Kőbányai Közösségi Hírlap

Kultúra, perszóna és história

Április 21-én, szerdán újraindul a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Könyvtári Cserepont szolgáltatása, amellyel az előzetesen igényelt, előjegyzett műveket a fővárosi bibliotékákba való belépés nélkül lehet kölcsönözni.


A FSZEK hétfői közleménye szerint a fokozatos újranyitás első ütemeként indítják újra a szolgáltatást.

Hangsúlyozzák, hogy a FSZEK az olvasók érdekeit szem előtt tartva a szolgáltatás szüneteltetése alatt a mintegy 120 ezer érvényes könyvtári tagság és több mint 200 ezer kölcsönzött dokumentum lejáratát folyamatosan hosszabbította. Mivel a könyvtár még nem nyithat ki, jelenleg is csak azoktól kéri a korábban kikölcsönzött dokumentumok visszahozását, akik a Könyvtári Cserepontokon kölcsönözni szeretnének.

A FSZEK olvasóbarát intézkedésként ismét ingyenessé tette az előjegyzést. A könyvtár a folyamatosan beszerzett könyvújdonságokkal is várja olvasóit. Az igények leadására hétfőtől nyílik lehetőség. A cserepontokon a beiratkozás, a kölcsönzött művek visszaadásának lehetősége és az esetleges tartozások rendezése is biztosított. A könyvtár az olvasók biztonsága érdekében a visszavett könyveket 72 óra karantén után teszi újra hozzáférhetővé.

A Könyvtári Cserepont szolgáltatás részleteiről, nyitvatartásáról a FSZEK megújult honlapján, a közösségi médiafelületeken és e-mailben is tájékoztatja olvasóit.

A közleményben kitérnek arra is, hogy az előfizetett és közvetített adatbázisok továbbra is ingyenesen elérhetők a könyvtári tagok számára. Akik nem rendelkeznek tagsággal, az online regisztrációt követően 30 napig használhatják egy napijegy áráért az adatbázisokat. Ugyancsak rendelkezésre áll továbbra is a Könyvtár otthonról tanulástámogató információs szolgáltatás telefonon, e-mailben és Skype-on.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a szolgáltatások további bővítését a jogszabályok és a járványhelyzet függvényében tervezi - írják a közleményben.

Forrás: MTI

Tuesday, 20 April 2021 10:17
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Best of Geszti online koncert 2021. május 1-jén,  szombaton  19 órától a Kőrösi Kulturális Központ Facebook oldalán!

Fellépők:

Gyenge Lajos - dob
Studniczky László -basszusgitár
Kormos János - gitár
Kálmán Tamás KÁTÉ - gitár
Erdélyi Péter - billentyűk, zenekarvezető
Lengyel Johanna - vokál
Zabos Regina -vokál
Geszti Péter - ének, rap 

A koncert díjtalanul tekinthető meg a Kőrösi Facebook oldalán május 2-án vasárnap 22 óráig.

Forrás: korosi.org

 

Friday, 16 April 2021 08:26
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

A Kőrösi Kulturális Központ digitális fotópályázatot hirdet KŐBÁNYA KÉPEKBEN címmel - olvasható a korosi.org-on. Olyan pályaműveket várnak, amelyekben a pályázó megmutatja Kőbánya ezer arcát, legyen az akár a kerület jelentősebb történelmi helyszíne, épülete, nevezetes eseményt megörökítő fotó, vagy akár csak egy enteriőr, amolyan kis zegzug, bármilyen szimbólum, tárgyfotó, ami Kőbányára utal. Fontos, hogy az alkotó mutassa be, „fotósszemmel” milyennek látja Kőbányát.


Kép forrása: korosi.org

Pályázati feltételek:

A pályázó legyen

- kőbányai lakos, Kőbányán dolgozó személy
- vagy Kőbányai Fotóklub tagja
- vagy Kőbányai Képző- és Iparművészek Egyesülete (KKIE) tagja

Nevezési feltételek:

A képeket JPG formátumban, SRGB színmódban várják. A képek hosszabbik oldala pontosan 3000 px. Az alkotás terjedelme legalább 3 MB méretű legyen. A pályázónak rendelkeznie kell a képek nagyfelbontású változatával (legalább 3600 px hosszabbik oldal), mert elfogadás esetén azt kéri be a szervező.

Pályázni legfeljebb 3 db saját fotóval lehet, továbbá a pályázatra 3 évnél régebbi művek nem adhatóak le. A pályázatra sorozatok nem nevezhetők.

Kérik, mellékelni a nevezési lapon:

-  az alkotás címét
-  a készítés dátumát és helyszínét
-  a pályázó nevét, elérhetőségét (e-mail, telefon)

Az elkészült alkotásokat digitális formában várják. Kérik feltüntetni a Kőbányai Fotóklub, a Kőbányai Képzőművészek tagságát, ha van.

Beérkezési határidő: 2021. május 31.

Jelentkezés módja

A jelenleg Magyarországon érvényes  járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel KIZÁRÓLAG E-MAILBEN, a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre várják a jelentkezést.

A beküldött pályamunkákat szakmai zsűri bírálja el. A nyertes pályázatokat oklevéllel, a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény számára készített képeslapsorozatban való szerepléssel díjazzák. Az elkészült nyomdai képekből az alkotó tiszteletpéldányt kap. Az alkotó tudomásul veszi, hogy a későbbiekben értékesítésre kerülő példányokból származó bevétel kizárólag a Kőrösi Kulturális Központot illeti. A díjazott pályaműveket a Kőrösi Kulturális Központ honlapján, valamint Facebook-oldalukon teszik közzé.

A pályázók munkáik átadásával automatikusan elfogadják a pályázat feltételeit, valamint beleegyeznek abba, hogy a Kőrösi Kulturális Központ webes felületein publikálhatja a pályaműveket. A pályázó a pályázatra való jelentkezéssel hozzájárul továbbá teljes nevének nyilvános feltüntetéséhez a pályázat, valamint a kiállítás során.

Nevezési lap letölthető innen: KŐBÁNYA KÉPEKBEN_fotópályázat_Jelentkezesi lap.docx!

A pályázattal kapcsolatban további információ a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen kérhető.

Forrás: korosi.org

Thursday, 01 April 2021 09:07
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

A magyar költészet napja Kőbányán 2021. április 15-én, csütörtökön 11 órától! Vendég: Lackfi János, Lackfi Dorottya és Sinha Róbert

 
Képek forrása: korosi.org

Lackfi János megzenésített verseit Lackfi Dorottya és Sinha Róbert előadásában hallhatjuk. A verseket felkonferálja: Lackfi János.

Az online program a Kőrösi Kulturális Központ Youtube csatornáján és a Facebook-oldalán követhető, kizárólag az előadás valós idejében.

A megtekintés díjtalan!

A fotókat készítette: Princz Mihály

Forrás: korosi.org

Wednesday, 31 March 2021 11:31
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Ingyenes online előadással ünnepel a színházi világnapon a Budapesti Operettszínház: március 27-én, szombaton a Bozsik Yvette rendezte János vitéz című produkciót láthatja a közönség.

Az operettszínház hétfői közleményében emlékeztetnek arra, hogy a színházi világnapot már második alkalommal tartják meg járványügyi zárás idején. Az operettszínház ezzel az online előadással szeretné mégis közel hozni nézőihez a színházi élményt ezen a különleges napon.

Mint írják, Bozsik Yvette rendezésében egy igazi Petőfi-mesevilág tárul a közönség elé. A színház YouTube-csatornáján megtekinthető előadás közben a nézők akár élő chatben is üzenetet küldhetnek a művészeknek.


Kép forrása: Budapesti Operettszínház Facebook oldala

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezéseként 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Mint a közleményben kiemelik, a jelen helyzetben talán fontosabb az összetartozás érzése, mint valaha. A Nemzetközi Színházi Intézet felkérésére minden évben a szakma egyik kiemelkedő művésze vagy alkotója fogalmazza meg üzenetét a színházkedvelők számára. Az idén Helen Mirren Oscar-díjas színésznő írt a színházi világnapra üzenetet, amelyet a Budapesti Operettszínház képviseletében Nádasi Veronika Csillag-díjas és Homonnay Zsolt Jászai Mari-díjas színművész tolmácsolásában hallhat a közönség az online előadás közvetítése előtt.

Forrás: MTI

Monday, 22 March 2021 14:14
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

A Kőrösi Kulturális Központ "A piros, a fehér és a zöld" című fotópályázatot február elején írta ki, s lényege szerint olyan fényképek készítésére, beküldésére biztatta a közönséget, melyen nemzeti színeink valamilyen szokatlan, de méltó előfordulását, egymás mellettiségét örökítik meg. A pályázat 4 hete alatt folyamatosan érkeztek a pályamunkák, és a verseny lezárásakor összesen 480 kép érkezett be. A fotók jellemzően a trikolort valamilyen természeti környezetben, vagy véletlenszerű tárgyi együttállásban ábrázolták.

A pályázat témája megmozgatta nem csak a kerület, nem csak a főváros profi és hobbifotósait, de az ország minden tájáról érkeztek pályamunkák, sőt még határainkon túlról is. 

Természetesen a beküldött fotók nagy száma a zsűri munkáját nem könnyítette meg. A zsűri tagjai voltak:

Szepesi Julianna a MAFOSZ Pályázati és Kiállítási Bizottságának elnöke, a Kőbányai Fotóklub tagja, második éve vezetője. A MAFOSZ Kiváló művésze minősítés ezüst fokozatával rendelkezik.

Zsila Sándor a hazai természetfotósok legismertebb képviselője. Tagja a Nimród Fotóklubnak, titkára a Magyar Természetfotósok Szövetségének és a Természetfotósok Nemzetközi Szervezetének. Nagygyörgy Sándor díj és az MFSZ által 2017-ben odaítélt Életmű díj birtokosa. 

Takács István a Kőrösi Kulturális Központ grafikusa, kiállítás szervezője, digitális nyomdai képszerkesztője. Közel negyven esztendeje foglalkozik kiállításokkal (közel 150 rendezés van a háta mögött). Számos hazai és külhoni díj tulajdonosa e tárgyban, továbbá megannyi könyv, kiadvány, projekt képszerkesztője. 12 éven át a Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola rajztanára.

A verseny védnöke Dr. Mátrai Gábor Imre - a Kőbányai Önkormányzat képviselője, a Közművelődési Bizottság elnöke.

Díjazottak:

Harmadik helyezést ért el: Ágoston Csaba Csepp című képe
Második helyezést ért el: Mókus Anita – piros, fehér, zöld léggömbök témájú, cím nélkül érkezett fotója
Első helyezett: Barta Andrea - Bakszakáll bóbita pipacsok között című fényképe.

A díjazottak valamennyien a Kőbányai Porcelángyár egy-egy termékét kapják ajándékba, mely nyereményeket postán juttatnak el a nyerteseknek.

  

 

Forrás és képek: korosi.org

Tuesday, 16 March 2021 12:21
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

A Pódium című műsor házigazdája Megyeri János szobrászművész. A műsorvezető meghívott vendégei olyan közismert emberek, akik népszerűek, vagy rendkívül érdekes hivatást végző személyek.

2021. április 3-án, szombaton 17.00 órától a Kőrösi Kulturális Központ online terében Vadas Zsuzsa, a Nők Lapja népszerű és közismert munkatársa, a Prima Primissima díjas újságíró lesz a vendégük.


Kép forrása: korosi.org

Vadas Zsuzsa több mint ötven éve van a pályán. Vidéki lapoknál kezdte, dolgozott a Magyar Rádió hírszerkesztőségénél, majd a Petőfi Népénél lett a lap budapesti tudósítója. Az Ifjúsági Magazin olvasószerkesztője, a Képes Hét magazinrovatának szerkesztője, a Képes Vasárnap főmunkatársa volt. Írásai rendszeresen megjelentek a Magyar Ifjúság, a Képes Újság, a Népszava, a Rádióújság, a Taps színházi magazin és az Elite hasábjain. Húsz esztendeje a Nők Lapja egyik meghatározó szerzője. A La Femme magazin főmunkatársa. Két könyve jelent meg: az Úti dilik – 40 év a világ körül, és a Tuti dilik: 50 év a sajtó körül.

Az élményekkel teli talk show ingyenes tekinthető meg a Kőrösi Kulturális Központ oldalán.

Forrás: korosi.org

 

Monday, 15 March 2021 09:51
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Március 16-án kezdődik a Bach Mindenkinek Fesztivál, amely több mint 100 koncerttel, zenés beszélgetésekkel, filmekkel várja online a közönséget.

A március 16-ával kezdődő két hétben a Bach Mindenkinek Fesztivál honlapján, közösségi oldalain és videómegosztó csatornáján több mint 100 koncertet mutatnak be, olyan, a barokk zene kontextusában különleges hangszereken is megszólaltatva Bach zenéjét, mint az ukulele vagy a pánsíp.

A streamelt koncertek mellett erre az évre készült felvételek, zenés beszélgetések, filmek lesznek láthatóak. A korábbi évek nagyszabású koncertjeiből is található majd válogatás, mint például Bach János-passiója, vagy hat csellószvitjének koncertfelvétele - közölték a szervezők az MTI-vel.

Olyan kiváló művészekkel lehet majd találkozni az online térben, mint Perényi Miklós Kossuth-díjas csellóművész, Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester, Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész, Pitti Katalin Liszt-díjas énekművész, Rohmann Ditta Junior Prima Díjas csellóművész, de fellép a Bach Mindenkinek Fesztivál igazgatója, Kovács Zalán László tubaművész is. A kiemelkedő együttesek is méltó teret kapnak, mint például a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és az Operaház művészei.

A programokat a Bach Mindenkinek Fesztivál honlapján - bachmindenkinek.hu - lehet követni ingyenesen. A fesztiválnak 2021-ben több szakasza lesz, az online indulást követően nyáron kezdik el a szabadtéri koncerteket. A Bach Mindenkinek Fesztivál fővédnöke Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, védnöke Vásáry Tamás Kossuth- és Prima Primissima Díjas zongoraművész, karmester. 

A fesztiválhoz idén is kapcsolódik jótékonysági kezdeményezés, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány számára az online térben lehet adományokat felajánlani a fesztivál honlapján leírt módon.

Forrás: MTI

Thursday, 11 March 2021 11:06
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Édua Infomédia

Top Desktop version