Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Kultúra, perszóna és história

Köztéri vándorkiállításon mutatja be a közelmúltban nemzeti emlékhellyé nyilvánított rákosmezei Királydomb történetét a Magyar Patrióták Közössége (Patrióták). A Nemzeti emlékhely született! című tárlat január 17-ig ingyenesen megtekinthető a XVI. kerületi Reformátorok terén, ezután a kőbányai Szent László téren lesz látható január 19. és 24. között.


Fotó: kiralydomb.hu

A középkori rákosmezei országgyűlések területének jelképes központját az Országgyűlés 2020 decemberében nyilvánította nemzeti emlékhellyé - idézi fel a Patrióták által az MTI-hez eljuttatott közlemény.

Mint hangsúlyozzák, a reformkorban még nem lett volna szükség a mostanihoz hasonló ismeretterjesztő kiállításra, a 20. században azonban a Rákosmező és a Királydomb jelentősége kiesett a köztudatból. Az egyesület ezért tavalyelőtt társadalmi vállalást tett, hogy a Királydomb ügyét a jövőben is szívén viseli, és a méltatlanul elfeledett helyszínt visszaemeli a nemzeti emlékezetbe - emlékeztet a közlemény.

A tizenhat tablóból álló, köztéri kiállítás célja, hogy visszahozza a köztudatba a rákosmezei Királydombot, a középkori magyar országgyűlések és hadra kelések színhelyét. A molinókon a környékről készült régi térképek, királyi országgyűlési meghívólevelek, korhű metszetek mellett az 1505-ben hozott rákosi végzés kópiája is látható.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósult, Nemzeti emlékhely született! című vándorkiállítás január 17-ig lesz látogatható a XVI. kerületi Reformátorok terén, majd a kőbányai Szent László téren január 19. és 24. között lehet megtekinteni.

Forrás: MTI

Tuesday, 11 January 2022 11:15
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Több mint ötvenéves Skoda Octaviával bővült a Közlekedési Múzeum gyűjteménye, a jó állapotban lévő, 1959-ben gyártott, impozáns műtárgy az új Közlekedési Múzeum tárlatát fogja gazdagítani - olvasható a Magyar Közlekedési és Műszaki Múzeum az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A kormány májusban hagyta jóvá a Közlekedési Múzeum gyűjteményének gyarapítási és restaurálási programját, amelynek részeként most ezzel a gyönyörű járművel bővült a Közlekedési Múzeum gyűjteménye - idézi a közlemény Vitézy Dávidot, a Közlekedési Múzeum főigazgatóját.


Fotó: Közlekedési Múzeum Facebook oldala

A múlt héten egy korszakos Csepel D450-es teherautó érkezett a Közlekedési Múzeumhoz, nyáron pedig egy frissen restaurált Faros Ikarust mutattak be, amelyet a látogatók is megnézhettek az időszaki kiállításon - idézte fel Vitézy Dávid.

Az Octavia a Skoda nyolcadik bemutatott modellje volt, innen ered a neve. A jármű tipikus része volt a magyar utcaképnek az 1960-as, 1970-es években, ilyen autót birtokolni nagy presztízsnek számított a korszakban. A járművet mostani helyén, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában, a leendő új Közlekedési Múzeumban tekinthetik majd meg a látogatók, a gyűjtemény régebbről ismert darabjaival együtt - áll az összegzésben.

Forrás: MTI

Monday, 20 December 2021 10:49
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Szabó P. Szilveszter önálló estje december 30-án a KÖSZI Színháztermében!

A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét megrendezésre kerül Szabó P. Szilveszter zongorakíséretes önálló estje.

Időpont: 2021. december 30., csütörtök 19 óra
Helyszín: KÖSZI Színházterem, 1105 Budapest, Előd u. 1.

Jegyek kaphatók a helyszínen, a broadway.hu oldalon, valamint a Broadway jegyirodákban.

Jegyár:
4.300 Ft és 4.800 Ft
Jegyvásárlás


Forrás és további információ: korosi.org

Thursday, 16 December 2021 12:41
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

A Tutta Forza Zenekar jótékonysági koncertje várja a zenekedvelőket a KÖSZI Színháztermében 2021. december 10-én, pénteken 18 órától.

Közreműködnek: a Parafónia Zenekar és Zene Mindenkié Egyesület tagjai.

Az adományokból származó bevételeket jótékony célra ajánlják fel.

Cím: KÖSZI, 1105 Budapest, Előd u. 1.

Forrás és további információ: korosi.org

 

Saturday, 04 December 2021 11:37
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Ünnepi műsorral kezdődött november 26-án a Diótörő Fesztivál a budapesti Erkel Színház előtt, emellett ünnepi köntösbe öltözött az Eiffel Műhelyház is.

Az idei évadban 27 előadás várja a közönséget A diótörő című klasszikus mesebalettből 2021. november 26-tól 2022. január 8-ig az Erkel Színházban. A Magyar Nemzeti Balett előadásához kapcsolódóan az Opera az advent kezdetétől szilveszterig ismét karácsonyi vásárral költözik ki a színház bejárata elé - közölte a dalszínház az MTI-vel.   

A Diótörő Fesztivál november 26-án nyílt egy rövid ünnepi műsorral, valamint Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója köszöntőjével. A forralt bor árusításban december 23-ig az esti előadások előtt egy órával idén is az Opera énekesei és balettművészei működnek közre. 

A standok bevételének egy része és az előcsarnokban megtalálható adománygyűjtő óriás mézeskalács házikók idén is jótékony célt szolgálnak, amiről az Ökumenikus Segélyszervezet gondoskodik majd. 

Az Erkel Színház oldalában felállított színpadon az adventi vasárnapokon amatőr kórusok lépnek fel az előadást megelőző félórában. Az épület falán 6,5 méteres kivilágítható Diótörő-szobor hirdeti az előadást. 


Kép: Operaház Facebook oldala

Az adventi időszakban az Eiffel Műhelyház is ünnepi díszbe öltözik. Míg a szabadban felállított karácsonyfát itt is az Opera szcenikai munkatársainak egyedi festésű díszei ékesítik, a Mozdonycsarnok fenyőfáján a Herendi Porcelánmanufaktúra alkotásaiban gyönyörködhet az előadások közönsége.

 
Képek: Operaház Facebook oldala

Az Opera saját online adventi naptárral is készül. A www.opera.hu/advent2021 címen elérhető kalendárium november 28-től, vagyis advent első vasárnapjától december 24-ig összesen 27 kis ablakkal várja az érdeklődőket, amelyek A diótörő-balett egy-egy rövid részlete mellett 24 órán át elérhető jegyvásárlási akciókat, ajándéktárgyakat és kedvezményeket is kínálnak.

Forrás: MTI

Friday, 03 December 2021 10:56
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Intenzív színházi élményt és garantált szórakozást ígér Pindroch Csaba önálló estje, a „Segítség, megnősültem!” című egyszemélyes vígjáték. A Sebestyén Elemér azonos című regénye alapján írt kortárs komédiáját Pindroch Csaba társ-dramaturgként, producerként és az előadás egyedüli szereplőjeként jegyzi, a darab rendezője Radnai Márk. 


A hagyományos bohózat és a modern stand-up comedy stílusjegyeit egyaránt felvonultató előadás sajátos görbe tükröt tart az esküvő előtti és utáni hétköznapok legkülönbözőbb komikus vagy éppen keserű pillanatainak. Mindannyiunk számára ismerős helyzeteket láthatunk, felszabadult nevetéssel ismerhetünk magunkra Pindroch Csaba sokoldalú és őszinte játékát nézve, aki a házasság témájában jártas és végtelenül szerethető színészként bravúrosan tálalja ezt a nem mindennapi színházi fogást.

A zabolátlan humor és irónia ellenére azonban ez az anekdota-szerű történetekből álló férfimonológ nem más, mint tisztelgés a nők, a szerelem és a házasság előtt.

„Bár tele van csípős megjegyzésekkel és humoros szituációkkal, mégis olyan ez a darab, mint egy szerelmi vallomás. Üzenet tőlem személyesen a feleségemnek, továbbá minden férfitól valamennyi nőnek, köszönetképpen azért a fontos, hihetetlenül boldogító, de olykor végtelenül bosszantó és így rengeteg humorforrást adó csodálatos emberi kapcsolatért, amit úgy hívunk, hogy házasság” – mondja Pindroch Csaba.

Az előadás egyike azon kevés színpadi produkcióknak, amelyek kortárs magyar szerző műve alapján készültek, bemutatva a mai magyar valóságot. Emellett külön érdekessége a főszereplő színész – Pindroch Csaba – egyszemélyes jelenléte, amely a hagyományos, többszereplős drámákhoz és vígjátékokhoz képest a közönségtől és a színésztől egyaránt fokozottabb figyelmet igényel, ezáltal egyedülálló színházi élményt nyújt.

Időpont: 2021.12.18., szombat, 19 óra
Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, Kőrösi Színházterem, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14.

Jegyár:
4.500-5.500 Ft

Jegyvásárlás

Friday, 03 December 2021 10:39
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

A Duna Szimfonikus Zenekar bemutatkozó koncertje várja az érdeklődőket december 15-én a Kőrösi Színháztermében! 

Tisztelt Közönségünk!

A megújult Duna Szimfonikus Zenekar Kőbányán, a Dreher Sörgyár egykori épületegyüttesében kapott új próbatermet. A jövőben a kőbányai önkormányzattal és a kulturális intézményekkel együttes szervezésben sok szép koncerttel fogjuk színesíteni a kőbányai zenei élet palettáját.

Tisztelettel meghívjuk Kőbánya polgárait egy bemutatkozó, köszöntő koncertre.

Időpont: 2021. december 15., szerda 11 óra
Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14.


 

Műsor: 

A. Dvořák: 1. szláv tánc
J. Haydn: Rondo all'Ongarese
L. van Beethoven: 2. szimfónia - 3. tétel
J. Brahms: 3. magyar tánc
Ch. Gounod: Faust - Balettzene - részletek
E. Grieg: Peer Gynt - A hegyi király csarnokában
A. Hacsaturján: Spartacus - Adagio
P. I. Csajkovszkij: Diótörő - Kínai tánc, Trepak és Virágkeringő

Vezényel: Horváth Gábor

Szeretettel várjuk Zenebarátainkat!   

A koncertre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Amennyiben szeretne részt venni, kérjük regisztráljon a következő e-mail címen: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

A belépés díjtalan!

Forrás: korosi.org

Friday, 03 December 2021 10:16
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Eiffel Műhelyház – új multifunkcionális kulturális központtal bővül a Magyar Állami Operaház

Csaknem hétéves tervezést és kivitelezést követően, a koronavírus-járvány következtében több mint két és fél éves próbaüzem után, 2021. október 25-én ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadják a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházát - olvasható a Magyar Állami Operaház honlapján. Az Opera európai viszonylatban is egyedülálló, műhely-, raktár-, próba-, látogató- és képzési központja az opera- és balettelőadások mellett októbertől hétvégenként több új kamarasorozatot is indít gyermekek és felnőttek számára.


Fotó: Nagy Attila/opera.hu

Újjászületésnap

Többek közt Beethoven István király nyitányával, Lukács András Örvény című koreográfiájával, Puccini Bohémélet című operájának II. felvonásával és Kodály Budavári Te Deumával veszik jelképesen is birtokukba az Eiffel Műhelyházat az Opera művészei az október 25-i, Újjászületésnap névre keresztelt ünnepi gálakoncerten. A Bánffy Miklós teremben tartandó est szólistái Sáfár Orsolya, Rácz Rita, Boncsér Gergely, Sándor Csaba, Haja Zsolt, Bakonyi Marcell, Szüle Tamás, Varga Donát (Bohémélet), Földi Lea, Kekalo Iurii (Örvény), Miklósa Erika, Megyesi-Schwartz Lúcia, Horváth István és Palerdi András (Te Deum), közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara, a Magyar Nemzeti Balett, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei. Az ünnepi gálát Almási-Tóth András művészeti igazgató és Magyar Orsolya rendezi, míg az Opera együtteseit Kocsár Balázs főzeneigazgató és Kesselyák Gergely első karmester dirigálja az esten.

Az Eiffel Műhelyház repertoárja

A reprezentatív műveket felvonultató Operaház és a törzsrepertoár népszerű darabjait elérhetővé tévő Erkel Színház mellett az Eiffel Műhelyház az Opera kamaraszínházaként a kortárs operák, modern balettek, barokk művek, valamint műfaji határokat feszegető, kísérletező, fúziós és összművészeti előadások otthona kíván lenni. Az intézmény reményei szerint új kínálatával egy olyan közönséget is meg tud szólítani, amely a prózai színházban és tánc területén is keresi a hasonló produkciókat.

Új sorozatok az Eiffel Műhelyházban

Az ősz folyamán az Opera számos kísérőprogramot és kamarasorozatot is útjára indít, hogy erősítse az Eiffel Műhelyháznak azt a nemzetközi viszonylatban is egyedülálló sokoldalúságát, aminek nyomán az épületben színházi működés és látogatóközpont párosul a műhely-, raktár- és próbafunkciókhoz. A kínálatban kiemelt helyet foglalnak el a családi és gyermekprogramok, mindezek mellett a gyerekek kikapcsolódását szolgálja a földszinti ruhatár mellett található, díjmentes játszóház, azaz a Szőnyi Erzsébet babuskubus és az Eiffel Műhelyház jobb oldalán található zenés tematikájú játszótér, a Ránki György zenemászoda.

A 2021/22-es évad gyermek- és ifjúsági programjainak ismertetője letölthető ITT.

A 2021/22-es évad koncertsorozatainak ismertetője letölthető ITT.

Az Eiffel Műhelyház jelentősége az Opera működésében

A Magyar Állami Operaház 137 éves története során nem állt a dalszínház rendelkezésére az Eiffel Műhelyházhoz hasonló, korszerű, a színház működését kiszolgáló háttérbázis. Az Eiffel-csarnokban és két melléképületében létrejött többfunkciós központ végre egy helyszínen fogadja be a korábban az Operaházon belül és a környező utcákban elhelyezett 11 díszlet- és jelmezműhelyt, valamint Budapesten és az agglomerációban több mint egy tucat bérleményben, kényszerűen mostoha körülmények között elhelyezett értékes díszlet- és jelmezállományt. Az egy fedél alatt, tágasabb környezetben, nagyrészt megújult eszközparkkal működő műhelyek tekintélyes logisztikai tehertől mentesítik az intézményt, és nagy mértékben elősegítik a gyártóhelyek gyorsabb és hatékonyan összehangolt együttműködését.

A 400-600 fő befogadására képes, mozgatható nézőterű, állítható méretű zenekari árokkal és forgószínpaddal is felszerelt Bánffy Miklós terem, valamint a hasonló léptékű színpadtérrel rendelkező, 150-250 fő befogadására alkalmas Hevesi Sándor háziszínpad az operaházi és Erkel színházi nagyszínpadokkal csaknem azonos feltételeket biztosít a rendpróbák megtartásához, amire korábban nem volt példa a Magyar Állami Operaház történetében. A Magyar Állami Operaház Zenekarának nagy nyereség a kiváló akusztikai adottságokkal rendelkező Fricsay Ferenc stúdió, ami jelenleg a legnagyobb, szimfonikus zenekari és énekkari próbák együttes megtartására, valamint lemezfelvételre alkalmas stúdió Magyarországon. A két melléképület közül Márk Tivadar jelmezcsarnokban 1800 folyóméternyi jelmez és kellék szakszerű elhelyezésére van lehetőség, ami csaknem fele az Opera teljes jelmezállományának, míg a Tolnay Pál szolgáltatóház a létesítményüzemeltetés, a gondnokság, a biztonságiak munkájához biztosítja a megfelelő feltételeket.

A főépület épület 20 000 m2-es alapterületéből adódóan lehetőség nyílt az Opera munkatársait kiszolgáló rekreációs funkciók létrehozására is, ilyen a csoportos öltözők és a varrodák feletti második szinten kialakított Otturbay Melinda oázis, valamint a sportolási célokat szolgáló Járay József pálya, de fitneszterem is elősegíti az itt dolgozók kondíciójának megőrzését. Az Opera tisztelegni kíván az Eiffel-csarnok vasúttörténeti múltja előtt is, amire a Közlekedés Múzeum helytörténeti kiállítása mellett a főépület előcsarnokában és a hozzá tartozó Kodály Zoltán parkban kiállított két, kuriózumnak számító gőzmozdony (MÁV 327,141; MÁV 301,006), valamint ugyancsak a mozdonycsarnokban található étkezőkocsi (WR 2354) utal, utóbbi helyreállítási munkálatait nagyrészt az Opera szcenikai műhelyének munkatársai végezték.

Az Eiffel-csarnok rövid története és az Eiffel Műhelyház-beruházás kronológiája

A Józsefvárosi pályaudvar 1867-es megnyitását követően a Kőbányai út mentén több vasúti gyártó- és javítóüzem is létrejött, ezek közül az 1870-ben került a Magyar Királyi Államvasutak birtokába a Budapesti főműhely, Északi főműhely majd Északi Járműjavító néven ismert komplexum, amely csaknem 140 éven keresztül volt a MÁV gőzmozdonyainak és vasúti kocsijainak legfontosabb javítóüzeme. A telepen belül 1884 és 1886 között épült fel Feketeházy János terei alapján az Eiffel-csarnokként ismertté vált 20 000 m2 alapterületű mozdonyjavító csarnok, ami ma már ipari műemléki védettséget élvez.

Ókovács Szilveszter főigazgatói kinevezésétől kezdve szorgalmazta egy „integrált műhely-, raktár- és próbacentrum” létrehozását a Magyar Állami Operaház számára. A lehetőségek számbavételét követően 2014 őszére körvonalazódott a Kőbányai úti helyszín, amit az év végén kormányhatározat erősített meg. 2015 decemberében a Középülettervező (KÖZTI) Zrt. egyedüli pályázóként nyerte el a generáltervezési munkálatokat. A cég a terveket Marosi Miklós vezető tervező és Szenes István belsőépítész irányításával, a „ház a házban” elvet követve készítette el. A kivitelési munkálatokra többszöri eredménytelen kiírást követően 2017 júliusában a Strabag-konzorcium adott nyertes ajánlatot és kezdte meg az Eiffel Műhelyház generálkivitelezését, amely 2020 februárjában fejeződött be. Az épület „belakásában”, az utólagosan elvégzett munkálatokban kiemelkedő szerepet vállaltak az Opera háttértárainak munkatársai is.

Az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós terme először 2019 áprilisában nyitotta meg a kapuit két hónapra, a nagyközönség előtt még ideiglenes nézőtérrel és eszközparkkal. Az elhúzódó kivitelezés miatt a 2020 márciusi átadást a Covid-19-járvány első hulláma megakadályozta, ennek ellenére a műhelyek és raktárak túlnyomó többsége 2020 tavasz-nyár folyamán beköltöztek az épületbe. Bár a 2020/21-es évadban már csaknem egy tucat előadást megtarthatott a játszóhely, és a lezárások idején az OperaLive online kamaraközvetítéseit is innen sugározta az intézmény, az ünnepélyes átadás végül 2021. október 25-én, az opera világnapján valósulhat meg.

További tervek – képzési központ

A Eiffel Műhelyház képzési központként is több korosztálynak kíván sokrétű oktatási lehetőséget kínálni. Ennek részeként Opera vezetése Opera Campus néven készített előterjesztést a szomszédos Forgóvázcsarnok hasznosítására, ahol nemzetközi példákat követve az Opera Gyermekkar és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei számára az intézmény olyan összetett művészeti oktatást biztosító, kétosztályos, nyolcévfolyamos bázisiskola létrehozását tervezi, amelynek képzése összhangban van a gyerekek színházi elfoglaltságaival.

Ugyancsak a Forgóvázcsarnokban találna állandó raktárra az Opera díszletállománya konténeres elrendezésben. Az látványraktárként is funkcionáló Opera depó egynegyedét a szomszédos Közlekedési Múzeum venné igénybe. Az Eiffel Műhelyház Óriásraktárában így felszabaduló hely részben három új próbaterem kialakítását teszi lehetővé, részben pedig lehetőséget nyújt az Opera díszletgyártó kapacitásának megkettőzésére, aminek eredményeképp az intézmény bérmunkák teljesítésére is vállalkozhat. Az idei tanévtől az Opera díszletgyártó üzemei duális képzési helyszínként is működnek, így a szakmunkásképzős diákoknak lehetőségük nyílik szakmai gyakorlatukat a Magyar Állami Operaházban elvégezni, a legtehetségesebbek pedig el is helyezkedhetnek a színház szcenikai részlegeiben.

Az Eiffel Műhelyház főépülete mögött található állomásépület az ugyancsak küszöbön álló felújítását követően, Radnai Miklós állomás néven lesz az Opera stúdiója, ami a V4 országok zeneakadémiát végzett diákjai számára nyújt majd posztgraduális képzést, és biztosít számukra fellépési lehetőséget kisebb szerepekben az Opera előadásaiban, de a tervek közt szerepel önálló produkciók létrehozása is.

Forrás: opera.hu

 

Monday, 11 October 2021 12:02
Published in Kultúra, perszóna és história
Written by
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

Átadó ünnepség
Zajlik a munka
Zajlik az éptkezés
Minden a helyére kerül
Elkészült a lakótelep
Régi újhegyi kép
Építik a tavat
Épül a lego-ház
Folyik az építkezés
Föld út

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia