Kőbányai Közösségi Hírlap

Monday, 14 December 2020 12:12

Hogyan újuljon meg a Népliget?

A Népliget hiába Budapest legnagyobb közparkja, az elmúlt évtizedekben kevés figyelmet kapott, és napjainkra már több kedvezőtlen folyamat helyszínévé vált. A Fővárosi Önkormányzat most stratégiai tervet készít a Népliget közparki felújítására, zöldinfrastruktúra-fejlesztésére. A stratégiai terv nem más, mint egy jövőkép, ami kijelöli a rövid-, közép- és hosszútávú fejlesztési és fenntartási feladatokat, előkészíti a részletesebb tervezések programját – fontos tehát, hogy minden érintett be tudjon kapcsolódni a megalkotásába - olvasható a budapest.hu-n.

A Fővárosi Önkormányzat a részvételi tervezés elkötelezettjeként először a www.kozossegitervezes.hu/nepliget oldalon található kérdőív segítségével szeretné megismerni a parkhasználók véleményét. Már magának a kérdőívnek az összeállítása is közös munka volt, hiszen az okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes, Kerpel-Fronius Gábor és kabinetje, Bardóczi Sándor főtájépítész és tájépítészeti osztálya, valamint a tervezést végző Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. szakmai szempontjai mellett a X. Kerületi Önkormányzat, több környékbeli civil szervezet és a Kormány értékes észrevételei is megjelennek benne.


Kép forrása: budapest.hu

A 2020. december 31-ig kitölthető kérdőívben többek között a jelenlegi használati szokásokról, a park értékeiről és problémáiról, az általános fejlesztési irányokról mondhatják el véleményüket a válaszadók. Olyan specifikus kérdések is felmerülnek, mint például az ún. „kaputérségek” kialakítása, vagy épp az egykori Jurta Színház és a Víztorony épületeinek hasznosítása, de kiemelt hely jut a zöldfelületgondozás témájába és aktuális kérdéseibe is.

A kérdőívek eredményeit is felhasználva készülhet el a stratégiai terv 2021-ben. Ezt követően, a részletesebb tervek elkészítésekor is számít majd a Fővárosi Önkormányzat a budapestiek aktív részvételére.

Főpolgármesteri Hivatal

Forrás: budapest.hu

Határidőre befejeződött a kivitelezés, az ipari terület fejlődése szempontjából fontos útszakasz kapott szilárd burkolatot Kőbányán. 2018-ban készült el a Kőbányai Önkormányzat a Vaspálya utca Noszlopy és Vasgyár utcák közötti szakaszának tervével, a kivitelezést pedig idén, saját forrásból és kormányzati pályázati támogatással valósította meg. A bruttó 81 millió forint értéket meghaladó beruházás részeként 32 darab új parkolóhely létesült és megújult a gyalogosforgalmat biztosító járda is az útszakasz mellett.

Két éve terveztette meg a Kőbányai Önkormányzat a Vaspálya utca Noszlopy és Vasgyár utcák közötti 164 méteres szakaszának felújítását. Idén a kivitelezéshez fedezetet is rendelt a kerület a költségvetésében. Mivel időközben a Miniszterelnökség újabb keretet nyitott meg a belterületi, szilárd burkolattal nem rendelkező utak szilárd burkolattal való ellátására, a Kőbányai Önkormányzat élt a lehetőséggel, a pályázaton a teljes beruházás bekerülési összegének 50%-át nyerte el.

„Kőbányán a korábbi évek átgondolt gazdálkodásának köszönhetően idén, a járványhelyzetben sem kellett leállnunk a kerület fejlődéséhez szükséges fejlesztésekkel. Ez az útszakasz az ipari területnek adhat új lendületet, ráadásul nagyobb léptékű állami beruházásokhoz kapcsolódik, hiszen a Ferihegyi gyorsforgalmi út felújításának és bővítésének tervezése már folyamatban van a Kőér és a Gyömrői út kereszteződésének korszerűsítésével együtt. Mindez azt jelenti, hogy Kőbánya egyre kedvezőbb feltételeket tud biztosítani az itt működő, illetve a jövőben letelepedő vállalatoknak, a kerület pedig új munkahelyekkel bővülhet.” – mondta az útszakasz átadásán D. Kovács Róbert Antal polgármester.

Az útszakasz aszfaltozása az előre meghatározott ütemezésben, határidőre valósult meg. A munkálatok október elején kezdődtek, és bár az időjárás az első napokban hátráltatta a kezdést, november végére befejeződött a beruházás.

„Nemcsak az útszakasz kap szilárd burkolatot, megújul a Gyömrői út felé eső oldalon a járda és 32 új parkolóhely is létesül. A beruházás keretében emellett megoldottuk a terület vízelvezetését is. Mindez több, mint közlekedésfejlesztés, hiszen a kerület ezzel a beruházással a helyi gazdaság fejlődéséhez, az itt működő vállalatok működésének kedvezőbbé tételéhez járul hozzá.” – mondta Somlyódy Csaba alpolgármester.

A kivitelezés során a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. kiemelt fontosságúnak tartotta, hogy a környékbeli cégek működése zavartalanul folytatódjon, például napi szinten egyeztettek a szakaszon telephellyel rendelkező Richter gyógyszergyárral is. Folyamatos volt az együttműködés a MÁV Zrt-vel is, a pálya közelsége miatt ugyanis a szalagkorlátok földelését a városnak a vasúttársaság szabványai szerint kellett megoldania.

A szilárd burkolatot kapott útszakasz 164 méter hosszú és 7 méter széles, melyből 90 méter teljes szerkezetében új út, hiszen korábban földútként használták. Kialakításra került 32 új parkoló és 3 kapubejáró, 235 négyzetméteren pedig új járda épült. A terület vízelvezetését 4 új víznyelő biztosítja és 116 folyóméternyi szalagkorlát szolgálja a biztonságot. A beruházás miatt kivágott nyárfa helyett a területen 12, a kerület további kijelölt részein pedig további 33 facsemete került elültetésre.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Friday, 27 November 2020 13:08

Fiataljaink védelméért

Nem szabadulnának meg az Újhegyi sétány szabadulószobáitól! Az egyedi bűnmegelőzési programban résztvevő gyerekek, felnőttek és az együttműködő kerületek rendőri vezetői is a folytatásra szavaztak - olvasható a Kőbányai Hírek Facebook oldalán.

A (V)észjelzés elnevezésű projekt szakmai zárókonferenciáját a járványhelyzet miatt online tartották meg. A házigazda Kőbánya nevében D. Kovács Róbert Antal polgármester, valamint a projektgazda Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumi elnöke, Tóth Béla nyugalmazott rendőr ezredes, a támogató Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács képviseletében pedig a szervezete elnöke, Hatala József nyugalmazott rendőr altábornagy, korábbi országos rendőrfőkapitány méltatta a kezdeményezést, amelynek sikerességében a konferencia valamennyi résztvevője egyetértett. Kőbánya polgármestere a továbbiakban egészségvédelemmel, klímavédelemmel bővítené a bűnmegelőzés tematikáját, és - ahogy fogalmazott - "érzékenyítő centrummá"  fejlesztené a létesítményt, amelynek látogatása így a jövőben családi program is lehetne. "Az élménypedagógia segítségével könnyen megszólíthatók a fiatalok, akiket egyébként igen nehéz elérni manapság." - nyilatkozta a Kőbányai Híreknek a polgármester.    


Kép forrása: Kőbányai Hírek Facebook oldala

Hatala József is úgy nyilatkozott, hogy a Bűnmegelőzési Tanács mindenképpen szeretné folytatni a programot. "Ez nagyon jól eltalált, szakmailag jól felépített és menedzselt projekt. A visszajelzések megerősítik, hogy az elsődleges célcsoportba tartozó fiatalok nagyon élvezték a játékos tanulást. " - fogalmazott a nyugalmazott altábornagy. Hatala József bízik abban, hogy a folytatásra a járványhelyzet pénzügyi többletkiadásai ellenére is jut forrás.      

A (V)ÉSZJELZÉS-projektben Kőbányán kívül a 13., a 17., a 18. és a 19. kerület rendőrkapitányságai, bűnmegelőzési szakemberei és iskolái vettek részt.

Az online zárókonferenciáról készült videó-összefoglaló a cikk alatt tekinthető meg.

Forrás: Kőbányai Hírek, valamint D. Kovács Róbert Antal polgármester Facebook oldala

Published in Kék, bűn és rend

A Kőbányai Önkormányzat a koronavírus-járvány miatt online tartja meg az idei közmeghallgatást. Az eseményre 2020. november 19-én 17:00 órától kerül sor a kerület közösségi oldalán: Facebook.com/KobanyaiOnkormanyzat. A kérdéseket, javaslatokat, észrevételeket email-ben ( This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. ) illetve postai úton (1102 Budapest, Szent László tér 29.) várják.

További részletek a plakáton:

 Forrás: Kőbányai Önkormányzat

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben ismételten elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel, az emberi élet és egészség megóvása érdekében a Kőbányai Polgármesteri Hivatalban 2020. november 16-ától a személyes ügyfélfogadás korlátozásokkal vehető igénybe

Személyesen kizárólag olyan ügyfelet fogadnak, akinek  halaszthatatlan ügyében a személyes megjelenést jogszabály kötelezővé teszi (pl. egyes anyakönyvi ügyek, idézés, személyes nyilatkozattételek), valamint akinek ügyintézése a személyes megjelenés nélkül nem valósítható meg. A személyes ügyfélfogadás a kivételes esetekben is kizárólag előzetes telefonos, vagy e-mail-es időpont egyeztetés alapján lehetséges. 

A Hivatal Újhegyi Ügyfélszolgálata (Újhegyi sétány 16.) zárva tart.

Kérik, hogy a személyes ügyfélfogadást nem igénylő ügyekben a beadványokat továbbra is elektronikus ügyintézés keretében vagy postai úton juttassák el az Önkormányzathoz, illetve a Hivatal részére, ugyanakkor lehetőség van a papíralapú beadvány elhelyezésére az 1102 Budapest, Állomás utca 26. szám alatti Ügyfélközpont előterében az erre a célra elhelyezett gyűjtőládában is.

Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon érhető el, melyet a Kőbányai Önkormányzat honlapján (www.kobanya.hu, ügyintézés/eügyintézés menüpont) is megtalál. Az Önkormányzati Hivatali Portálon kívüli elérhetőségek: 
- e-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. ,
- központi telefonszám: 06 1 4338 100
- levélcím: 1475 Budapest, Pf. 35. 

Az egyes papír alapú nyomtatványokat az Ügyfélközpontban a személyes ügyfélfogadás korlátozásának időtartama alatt is biztosítják az Ügyfélközpont szabadon megközelíthető előterében.

Forrás: Kőbányai Hírek Facebook oldala, Kőbányai Önkormányzat

Letette önkormányzati képviselői esküjét és átvette megbízólevelét Bakos Bernadett, Kőbánya új képviselője - számolt be az eseményről a Kőbányai Hírek Facebook oldala. Bakos Bernadett az LMP listájáról került be a testületbe, miután Tóth Balázs tragikus hirtelenséggel elhunyt. A Kőbányai Híreknek a 28 éves építőmérnök azt mondta, kiemelt célja folytatni elődje munkáját, legyen szó a Hős utcáról vagy akár a ferihegyi reptérzaj elleni küzdelemről. Szeretné zöldebbé, rendezettebbé, élhetőbbé tenni kerületét. Az eseményről készült videó-felvétel a képre kattintva, a cikk alatt, vagy EZEN a linken tekinthető meg.

Bakos Bernadett kőbányai képviselő a közösségi oldalán az alábbi bejegyzésben foglalta össze gondolatait:

Kedves kőbányaiak!

A mai napon átvettem a megbízólevelem és letettem képviselői eskümet. Így mától Kőbánya önkormányzati képviselője vagyok. Egyfelől szomorú helyzet ez, hiszen elhunyt képviselőnk helyét veszem át. Kicsit kaotikus is, hiszen a járványhelyzet most mindannyiunkat próbára tesz, és az önkormányzat működését is érinti. Másfelől megtisztelő, hogy képviselő lehetek, és bizakodva nézek a jövőre. Várom, hogy megkezdődjön a munka. A ciklus hátralévő felében azért fogok dolgozni, hogy Kőbánya igazságos és élhető kerület legyen.

 

Forrás: Kőbányai Hírek Facebook oldalaBakos Bernadett

A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének Közjóléti Bizottsága tíz üresen álló önkormányzati lakást kíván helyreállítási kötelezettséggel bérbe adni. A programba bevont lakások listája:

Megtekintési lehetőség

Az üres lakások a táblázatban jelzett időpontokban - előzetes telefonos regisztrációt követően - tekinthetők meg. Regisztrálni a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt-nél (a továbbiakban: Vagyonkezelő) a 06 70 704 34 55-ös telefonszámon hétfőtől csütörtökig 8.00-16.00 óráig és pénteken 8.00-13.00 óráig lehet. A lakások műszaki állapotáról és a helyreállítási kötelezettségről a Vagyonkezelő munkatársai további felvilágosítást adnak a helyszínen. A részvétel feltételeit tartalmazó tájékoztató, a lakáskérelem nyomtatvány és a lakások helyreállítását vállaló nyilatkozat beszerezhető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélközpontjában (1102 Budapest, Állomás u. 26.), vagy letölthető a www. kobanya.hu honlapról. A lakások felújításának a műszaki leírása megvásárolható az Ügyfélközpontban. A lakás helyreállításának a vállalásáról szóló nyilatkozatot, a felújítási költség rendelkezésre állásának az igazolását, illetve a bérlők a kérelem nyomtatványt és mellékleteit 2020. november 16-án 13.30-17.30 óráig, november 18-án 8.00-16.00 óráig, november 20-án 8.00-11.30 óráig személyesen nyújthatják be az Önkormányzathoz.

Tájékoztató a felújítandó lakások bérbevételéről

A részt vevő személyek köre

(1) A meghirdetett lakásokra azok a személyek jelentkezhetnek, akik
a) érvényes, egy éven belül benyújtott kérelemmel rendelkeznek, amely alapján a lakásigénylők nyilvántartásába vételük megtörtént,
b) az önkormányzattal érvényes szerződéses lakásbérleti jogviszonyban állnak, vállalják a jelenlegi bérleményük kiürített és tiszta állapotban, üzemképes berendezési tárgyakkal történő térítésmentes leadását, valamint nincs bérleti-, illetve közüzemidíj-tartozásuk. A bérlőtársak csak közösen nyújthatják be a jelentkezésüket.

(2) A programban nem vehetnek részt azok a személyek:
a) akik kérelmükben szándékosan valótlan adatot közölnek,
b) bármilyen másik beköltözhető lakás legalább ¼-ed tulajdoni hányadával vagy haszonélvezeti jogával, illetve használati jogával rendelkeznek,
c) azok az önkormányzati lakáshasználók, akik nem rendelkeznek érvényes bérleti szerződéssel,
d) azok a bérlők, akiknek közüzemi vagy lakbérhátralékuk van,
e) azok a bérlők, akik a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. munkatársai részére a leadandó ingatlan állapotának felmérése céljából végzendő bérleményellenőrzéshez a lakásba történő bejutást nem biztosítják.

A leadandó lakás állapotát a Vagyonkezelő ellenőrzi, arról állapotrögzítő jegyzőkönyvet vesz fel, és a lakás állapotát fotódokumentációval is rögzíti.
A bérlő a másik lakás helyreállítása idején is köteles a jelenleg bérelt és beköltözhető állapotban átadni vállalt lakást jó karban tartani.

A kérelem benyújtásának menete

1. A lakáskérelem nyomtatvány és a jelentkezési lap beszerezhető a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Ügyfélközpontjában (a továbbiakban: Ügyfélközpont, 1102 Budapest, Állomás u. 26.), vagy letölthető az Önkormányzat honlapjáról (www.kobanya.hu). A műszaki dokumentáció az Ügyfélközpontban vásárolható meg.
2. A meghirdetett lakásokat a helyszínen csak a kiírt időkeretben, a 06 70 704 34 55-ös telefonszámon előre egyeztetett időpontban lehet megtekinteni 2020. november 10-én, kedden 9.00-11.00 óra között és 2020. november 12-én, csütörtökön 14.00-16.00 óra között.
3. Legfeljebb 3 lakásra lehet jelentkezni.

A kérelem benyújtásának helye és határideje

A lakások bérbevételére irányuló kérelmeket, a nyilatkozatokat és a felújításra szánt forrás igazolását a megtekintést követően személyesen 2020. november 16-án 13.30-17.30 óráig, november 18-án 8.00-16.00 óráig és november 20-án 8.00-11.30-ig kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélközpontjában.

A kérelem elbíráslásának menete

1. A Szociális és Egészségügyi Osztály a határidőben benyújtott kérelmek beadását követően előterjesztést készít a Közjóléti Bizottság részére.
2. A Közjóléti Bizottság dönt a lakások bérbeadásáról.

A lakások bérbeadásának feltételei

1. A helyreállítás időtartamára a felek lakásbérleti szerződést kötnek. A helyreállítás időtartama legfeljebb hat hónap, amelyet a polgármester indokolt esetben egy alkalommal legfeljebb három hónappal meghosszabbíthat.
2. A helyreállítás időtartamára kötött lakásbérleti szerződés alapján a bérlő és a vele együttköltöző személyek a lakásba nem költözhetnek be, és ott életvitelszerűen nem tartózkodhatnak.
3. A helyreállítás időtartama alatt a bérlő mentestül a helyreállítandó lakás vonatkozásában a lakbérfizetési kötelezettség alól, de a lakásra vonatkozóan a közüzemi szolgáltatások díját és a továbbhárított közüzemi díjakat, különszolgáltatási díjakat köteles fizetni. A (6) és (7) pontban meghatározott esetben a bérlő köteles a helyreállítás időtartamára kötött lakásbérleti szerződés időtartamára a lakbért utólag megfizetni.
4. A helyreállítás elvégzését a lakáskezelő előzetes értesítés nélkül, bármikor ellenőrizheti, a bérlő köteles az ellenőrzést tűrni. Az ellenőrzésről a lakáskezelő jegyzőkönyvet készít.
5. A helyreállítás szakszerű megvalósítását a lakáskezelő igazolja.
6. Ha a bérlő a helyreállítást csak részben, illetve szakszerűtlenül valósítja meg, a lakáskezelő műszaki véleménye alapján jogosult az általa felszerelt berendezések állagsérelem nélküli leszerelésére és elvitelére, a helyreállítás költségének a megtérítésére azonban nem jogosult.
7. A helyreállítás részleges megvalósítása esetén, ha a lakhatási célú lakásbérleti szerződés nem kerül megkötésre, az elvégzett munkák szakszerűségét és költségét a lakáskezelő igazolja. A lakáskezelő igazolása alapján a bérlő a helyreállítás lakáskezelő által megállapított tervezett költsége alapján jogosult az általa elvégzett munkálatok költségének a megtérítésére.
8. Nem lehet megtéríteni a lakás rendeltetésszerű használatra alkalmassá tételét meghaladó mértékű vagy jellegű ráfordítást A megtérítési összegből le kell vonni a bérlőnek a lakásbérleti jogviszonnyal összefüggésben fennálló tartozását, ide értve a helyreállítás időtartamára eső lakbér összegét, az esetleges közüzemidíj-tartozást, valamint az általa okozott kár megtérítésére szolgáló összeget.
9. Ha a bérlő a helyreállítás határidejét önhibáján kívül mulasztja el, a polgármester új helyreállítás időtartamára szóló bérleti szerződés megkötéséről dönthet.
10. Amennyiben a kiírás nyertese önkormányzati lakás bérlője, a helyreállítást követő lakhatási célú bérleti szerződés megkötését követően a jelenlegi bérleményét 30 napon belül, üresen és tisztán kell visszaadni a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.-nek (Budapest X. ker., Ceglédi út 30.).
11. A bérlőnek, amennyiben a megadott határidőig nem adja le jelenlegi lakását, mindkét lakás lakbérét és közüzemi költségeit fizetnie kell.

A kérelem benyújtásával és elbírálásával kapcsolatos részletes információk a kapcsolódó dokumentumokban olvashatók:
- Tájékoztató a felújítandó lakások bérbevételéről
- Felújítási nyilatkozat
- Pályázati lakások megtekintésének időpontjai

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Monday, 26 October 2020 15:40

Folytatódik a "Legyen TERED" projekt

A Kolozsvári utca és az Ónodi utca találkozásánál - egy sokáig elhagyatott, rossz állapotú területen - az építészeti bűnmegelőzés és városarculati szempontok alapján alakították ki azt a közösségi teret, amelyet tavaly szeptemberben vehették birtokba a kőbányaiak. Az új parkot a kőbányai költő, tanár, drámaíró, tankerületi királyi főigazgatóról, Sajó Sándorról (1868-1933) nevezték el. A kondi eszközökkel, wi-fi hálózattal, kamerával ellátott park gyorsan népszerűvé vált, és megfogalmazódott az igény, hogy a fejlesztés a tér másik oldalán is folytatódjon. Radványi Gábor alpolgármester a Facebook oldalán számolt arról, hogy folytatódik a terület további fejlesztése, mivel a biztonságos és szép környezet létrehozásának finanszírozási feltételei adottá váltak: a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a Kőbányai Közbiztonsági Közalapítvány részére 5 millió forintos támogatást biztosít, melyet az önkormányzat újabb 5 millió forinttal egészít ki.

Lakossági fórum a téren

Az önkormányzat a témában lakossági fórumot hirdetett a helyszínen, amelyre október 29-én került sor - számolt Facebook oldalán a Kőbányai Hírek. A lakossági fórumot a körzet önkormányzati képviselője, Radványi Gábor alpolgármester hívta össze, az egyeztetésen Mustó Géza Zoltán alpolgármester, illetve Tóth Béla, a Kőbánya Közbiztonságáért Alapítvány elnöke is részt vett. A szervezésben pedig a képviselő-testület Közrend- és Állatvédelmi Bizottságának elnöke, Stemler Diána is segédkezett.

Kutyafuttató lesz az elhanyagolt területből

Az apró tér megújításával kapcsoltban a fórumon elhangzott, hogy a ma még elhanyagolt területet régóta sajátjuknak érzik a kutyatulajdonosok, akik ott szokták futtatni állataikat. Kutyás illemhely ezért már van, a közeljövőben pedig a városvezetés hivatalosan is kutyafuttatóvá alakítja a terecskét. A létesítményt kerítés zárja majd körbe, az állatok biztonságáról pedig - amerikai mintára - zsilipes beléptető rendszerrel gondoskodnak. A gazdik a futtató előterében felkészíthetik kutyáikat a rohangálásra: levehetik róluk a pórázt, a szájkosarat, és ha minden jól megy, meg is itathatják őket, továbbá kidobhatják az út közben összeszedett ürüléket. Magában a futtatóban kutyáknak fejlesztett játékok is lesznek, amelyeket várhatóan rabok készítenek majd el.

Biztonságos közterület

A következő lépésben a terület többi része is megújul, igazodva az építészeti bűnmegelőzés elvárásaihoz. A közterület-fejlesztés ugyanis a Legyen TERED elnevezésű mintaprojekt folytatása, amelyet az önkormányzat a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvánnyal és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal közösen indított el, és valósít meg. A kutyafuttató melletti területről elszállítják az évek során felhalmozott szemetet, az áttekinthetőség érdekében megritkítják a bozótot, valamint lámpákat és térfigyelő kamerákat telepítenek.

Találkozási pont

A terecskén jut majd hely egy sakkasztalnak is, amely a környékben élők találkozási pontjaként szolgálhat. A terveket ugyanaz a mérnökiroda készítette, amelynek munkáját dicséri a Sajó Sándor tér megújítása.

Forrás: Kőbányai Hírek Facebook oldalaKőbányai ÖnkormányzatRadványi Gábor alpolgármester Facebook oldalaLegyen TERED Facebook oldala

Családtagok, rokonok, barátok, párt- és helyi politikustársak kísérték utolsó útjára Tóth Balázst, az LMP kőbányai képviselőjét az Új Köztemetőben - számolt be a Kőbányai Hírek. A 43 éves politikus egy évtizeden át volt a Kőbányai Önkormányzat képviselő-testületének tagja, a tavaly őszi önkormányzati választások után harmadik ciklusát kezdte meg listás képviselőként.

Kép: Kőbányai Hírek

Temetésén a kerület és az önkormányzat nevében D. Kovács Róbert Antal polgármester búcsúzott Tóth Balázstól. Mivel betegsége miatt a polgármester nem tudott jelen lenni, szavait Galbenisz Tomasz színész közvetítette. A polgármester búcsúbeszédében úgy emlékezett: Tóth Balázs fiatal, lelkes, odaadó, ugyanakkor szerény, csendes és mosolygós volt, háromgyermekes édesapaként nemcsak hitte és vallotta, hogy „lehet más a politika”, de eszerint is tevékenykedett. Ügyekért, emberekért, az elveiért bármikor kész volt kiállni úgy a képviselő-testületi üléseken, mint a Kőbányai utcákon, lakótelepeken, önmaga maradt a legnehezebb helyzetekben is. Nem a hangos vitát vagy kiélezett politikai csörtéket kereste, kérdéseivel, javaslataival a problémák megoldására, egy-egy ügy támogatására összpontosított. 

Szerényen, de kitartóan és következetesen képviselte választóit, mindig meghallgatva és tiszteletben tartva a másik véleményét. A polgármester búcsúbeszédében hangsúlyozta: Tóth Balázs embersége, tisztessége és egyenessége velünk marad, emléke példaként él tovább!

Kép: Kőbányai Hírek

Forrás, képek és szerző: Kőbányai Hírek Facebook odala

Sunday, 18 October 2020 18:08

Bűnmegelőző szabadulószoba Kőbányán

Játszva tanulhatnak a fiatalok az országban egyedülálló módon bűnmegelőzési tematikával készült (V)észjelzés elnevezésű szabadulószobájában Kőbányán. Miközben szabadulásuk a cél, megmentik egy bajba került társukat, melyet érdekes feladatok és látványos installáció tesz izgalmassá. Ezek segítségével járnak buliban, kórházban egyaránt, és észre sem veszik, hogy közben számos, a biztonságukkal kapcsolatos témában kapnak válaszokat. Erre garancia a profi tervezés, az ötletgazdák ugyanis világszerte hoztak már létre tanuló és tematikus szabadulószobákat, ráadásul biztonsági területen is nagy tapasztalattal rendelkeznek - számolt be az egyedülálló kezdeményezésről a Bűnmegelőzés.blog.hu.

 

A projekthez a Nemzeti Bűnmegelőzési tanács nyújtott anyagi támogatást, míg a helyszínt a Kőbányai Önkormányzat biztosította. A szakmai hátteret öt kerületi Rendőrkapitányság együttműködése, valamint a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány támogatta, míg a kivitelezést az Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának három bv. intézete, ezen belül is a BUFA Kft. végezte.

A játék a tesztelő szakemberek, civilek és fiatalok körében osztatlan sikert aratott függetlenül attól, hogy rutinos „szabadulók” voltak, vagy először fordultak meg szabadulószobában. A siker, vagyis a szabadulás kulcsa az együttműködés és az egymásra figyelés, ami az információkon túl jelentős közösségépítő hozadéka ennek a játéknak. 

Országos figyelem

Országszerte felfigyeltek a szakemberek a Kőbányán indult bűnmegelőzési projektre, ahol mostanra már sok száz diák ismerkedett meg a programmal. A TV10 szabadulószobáról szóló összeállítása EZEN a linken, vagy a cikk alatt tekinthető meg. 

További információ és kapcsolat a Vészjelzés Facebook oldalán
Helyszín: Kőbánya, Újhegyi sétány 12.

Forrás: bunmegelozes.blog.hu, TV10, Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány

Published in Kék, bűn és rend

Édua Infomédia

Top Desktop version