Kőbányai Közösségi Hírlap

Kihirdették szerdán Budapesten az idei Magyarország 365 fotópályázat díjazottjait. A neves szakemberekből álló, hét fős zsűritől 16 pályázó kapott elismerést.


MTI Fotó: Hegedüs Róbert


"A beküldött fotókban egyszerre van benne minden, ami sajátosan magyar, minden, ami időtálló szépség, és az is, ami minden embernek érthető a világban. Itthon készültek, de mindenkihez szólnak" - fogalmazott Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Eiffel Műhelyházban tartott szerdai díjátadón.

"A 44 ezer kép sokfelől érkezett, de a szülőföldhöz való kötődés köti őket össze" - fogalmazott Dömötör Csaba, kiemelve, hogy a pályázat képeiből készült album az év elején a könyvesboltok polcain is megjelenik, az ország több száz pontján.

"Sokszor nem tudjuk, hogy mi vesz minket körül, a fotópályázat pedig segít megismerni hazánkat, azt, hogy hol is élünk igazából" - mondta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. A fotósok által megteremtett szemlélődés "mindenkinek lételeme kell, hogy legyen" - fűzte hozzá.

A pályázatot ötödik alkalommal hirdették meg, az idei évtől a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. és a Batthyány Lajos Alapítvány koordinálásában, a magyar kormány támogatásával.

A fotópályázat célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal mutassa be az ország természeti kincseit, tájait, építészetét és az itt élő közösségeket. A kezdeményezés lehetőséget nyújt a profi és hobbifotós résztvevőknek arra is, hogy alkotásaikat a nagyközönség előtt is megmutassák, népszerűsítsék. A pályázatra már az első évben 21 ezer kép érkezett, idén pedig több mint 44 ezer.

A Magyarország 365 fotópályázatra öt - természet, táj, építészet, portré és közösségi események, valamint streetfotó - kategóriában lehetett pályázni egyedi képekkel vagy sorozatokkal. A szakmai zsűri minden kategóriában három díjat osztott ki, valamint a zsűri különdíját. Az első helyezettek és a különdíjas nettó 2 millió forintos, a második helyezettek 1 millió forintos, a harmadik helyezettek 500 ezer forintos díjazásban részesülnek.

A szakmai zsűri döntése alapján a természet kategória első helyezettje Daróczi Csaba Az erdő állatai című sorozata, második helyezettje Kaszás Norbert A porondmester című képe, harmadik helyezettje pedig Máté Bence Röppályák című fotója lett.

Táj kategóriában a zsűri első díját Berendi Tibor Ébredés, a második díjat Makovics Kornél Hihetetlen energiák, a harmadikat pedig Tamás Attila Hajnal hasad című képe kapta.

Építészet kategóriában a bíráló bizottság első helyezettje E. Ujvári Edit lett Ködös éjszaka című alkotásával, a második díjat Rödönyi Balázs A Parlament tarkója, a harmadik díjat pedig Váczi Anna Millenium Gardens című képe nyerte el.

A bíráló bizottság döntése alapján a portré és közösségi események kategória első helyezettje Szabó Csaba Tánc a pápának című képe, második helyezettje Raffay Zsófia Táncos című alkotása, harmadik helyezettje pedig Wéber Mónika Szent Iván című képe lett.

Streetfotó kategóriában a zsűri első díját Litauszki Tibor Függeszkedés, a második díjat Szabó Rita Fiatal pár, a harmadikat pedig Biczó Zsolt Angyali üdvözlet című fotója kapta. A zsűri különdíját Balogh Dávid Felhők között című alkotása érdemelte ki.

A korábbi öttagú - Kaiser Ottó Magyar Örökség-díjas fotográfus, zsűrielnök; Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus; Haris László fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökségi tagja; Potyó Imre környezetkutató, természetfotós, a 2020-as pályázat díjazottja, az év természetfotósa és a magyar természetfotó nagydíjasa; Rizsavi Tamás fotográfus, a 2021-es pályázat közönségdíjasa - zsűri idén Szalontai Ábel Balogh Rudolf-díjas fotográfussal, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) tanárával, valamint Kurucz Árpád fotográfussal, a 2010-es Pictures of the Year nemzetközi sajtótotó pályázat fődíjasával bővült.

Forrás: MTI

 

 

 

A negyedik napkeleti bölcs történetét dolgozza fel Ókovács Szilveszter ötlete nyomán Pacsay Attila Artaban című adventi produkciója, amelyet szombaton mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.


Fotó: Operaház Facebook oldala


A mintegy egyórás térhangzású, meditatív előadást a közönség sötétben, nyugágyakból, szemtakaró maszkban hallgathatja végig - áll az Operaház MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Henry van Dyke Jr. amerikai író, diplomata, presbiteriánus lelkész 1896-ban jelentette meg karácsonyi történetét A negyedik keleti bölcs, vagy más fordításban Artabán, a negyedik király címmel. A könyv hőse Perzsiából indul útnak, hogy a Gáspár, Menyhért, Boldizsár bibliai hármashoz hasonlóan hódoljon az újszülött betlehemi király előtt, akinek drágaköveket visz ajándékba. Viszontagságos útja során azonban csak a keresztfához érkezik meg, ajándékai időközben elfogynak, útközben tett jó cselekedetei révén mégis tudtán kívül megéli a krisztusi tanítás lényegét.

A könyv számos irodalmi, színpadi, filmes, sőt operaadaptációt is megélt az elmúlt évtizedekben angolszász nyelvterületen. Ókovács Szilveszter elképzelései szerint most egy új koncepció nyomán jön létre a Magyar Állami Operaház előadása. A főigazgató, aki a dalszövegek írója és a darab rendezője is egyben, "a fény iránti adventi várakozás idején", sötétben meghallgatható hangjáték formájában képzelte el az előadást, ahol a közönség körben elhelyezett nyugágyakban ülve, maszkkal a szemén hallgathatja végig a történetet.

Az Opera vezetése eredetileg Selmeczi Györgyöt kérte fel a darab megírására, azonban a zeneszerző alkotását inkább színpadi feldolgozásban képzelik el. Ezt meg is valósítja majd a dalszínház a következő évadok egyikében, hagyományos keretek közt - áll a közleményben.

Az eredeti koncepció mentén így Pacsay Attila, számos magyar film, köztük a 2005-ben Oscar-díjra jelölt Maestro című animációs rövidfilm és a napokban bemutatott Semmelweis című életrajzi dráma zeneszerzője írt meditatív zenét. A darab érdekessége, hogy egyszerre használja az Eiffel Műhelyház 44 hangszórós, térhatású Dolby Atmos hangrendszerét, amelyen a Magyar Állami Operaház zenekarának felvétele hallható, valamint élőben működik közre hegedűn Dimcevski Alexandre koncertmester és Csongár Péter klarinétművész. Az előadások zenei vezetője Dubóczky Gergely karmester, aki ezzel az előadással mutatkozik be az Eiffel Műhelyházban.

A darab librettóját Almási-Tóth András művészeti vezető, a dalszövegeket Ókovács Szilveszter írta, a prózai részeket Rátóti Zoltán narrálja, míg az énekes részekben Létay Kiss Gabriella, Kriszta Kinga, Kovács István, Fried Péter, Najbauer Lóránt és Fülep Máté működnek közre, két szereposztásban. Az előadás konzultánsa Érdi Tamás zongoraművész volt.

Az Artaban című adventi előadást a december 9-i ősbemutatót követően december 10-én, 16-án két alkalommal, valamint december 17-én, 28-án és 30-án hallgathatják meg az érdeklődők az Eiffel Műhelyházban.

Forrás: MTI

Published in Ajánló

Napelemparkot adtak át 2023. május 23-án a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza területén. A 12 ezer négyzetméteren létrejött 320 kilowatt teljesítményű kiserőmű pályázati forrásból, az Energiaügyi Minisztérium támogatásával jött létre - közölte a Magyar Állami Operaház az MTI-vel.


Kép: opera.hu

Az Eiffel Műhelyházhoz tartozó, az egykori MÁV Északi Járműjavító forgóvázcsarnokában létrejött díszletraktár, az Opera Depó lapostetején 872 napelem telepítésével kialakított kiserőmű mostantól havi 10 millió forint értékben termel villamosenergiát, és járul hozzá a Kőbányai úti háttérbázis energiaellátásához - írták a közleményben.

Az intézmény a nyári hónapokban megtermelt energiamennyiséget teljes mértékben felhasználja, a téli hónapokban pedig belső szabályozásban gazdálkodik vele.

A közleményben idézik Steiner Attilát, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkárát, aki az ünnepélyes átadón arról beszélt, hogy az elmúlt év is megmutatta, az energia hozzáférhetősége nem mindig egyértelmű, így a beruházás megvalósítása nagyfokú előrelátásra utal.

Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója a közlemény szerint arról beszélt, hogy 300 milliárd forint értékű és több százezer épített négyzetméternyi ingatlanportfóliójával a Magyar Állami Operaház a kulturális szféra valószínűleg legnagyobb energiafogyasztója, így energetikai problémái is elsőrangú kérdést jelentenek.

Mint írták, a környezetbarát, innovatív beruházást az Opera a jövőben a jogszabályi kategória felső határáig, vagyis 500 kilowatt teljesítményig tervezi bővíteni.

Forrás: MTI

Ezerötszáz négyzetméter területen öt új próbatermet és hat gyakorlóhelyiséget adtak át az Eiffel Műhelyházban. A beruházás egy év alatt, kétmilliárd forintos állami támogatással, az Opera további egymilliárd forintos hozzájárulásával valósult meg.


Fotó: opera.hu

"Zenekarok, szólisták, balett-társulatok egyaránt világszínvonalú körülmények között próbálhatnak ezentúl az Eiffel Műhelyházban. A nagyszabású beruházásban az Operaház 260 munkatársa is tevékenyen részt vett" - mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az eseményen.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója szólt arról, hogy a megépült öt modern terem között egy-egy zeneterem, balett gyakorló és próbahelyiség, valamint két házi színpad található, ezeket a magyar opera történetének kiemelkedő alakjairól, Békés Andrásról, Jan Cieplinskiről, Mikó Andrásról, Ferencsik Jánosról és Szinetár Miklósról nevezték el.

Megnyitóbeszédében Fürjes Balázs úgy fogalmazott, hogy a 2021 őszén átadott Opera Eiffel Műhelyház Óriásraktár hajójában épített próbakomplexum átadása egy izgalmas és kreatív történet közepe, hiszen a szomszédban épül az OperaDepó nevű, 12 ezer négyzetméteres díszletraktár, és ezen a területen valósul meg a Közlekedési Múzeum új épülete is. "Rozsdából arany, új, eleven városrész, kulturális központ épül az egykori járműjavító parkban" - fogalmazott az államtitkár.

A Magyar Állami Operaház tavaly ajánlotta fel Jókai utcai Zenekari Centrumát és próbatermét a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek. Az Opera terveiben régóta szerepelt, hogy további saját próbafunkcióit az Eiffel Műhelyházba koncentrálja. Az Eiffel Műhelyház építésénél korábban is alkalmazott "ház az házban" koncepció nyomán kialakított helyiségeket az Opera költségtakarékos módon, saját anyagainak és munkaerejének felhasználásával fejezte be.

A csaknem tízméteres belmagasságú öt nagy próbaterem terveit a MATA-DÓR Architektúra készítette, a szerkezetkész kivitelezést az EBH Invest végezte. A speciális padlóburkolatokat, akusztikus falburkolatokat, hangelnyelő álmennyezeteket az Opera munkatársai gyártották le, helyezték fel, festették ki.

A Jókai utcai Ferencsik János zenekari próbaterem pótlására jött létre a 324 négyzetméteres Ferencsik János zeneterem, amely szimfonikus zenekari próbák mellett énekkari és gyermekkari próbák befogadására is alkalmas. Kocsár Balázs főzeneigazgató a hétfői átadón elmondta: ez a 185 éves Magyar Állami Operaház összességében harmadik olyan terme, amely próbára készült. Itt akár a teljes, 230 fős operaházi zenekar próbálhat.

Ugyancsak a Jókai utcában található Dózsa termet váltja ki a 189 négyzetméteres Mikó András rendpróbaterem, amely a bensőségesebb műhelymunkák megvalósítását teszi lehetővé. Almási-Tóth András művészeti vezető kitért arra, hogy ezen a házi színpadon jön létre az adott előadást megalapozó csapat. Melegítésre és részpróbákra is alkalmas terem a 216 négyzetméteres Jan Cieplinski Balett Gyakorló. Solymosi Tamás balettigazgató elmondta: a padló speciális, kellő rugalmasságú rétegrendje a balett-táncosokra lett tervezve.

A Békés András és Szinetár Miklós nevét viselő, egyenként 270 négyzetméteres háziszínpadok két korábbi terem kapacitásait veszik át, illetve fejlesztik. Józsa Anka üzemeltetési igazgató beszámolt arról, hogy a két teremben öt darab 13 méter széles díszlethúzó tud futni. A 90. születésnapját februárban ünnepelt Szinetár Miklós, az Opera egykori főigazgatója hangsúlyozta: megható számára, hogy életében termet neveztek el róla az intézményben.

"Az Eiffel Műhelyház a Magyar Állami Operaház megérkezése a 21. századba. Emellett öröm látni, hogy az Opera jelenlegi vezetése gondoskodik a múltjáról is" - tette hozzá Szinetár Miklós.

Az öt új nagyszabású próbaterem mindegyike hangszigetelt és klimatizált, jelentős tűzvédelemmel is rendelkezik: ilyen koncentrált próbakomplexum a világ legnagyobb és leghíresebb operaintézményeiben sem létezik, megfelelő hely hiányában.

Az öt új csoportos próbaterem mellett ugyancsak felavatták a Roubal Rezsőről elnevezett ütőhangszeres gyakorlótermet, a Huszár Klára operarendezőnő nevét viselő, raktárként is funkcionáló átjárót, a próbatermeket összekötő, Gela Lajos ügyelőről elnevezett 72 méter hosszú folyosót, valamint a Tüdős Klára egykori főszabász, tervező emlékére elnevezett vászon-díszlettárolót, amely ugyancsak 72 méteren képes befogadni a zsinórpadlásról lógatott festett háttereket. Az Eiffel Műhelyház Óriásraktárát körülölelő függőfolyosóból nyíló tetőtérben további öt személyi gyakorlótermet alakítottak ki az Opera zenekari és énekkari művészei, valamint magánénekes szólistái számára.

Az Eiffel Műhelyházban büszkeségfalat, emléktáblát is létrehoztak azon több mint 260 munkatárs tiszteletére, akik az elmúlt két évben az épület kivitelezési munkájának, belsőépítészetének befejezésében részt vettek.

Forrás: MTI

Ünnepi műsorral kezdődött november 26-án a Diótörő Fesztivál a budapesti Erkel Színház előtt, emellett ünnepi köntösbe öltözött az Eiffel Műhelyház is.

Az idei évadban 27 előadás várja a közönséget A diótörő című klasszikus mesebalettből 2021. november 26-tól 2022. január 8-ig az Erkel Színházban. A Magyar Nemzeti Balett előadásához kapcsolódóan az Opera az advent kezdetétől szilveszterig ismét karácsonyi vásárral költözik ki a színház bejárata elé - közölte a dalszínház az MTI-vel.   

A Diótörő Fesztivál november 26-án nyílt egy rövid ünnepi műsorral, valamint Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója köszöntőjével. A forralt bor árusításban december 23-ig az esti előadások előtt egy órával idén is az Opera énekesei és balettművészei működnek közre. 

A standok bevételének egy része és az előcsarnokban megtalálható adománygyűjtő óriás mézeskalács házikók idén is jótékony célt szolgálnak, amiről az Ökumenikus Segélyszervezet gondoskodik majd. 

Az Erkel Színház oldalában felállított színpadon az adventi vasárnapokon amatőr kórusok lépnek fel az előadást megelőző félórában. Az épület falán 6,5 méteres kivilágítható Diótörő-szobor hirdeti az előadást. 


Kép: Operaház Facebook oldala

Az adventi időszakban az Eiffel Műhelyház is ünnepi díszbe öltözik. Míg a szabadban felállított karácsonyfát itt is az Opera szcenikai munkatársainak egyedi festésű díszei ékesítik, a Mozdonycsarnok fenyőfáján a Herendi Porcelánmanufaktúra alkotásaiban gyönyörködhet az előadások közönsége.

 
Képek: Operaház Facebook oldala

Az Opera saját online adventi naptárral is készül. A www.opera.hu/advent2021 címen elérhető kalendárium november 28-től, vagyis advent első vasárnapjától december 24-ig összesen 27 kis ablakkal várja az érdeklődőket, amelyek A diótörő-balett egy-egy rövid részlete mellett 24 órán át elérhető jegyvásárlási akciókat, ajándéktárgyakat és kedvezményeket is kínálnak.

Forrás: MTI

Ismerje meg belülről – akár testközelből is – az Opera vadonatúj komplexumát! 2021. október 25-én ünnepélyes keretek között hivatalosan is megnyílt a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza, amelynek belső terei és műhelyei vezetett túrák keretében az érdeklődők számára is látogathatók.


A magyar nyelvű, 30 perces épületismertető túrák szombaton és vasárnap 11:00 és 14:00 órakor indulnak. A túra magába foglalja az Eiffel Műhelyházat bemutató kisfilm, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tárlatának, valamint az Opera Műhely. Titkok. című új állandó kiállításának megtekintését is. Jegyár: 1500 Ft/fő.

Ezen felül egy bővített, 60 perces magyar nyelvű műhelytúrára is van lehetőség, amely az alaptúrán felül a műhelymunkába is betekintést enged. A műhelytúra szombaton és vasárnap 12:00 órakor indul. Jegyár: 2000 Ft/fő.

Csoportos vezetés külön is igényelhető, ezeket előzetes egyeztetést követően indítjuk minimum 15 fő fizetése esetén. Az egyeztetés eredményeképp lehetséges, hogy a csoportos vezetést az előre meghirdetett időpontokon túl tartják meg. Csoportos épületismertető túra: 1000 Ft/fő; csoportos műhelytúra: 1500 Ft/fő.

Jegyek válthatók online, valamint személyesen a jegypénztárakban.

További információ, csoportos foglalás:
E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Telefon: +36 30 781 2630

Jegyvásárlás

Published in Ajánló

Eiffel Műhelyház – új multifunkcionális kulturális központtal bővül a Magyar Állami Operaház

Csaknem hétéves tervezést és kivitelezést követően, a koronavírus-járvány következtében több mint két és fél éves próbaüzem után, 2021. október 25-én ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadják a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházát - olvasható a Magyar Állami Operaház honlapján. Az Opera európai viszonylatban is egyedülálló, műhely-, raktár-, próba-, látogató- és képzési központja az opera- és balettelőadások mellett októbertől hétvégenként több új kamarasorozatot is indít gyermekek és felnőttek számára.


Fotó: Nagy Attila/opera.hu

Újjászületésnap

Többek közt Beethoven István király nyitányával, Lukács András Örvény című koreográfiájával, Puccini Bohémélet című operájának II. felvonásával és Kodály Budavári Te Deumával veszik jelképesen is birtokukba az Eiffel Műhelyházat az Opera művészei az október 25-i, Újjászületésnap névre keresztelt ünnepi gálakoncerten. A Bánffy Miklós teremben tartandó est szólistái Sáfár Orsolya, Rácz Rita, Boncsér Gergely, Sándor Csaba, Haja Zsolt, Bakonyi Marcell, Szüle Tamás, Varga Donát (Bohémélet), Földi Lea, Kekalo Iurii (Örvény), Miklósa Erika, Megyesi-Schwartz Lúcia, Horváth István és Palerdi András (Te Deum), közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara, a Magyar Nemzeti Balett, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei. Az ünnepi gálát Almási-Tóth András művészeti igazgató és Magyar Orsolya rendezi, míg az Opera együtteseit Kocsár Balázs főzeneigazgató és Kesselyák Gergely első karmester dirigálja az esten.

Az Eiffel Műhelyház repertoárja

A reprezentatív műveket felvonultató Operaház és a törzsrepertoár népszerű darabjait elérhetővé tévő Erkel Színház mellett az Eiffel Műhelyház az Opera kamaraszínházaként a kortárs operák, modern balettek, barokk művek, valamint műfaji határokat feszegető, kísérletező, fúziós és összművészeti előadások otthona kíván lenni. Az intézmény reményei szerint új kínálatával egy olyan közönséget is meg tud szólítani, amely a prózai színházban és tánc területén is keresi a hasonló produkciókat.

Új sorozatok az Eiffel Műhelyházban

Az ősz folyamán az Opera számos kísérőprogramot és kamarasorozatot is útjára indít, hogy erősítse az Eiffel Műhelyháznak azt a nemzetközi viszonylatban is egyedülálló sokoldalúságát, aminek nyomán az épületben színházi működés és látogatóközpont párosul a műhely-, raktár- és próbafunkciókhoz. A kínálatban kiemelt helyet foglalnak el a családi és gyermekprogramok, mindezek mellett a gyerekek kikapcsolódását szolgálja a földszinti ruhatár mellett található, díjmentes játszóház, azaz a Szőnyi Erzsébet babuskubus és az Eiffel Műhelyház jobb oldalán található zenés tematikájú játszótér, a Ránki György zenemászoda.

A 2021/22-es évad gyermek- és ifjúsági programjainak ismertetője letölthető ITT.

A 2021/22-es évad koncertsorozatainak ismertetője letölthető ITT.

Az Eiffel Műhelyház jelentősége az Opera működésében

A Magyar Állami Operaház 137 éves története során nem állt a dalszínház rendelkezésére az Eiffel Műhelyházhoz hasonló, korszerű, a színház működését kiszolgáló háttérbázis. Az Eiffel-csarnokban és két melléképületében létrejött többfunkciós központ végre egy helyszínen fogadja be a korábban az Operaházon belül és a környező utcákban elhelyezett 11 díszlet- és jelmezműhelyt, valamint Budapesten és az agglomerációban több mint egy tucat bérleményben, kényszerűen mostoha körülmények között elhelyezett értékes díszlet- és jelmezállományt. Az egy fedél alatt, tágasabb környezetben, nagyrészt megújult eszközparkkal működő műhelyek tekintélyes logisztikai tehertől mentesítik az intézményt, és nagy mértékben elősegítik a gyártóhelyek gyorsabb és hatékonyan összehangolt együttműködését.

A 400-600 fő befogadására képes, mozgatható nézőterű, állítható méretű zenekari árokkal és forgószínpaddal is felszerelt Bánffy Miklós terem, valamint a hasonló léptékű színpadtérrel rendelkező, 150-250 fő befogadására alkalmas Hevesi Sándor háziszínpad az operaházi és Erkel színházi nagyszínpadokkal csaknem azonos feltételeket biztosít a rendpróbák megtartásához, amire korábban nem volt példa a Magyar Állami Operaház történetében. A Magyar Állami Operaház Zenekarának nagy nyereség a kiváló akusztikai adottságokkal rendelkező Fricsay Ferenc stúdió, ami jelenleg a legnagyobb, szimfonikus zenekari és énekkari próbák együttes megtartására, valamint lemezfelvételre alkalmas stúdió Magyarországon. A két melléképület közül Márk Tivadar jelmezcsarnokban 1800 folyóméternyi jelmez és kellék szakszerű elhelyezésére van lehetőség, ami csaknem fele az Opera teljes jelmezállományának, míg a Tolnay Pál szolgáltatóház a létesítményüzemeltetés, a gondnokság, a biztonságiak munkájához biztosítja a megfelelő feltételeket.

A főépület épület 20 000 m2-es alapterületéből adódóan lehetőség nyílt az Opera munkatársait kiszolgáló rekreációs funkciók létrehozására is, ilyen a csoportos öltözők és a varrodák feletti második szinten kialakított Otturbay Melinda oázis, valamint a sportolási célokat szolgáló Járay József pálya, de fitneszterem is elősegíti az itt dolgozók kondíciójának megőrzését. Az Opera tisztelegni kíván az Eiffel-csarnok vasúttörténeti múltja előtt is, amire a Közlekedés Múzeum helytörténeti kiállítása mellett a főépület előcsarnokában és a hozzá tartozó Kodály Zoltán parkban kiállított két, kuriózumnak számító gőzmozdony (MÁV 327,141; MÁV 301,006), valamint ugyancsak a mozdonycsarnokban található étkezőkocsi (WR 2354) utal, utóbbi helyreállítási munkálatait nagyrészt az Opera szcenikai műhelyének munkatársai végezték.

Az Eiffel-csarnok rövid története és az Eiffel Műhelyház-beruházás kronológiája

A Józsefvárosi pályaudvar 1867-es megnyitását követően a Kőbányai út mentén több vasúti gyártó- és javítóüzem is létrejött, ezek közül az 1870-ben került a Magyar Királyi Államvasutak birtokába a Budapesti főműhely, Északi főműhely majd Északi Járműjavító néven ismert komplexum, amely csaknem 140 éven keresztül volt a MÁV gőzmozdonyainak és vasúti kocsijainak legfontosabb javítóüzeme. A telepen belül 1884 és 1886 között épült fel Feketeházy János terei alapján az Eiffel-csarnokként ismertté vált 20 000 m2 alapterületű mozdonyjavító csarnok, ami ma már ipari műemléki védettséget élvez.

Ókovács Szilveszter főigazgatói kinevezésétől kezdve szorgalmazta egy „integrált műhely-, raktár- és próbacentrum” létrehozását a Magyar Állami Operaház számára. A lehetőségek számbavételét követően 2014 őszére körvonalazódott a Kőbányai úti helyszín, amit az év végén kormányhatározat erősített meg. 2015 decemberében a Középülettervező (KÖZTI) Zrt. egyedüli pályázóként nyerte el a generáltervezési munkálatokat. A cég a terveket Marosi Miklós vezető tervező és Szenes István belsőépítész irányításával, a „ház a házban” elvet követve készítette el. A kivitelési munkálatokra többszöri eredménytelen kiírást követően 2017 júliusában a Strabag-konzorcium adott nyertes ajánlatot és kezdte meg az Eiffel Műhelyház generálkivitelezését, amely 2020 februárjában fejeződött be. Az épület „belakásában”, az utólagosan elvégzett munkálatokban kiemelkedő szerepet vállaltak az Opera háttértárainak munkatársai is.

Az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós terme először 2019 áprilisában nyitotta meg a kapuit két hónapra, a nagyközönség előtt még ideiglenes nézőtérrel és eszközparkkal. Az elhúzódó kivitelezés miatt a 2020 márciusi átadást a Covid-19-járvány első hulláma megakadályozta, ennek ellenére a műhelyek és raktárak túlnyomó többsége 2020 tavasz-nyár folyamán beköltöztek az épületbe. Bár a 2020/21-es évadban már csaknem egy tucat előadást megtarthatott a játszóhely, és a lezárások idején az OperaLive online kamaraközvetítéseit is innen sugározta az intézmény, az ünnepélyes átadás végül 2021. október 25-én, az opera világnapján valósulhat meg.

További tervek – képzési központ

A Eiffel Műhelyház képzési központként is több korosztálynak kíván sokrétű oktatási lehetőséget kínálni. Ennek részeként Opera vezetése Opera Campus néven készített előterjesztést a szomszédos Forgóvázcsarnok hasznosítására, ahol nemzetközi példákat követve az Opera Gyermekkar és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei számára az intézmény olyan összetett művészeti oktatást biztosító, kétosztályos, nyolcévfolyamos bázisiskola létrehozását tervezi, amelynek képzése összhangban van a gyerekek színházi elfoglaltságaival.

Ugyancsak a Forgóvázcsarnokban találna állandó raktárra az Opera díszletállománya konténeres elrendezésben. Az látványraktárként is funkcionáló Opera depó egynegyedét a szomszédos Közlekedési Múzeum venné igénybe. Az Eiffel Műhelyház Óriásraktárában így felszabaduló hely részben három új próbaterem kialakítását teszi lehetővé, részben pedig lehetőséget nyújt az Opera díszletgyártó kapacitásának megkettőzésére, aminek eredményeképp az intézmény bérmunkák teljesítésére is vállalkozhat. Az idei tanévtől az Opera díszletgyártó üzemei duális képzési helyszínként is működnek, így a szakmunkásképzős diákoknak lehetőségük nyílik szakmai gyakorlatukat a Magyar Állami Operaházban elvégezni, a legtehetségesebbek pedig el is helyezkedhetnek a színház szcenikai részlegeiben.

Az Eiffel Műhelyház főépülete mögött található állomásépület az ugyancsak küszöbön álló felújítását követően, Radnai Miklós állomás néven lesz az Opera stúdiója, ami a V4 országok zeneakadémiát végzett diákjai számára nyújt majd posztgraduális képzést, és biztosít számukra fellépési lehetőséget kisebb szerepekben az Opera előadásaiban, de a tervek közt szerepel önálló produkciók létrehozása is.

Forrás: opera.hu

 

Sunday, 01 August 2021 11:25

Sztárgála az Eiffelben augusztus 21-én

Patricia Petibon francia koloratúrszoprán és Lawrence Brownlee amerikai bel canto tenor ad szabadtéri koncertet a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházának parkjában augusztus 21-én.

 

A két operasztár fellépését magyar énekesek gálája kíséri az Opera Zenekar és Énekkar közreműködésével. A koncert része az Opera Adódjatok össze! jótékonysági napjának, amely a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért számára szervez gyűjtést - olvasható a Magyar Állami Operaház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az eseményen beszédet mond Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Patricia Petibon mintegy negyedszázados pályafutása alatt a legsokoldalúbb szopránok között vált ismertté. Repertoárja a barokktól a kortárs zenéig terjed, és kiemelt helyet foglalnak el benne a francia operairodalom mellett Mozart, Verdi és spanyol dalszerzők művei. Barcelonától Bécsig, Párizstól Milánóig a legrangosabb operaházakban láthatta a közönség.

Lawrence Brownlee 2002-ben a Virginiai Operában debütált A sevillai borbély Almaviva grófjaként, csaknem 20 éves pályafutása során a New York-i Metropolitantől a Bécsi Állami Operaházig több rangos dalszínházban megformálta a szerepet. Az elmúlt évtizedben elsősorban a bel canto, ezen belül is Rossini és Donizetti művei váltak a lírai tenor védjegyévé. Visszatérő vendége az Egyesült Államok és Nyugat-Európa vezető operaházainak.

A koncerten mindkét művész ízelítőt ad legkedvesebb szerepeiből, így elhangoznak többek között a Faust, Az ezred lánya, a Rigoletto, a Traviata és Massenet Manonjának részletei, emellett az énekesek európai és amerikai szerzők dalaiból is válogatnak.

A koncert első felében - hasonlóan Jonas Kaufmann hagyományteremtő, 2020-as koncertjéhez - ezúttal is magyar művészeké a főszerep, akik Bizet, Erkel, Gershwin, Mozart, Puccini, ifj. Johann Strauss és Verdi népszerű operaslágereivel várják a közönséget.

Fellép Ádám Zsuzsanna, Bakonyi Marcell, Fokanov Anatolij, Fürjes Anna Csenge, Horti Lilla, Kelemen Zoltán, Kriszta Kinga, Mester Viktória, Pataky Dániel, Rőser Orsolya Hajnalka, Sáfár Orsolya és Szemerédy Károly. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát Kocsár Balázs főzeneigazgató, Medveczky Ádám, valamint Tóth Sámuel Csaba vezényli.

A gálakoncert alkalmat ad arra, hogy az Opera társadalmi felelősségvállalása jegyében a Regőczi Alapítvánnyal partnerségben felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány árváinak támogatására, amelyre az intézmény a helyszínen lehetőséget is biztosít - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

A Magyar Állami Operaház koronavírus-fertőzésen átesett művészei és munkatársai részvételével és önkéntes felajánlásával véradással egybekötött előszűrés zajlott 2021. április 21-én az Eiffel Műhelyház központi csarnokában Budapesten.


Forrás és további képek: Operaház Facebook oldala

Az előszűrésén az Opera több mint 20 munkatársa vett részt, köztük Rácz Rita és Szemere Zita operaénekesek.

A vérvételt követően az orvosi csapat kimutathatja, kiknek a vérében termelődött kellő mennyiségű ellenanyag ahhoz, amely elegendő a súlyos koronavírus-fertőzöttek gyógyítására - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A Testnevelési Egyetem és az OrthoSera Kft. figyelemfelhívó kampányt indított azzal a céllal, hogy minél több, a koronavírus-fertőzésen átesett ember adjon vérplazmát a betegek támogató terápiájára. A vérplazmaterápia a súlyos fertőzöttek hatékony terápiás lehetősége, a szérum kizárólag gyógyult betegek véréből állítható elő.

"A koronavírus-járvány megfékezésében és legyőzésében elsősorban a védőoltás jelent megoldást, de a járvány harmadik hullámában még most is rengeteg súlyos koronavírus-beteget ápolnak kórházban. Számukra a leghatékonyabb támogató kezelés továbbra is a vérplazmaterápia, ezért a gyógyult koronavírus-fertőzöttek jelentkezését továbbra is várjuk a www.donornakjelentkezem.hu oldalon. Ahogy az Opera munkatársai, ugyanígy bárki segíthet" - idézi a közlemény Lacza Zsombor kutatóorvos, a vérplazma-terápia kampány kutatási projektvezetője, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese szavait.

Forrás: MTI

Published in Aktuális

Új fizetős streamingszolgáltatást indít januártól a Magyar Állami Operaház Opera Otthonra címmel.

A fizetős szolgáltatás a korlátozások fennállásáig egyszeri, folyamatos megtekintés mellett teszi elérhetővé a Magyar Állami Operaház és a Magyar Nemzeti Balett legfrissebb produkcióit - közölte a Magyar Állami Operaház az MTI-vel.

A sorozatban szombat estkénként 7 órától az InterTicket (jegy.hu) felületén a januári bemutatók közvetítései és népszerű repertoárelőadások felvételei is elérhetők lesznek. Az új szolgáltatással párhuzamosan az Opera Facebook oldalán a jövőben is sugározza ingyenes sorozatait.

Az Opera bevezetésként előzetes regisztrációt követően A diótörő december 24-i és 25-i ingyenes online közvetítését, valamint január 1-jén délután 3 órától éjfélig 2014-es újévi gálájának koncertfelvételét tette elérhetővé az InterTicket platformján.  A 2014-es újévi operagála felvételén Beethoven IX. szimfóniája is felcsendült Szabóki Tünde, Mester Viktória, Fekete Attila és Bretz Gábor, valamint a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekar és az Operaház Énekkara (karigazgató: Szabó Sípos Máté) közreműködésével, vezényel Pinchas Steinberg.

Január 16-án este 7 órától  Venekei Marianna koreográfus Tennessee Williams drámájából Dés László zenéjére készített első egészestés alkotása, A vágy villamosa lesz elérhető. Az előadásban közreműködik Balaban Cristina (Blanche) Majoros Balázs (Stanley) Tarasova Kateryna (Stella) és Bajári Levente (Mitch), valamit Darab Dénes, Rónai András, Radziush Mikalai, Taravillo Carlos és a Magyar Nemzeti Balett tánckara.


Kép forrása: Operaház Facebook oldala

Január 23-án este 8 órától lesz látható Vecsei H. Miklós új rendezésében Mozart Szöktetés a szerájból című daljátéka. A magyar nyelven, Varró Dániel új fordításával és Kiégő Izzók vetítéseivel készülő, friss produkcióban a főszerepeket Wunderlich József (Szelim basa) Miklósa Erika (Konstanze), Rácz Rita (Blonde), Balczó Péter (Belmonte), Szerekován János (Pedrillo) és Gábor Géza (Ozmin) alakítják. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát (karvezető: Csiki Gábor) Halász Tamás dirigálja.

Január utolsó hétvégéjén két régen látott, egykor népszerű magyar egyfelvonásos opera lesz látható, amelyek új bemutatóit Galambos Attila új magyar fordításában Varga Bence állítja színpadra, az Opera Zenekar és Kórus (karigazgató: Csiki Gábor) közreműködésével, Oliver von Dohnányi karmester irányítása mellett.

Január 30-án Dohányi Ernő Simona néni című vígoperáját tekinthetik meg az érdeklődők. A főbb szerepeket Megyesi Schwartz Lúcia (Simona néni), Miksch Adrienn (Beatrice), Sáfár Orsolya (Giacinta), Varga Donát (Ghino gróf), Cseh Antal (Florio gróf) és Pataki Bence (Nuto) alakítják.

Másnap, január 31-én Hubay Jenő A cremonai hegedűs című egyfelvonásosának bemutatója szerepel műsoron Köpeczi Sándor (Ferrari mester), Sáfár Orsolya (Giannina) Ninh Duc Hoang Long (Sandro), Sándor Csaba (Filippo) és Palerdi András (Polgármester) közreműködésével.

A fizetős szolgáltatások megjelenésével párhuzamosan az Opera Facebook-oldalán folytatódnak az ingyenes közvetítések is. Januártól az Tercett-Trió-kamaraestek hétfőnként, az OperaSzerda opera-keresztmetszetei szerdánként, a MaszkaBál-áriaestek pedig pénteken és vasárnap jelentkeznek továbbra is este 8 órai kezdettel.

Forrás: MTI, Operaház Facebook oldala

Page 1 of 2

Édua Infomédia

Top Desktop version