Kőbányai Közösségi Hírlap

Kultúra, perszóna és história

Az elmúlt 55 évben a közönség a koncerteken hallgatta, énekelte és ünnepelte Illés Lajos dalait és zenei üzeneteit akár az általa alapított legendás Illés együttesben, akár egyéb műveiben és zenekaraiban. Ez a zenei örökség nem felejtődött el Illés Lajos 2007-es halálával, hanem ritmusai még ma is ott élnek az emberek szívében.

Az Illés család kezdeményezésére és támogatásával országos koncert sorozaton kívánjuk Illés Lajos ismert és még felfedezésre váró dalaival megújítani az ország több generációjának éneklő kedvét, felidézni annak a kornak az életérzését és átadni a dalai üzenetét mai zenészek tolmácsolásával.

A YELLOW ROSES néven startoló Illés Lajos Emlékzenekar és Illés Lajos Tribute Band olyan fiatal énekesekből és zenészekből áll, akik neve már nem ismeretlen a közönség számára, hiszen valamennyi énekes tehetségkutató versenyekben mutatkozott meg a nagyközönség számára, a zenészek pedig a Kőbányai Zenei Stúdiós növendékei, akik Póka Egon segítségének köszönhetően játsszák majd a koncerteken Illés Lajos dallamait.

A Yellow Roses csapat tagjainak kiválasztásánál nem titkolt célunk volt, hogy generációról generációra átörökítsük ezeket a slágereket, és eljutassuk ahhoz a célcsoporthoz is, akik számára talán még ismeretlenek ezek a dalok, és csak szüleik által halhatták az olyan nótákat, mint a Miért hagytuk, hogy így legyen, a Valahol egy lány, a Jelbeszéd, az Oh, kisleány, a Hogyha egyszer majd, a Tudod-e te kislány, az Elszáll a nyár vagy épp a Hűvös van...

A koncerteken 24 dal hangzik el, megtartva az eredeti stílusjegyeket, de az énekesek egyéniségét is beleszőve. 

A Yellow Roses tagjai, mind nagy tisztelettel viseltetnek Illés Lajos munkássága előtt, megtiszteltetésnek érzik, hogy rájuk esett a választás és részt vehetnek ebben a projectben, koncertsorozatban. Izgalmasnak tartják a január óta tartó próbafolyamatot, és nagyon várják a bemutató koncertet, aminek tervezett ideje május. 

A premier koncertet követően az ország bármely pontjára szívesen elviszik produkciójukat, hogy ez a szövegében, dallamában is fontos üzenetek tartalmazó zeneiség az ország minden szegletébe eljuthasson. 

És, hogy kik a Yellow Roses tagjai?
Kállai-Kiss Zsófi
Péterffy Lili
Samu Kriszta Mazsi
Schwartz Dávid
Csordás Ákos
Fórizs Olivér

Az Illés Lajos Tribute Band tagjai:
Vigyinszki Máté
Gazsi Máté
Pink Edvárd
Marton Bence

Fekete Ilona kulturális menedzser, Black Rose Project

2016. április 02., szombat 12:54
Bővebben...

Nyílt napot tartanak a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskolában (1102 Budapest, Szent László tér 34.) április 16-án, szombaton 10 és 13 óra között. Az eseményen az érdeklődők valamennyi hangszert kipróbálhatják. A képzőművészet kedvelői szakavatott tanár irányításával rajzolhatnak. Óvodásokat, kisiskolásokat és minden érdeklődőt várnak! 

2016. április 02., szombat 10:41
Bővebben...

A Taiko Hungary Japándob Egyesület dobosai egy igazi, tradícionális japán tavaszhozó ünnepet varázsolnak a színpadra a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban április 9-én, 19:00 órai kezdettel. Amikor 20 dob egyszerre megszólal, az egy olyan élmény, amit soha nem fognak elfelejteni. Már az első dobütés elfeledteti a külvilágot, az első hangtól kezdve egy mágikus utazásra készülhetnek, ami egy ősi világba repíti át a közönséget. A dobszó leginkább a szívverésre hasonlít, és a szív az élet és az erő jelképe mind a mai napig. A dobolás, különösen ha sokan dobolnak együtt, egy szent pillanat, egy igazi ünnep. Az ünnep szónak abban az értelmében, hogy közös élmény, ami összetart, összeköt.

Aki maga is szeretné kipróbálni a japándobolás élményét, jelentkezhet az Egyesületnél kezdőknek szóló rendszeres oktatásra vagy hétvégi intenzív workshopra, de csapatépítő tréning vagy akár születésnapi dobolás keretei között is kipróbálhatja a dobok hangzását. A weblapon (www.taiko-hungary.hu) tájékozódhat a lehetőségekről és az Egyesület eddigi tevékenységeiről. 

Részletesebb információkat mindezekről az eseményekről az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mailcímen történő érdeklődésre küld az Egyesület.

Forrás: Kőbánya.hu

2016. március 11., péntek 17:56
Bővebben...

„Szállj költemény, szólj költemény
mindenkihez külön-külön,
hogy élünk ám és van remény, -
van idő, csipjük csak fülön.”
József Attila: Szállj költemény/ részlet/ 1937      

Kőbányán a magyar költészet napja megünneplése 4 éve kiemelkedő kulturális eseményévé vált. Az oktatási-nevelési intézmények, a kőbányai óvodások és iskolások aktív résztvevői voltak az elmúlt négy év programjainak, amiért köszönet illeti őket. A Költészet Napjának formailag szokatlan módon való megünneplése nemcsak alkalom arra, hogy József Attila születésének évfordulójára emlékezzünk, illetve a magyar költészetre hívjuk fel a figyelmet, hanem az élményközpontú esemény révén az irodalom elérhetővé és kézzel foghatóvá válik a résztvevő gyermekek számára.

 

Előzmények:
Az első alkalommal Budapest X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ szervezésében 2012. április 11-én 11 óra 11 perckor, az erre az alkalomra „KÖLTÉSZET PARKJA” névre keresztelt helyszínen Sebő Ferenc előadóművész és népzenekutató vezetésével, a rendezvényen megjelent több mint ezer résztvevő együtt énekelte el József Attila: Rejtelmek című versét. A Költészet Napja Kőbányán az oktatási intézmények segítségével és együttműködésével valósult meg.
- 2013. április 11-én ugyanazon a helyszínen József Attila első versének – melyhez bizonyítottan József Jolán egy harmadik „válasz strófát” illesztett – tulajdonított „Kedves Jocó” sorait elevenítették fel a vállalkozó kedvű gyerekekkel, és térben is megjeleníttették a vers írott szövegét. A betűket és az ebből összeálló szavakat, majd verssorokat több mint 300 gyermek mutatta fel az ég felé a Költészet Parkjában. A betűket tartalmazó táblákat a diákok a helyszínen vízzel festették meg.
- 2014. április 11-én Költészet parkjában József Attila: Hull a levél a fáról… című versét jelnyelv útján „mondtuk el” - az erre az alkalomra meghívott – nem halló és nem beszélő gyerekeknek és felnőtteknek. Vendégeink voltak: Weisz Fanni modell és Varró Dániel költő, valamit Sebő Ferenc és együttese.
- 2015. évben a táncot hívtuk segítségül. Április 10-én, pénteken 11.00 óra 11 perckor József Attila: A kanász című versének énekelt változatára a résztvevők ugrós táncot tanulnak meg és járnak el neves néptáncosok, Tóth Ildikó „Fecske” Harangozó-díjas és Farkas Zoltán „Batyu” Érdemes művész és kőbányai néptáncos gyerekek segítségével, melyhez a muzsikát a Sebő együttes hozza.
- 2016-ben ismét invitáljuk a verskedvelőket egy újabb nagy teljesítmény megvalósítására!!!

A Költészet Napja tiszteletére 2016. április 11-én, hétfőn újabb irodalmi programra hívjuk a gyermekeket és tanáraikat, óvodásokat és az óvónéniket valamit az irodalmat kedvelő érdeklődőket a KÖLTÉSZET PARKJÁBA (Rottenbiller park, Kőbánya X. kerület, Előd utca 1.) Most a költeményeket több mint ezer léggömb segítségével az égbe repítjük!!!

2015. április 11-én, hétfőn 11.00 óra 11 perckor József Attila: Szállj költemény című verse alapján a résztvevő gyerekek egy léggömbökbe rejthetik el verssoraikat és azt felfújva egyszerre engedjük fel az égbe. 

A két órás program alatt lesz még közös Éneklés (ahogy 2012-ben), Betűkirakó (ahogy 2013-ban) Jelnyelven való versmondás (ahogy 2014-ben) és Verstáncoltató (ahogy 2015-ban).
1. A résztvevő gyermekek így az elmúlt évek közös játékait eleveníthetik fel.
2. A verssel való találkozás különböző formái élményszerűvé teszi a költészettel, a verssel és a költészettel a kapcsolatot.
3. A tanulási folyamat és a közös produkció létrehozása előhívja a résztvevőkben az együttműködési készséget és közös élményt ad mindannyiunk számára.

További programok: 
A „KÖSZI” épülete előtti park (Budapest X Kerület, Kőbánya, Előd u. 1.) arra a napra  a Költészet Parkja nevet kapja és a különböző helyszínek mindegyikén a költészettel találkoznak a résztvevők.
- Sebő Ferenc népzenekutató, előadóművész és együttese verseket énekel,í
- Helyi előadók versénekeit hallgathatják, az „Idézetek falára” kedves verssoraikat írhatják,
- A kiállított „versírógépen” versek írhatnak,í
- „Versszobrokat” készíthetnek,
- A résztvevők sétájuk során a Költészet Parkjában, az Irodalmi Pantheonban szereplő költőkkel ismerkedhetnek,
- A „Vers labirintusban” barangolhatnak, ahol egy-egy vers tudása segít az eligazodásban,
-  Az irodalmi kávézóban „kuglert” vásárolhatnak,
- A Kőbányai Könyvtár munkatársainak foglalkozásain… és további helyszíneken meglepetések várnak a résztvevőkre.

Az ügyet kezdetőktől támogatja Kovács Róbert Kőbánya polgármestere, és állandó vendégünk lesz Sebő Ferenc Kossuth-díjas népzenekutatót, előadóművészt, aki együttesével énekelt verseket megtanítani a résztvevőnek. Programunkban részt vesz a Szabó Ervin Könyvtár Kőbányai Könyvtára és a Tébláb Művészeti iskola.

A rendezvény időpontja: 2016. április 11. hétfő 10.00 - 12.00
Helye: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Nonprofit Kft. – KÖSZI előtti park (erre a napra: a Költészet parkja) 1105. Budapest, X. kerület Előd utca 1.
További részletes információ a www.korosi.org honlapon található

Kőrösi Nonprofit Kft. 

2016. március 10., csütörtök 22:02
Bővebben...

A Kőbányai Önkormányzat és a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ idén is megrendezi a Kőrösi Csoma Sándor emléknapot 2015. április 8-án, pénteken 10.00 órától. További részletekért kattintson a plakátra! 

2016. március 01., kedd 10:58
Bővebben...

Koccintós Nemzetiségi Néptáncfesztivál lesz november 21-én, 17:00 órától a Kőrösi Kulturális Központban. További részletekért kattintson a plakátra!

2015. november 01., vasárnap 17:03
Bővebben...

Országos hírnévre tett szert az Andrássy úti Terror Háza, pedig a kőbányai Kisfogház Emlékhely is méltán megérdemelné az ismertséget. A Kozma utcai Fegyház és Börtön oldalából megközelíthető emlékhely ugyanis olyan hátborzongató hely, ahol több százan töltötték utolsó napjaikat, illetve vesztették életüket az elmúlt száz év alatt.

 

A Kisfogház Emlékhely honlapján található dokumentumokból megtudhatjuk, hogy 2001-ben az Igazságügyi Minisztérium és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága segítségével, a Politikai Foglyok Szövetségének alapító elnöke Fónay Jenő – egykori halálraítélt – kezdeményezése és munkája nyomán jött létre a Budapesti Fegyház és Börtön területén.

 

A Kisfogház a kommunista diktatúra idején vált hírhedtté. Itt már a Rákosi-rendszerben is végeztek ki politikai foglyokat, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően pedig a Kádári megtorlás központi színhelyévé vált. Ebben az időszakban több mint 200-an töltötték itt utolsó napjaikat. Itt végezték ki Nagy Imrét a forradalom miniszterelnökét, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Szabó Jánost a Széna tér, Angyal Istvánt a Tűzoltó utca és Iván Kovács Lászlót a Corvin köz legendás parancsnokát.

 

A terror egykori színterén létrehozott Emlékhely berendezése és kialakítása - a cellák, a siralomház, a vesztőhely - bemutatja, milyen körülmények között töltötték utolsó napjaikat a halálraítéltek. Az Emlékhely udvarán lévő Emlékfalra került fel a martíroknak a névsora. Az Emlékfalon maguk az emlékezők, a családtagok, hozzátartozók is elhelyezték emléktábláikat.

A Kisfogház Emlékhely a kegyelet és emlékezés, a felnövekvő generációk számára pedig egyben a történelmi ismeretterjesztés helyszíne is.

 

Kisfogház Emlékhely

Helyszín: 1108 Budapest, Kozma u. 13. (bejárat az Újhegyi út felől)
Nyitvatartás: kedden és csütörtökön 10-15 óra között. Csoportoknak előzetes bejelentkezés, egyeztetés alapján a hét többi napján is. Hétfőn az Emlékhely zárva van. 
Az emlékhely megtekintése díjtalan, tárlatvezetést biztosítanak.
Kapcsolat:
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Előzetes bejelentkezés: 06-20 448-7088
További információ a Kisfogház Emlékhely honlapján található.

 

2015. október 28., szerda 12:14
Bővebben...

A tervek szerint 2017 nyarán megnyíló Eiffel Műhelyházban tartott nagyszabású "csarnokfoglaló" rendezvénnyel nyitotta meg a 2015/16-os évadot a Magyar Állami Operaház vasárnap. Ókovács Szilveszter főigazgató az Operapiknikkel egybekötött évadnyitó társulati ülésen áttekintette vezetésének elmúlt négy évét, kiemelve a dalszínház leendő műhely- és raktárházának küszöbön álló létrehozását. A július végi kormánydöntés alapján 14,5 milliárd forint állami támogatásból újulhat meg a X. kerületi Kőbányai úton található északi járműjavító csarnok, amely ezzel teljesen új kulturális funkciót kap. Az Operaház közleménye szerint 35 éve nem született ilyen horderejű, a Magyar Állami Operaházat érintő kormányhatározat.

 

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Magyarország legnagyobb, állami kézben lévő ipari műemléképülete, a 220 méter hosszú, 110 méter széles Eiffel-csarnok lesz az otthona az Operaház összes műhelyének, raktárának, helyet biztosítva ezzel a kellékeknek, jelmezeknek, díszleteknek, világítóeszközöknek, valamint a próbacentrumnak és a pihenést, feltöltődést szolgáló rekreációs övezetnek. A műhelyház ad majd helyet az operastúdiónak, és különféle színházi műhelyszakmák oktatóhelyszíne lesz.

A csarnokban 2017 januárjában avathatják fel a 400 néző befogadására alkalmas Bánffy Színházat is, ahol kamaradarabokat, barokk és kortárs műveket tűznek majd műsorra - sorolta Ókovács Szilveszter.  A főigazgató jelezte azt is, hogy az Operaház rekonstrukciójáról szóló döntés még ebben az évben megszülethet. Mint mondta, év végéig benyújtják az erről szóló előterjesztést a kormánynak, a munkálatokat 2017 nyarától 2018 májusáig végezhetik el. Az Operaház hivatalos újranyitása a tervek szerint 2018. május 24-én lesz a Bartók-opera ősbemutatójának centenáriumáról megemlékező Kékszakállú 100-zal.

 

Fotó: Máthé Zoltán - MTI, illetve Kovács Róbert Facebook oldala

Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere köszöntőjében történelmi eseménynek nevezte az 1880-as években épült ipari üzem átalakítását. Hozzáfűzte: nagy öröm, hogy a nyugat-európai, így például a Ruhr-vidéken látható példák után Budapesten is megvalósulhatnak ilyen nagyszabású barnamezős beruházások, amelyekben egy egykori ipari létesítmény új, kulturális funkciót kap.

 

Fotó: Kovács Róbert Facebook oldala

A vasárnapi évadnyitóra az Operaház társulata különleges műsorral készült, melynek előadásában részt vett a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, az Operaház együttese 220 fővel, az Operaház és az Erkel Színház egyesített kórusa 150 fővel, valamint a Magyar Nemzeti Balett 37 pár táncossal. Wagner Tannhäuser című operájának Csarnok-áriáját Sümegi Eszter, a Magyar Állami Operaház most induló évadának kamaraénekese adta elő.

Az Operaház 2015/16-os Shakespeare-évadában 33 premier, köztük 12  hazai bemutató, összesen 500 nagytermi előadás, benne 45 repertoárprodukció, 100 hangverseny, kamaraelőadás, gála, rendezvény és fesztivál-előadás, 200 gyermekprogram, 600 épülettúra, több mint 1100 nagyköveti prezentáció - összességében 2500 attrakció várja a közönséget.

 

Fotó: Kovács Róbert Facebook oldala

Forrás: MTI, képek: Kovács Róbert Facebook oldala, MTI

2015. szeptember 11., péntek 14:04
Bővebben...

Édua Infomédia

Top Desktop version