sörfőzdét idősebb Dreher Antal virágoztatta fel saját találmánya, a ma Vienna Lágerként ismert sör révén. Ő kezdett sörgyártásba is Pesten, halála után pedig fia és unokája, ifjabb Dreher Antal és Dreher Jenő fejlesztette tovább a Kőbányai Sörgyárat, ami hamarosan az ország legnagyobb sörgyára lett.

„A Drehertől-Dreherig filozófiánk mentén a tavalyi 165 éves jubileumi évforduló fontos mérföldkő volt az életünkben, amely többek között egy rendhagyó kiállítást és sörtúrát is magába foglalt, most pedig a múzeum modernizálásával, felújításával folytatódik” – mondta Szabó Ibolya, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetője. Hozzátette: „a különleges szobrokat a sörgyár története inspirálta és azok szorosan kapcsolódnak a sörgyártáshoz is. A miniszobrok a sörtúráink keretén belül kerülnek bemutatásra, a megújuló és a hamarosan újra megnyitó sörmúzeumunkkal együtt mutatjuk be őket a nagyközönségnek”.

A két miniszobor két ikonikus jelenetet mutat be. Ezekből az egyik a gyár udvarán egy valódi, korabeli söröshordón álló, Dreher Antalt ábrázoló szobor, kezében a jellegzetes sétapálcájával, a háttérben pedig Európa egyik legszebb főzőháza látható.  A gyár előtt áll a másik szobor, amely egy valódi mészkőhídon álló olyan söröskocsit ábrázol, amelyet két dreheres ló húz.

 

„A sörgyár hangulata és története azonnal megérintett, amikor bejárhattam pincétől a padlásig, láttam az Eiffel-iroda által tervezett „léhűtő” padlást, a 100 éves Zsolnai csempéket, a söröslovakat, a százéves hordókat. Azért pedig külön örültem a felkérésnek, mert így most már Kőbányán, Budapest mértani közepén is megjelenhetnek a szobraim” – mondta el a szobrokat megálmodó és elkészítő Kolodko Mihály.

„Célunk, hogy ezekkel a fejlesztésekkel mi is erősítsük Kőbánya bekapcsolódását Budapest turisztikai életébe, és a sörrajongók, illetve a sörtörténet iránt érdeklődőknek bemutassuk a Dreher múltját és jelenét” – mondta Szabó Ibolya.

A Tv10 riporterének Szabó Ibolyával, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetőjével készített interjúja a cikk alatt tekinthető meg.

Forrás és képek: dreherzrt.hu, Kolodko Art Facebook oldala, centrumtv.hu

Wednesday, 15 July 2020 10:13
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Nyáresti szerenád a Tutta Forza zenekar szólistáival augusztus 19-én,  szerdán  18 órától!

Helyszín: A Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény udvara
1102 Budapest, Füzér utca 32.

A belépés díjtalan!

Forrás és további információ: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

 

Friday, 10 July 2020 10:59
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a Kőbányai Bringás csapata népszerű budapesti éjszakai kerékpártúráját. A túrán ezúttal nem csak a gyönyörű éjszakai Budapest csodálható meg, hanem a méltán híres Kolodko szobrokat is fel fogják keresni.

Túravezető: Kőbányai Bringás - Kolopi Anikó
Túra időpontja: 2020.08.19. (szerda), 21:00 óra (találkozó 20:30-tól)
Találkozó helye: Budapest, X. kerület Szent László téren a templom előtt
Várható visszaérkezés: 02:00 óra körül

Várható útvonal: Szent László tér –Városliget- Margit híd - Szél Kálmán tér - Budai vár - Rakpart- Szabadság tér - Újhegyi sétány
Táv: kb. 35 km
Túra nehézsége: könnyű
Részvételi feltétel: a túra ingyenes, de regisztrációköteles!


 

Jelentkezés: Kőbányai Bringás Facebook oldalán "Ott leszek" gomb majd a helyfoglalásnál felvillanó kérdésre igen válasz adása. Helyfoglalásnál, amennyiben több helyet foglal valaki, kérik megadni az összes résztvevő nevét.

Jelentkezni lehet: 2020 08.02. - 2020. 08. 17. éjfélig. Határidő után is fogadnak jelentkezést szabad férőhelyek függvényében. Maximális létszám 60 fő

Részvételi feltétel: közúti közlekedésre alkalmas kerékpár, kresz szabályok betartása, szervezők kérésének betartása.

A túra nem lezárt útvonalon halad! 

Forrás és további információ: Kőbányai Bringás Facebook oldala

Monday, 06 July 2020 09:52
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

2020. augusztus 06-án, csütörtökön  18:00 órától a Tutta Forza zenekar koncertje látható és hallható az Újhegyi Közösségi Ház előtti sétányon.

A szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!

Cím: 1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.

A belépés díjtalan!

 

Forrás és további információ: korosi.org

 

Monday, 06 July 2020 00:00
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Szabadtéri operagálát rendez augusztus 19-én a Magyar Állami Operaház: az Eiffel Műhelyház körüli parkban a dalszínház művészei mellett Jonas Kaufmann tenor is fellép. - közölte az intézmény az MTI-vel.

Az összegzés felidézi, hogy bár az elmúlt évek legnagyobb operaházi beruházása, az Eiffel Műhelyház hivatalos átadása márciusban meghiúsult a veszélyhelyzet miatt, a munkálatok az előadások számára ellehetetlenült időszakban is folytatódtak. Megtörtént a komplexumot körülvevő, Kodály Zoltán nevére keresztelendő park tereprendezése és füvesítése, elkészültek a parkolók és a teljes közönségforgalmi közlekedési rendszert is kialakították.

"Az így létrejött egyhektáros közösségi tér a szabad ég alatt teremt lehetőséget az Opera művészeinek arra, hogy grandiózus keretek között térhessenek vissza a zeneszerető közönséghez. 20 kiváló magyar operaénekes három magyar karmester vezényletével, valamint az Opera zenekarának és énekkarának támogatásával ad elő egy-egy népszerű áriát - a művészeket az elmúlt időszak legtöbbet veszített magánénekesei közül válogattuk" - olvasható a közleményben.

A Parkfoglaló gála vendége Jonas Kaufmann lesz, aki viszont 2013, tehát első magyar operaházi fellépése óta nem énekelt operát budapesti közönségének.

A közlemény szerint a műsor első két részében a nemzetközi és magyar operairodalom népszerű részletei csendülnek fel Donizettitől Puccinin és Wagneren át Ránki Györgyig, de a könnyedebb műfaj felé is kitekintenek: az operai igénnyel megírt Porgy és Bess, a West Side Story és A denevér című darabokkal.

A Parkfoglaló gálán az Opera szólistái - Balga Gabriella, Bátori Éva, Boncsér Gergely, Fodor Bernadett, Fried Péter, Haja Zsolt, Kálmándy Mihály, Keszei Bori, Kovácsházi István, László Boldizsár, Meláth Andrea, Palerdi András, Rálik Szilvia, Schöck Atala, Szabóki Tünde, Szántó Andrea, Szegedi Csaba, Szemere Zita, Szvétek László és Wiedemann Bernadett - lépnek fél év után újra közönség elé.

Az este harmadik részében Jonas Kaufmann válogat legkedvesebb áriáiból. Jonas Kaufmann műsorát hangversenyeinek állandó karmestere, Jochen Rieder vezényli.

A gálán közreműködik a Magyar Állami Operaház Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor). Az Opera Zenekart a magyar művészek programjában Kocsár Balázs főzeneigazgató, Medveczky Ádám korábbi főzeneigazgató és Rajna Martin ifjú karmester irányítja, neki ez az este operai debütálást is jelent. Az est rendezője Almási-Tóth András, az Opera művészeti igazgatója, az óriáskivetítőn látható balettetűdöket Solymosi Tamás balettigazgató válogatta. A gálaest háziasszonya Gyüdi Melitta, az Opera Café című televíziós magazin műsorvezetője.

"A Magyar Állami Operaház a legmesszebbmenőkig figyelemmel van a hatósági előírásokra: rendezvénye 500 fő feletti, ám szabadtéri ültetett esemény, amelyen minden szék névre szól. A Kőbányai útról történő beléptetéshez hőmérő kaput helyeznek el, amely az esetleg lázasan érkező vendégeket visszafordítja. A maszkhasználat - összhangban a hatályos rendelkezésekkel - nem kötelező, ám ajánlott" - olvasható a tájékoztatóban.

A részletes műsorért és online jegyvásárlásért kattintson IDE!

Forrás: MTI

Saturday, 04 July 2020 11:04
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Idén kicsit máshogy, de lesz Múzeumok Éjszakája!

Aki azt gondolta, hogy a világjárvány útjába állhat a múzeumok szerelmesei számára legkedvencebb éves programnak, az pozitívan csalódhat: ha nem is úgy, mint máskor, de lesz Múzeumok Éjszakája 2020-ban is. Mégpedig online formában!

Mostantól kezdve érdemes egyre többet és többet figyelni a Múzeumok Éjszakája közösségi oldalait (Facebook és Instagram), ahol igazi csemegékkel várnak minden érdeklődőt. Kisfilmek, érdekes posztok, és még egy játék is érkezik – természetesen nyereménnyel együtt.

Maga az online esemény pedig, amely változatlanul június 27-én lesz, egy kvízjátékkal egybekötött virtuális sétára hívja az érdeklődőket a magyar múzeumokba. A kvízjáték a Múzeumok Éjszakája honlapján lesz majd elérhető. Minél többet válaszol meg a frappáns és érdekes kérdések közül, annál nagyobb eséllyel lehet Öné a főnyeremény: egy 30 ezer forint értékű Feldobox ajándékkártya, vagy a nagyértékű nyeremények valamelyike: a Ferencváros 2018-19-es bajnokcsapatának minden tagja által aláírt futball-labda, és egy családi belépő a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba.

Forrás: Múzeumok Éjszakája Facebook oldala

Thursday, 11 June 2020 18:14
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Az Új Közlekedési Múzeumnak otthont adó Északi Járműjavító területén 1867 és 2009 között az ország legjelentősebb vasúti járműjavító bázisa működött. A 70-es években közel 3400-an dolgoztak itt, sokak második otthonává vált, pezsgő kulturális és sportélettel igazi közösségi térré nőtte ki magát. Ebben a szellemiségben épül majd meg ezen a területen az Új Közlekedési Múzeum.

Intézményünk számára kiemelten fontos, hogy összegyűjtse és megőrizze az épülettel és annak környezetével kapcsolatos emlékeket. Ebben szeretnénk kérni a volt dolgozók, közlekedésbarátok segítségét.

Múzeumunk várja mindazon felajánlók jelentkezését, akik az Északi Járműjavítóban készült fényképekkel, dokumentumokkal hozzá tudnak járulni gyűjteményünk gazdagításához.

Várunk az Északi Járműjavítóról készült:

- digitális fotókat
- papírpozitív fényképeket (egyenként vagy albumba ragasztva)
- plakátokat, képeslapokat
- prospektusokat, nyomtatott beszámolókat, iratokat, tervrajzokat
- negatív fényképet (üveglemezen, celluloid lemezen vagy tekercsen).

A felajánlásokat az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen lehet jelezni, ezt követően archívumunk munkatársai egyénileg veszik fel az adományozókkal a kapcsolatot.

Őrizzük meg együtt közös emlékeinket!

Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Friday, 15 May 2020 09:33
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

A Múzeumok Nemzetközi Napja alkalmából rendhagyó tanítási napot szervez 2020. május 18-ára a Mozaik Múzeumtúra a felső tagozatos általános iskolások számára.

A DEMÓ névre hallgató program virtuális élményekkel szólítja meg az 5-8. osztályos tanulókat, egy digitális órarend, vidám edukációs applikációk, videók felhasználásával. A virtuális esemény fő célja, hogy népszerűsítse a múzeumpedagógia újdonságait, innovációit, megmutatva, hogy a múzeumok hogyan tudják segíteni az oktatás mindennapjait. A programban közel húsz múzeum vesz részt, ahol történelmi, irodalmi, néprajzi, zenei múzeumpedagógiai foglalkozások várják a regisztráló diákokat, tanárokat, iskolákat. 

További információ:  https://felelosszulokiskolaja.hu/oktatas/demo-rendhagyo-iskolai-muzeumi-oktatasi-nap-a-mozaik-muzeumturaval 

Forrás: felelosszulokiskolaja.hu

Thursday, 14 May 2020 10:37
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Édua Infomédia

Top Desktop version