Kőbányai Közösségi Hírlap

A Kőbányai Önkormányzat idén júniusban kezdte el felújítani a Gyakorló utcai lakótelep harminc éves, az időjárás és az UV-sugárzás hatására elöregedett és tönkrement belső útjait és parkolóit.  A közel 300 millió forintos három ütemből álló munka során összesen 18.900 négyzetméternyi terület újult meg. Az augusztus végén befejeződött kivitelezésről Pap Sándor alpolgármester nyilatkozott a TV10 riporterének. Az interjú a cikk alatt tekinthető meg.

Szintén június végén kezdődtek meg a Keresztury Dezső Általános Iskola B épületének homlokzatfelújítási munkái. A 255 millió forintos beruházást teljes egészében az Önkormányzat finanszírozza. A diákokat és pedagógusokat megújult épület várta az új tanév első napján: a nyár folyamán sor került a homlokzati nyílászárók cseréjére, a tantermek, a folyosók új, korszerű műanyag nyílászárókat kaptak. A nyílászárók cseréjét követően az egész homlokzatfelület hőszigetelést kap. Az épület nyugati részén még most is tart a külső szigetelés és festés, de a kivitelező igyekszik az iskolában folyó munkát a lehető legkevésbé zavarni.

 

Forrás: centrumtv.hu, D. Kovács Róbert Facebook oldala

Friday, 31 August 2018 00:00

Újhegy megújul

Folyamatosan zajlanak a felújítási munkálatok Újhegyen, a sétány újabb szakaszai mellett megújul a Csodafa Óvoda és a Gyermeksziget Bölcsőde is.

Megkezdődött az Újhegyi sétány második ütemének építkezésén a középső rész térkövezése. A szakasz elkészülte után a gyalogosok birtokba is vehetik és a kivitelező elkezdi a sétány két oldalát bontani, majd építeni. Az óvoda, bölcsőde és az üzletek akkor is megközelíthetőek lesznek egy-egy átjáróval, amikor a közlekedés a sétány középső részén lesz lehetséges.

  

„A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása II. ütem” c. projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Az Újhegyi sétány felújításának részeként megújul a Csodafa Óvoda és a Gyermeksziget Bölcsőde is. A gyermekek már birtokba vették a felújított Gyermeksziget Bölcsődét, a szigetelést szép, barátságos, vidám színekkel fedték be.

  

A Csodafa óvoda külső szigetelése kész, festeni fogják a napokban. A konyha felújítása során a csempézés és a járólapok lerakása folyik éppen. A cikk alatt interjút tekinthetnek meg, melyben a TV10 riportere Balogh Mátét, a Kőbányai Városüzemeltetési Zrt. intézményfenntartóját kérdezi a munkálatokkal kapcsolatban.

Az Újhegyi Uszoda felújítása szintén jó ütemben halad: lebontották a régi, életveszélyessé vált tetőt. Jelenleg az új gerendák felületi kezelését végzik és teszik is fel azokat a megmaradt fő tartóelemekre. A strand a felújítás alatt is üzemel.

 

 

Forrás: Pro-Koord, Újhegy Facebook oldala 

 

Tuesday, 14 August 2018 10:24

Telt ház a Mély-tónál

Augusztus 9-én délutántól egészen késő estig rengeteg látogatót vonzott a "Lazítsunk a Mély-tónál" elnevezésű rendezvény. Délután az Önkormányzat megbízásából a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. állatsimogatóval, gólyalábasokkal, ugrálóvárral, arcfestéssel várta a kicsiket. Igyekeztek kárpótolni őket, hiszen a sétány második ütemének újjáépítése során az egyik játszótér is megújul, most nem használható. Este a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ új kezdeményezése aratott osztatlan sikert: szabadtéri színházi előadást láthatott a több, mint 300 néző "Bazi nagy magyar lagzi címmel".

A cikk alatt összefoglaló videót láthatnak a frissítő nyári programról.

 

Published in Közösség
Wednesday, 08 August 2018 11:22

A Dreher villa története - videóval

Kőbányaiak ingyenes nézhetik meg az 1856-ban épült Dreher villát, ami jelenleg a Kőbányai Önkormányzat tulajdonában van. Az épület felújítás előtt áll, de jelenlegi állapotában is megér egy látogatást a valaha szebb napokat látott kúria. A TV10 stábja interjút készített Nagy Imre túravezetővel, aki a Dreher villa múltjáról, valamint a jövőbeni tervekről mesél a nézőknek.

Az interjú a cikk alatt tekinthető meg.


Kép forrása: Wikipedia.org/VinceB

Forrás: centrumtv.hu

 

Tuesday, 07 August 2018 14:47

Megújul a Mázsa tér

Mint ahogy arról már korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Kőbányai Önkormányzat 2016-ban visszavásárolta a Mázsa teret, így hosszú évek után végre rendeződhet a kerület kapujának sorsa. A tervek szerint állami beruházásban egy ötszáz férőhelyes uszodakomplexum és egy háromezer néző befogadására alkalmas multifunkcionális sportcsarnok épül a területen. Nemcsak egy ultramodern sportcentrummal bővülhet a kerület; a fejlesztés hozzájárul az évtizedek óta elhanyagolt környék megújításához is.

A Kőbányai Önkormányzat elképzelése szerint a Mázsa téren egy szinte minden teremsportágat kiszolgálni képes, korszerű sportcsarnok és egy 50 méteres medencével ellátott uszoda épülne. Ez méltó otthona lenne az ország legkiemelkedőbb úszó műhelyét is működtető Kőbánya Sport Clubnak, melynek kiválóságai jelenleg csak egy 33 méteres medencében tudnak edzeni. De nem csak az élsportolók használhatnák a Mázsa téri létesítményt: a KSC mellett más kerületi sportegyesületek, illetve óvodák, iskolák, a kerület valamennyi sportolni vágyó lakosa előtt is nyitott lehet a központ - nyilatkozta D. Kovács Róbert polgármester a Kőbányai Híreknek.

A tervező cég a tegnapi nap folyamán három tervet mutatott be ma Kőbánya vezetésének a Mázsa téri sportkomplexumról. A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. által szervezett megbeszélésen a legolcsóbb, ám mégis látványos építészeti megoldás került ki győztesen. Még kell egy kicsit dolgozni rajta, de városközponthoz méltó épületekkel gazdagodhat Kőbánya. Amit biztosan tudunk: a végleges terveknek az év végéig kell elkészülni. A munkálatok fázisairól folyamatosan tájékoztatni fogjuk Önöket. Egyelőre íme néhány látványterv, melyek a prezentáción kerültek bemutatásra:

 

Forrás: Pro-Koord, Kőbányai Hírek, kozbeszerzes.hu

A Gyakorló utcai lakótelep belső útjainak, parkolóinak felfestésével befejeződtek az első ütem munkálatai. Augusztus 6-án, hétfőn kezdődik a harmadik ütem, azaz a Fehér úttól a Gyakorló út közepéig tartó munka, mely szakaszon belül sor kerül a lakótelep belső útjainak, parkolóinak felújítására.

Türelmet, segítő együttműködést kérünk, igyekszünk gyorsan végezni. Kérjük segítségüket: hétfőn reggel már ne parkoljanak az érintett területre! Köszönjük, Önöknek épül!

Videók:
Videó az első ütemben befejezett új parkolókról, belső utakról
Az augusztus 6-án kezdődő 3. ütemmel kapcsolatos fontos információk


Forrás: Kőbányai Önkormányzat, Pro-Koord

Kecskés Noémi, a Rádió Orient műsorvezetője Szántó Jánossal, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. városfejlesztési igazgatójával készített interjút a kerületben jelenleg folyó nagyobb beruházásokról. A beszélgetés során többek között kiderül, miként halad az Újhegyi sétány, a Helytörténeti Gyűjtemény, valamint a Pongrác úti rendelő felújítása.

A teljes interjú IDE KATTINTVA hallgatható meg.

Forrás: radioorient.hu

Tuesday, 17 July 2018 21:45

Kőbánya a Művészetek Völgyében

Pénteken kezdődik a Művészetek Völgye, a fesztiválon több mint 1500 program várja az érdeklődőket július 29-ig Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. A Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Zenei Stúdió összefogásával idén is lesz Kőbánya Udvar, ahol a Bagossy Blues Brothers és a Póka-Tátrai Regeneráció is fellép.

Taliándörögd lesz a fesztivál színházi központja, ahol a Nemzeti Szín-Téren a Színház és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház, a Kárpátaljai Megyei Magyar Színház és több más társulat együttműködésével tartanak előadásokat. Itt két szimfonikus komolyzenei program is lesz, az Óbudai Danubia Zenekar A zenegyűlölő című műsora, valamint Szirtes Edina Mókus és a Liszt Ferenc Kamarazenekar Világok hangja című közös koncertje. A Hobo Klubban előadóestek várják a közönséget - mondta el Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál főszervezője a műsorban.

Kapolcson lesz a fesztivál irodalmi központja is a Kaláka Versudvarral, a kapolcsi kastélyban pedig a Magyar Nemzeti Filmarchívum válogatott nagyfilmeket vetít. A fesztivál könnyűzenei nagyszínpadán, a kapolcsi Panoráma Színpadon a külföldi sztárok közül Rebecca Ferguson, az Asian Dub Foundation, a DePhazz és a Triggerfinger is fellép.A hazai zenei életből többek közt az Anna and the Barbies, a 30Y, a Quimby, a Hiperkarma, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Csík Zenekar és a Margaret Island is színpadra áll. 

Vigántpetenden az újcirkusz és a tánc lesz a középpontban, fellép a Recirquel Újcirkusz Társulat, a Firebirds, Duda Éva és Frenák Pál társulata is. A Cirque du Tókert sátor melletti szabadtéri színpadon a Művészeti Középiskolák Összművészeti találkozója, valamint az NKA Imre Zoltán Programjának produkciói láthatók. A Tókertben megnyílik a Cinema Hungary Völgymozi, éjszakánként pedig önismereti diszkón is részt vehetnek az érdeklődők - mondta el a főszervező.

Forrás: MTI

Published in Aktuális

Június végén kezdődtek meg a Keresztury Dezső Általános Iskola B épületének homlokzatfelújítási munkái. A 255 millió forintos beruházást teljes egészében az Önkormányzat finanszírozza.

A munkálatok során sor került a homlokzati nyílászárók cseréjére, a tantermek, a folyosók új, korszerű műanyag nyílászárókat kaptak. Ezekhez a munkákhoz tartozóan a homlokzaton lévő elektromos vezetékek, lámpák, kábelek, villámhárító szerelvényekhez kapcsolódó szerelési munkákat is elvégzi a kivitelező. A nyílászárók cseréjét követően az egész homlokzatfelület hőszigetelést kap. A nyári szünet alatt az ablakok és belső párkányok, és a hozzájuk tartozó belső javítási munkák elvégzésével a kivitelező elkészül, így a tantermeket és irodákat szeptemberben ismét birtokba tudják venni a tanulók és az ott dolgozók. A nyári szünetben készül el a belső udvart határoló homlokzatfelületek felújítása is, így az iskola a külső területeit is zavartalanul tudja szeptembertől használni.

 

Forrás és képek: Pro-Koord

 

Ahogy arról már korábban írtunk, 2016-ban befejeződött az Újhegyi sétány Harmat és Bányató utca közötti szakaszának felújítása. Az ott lakók és az ide látogatók is örömmel vették használatba a kellemes környezetté alakított akadálymentessé tett sétányt.

2018-ban az északi szakasz, vagyis a Harmat utca és a Mádi utcai közötti szakasz kerül felújításra: megújul a játszótér, ahol köztéri WC és pelenkázó létesül, új közösségi találkozóhely lesz az üzletek előtt, amelyet a nyári melegben páraoszlopok tesznek kellemessé. Felújításra kerül a csatorna és a vízellátó rendszer, valamint a sétáló utca szép, új térburkolattal lesz lefedve. Sétány végpontját egy távolról is jól látható térplasztikai ”Jel” fogja lezárni. A felújítandó részen 5680 négyzetméteren történik favédelem, fakivágás, fapótlás, növénytelepítés, kertépítés és fenntartási munka. Az új növényeket automata öntöző rendszerrel tartja frissen. A felújítás részeként megújul a Csodafa Óvoda és Gyermeksziget Bölcsőde. Mindkét épület homlokzata új külsőt kap, valamint a kerítés és a bejárat is megszépül.

A munkálatok 2018. májusban kezdődtek és decemberre befejeződnek. Ebben az időszakban is megközelíthetőek és használhatóak lesznek a területen lévő közintézmények, üzletek. 

A felújítás folyamatosan zajlik, a kivitelezők a régi vízvezetékeket újakra cserélték, a nyomáspróba sikeres volt. A felszíni vizek elvezetésének csatornái készülnek. A sétány közepén lévő támfalak bontása befejeződött, most az új támfal szerkezetének alapozása, előkészítése folyik. Az arra járók és az építkezést figyelők úgy láthatják, hogy lelassult a munka. Ez csak a látszat, mert jelenleg éppen a kevésbé látványos és gyakran szinte észrevehetetlen, de a későbbi építkezéshez nélkülözhetetlen alapszerelések történnek.

A képre kattintva videót tekinthet meg a felújításról:


Kép forrása: Mácsik András Facebook oldala  

„A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása II. ütem” c. projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.  

  

 

Forrás és további képek: Pro-Koord, Kőbányai Önkormányzat, facebook.com/ujhegy

 

 

Édua Infomédia

Top Desktop version